A(z)

Nevelési szakértő

válaszol

Vámosi-Nagy Nóra

Nevelési szakértő
Nevelési szakértő
Ha kérdezne szakértőnktől, jelentkezzen be!
 
 
ok

2012. március 5. 21:24
Zsuzsi89 írta:
5442.

Kedves Nóra! 3 kutyám van. 2 nagy, ők 4 évesek. Baromfi állatokat tartunk, már többször előfordult, hogy megfogták, megfolytották vagy megették a baromfit. Egyszerűen nem tudjuk őket leszoktatni róla, hogy ezt tegyék. Először kiskorukban csinálták és azóta folyamatosan, pedig kapnak enni rendesen. Biztos, hogy nem éhesek. A baj az, hogy van egy kisebb is, ő nem bánt semmit, de most legutóbb elnézte tőlük, erre megfogott egy szárnyast és megtépte. Szóval ez ügyben szeretnék tanácsot kérni. Nem tudjuk, hogy mit csináljunk velük, állatotthonba nem igazán akarják őket befogadni és ha van rá mód, hogy valahogy erről leszoktassuk őket, akkor persze mi sem szeretnénk tőlük megválni. De ha folytatják a kicsi is rá fog szokni, mert most is azért csinálta, mert látta a nagyoktól. Ő egyébként nem bántja az állatokat, sétálni szokott közöttük. Köszönöm a válaszát!
Kedves Zsuzsi89!
Jól látja, a kutyák nem azért teszik ezt, mert éhesek, hanem azért, mert hajtja őket a vadászösztönük. Sajnos egy olyan kutyát leszoktatni a vadászatról, aki már megtapasztalta, hogy milyen megölni egy zsákmányállatot, nagyon nehéz. Én azt javaslom, hogy fizikailag akadályozzák meg, hogy a két faj találkozzon, tehát építsenek egy kerítést. Emellett arról is gondoskodniuk kell, hogy a kutyáik, akik jelenleg ki tudják elégíteni az ösztöneiket, más módon, de a kerítés után is megtehessék ezt, különben frusztrált, más pótcselekvésbe menekülő állatokká válnak. 
Ez azt jelenti, hogy játsszanak velük zsákmányos játékokat, esetleg járjanak velük őrző-védő foglalkozásra, de megpróbálkozhatnak más kutyás sportokkal is, amelyek igénybe veszik a kutyák ösztönvilágát. A kutyáknak nagy az ösztöneik okozta energiájuk, amit rendszeresen le kell vezetniük, nekünk gazdáknak pedig az a feladatunk, hogy ebben segítsünk nekik.
Sok sikert!
Nóra

2012. március 4. 17:58
Sugi00 írta:
5440.

Kedves Nóra! A kutyusom lassan 2 éves, teljesen szobatiszta (máltai). Viszont, ha egyedül hagyom otthon … ugat és kaparja az ajtót ami nem lenne gond, mert csak addig csinálja míg úgy hiszi hallom. Sajnos az utóbbi időbe hozzá társult egy "bosszú" is, egy pisi tócsa formájában, de csak egy.(rendes pisi tócsa… nem jelölés) Miért lehet ez? Valamit, hogy lehet erről leszoktatni? Köszönöm!
Kedves Sugi00!
Ez szeparációs stressz. A nyüszítés végét valószínűleg nem az okozza, hogy Ön meddig hallja, hanem, hogy mikor adja fel a kutya. Ráadásul lehet, hogy később újra kezdi. 
A szeparációs stressz oka, hogy a kutya nem érzi magát biztonságban egyedül, ezért ehhez hozzá kell szoktatni. Ezt három különböző területen tudja fejleszteni, amelyek kiegészítik egymást.
1. Amikor Ön otthon van, a kutya legyen minél többet a saját helyén, Öntől minél távolabb, lehetőleg másik szobában.
2. Hazaérkezéskor ne örüljön a kutyájának, hanem küldje vissza a helyére, és csak akkor menjen oda megsimogatni, amikor megnyugodott. Sajnos az ilyenkor tapasztalható pánikszerű öröm annak az eredménye, hogy a kutya attól félt, sosem jövünk haza. Ha mi viszonozzuk az örömét, akkor megerősítjük a félelmét.
3. Gyakorolja vele azt, amikor egyedül marad. Járkáljon ki-be a lakásból, és közben nyugtassa meg. Fektesse le a helyére, simogassa meg, majd menjen ki újra. Töltsön egyre több időt az ajtón kívül. Ne várja meg, hogy elkezdjen pánikolni, mindig előtte menjen vissza és aztán fokozatosan növelje az időt!
Sok sikert!
Nóra

