Társunk a kutya
Kutyával nyaralni? Csúcs!
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2012. augusztus 28.

Kutyával nyaralni? Csúcs!

Elfogult, örökre lekötelezett kutyabolond vagyok.


De egy valamit így is le kell szögeznem: kutyával nyaralni, utazni, egészen más műfaj, mint kutyátlanul. A kutyás  út ugyanis a kutyáról fog szólni, éppúgy, mint amikor csecsemővel, vagy tipegő kisgyerekkel próbálunk kikapcsolódni, hogy aztán hazaérve, hatalmas megkönnyebbüléssel kifújjuk magunkat, hogy húúú..... ezt megúsztuk.

 Ha jól tűrjük a stressz, nem jövünk ki könnyen a sodrunkból és ha nyaralásnál nem ragaszkodunk egy álomterv betartásához, bátran vágjunk neki a kutyás külföldi túrának. Ám ha a rugalmasságunkat és  empatikus képességünket nem a szabadság alatt teszteljük legszívesebben, s ha a hirtelen felbukkanó nehézségekre való adekvát válasz kondicionálását sem ilyenkor preferáljuk, jobb, ha más megoldást választunk. Nem megyünk, nem együtt megy az egész család, vagy megbízható helyen hagyjuk a kutyát, ami miatt persze szintén mardoshat a lelkifurdalás. Vagyis ha bírjuk a feszültséget, képesek vagyunk rögtönözni, nem ijedünk meg a sajt árnyékunktól és szeretnénk egy kis adrenalin fröccsöt bungee jumping nélkül, eszünkbe se jusson őt otthon hagyni.

 

Amikor az első tengerparti nyaralásra indultunk 3 év körüli ír szetterünkkel, fogalmam sem volt róla, mi vár ránk. Azt hittem, a megpróbáltatások véget értek azzal, hogy meggyőztem a családon, pontosabban a férjemen, hogy Tapival, 3 éves ír szetterünkkel nyaraljunk Rovinjban. Nincs messze, nem egészen 600 kilométer, tengerparti a villatelep, nem kell elmászkálnunk sehova fürdeni, az apartmanban főzhetünk, amúgy is gyerekkel, és pihenni megyünk, nem kóborolni. Jól felkészültnek éreztem magam, hiszen beszereztem a szükséges papírokat, konzultáltam az állatorvossal, tudtam, hogy nem szabad  nyugtatót adni az útra a kutyának, mert a hőségben rontja a hőháztartását, tudtam, hogy nem  hagyhatom a kocsiban, főleg napon nem,  be kell  kennem kullancs ellen és vinnem a megszokott táplálékát. Becsomagoltam a takaróját, az edényeit, hátraültettem az autóba, a fiam mellé, s elindultunk élete első ilyen hosszú útjára. A szetterek nem éppen nyugodtságukról híresek, s a mi Tapink hozta a fajta minden jellegzetességét. Július volt, rekkenő hőség, de az ablakot csak óvatosan húzhattuk le, nehogy meggondolatlanságra vetemedjen, Az óvatosság nem volt indokolatlan, ugyanis elég hamar tudtunkra adta, hogy elege lett az autózásból. Egy darabig csak izgett-mozgott, kékre-zöldre taposta a fiam combjait, majd mikor belátta, hogy nincs mese, utazunk, csikorgatni kezdte a fogait. Hiába voltak a megállók, a rövid séták, itatás, simogatás, megadóan, de fogcsikorgatva  tűrte a legalább 8 órás utat. Mindnyájan csikorgattuk a fogainkat, mire megérkeztünk, s addigra többször megbántam, hogy ebbe a helyzetbe kényszerítettem, de már nem volt visszaút. Az apartmanba érve elsőként ugrott a zuhanyozóba inni, majd kidőlt, mint aki élete legnagyobb megpróbáltatásán van túl. Mégis pillanatok alatt kiderült, szóba sem jön, hogy az apartmanban hagyjuk, mert ahogy megmozdultunk, azonnal felpattant, s végeláthatatlan ugatásba kezdett, ha megpróbáltuk rácsukni az ajtót. Nem baj, erre végül is számítottam, irány hát tengerpart, pórázt fel, nézzük a fürdést. 

