Etológia
Tudományos híradó
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kubinyi Enikő dr.  |  2012. október 19.

Tudományos híradó

Hírek az etológia világából.


Kutyaérzelmek mesterfokon
Nemrég kézen harapott egy vizsla, mivel, hiába morgott, nem akartam elhinni róla, hogy komolyan gondolja a figyelmeztetést. Pedig húsz éve aktívan kutyázom. Mi lehet a helyzet azokkal, akik ennél is kevésbé felkészültek a kutya kommunikációját illetően? Michele Wan, a new york-i Columbia Egyetem munkatársa is épp erre volt kíváncsi. Videofelvételeket vetített mindenféle kutya-akcióról nyolc, átlagosan húsz évnyi tapasztalattal rendelkező kutyakiképzőnek, és a véleményüket összevetette kevésbé gyakorlott kutyásokéval, illetve teljesen kezdőkével. Kiderült, hogy az elégedettséget, örömet mindenki könnyen felismeri a kutyákon, de a negatív érzelmek észleléséhez már kell a profizmus; de még a kiképzők közt sem teljes az egyetértés. A kezdők nagyon gyakran tulajdonítottak pozitív érzelmeket olyan kutyáknak is, akiket a profik inkább félénknek, bizonytalannak láttak – olyasvalakinek, akit nem tanácsos megközelíteni. A kiképzők főleg az ebek fülét figyelve vonták le következtetéseiket – a kezdők leragadtak a faroknál és a lábaknál. (A nyolc napon túli sérülésre némi vigasz tehát, hogy a lógó vizslafül viszonylag keveset árul el tulajdonosa lelkiállapotáról, no meg, a negatív érzelmek megítélésében még a tapasztalt kutyások közt is csekélyebb az egyetértés...).

Kötődés a kutyához

Ha valaki tudni szeretné, hogy mennyire ragaszkodik a kutyájához, nincs más teendője, mint kitölteni brit kutatók frissen kidolgozott kérdőívét, és válaszolni efféle kérdésekre: "A kutyám nélkül elviselhetetlen lenne az életem.", "Nagyon sokat beszélek a kutyámhoz", "Ha egyedül vagyok, sokat gondolok a kutyámra.", Soha nem megyek olyan helyre nyaralni, ahová a kutyám nem jöhet velem.". Körülbelül négyszázan már megtették, és kiderült, hogy életkortól és az együtt töltött időtől függetlenül a legtöbben nagyon szeretik a kutyájukat, de a nők kicsit jobban, mint a férfiak (vagy csak könnyebben bevallják...).

Hogyan hat a kutyasimogatás?
A kutyatartásnak úgy tűnik, vannak kellemes egészségügyi velejárói: alacsonyabb szívritmussal és a vérnyomással, kisebb mértékű szorongással, infarktus után gyorsabb a felépüléssel jár. Azt azonban nem tudjuk, milyen élettani mechanizmusok okozzák ezeket a hatásokat. Svéd kutatók ennek eredtek a nyomába. Nagy fába vágták a fejszéjüket, mivel az idegrendszeri és hormonális folyamatok rendkívül összetettek, a laboratóriumban töltött néhány tíz perc alapján aligha lehet érvényes megállapításokat tenni. Valahol azonban fogást kell találni... A svédek tíz olyan hölggyel kezdték, akiknek kan labradorjuk van. Behívták őket kutyástul az egyetemre. A megfigyelés egy szobában zajlott, kerek egy órán keresztül. Az óra elején a gazdák három percen át simogatták, dédelgették a kutyájukat, utána viszont csak nyugodtan üldögéltek a székükön. Közben folyamatosan mérték a szívritmusukat, és összesen 7 alkalommal, katéteren keresztül, vért vettek tőlük és a kutyájuktól is. A vérmintából három hormon szintjét határozták meg. Az eredmények szerint a simogatás alatt a kutyában és a gazdában is megnőtt az oxitocin szintje (ennek elterjedt megnevezése a "szeretethormon" is, mivel segíti az anyai kötődést, fokozza a bizalmat és szerelmes embereknél magasabb a szintje). A másik két hormon (kortizol és inzulin) koncentrációja és a szívritmus nem épp a várakozásoknak megfelelően alakult, aminek a vizsgálat résztvevőinek alacsony száma, és a kutyák mozgása is oka lehet. Az viszont egyértelmű, hogy nagyon fontos kutatási irányba indultak el a svéd kollégák, és a módszerek pontosabb kidolgozása utána könnyebben értelmezhető eredményekre számíthatunk.