2012. március 1. 15:35
frech krisztián írta:
5438.

szia4 3 mentett kutyusom van idehaza.ebből az egyik egy 10 hónapos staf keverék kan.járunk vele suliba és otthon is sokat foglalkozunk vele.mindent tud amit egy ilyen korú kutyusnak tudni kell.csak egy a bibi.nem behívható a kutyám.ha labdázunk elviszi és birtokolja.ekkor sem jön oda.sok mindent kipróbáltunk már.jutifalat kedvesen,hosszúpóráz,erélyesen.de mindíg eredménytelenül.egyedül a h.póráz vált be de amint lecsatoltam ujra kezelhetetlen lett.nem hajtja végre az adott feladatot és nem azért mert nem tudja,hanem mert nem akarja.otthon nem ugrál fel,teret ad nekem,de a közös programok nem működnek jól.tudnál ebben tanácsot adni?hogyan kelthetném fel a figyelmét és hogyan vehetném rá hogy csinálja azt amit kérek tőle?
Kedves Frech Krisztián!
Egy staffi keverék kan kutya nagy kihívás. Nem tudom, hova jártok kutyasuliba, ha jó a kutyasuli, akkor elvileg meg kellene, hogy tanítsák a behívást. 
Addig, amíg nem tudod megoldani, sétáltatsd hosszú pórázon. Ha a jelenlegi kutyaiskolád nem nyújt megoldást, szeritem válts és keress meg egy Tükör sulit!
A behívás gyakori kérdés itt, íme az a válasz, amit mostanában szoktam erre írni:
A behívás a kutyánkkal való kapcsolatunk alfája és omegája. Alfája, mert a behívás egyike azoknak a dolgoknak, amit a kutyák genetikusan tudnak: ha a vezér hív, nekem mennem kell. Omegája azért, mert ahhoz, hogy a kutyánk vissza jöjjön, amikor hívjuk egy sor másik dolgot rendbe kell tennünk a kapcsolatunkban (azt az állapotot, amikor kölyökként az első szavunkra odajött, sajnos el szoktuk rontani, mire a kutya felnő). A behíváson meglátszik az összes kompromisszum, amit a kutyánkkal kötünk: hogy ráhagyjuk, amikor nem csinál meg valamit elsőre, hogy nem tartunk be vele szabályokat, hogy nem tudjuk megbüntetni azért, ha valami rosszat csinál. 
A behívás "tanítását" két oldalról kell megközelíteni. Egyrészt a pozitív, tanításos oldalról: amikor odajön, adjunk neki jutalomfalatot és dícsérjük meg. Másrészt a negatív oldalról, ami azt jelenti, hogy ha nem jön oda, akkor el kell tudnunk neki magyarázni, hogy ez rossz. 
Annak az elmagyarázása, hogy valami rosszat csinált, elég nehéz, nem lehet írásban átadni. Arról van szó, hogy "kutya nyelven", a kutyák kommunikációs eszközeivel elmagyarázzuk a kutyának, hogy rosszat csinált, és aztán megmutatjuk neki, hogy mi lett volna a helyes viselkedés. Ezt azonban csak személyesen lehetne megmutatni, ezért azt javaslom, hogy menj el egy Tükör Kutyaiskolába, ahol a tanfolyamok szerves részét képezi az ún. ösztönkezelés, amikor a gazdák megtanulják a fent leírtakat.
Ezenkívül van néhány aranyszabály, amit érdemes tudni a behívásról: amikor hívjuk a kutyánkat, soha ne menjünk felé, mindig elfelé mozogjunk. Ha elindulunk felé, akkor azzal eltoljuk magunktól a kutyát, ha elfelé mozgunk, akkor magunkra húzzuk. Mindig kedvesen hívjuk, ha rászólunk, akkor az legyen egy külön szó vagy kifejezés, a neve és a gyere vezényszó mindig legyen kedves! Ha sokáig nem jön, de aztán mégis megtalál minket, akkor már ne büntessük meg, mert ő a legutolsó történéssel fogja összekötni, vagyis azzal, hogy odajött és legközelebb nem fog visszajönni.
Sok sikert!
Nóra

2012. február 29. 15:05
pancika írta:
5436.

