Társunk a kutya
Tériszonyosoknak csak óvatosan - kutyával az Alpokban
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2012. augusztus 25.

Tériszonyosoknak csak óvatosan - kutyával az Alpokban

Niki, a kóbor kutyából családtaggá előlépett szetterféle elkísérte a családot a Rax-Alpokba és Bécsbe.


A kutyabarát Ausztria kellemes terepnek bizonyult egy könnyed nyári kutyás programhoz.

Van az úgy néha, hogy utazni kell.  Ezernyi okból kényszerülhet rá az ember, néha csak úgy élvezetből. Ilyen, ha meg kell ünnepelni az idegenben iskolapadot koptató gyermek születésnapját, miként ez velünk is megesett. Ilyenkor az ezrével tornyosuló nehézségek sem jelenthetnek akadályt.
Mindjárt elsőként  azt kellett kitalálnunk, utazásunk idején mit tegyünk az alig pár hete befogadott kutyussal. A kóbor ebből családtaggá avanzsált kutyahölgy, amúgy szetterféle, szokásai jószerével még ismeretlenek, viselkedése, szófogadása kiszámíthatatlan. Érzékeny idegrendszere, félénksége és túláradó szeretetteljessége miatt a panzió szóba sem jött. Hozzunk rá egy újabb traumát, s kockáztassuk, hogy elveszítse alighogy újraéledő bizalmát? Vagy vágjunk neki az alpesi  Rax-nak, s Bécsnek a biatorbágyi susnyásból épphogy összeszedett jószággal? Viszonylag hamar eldöntöttük, utánunk az özönvíz, de Niki velünk jön.

Az osztrákok kutyabarátságát már a szállásszerzésnél megtapasztaltuk, mind  a Rax tetején sorjázó hüttékben, mind a bécsi, belvárosi szállodában, a családdal utazó kutyát a szállásadók a legnagyobb természetességgel kezelték. Mivel a chipen és az oltásokon már a befogadást követően túl voltunk, így csak az útlevél beszerzés és az állati áruház készletének kiürítése várt ránk. Csupa nélkülözhetetlen apróságot gyűjtöttük be, úgy mint biztonsági öv, úti takaró a kocsiba, úti itató, ultrahangos síp, kullancsriasztó, s a megszokott eledel. A szvarovszkis nyakörvnek, a kutyasörnek – mégiscsak hölgykutyáról van szó – és a kutyavíznek sikerült ellenállni.

 Pár nappal indulás előtt, a tökéletes felkészültség tudatát megzavarta, hogy a lánykutyatartásban több évtizedes tapasztalatom furcsa jelekre figyelmeztetett. Magamnak is alig mertem bevallani, de  egyre biztosabb lettem benne, Niki tüzelni fog. Telefon, állatorvos, és a totális ledermedés, ha tüzel, hát tüzel, sőt a jelek szerint épp az út idejére esik a három hetes ivarzás közepe, amikor a vérzés ugyan nem olyan erős, de a vonzás a tetőfokára hág.  De hova is megyünk tulajdonképpen, kérdi a doktor? A Bécshez közeli Rax-Alpokban kirándulnánk néhány napot, majd Bécsben is töltenénk egy párat - hebegem. A Rax nem gond, mondja a fejét vakargatva, a Mariahilfer már neccesebb, bár Bécsben, a miénknél kulturáltabb kutyatartási szokások miatt nincs annyi póráz, vagy gazda nélkül sétafikáló kutya az utcán. Vagyis megpróbálhatjuk a túrát így is, mert az ivarzást eltoló beavatkozások egészségügyi kockázata nagyobb a várható előnynél, bizonyos típusú gyógyszerezéshez pedig már amúgy is túl késő – monda Méhes doki.

Mindeközben a családi ellenállás egyre fokozódott, mert a közhit szerit nem normális dolog egy félig ismeretlen, ráadásul tüzelő kutyával külföldön hegyet mászni, majd várost nézni. Miután egyedüli alternatívaként csak az otthonmaradás kínálkozott, életem párja is kénytelen volt beletörődni a megváltoztathatatlanba, az utazás lemondása ugyanis egyszerűen  nem jöhetett szóba. Plusz takarók és plusz bugyik a bőröndbe, hogy a szálláson se hagyjunk mély nyomokat, majd útra keltünk Nikivel.
Be kell vallanom, a kutya biztonsági övet ekkor próbáltuk ki először, s elég hamar kiderült, a  hátul ülő lányom segítsége nélkül az öv percek alatt garantáltan gúzsba kötötte volna az ebet. Ugyan az ismertető képen nyugodtan ült a bekötött golden retriver, a mi Nikinket vérmérséklete azonban mindenre késztette, csak a nyugodt ülésre nem. Kisebb nagyobb karmolások, rúgások, sírás és zsörtölődés közepette elvergődtünk a schwchati repülőtérre, s míg nagyobb gyermekünkre vártunk, Niki farkcsóválva rángatott a váróteremben a mekistől a giroszosig. Megérkező fiammal immár öttagúvá vált a család, s izgalmassá az elhelyezkedés a Golfban, a helyszűke viszont nyugalomra intette a kutyát, így a Raxig tartó út már egészen elviselhető volt.