Kínai hódító: a dingó
A genetikai vizsgálatok úgy látszik, mindig tartogatnak valami meglepetést: most éppen azt, hogy a dingó nem Tajvanon és a Fülöp-szigeteken keresztül, a házityúkkal és malacokkal együtt érkezett Ausztráliába, ahogy eddig tudtuk, hanem valószínűleg már jóval korábban, Délkelet-Ázsiából Melanézián és Indonézián át. És igaz, hogy egyelőre nem találtak 3 500 évnél régebbi dingó-maradványt Ausztráliában, a genetikai bizonyítékok szerint a dingó mégis régebben, legalább 4 600, de lehet, hogy 18 300 éve benépesítette a területet, vagyis nem a korai földművelők hozták magukkal Óceániába. Az új-guineai éneklő kutya és a polinéziai kutyák is a - feltehetően kis számú - hódító csapat leszármazottai. Mindez az emberi őstörténetről is árulkodik: arra utal, hogy a polinéz kultúra nem csak tajvani, hanem indonéz és melanéz gyökerekkel is rendelkezik, és a polinézek ősei jóval lassabban, fokozatosabban, az indonéz szigetvilág lakóival alaposan elkeveredve népesítették be mai lakhelyüket.

Merre sétál a kutyám?
Magyarországon egyelőre marginális probléma, hogy a fizetett kutyasétáltatónk tényleg bejárja-e azt az útvonalat, amit beígért, vagy két perces egészségügyi séta után csak a tévét nézi a lakásban, de van olyan sarka a világnak, ahol megéri külön készüléket fejleszteni e célból. Az Egyesült Államokban immár kapható olyan GPS, amivel a kutya nyakára erősítve pontos képet kaphatunk arról, mikor és merre járt a kutyánk, amíg mi tőle távol időztünk. Ha a kutyasétáltató nem érkezik időben, azonnal megy a figyelmeztető üzenet a tulajdonosnak. (Elképedésemet csak fokozza, hogy a rendszer egyelőre csak cégeknek elérhető, az alkalmazottak ellenőrzéséhez – ezek szerint a kutyasétáltatás külön, szervezett ágazat Amerikában.)

Kutyatalálkozók

A cseh kollégák nagyon alaposak: Brnoban, 30 helyszínen, majd' 2000 kutya megfigyelésével levontak egy sor olyan megállapítást, amit a kutyakiképzők egyébként alapfokon oktatnak tanítványaiknak. Idézek néhány megállapítást: szabadon sétáltatott kutyák gyakrabban szimatolják egymást; a kanok többször vesznek szagmintát szukáktól, mint fordítva; a kanok gyakrabban vizelnek, miután más kutyákkal találkoztak; a kölykök kétszer olyan gyakran játszanak egymással, mint a felnőttek, és tizenegyszer gyakrabban, mint az idősek; ellenkező nemű kutyák gyakrabban játszanak egymással, mint azonos neműek és az azonos termetűek gyakrabban, mint más termetűek; a pórázon tartott kutyák kétszer olyan gyakran fenyegetőznek egymással, mint a szabadon vezetett ebek; az azonos neműek háromszor olyan gyakran keménykednek egymással, és ötször olyan gyakran harapják meg a másikat, mint az ellenkező neműek. És ha a kutyák férfi gazdával bírnak, négyszer olyan gyakran harapják meg egymást, mint a nőké. Vagyis a kutyák kora, neme, mérete, a gazdák neme és a póráz egyaránt befolyásolja, mi lesz a kutya-kutya találkozások kifejlete. Most már legalább biztosak lehetünk benne, hogy amit eddig csak sejtettünk, az tényleg igaz...



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)