Kedves Nóra! 1 éves beagle kutyám mostanában elég furcsa dolgokat csinál,amit eddig nem szokott. Kb 1 hónapja elkezdte levenni az asztalról a papírzsebkendőket és széttépi,elviszi a konyharuhákat a konyhából,leveszi a székről a székpárnákat,elviszi a fürdőből a törölközőket,rágja a szőnyeget,elviszi a papucsokat és rágja stb. Ilyen hülye dolgokat csinál,és eddig ő egy áldott jó kiskutya volt,soha nem bántott semmit a lakásban.Miért csinálja most ezeket? És hogy szoktassam le róla? Mert idáig elkaptam a grabancát és rászóltam hogy Nem! De nem értem el vele semmit,bántani meg nem bántanám.Kérem adjon tanácsot.Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Pancika!
Sokszor leírtam már Önnek, hogy hogyan lehet megbüntetni a kutyát, hogy minek van és minek nincs értelme.
A rosszalkodás oka általában az, ha egy kutya nincs megfelelően lefárasztva. Javaslom, hogy kezdjen el klikkerezni a kutyájával, azzal szellemileg le tudja fárasztani, Ha a youtube-on beírja, hogy "clicker training", rengeteg tanítós videót talál. A "How to teach..." és a "Tutorial" címűeket érdemes megkeresni.
Sok sikert!
Nóra

2012. február 29. 00:46
chicky írta:
5434.

Tisztelt szakértő! Van egy 9hónapos keverék kutyám akit menhelyről hozam el 3hónapos korában okos értelmes kutya az alapparancsokat tudja ül fekszik gyere stb. A lakásban és az utcán egyaránt. Mindaddig amíg egy másik kutya lép a színre. A környéken nagyon sok a kutya és ha meglát egyet azonnal elrohan hiába kiabálok utána olyankor teljesen kivesz a képből és fut oda hozzájuk. Van hogy visszajön de ritkán. Csak a játékkal törödik engem meg se hall. Mit tegyek,hogy vissza jöjjön ha hívom? Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Chicky!
Sajnos a kutya ingergazdag környezetben való behívása olyan dolog, amit írásban lehetetlen átadni. 
Ha meg akarja oldani a problémát, menjen el egy Tükör kutyaiskolába, ahol megtanulja, hogyan lehet megértetni a kutyával a behívást.
Addig viszont azt javaslom, csak olyan helyen engedje el pórázról a kutyáját, ahol biztonságban elszaladhat és nem jelent számára veszélyt, ha Ön nem tudja visszahívni!
Az alábbiakat pár kérdéssel ezelőtt válaszoltam egy hasonló kérdésre:
A behívás a kutyánkkal való kapcsolatunk alfája és omegája. Alfája, mert a behívás egyike azoknak a dolgoknak, amit a kutyák genetikusan tudnak: ha a vezér hív, nekem mennem kell. Omegája azért, mert ahhoz, hogy a kutyánk vissza jöjjön, amikor hívjuk egy sor másik dolgot rendbe kell tennünk a kapcsolatunkban (azt az állapotot, amikor kölyökként az első szavunkra odajött, sajnos el szoktuk rontani, mire a kutya felnő). A behíváson meglátszik az összes kompromisszum, amit a kutyánkkal kötünk: hogy ráhagyjuk, amikor nem csinál meg valamit elsőre, hogy nem tartunk be vele szabályokat, hogy nem tudjuk megbüntetni azért, ha valami rosszat csinál. 
A behívás "tanítását" két oldalról kell megközelíteni. Egyrészt a pozitív, tanításos oldalról: amikor odajön, adjunk neki jutalomfalatot és dícsérjük meg. Másrészt a negatív oldalról, ami azt jelenti, hogy ha nem jön oda, akkor el kell tudnunk neki magyarázni, hogy ez rossz. 
Annak az elmagyarázása, hogy valami rosszat csinált, elég nehéz, nem lehet írásban átadni. Arról van szó, hogy "kutya nyelven", a kutyák kommunikációs eszközeivel elmagyarázzuk a kutyának, hogy rosszat csinált, és aztán megmutatjuk neki, hogy mi lett volna a helyes viselkedés. Ezt azonban csak személyesen lehetne megmutatni, ezért azt javaslom, hogy menjenek el egy Tükör Kutyaiskolába, ahol a tanfolyamok szerves részét képezi az ún. ösztönkezelés, amikor a gazdák megtanulják a fent leírtakat.
Ezenkívül van néhány aranyszabály, amit érdemes tudni a behívásról: amikor hívjuk a kutyánkat, soha ne menjünk felé, mindig elfelé mozogjunk. Ha elindulunk felé, akkor azzal eltoljuk magunktól a kutyát, ha elfelé mozgunk, akkor magunkra húzzuk. Mindig kedvesen hívjuk, ha rászólunk, akkor az legyen egy külön szó vagy kifejezés, a neve és a gyere vezényszó mindig legyen kedves! Ha sokáig nem jön, de aztán mégis megtalálja Önöket, akkor már ne büntessék meg, mert ő a legutolsó történéssel fogja összekötni, vagyis azzal, hogy odajött magukhoz és legközelebb nem fog visszajönni.