A zsúfoltságtól távol, egy néptelen partszakasz felé vettük az irányt, s már csaknem belevetettük magunkat kutyástul a hűsítő hullámokba, amikor észrevettük a víz alatt burjánzó tengeri sün erdőt. Az első sokk után a partot végigjárva kiderült, hogy talpalatnyi hely van a letáborozásra és a tömeg közepére mégsem ülhetünk  egy viszonylag nagy testű kutyával. Családi nyaralás ide vagy oda, újabb kompromisszum, külön fürdünk, így a szülői és kutyagazdai funkciónkban is helyt állhatunk. Persze nem mondom, hogy nem fájt a szívünk a medencében együtt pancsoló családokat látva, míg nálunk ez így festett : apuka vagy anyuka a gyermeket dobálta a hullámokba, a család másik fele pórázzal a kezében üldögélt egy közeli fa alatt a lihegő kutyával. A tömeg és az ingergazdaság miatt Tapit folyamatosan pórázon vezettük, együtt fürdeni vele csak hajnalban, késő este, vagy a délben, a tűző napon tudtunk.

Hogy néha mégis együtt legyünk, betértünk Rovinjba, egy kis városnézésre.  A koncepció tévesnek bizonyult, a napsütötte forró köveken való sétát az izzó levegőben szetterünk egyáltalán nem élvezte, földig lógó nyelvvel, a gutaütés határán húzott be a sikátorok árnyékos kapualjaiba.  A ráncigálást megelégelve beültünk egy kerthelyiségbe pizzázni, s abban bíztunk, hogy az asztal alatt a kutya is kipiheni a fáradalmakat, s újult erővel folytathatjuk a túrát. Ám a remény egy pillanat alatt elpárolgott, amikor pizzás tállal érkező pincérrel a környék összes kóbor macskája is megjelent a lábunknál lihegő kutyára fittyet hányva. Hogy az ebéd mégse fulladjon botrányba, néhány falat után az egyetlen lehetséges megoldást választottuk, újra kettéváltunk, s míg a család férfitagjai a macskákkal körbevéve falatoztak, Tapivel ketten egy hűvös sikátorban szemlélődtünk. Ez alatt a hét alatt szinte hozzám nőtt a póráz, a saját italunk mellett a kutyás víz és tányér, plusz egy másik flakon, amivel a bundáját hűtöttem. Megszoktam az állandó készenlétet, a bárhonnan, bármikor előbukkanó macskákat, motorokat és kóbor kutyákat, a sünöket, darazsakat, az allergizáló növényeket, a pillanatról pillanatra kezelendő helyzeteket. Óriási megkönnyebbülést éreztem, amikor az egy hetes pihenés végén hazaértünk. Tapi is akkor engedett ki, két napig egyfolytában aludt.

Óriási tévedés lenne mindebből arra következtetni, hogy soha többé. Még kétszer útra keltem vele az Adriára, másodszor az egy éves lányát, Angiet is az autóba ültetve.

Férjemben már az első túra is olyan mély nyomot hagyott, hogy a későbbiekben inkább a nyaralásról is lemondott, míg mi, gyerekestül, nagymamástul álltuk a megpróbáltatásokat. Amit a medvejai kempingben a pici partszakasz zsúfoltsága, és a sétáltatásra  rendelkezésre álló, autóút mellett padka, Crikvenicán pedig a kutyát a partra vinni tilos tábla jelentett. Amikor Rovinjba visszatértünk, a  robogósok hada gondoskodott a megfelelő feszültség szintről és arról, hogy immár két pórázzal a tenyeremhez ragadva töltsek el egy hetet a tengerparton. De most is azt mondom, kutyával utazni csúcs, csak ki tudjam pihenni magam utána.



nyitókép: a

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)