Kora délután gördültünk be a Raxseilbahn felvonó parkolójához, majd Nikistül cuccostul átcihelődtünk a felvonóhoz. Megváltottuk a jegyeket, majd beszálltunk a kabinba, hogy a csaknem függőleges drótkötélpályán percek alatt 1500 méter fölé emelkedjünk. Niki izgatottan fészkelődött, de talán az irántunk való bizalom, talán valami más végül megnyugtatta. Amikor az 1540 méteren fekvő festői szépségű Berggasthof Raxalpe-nél kiszálltunk, már vidáman rángatta a pórázt a ragyogó napsütésben. Az első hüttében, ahol a szállást foglaltunk, azonnal a fürdő felé vette az irányt, s a zuhanyban állva ivott egy jót, majd holtfáradtan elterült a szobában alvást tettetve, miközben persze minden idegszálával minket kontrollált.

Némi pihenés, a szülinapi torta bekebelezése és túrázóvá átlényegülés után elstartoltunk, hogy még a délutáni napsütésben felérjünk az 1644 méteren magasodó Ottohaus-hoz. A köves, néhol meredek, kanyargós hegyi ösvény kifejezetten kedvére volt a kirobbanó energiájú Nikinek,  a  különleges állatok, növények illata valósággal megvadította. Elengedni nem mertem, félő volt, hogy az amúgy sem megbízhatóan behívható kutya az újdonságoktól megrészegül, ráadásul tüzel is, aztán kereshetem a 36 négyzetkilométeres területen.
A Berggasthof és az Ottohaus közötti útvonal ugyan a legkönnyebbek közé tartozik a Rax terepei sorában, de azért itt is előfordulnak az egyik oldalon meredélybe csapó, tériszonyosokat próbára tevő szakaszok. Mivel sajna jómagam is ezt a tábort erősítem, nem volt egyszerű a vágtató kutyával megőrizni az egyensúlyom, ugyanakkor a meredek emelkedőkön valósággal felrepített a száguldó vörös bundás. A páratlan panorámájú, több mint ezer méter magas sziklafal szélén álló Ottohausban mindnyájan megpihenhettünk, s az elfogyasztott alpesi gulyásból persze Niki is kapott kóstolót.

Első napra ennyi elég is volt, visszafelé már csak arra kellett vigyázni, a kutyavontatástól nehogy fejre álljak a leguruló köveken. A későbbiekben is az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy a félelmetes, sziklás meredéllyel szegélyezett, mindkét kéz használatát igénylő szakaszokat baj nélkül abszolváljuk, s többször nem kis fejtörést, elszántságot és ügyességet igényelt a fickándozó kutyával való le- és feljutás,  A lenyűgöző táj azonban mindenért kárpótolt, s meggyőződésem, hogy Niki, hozzánk hasonlóan élvezte a túrát. Itatni gyakran  megálltunk, 1600 méter fölött is nagy volt a meleg, a hüttékben pedig velünk együtt kényelmesen elnyúlva pihenhette ki magát.

A túrázásban megfáradva pár nap múlva Bécs felé vettük az irányt. Kimondhatatlanul élveztük a kutyabarát osztrák fővárost, gyakorlatilag bárhová bemehettünk Nikivel, legyen az dodzsemezés a Praterben, shoppingolás a Mariahilferstrasse üzleteiben – ahová csak a vásárló kutyás hölgy fíling megtapasztalása végett tértem be -, vagy vacsorázás a  kínai étteremben, miközben az asztal alatt a néhai kóborból turista kutyává vedlett Niki hevert nyugodtan. Kóbor, vagy póráz nélkül ránk támadó, erőszakosan udvarló kutyákkal nem találkoztunk, és nyoma sem volt korábbi adriai kutyás nyaralásaink macskás, robogós, sünös stresszeinek. Könnyen megszoktuk az osztrák főváros „kutyabarátságát”, ezúttal a hazai viszonyokra való visszaszokás ment nehezebben.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)