Minden jót!
Nóra

2012. február 28. 11:49
canga írta:
5432.

Üdvözlöm! van 3 német juhászkutyám. Amikor kiengedem őket a kenneljükből,(külön-külön) akkor hisztiznek, mivel féltékenyek a másikra. Hogyan tudnám rászoktatni őket, hogy amíg az egyikkel foglalkozok az udvaron, addig a másik kettő türelmesen várja a sorát? Eyébként, mindhárman nagyon engedelmesek, csak a kenneljükben nem tudok rájuk hatni. Köszönöm!Minden jót! Bringa
Kedves Bringa!
Ez a videó talán segít a problémában:
Sok sikert!
Nóra

2012. február 28. 09:08
moszi írta:
5431.

Kedves Nóra!Van 2 moszkvai őrkutyám 1 kan és egy szuka. Járunk velük kutya iskolába szót is fogadnak csak egy baj van, hogy a kisfiút hiába engedjük ki mindig behozza a pisit és nem hajlandó kint elvégezni a dolgát.Mit tehetnénk, hogy kint pisiljen?(A kislány kutyával semmi baj ő csak nagyon ritkán hozza be a pisit.)Köszönöm!
Kedves Moszi!
Sajnos ez elég kevés információ, nem tudom, hogy sétáltatják-e őket, vagy nem, hogy ez mindig így volt-e, vagy nem, és a kutyák életkorát sem tudom.
Alapvetően azt javaslom, hogy vigyék el sétálni a kutyákat, a kan kutyák jelölgetve pisilnek, ezért sokat kell őket sétáltatni, hogy kiürüljön a hugyhólyagjuk. 
Ha ennek ellenére sem múlik el a gond, forduljanak állatorvoshoz!
Minden jót!
Nóra

2012. február 28. 00:07
Jucus22 írta:
5430.

Kedves Nora! 7 eves beagle kutyank kb 1 honapja rendszeresen bepisil, idonkent szol, hogy ki szeretne menni (ugy, mint regen), de sokszor semmi jelet nem adja, hogy pisilni szeretne, csak mar csinalja is. Eddig velunk aludt a haloszobaban, kulon agyban, de miutan par hete buntetes keppen megprobalkoztam, hogy akkor aludjon a nappaliban (egyedul), azota sem valtozott semmi. altalaban kis mennyisegekrol van szo, de van, hogy teljes a mennyiseg. Attol tartok beteg lehet, felfazhatott, a parom szerint csak kenyeskedik. Minden reggel halk nyuszogessel ebreszt, nem varatom, azonnal kiengedem, de sokszor mar igy is keso, mert az ejszaka folyaman tortent balesetek mar a konyhaban, nappaliban varnak. Nem tudom mit tegyek, a "buntetesem" nem jott be. Semmi stresszes dolog nem tortent az eletunkben, arra sem foghatjuk az uj szokasat. Nem szult kiskutyakat soha, vemhes sem volt, nem tudom, ezzel osszefugghet e esetleg? Varom valaszat, udvozlettel: Judit
Kedves Judit!
Vigyék el állatorvoshoz!
Ha minden fiziológiai okot kizártak, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy a nevelésében megváltoztassanak valamit!
Minden jót!
Nóra

2012. február 26. 15:22
Gy.Zsófia írta:
5428.

Kedves Nóra! Menhelyi, kb 9 hónapos, közepes keverék kislány kutyám van. Lassan 3 hete van lakásban, hamar beszokott, szobatiszta az első perctől fogva. A séta nem jelentett gondot, egészen két nappal ezelőttig. Tegnapelőtt este hangos robaj hallatszódott miközben sétáltunk. Azóta van probléma: nem akar sétálni. Itthon jól érzi magát, még jelez is, a nyakörvet+pórázt gond nélkül rá lehet adni, azonban ha a kapuhoz érünk, leül és nem mozdul meg. Tegnap többször próbálkoztunk jutalomfalattal, egy ronggyal, aminek 'otthon' illata van, de odalent nem hallgat ránk, teljes sokkban van. Ha sikerül odébb menni, nyüszít és húz vissza hazáig. Tegnap este pedig kizökkentette egy másik kutya, ami után önként jött el a kaputól, szót fogadott és el tudta intézni az összes dolgát. Ma viszont újra kezdődött a rémálom. Szeretnék tanácsot kérni, hogyan tudnánk a kutyussal felvenni a kontaktust ilyenkor? Hogy odalent is újra jól érezze magát és ne érezze erőszaknak a sétát? Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Gy.Zsófia!
Tegyenek úgy, mintha semmi gond nem lenne! Határozottan menjenek, nem baj, ha egy kicsit húzni kell a pórázzal (nyilván nem rángatásról van szó, hanem egy határozott álandó mozgásról), be fog indulni, amikor látja, hogy minden rendben van. Ez pedig csak Önökön tudja látni. Ha Önök megijednek és udvarolnak neki, hogy induljon el, azzal az ő félelmeit igazolják. Ha viszont Önök úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, ha bele is telik pár napba, a kutya vissza fog zökkenni az eredeti kerékvágásba. 
Amikor valami ijesztővel találkozik egy kutya, azzal segítünk neki, ha mi úgy teszünk, mintha minden rendben lenne.
Sok sikert!
Nóra

2012. február 25. 17:26
Vivi1 írta:
5426.

Mindezt azért kérdezem, mert 4 gyerek van a családban, és nagyon figyelni szeretnénk, hogy jólnevelt kutya legyen. Az ugrálást is és a harapdálást is már nagy %-ban le tudtuk állítani nála, mindez azért volt főleg nagyon fontos, mert a legkisebb gyerkőc még nincs 2 éves... szerinted hogy haladunk? Illetve szerinted a fent leírtak alapján hogy állhatunk a dominancia témával? Vagy ezt még korai lenne megítélni?
Kedves Vivi1!
Véleményem szerint nagyon jól haladnak, talán túl szigorúak is egy ilyen kiskutya számára. Azt ne felejtsék el, hogy még ő is gyerek! De tekintve, hogy gyerekekkel él, szükség van koai szabályokra, ezt belátom. 
Pár kérdéssel ezelőtt már ajánlottam a kutyaovit, ezt továbbra is tartom, az ugrálát és a kiküldést illetően is adtam tanácsot. 
A behívás nagyon jól halad, csak maradjon is így. Nem feltétlenül kell, hogy elromoljon a behívás, abban igaza van, hogy a kölyökkutyáknál ez eredendően működik. Ott kell majd figyelniük, amikor a kutya először elkezd majd azzal próbálkozni azzal, hogy nem jön vissza, amikor hívják. Ha ilyenkor odamennek, megfogják kicsit a grabancánál fogva és aztán újra behívják és megdicsérik, elvileg még csírájában el lehet fojtani a határpróbálgatásait. A lényeg, hogy ne essenek bele abba a hibába, hogy 100x szólongatják. Szóljanak egyszer, maximum kétszer, és ha nem jön, akkor vagy menjenek oda és szóljanak rá, vagy induljanak el és hagyják ott. A kutya a fél szemével mindig figyeli Önöket, és ha Önök elindulnak, ő Önök után fog menni (feltéve, hogy van megfelelő kötődése Önökhöz).
Sok sikert! És kutyaovi!
Nóra

első ... 6 7 8 9 10  ... utolsó 
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)