Társunk a kutya
Hachi, a leghűségesebb barát
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2012. augusztus 15.

 Hachi, a leghűségesebb barát

Szívszorító történet az ember társáról.


Hisz ma még bárki is az örök hűségben? Alapulhat egy kapcsolat a feltétel nélküli bizalom, a szeretet és a hit szenthármasságán? Igazság szerint az a véleményem, hogy szomorú, hogy egyáltalán fel lehet tenni ilyen kérdéseket, és nem magától értetődő a válasz. Ha valaki már teljesen idejétmúltnak tartja ezeknek az értékeknek a modern világbeli létezését, Őt „sajnos” ki kell most ábrándítanom. Létezik, méghozzá nem is akárhogyan és nem is akárkik között! Mesébe illő, keserédes történetet fogok most megosztani a kedves olvasóval, ami szívet melengető és egyben megríkató is.

Úgy gondolom, nem létezik a világon olyan ember, aki ne vágyna a hűségre. Ez az aprócska melléknév annyi mindent magába foglal, hogy nehéz is csupán pár röpke szóval körülírni. A hűség egy olyasfajta ideált testesít meg, ami mindennemű kapcsolat alapját kellene, hogy képezze. A párok így érzik biztos alapokon nyugvónak és viszonzottnak az érzelmeket. Ha tudjuk, hogy birtokoljuk a szeretet, a bizalmat, a feltétel nélküli hitet és a hűséget, lelkünk megnyugszik, boldog, harmonikus köd lengi körül. Az ember társas lény, így természeténél fogva arra van kódolva, hogy olyanok legyenek körülötte, akikkel akár szavak nélkül is, de létrejött ez a visszacsatolás.
Ha elvonatkoztatunk az emberi kapcsolatoktól, mindezek az érzelmi színskálák ugyanúgy jelen vannak a kedvenceinkkel való hozzáállásunkban is. Amikor egy fárasztó, stresszes nap után enerváltan nyitunk be otthonunkba, hatalmas érzelmi többletet kapunk azáltal, hogy kutyusunk rögtön elénk rohan, csóválja a farkát, nyalogatja kezünk-lábunk… Érezzük, tudjuk, hogy számára mi vagyunk a legfontosabbak. Örül, ha velünk lehet, örül, ha foglalkozunk vele, vagy akár annak is, ha csupán elheveredhet mellettünk a padlón és tudja, hogy vele vagyunk. „A kutya hűsége értékes ajándék, és semmivel nem ró kisebb kötelezettséget elfogadójára, mint egy ember barátsága. A hűséges kutyával kötött szövetség ugyanúgy örök, amennyire csak élőlények kapcsolata e földön örök lehet egyáltalán.” – írta Konrad Lorenz az Ember és kutya című könyvében.  Ahogy az emberek, úgy az állatok is sok esetben szociális lények, különösképp a kutyák. Tulajdonságaik és viselkedésük folytán különleges helyet foglalnak el gazdáik szívében, s talán ez az oka annak is, hogy sokan úgy bánnak velük, mintha saját gyermekük lenne. A kutya épp úgy, ahogy egy gyermek, gondoskodást, figyelmet és szeretet igényel. Nem csoda tehát, ha teljes jogú családtagként kezeljük őket, mivel nem csak kérnek, hanem bőségesen adnak is. Számukra a szeretet minden esetben kétirányú, a viszonzatlanság nem az ő asztaluk. Természetes ösztönként van bennük a hála gazdájuk iránt, s a kötődés.
A kutya már nagyon régóta az ember leghűségesebb társa. De vajon a leghűségesebb kutya a világon? Ő nem más, mint Hachiko. Az ő története Japánban kezdődött. A kis akita korabeli feljegyzések szerint 1923. novemberében Odate városában látta meg a napvilágot. Tenyésztőjének egyik jó barátja volt Dr. Eizaburo Ueno, a tokiói Mezőgazdasági Egyetem professzora. A férfi egy látogatást tett nála, s az akkor két hónapos szőrgombóc rögtön rabul ejtette a szívét. A barát a professzornak ajándékozta a kölyköt, aki haza is vitte Tokió egyik külvárosába, Shibuyamachiba. Hihetetlen szeretet vette kerül a kiskutyát, gazdája mindent megtett érte. Hosszú sétákra mentek, közösen fürdőztek és folyamatosan együtt voltak. Mivel Dr. Uenonak minden hétköznap az egyetemre kellett vonatoznia, így Hachiko reggel vele együtt ment az állomásra. Miután kikísérte őt, egészen addig várta gazdáját, míg az meg nem érkezett az esti vonattal, s így együtt tértek vissza az otthon melegébe. A környéken mindenki ismerte a hűséges akitát, finom falatokat adtak neki, s csodálkozva figyelték nap mint nap, ahogy kitartóan strázsál a vonatállomáson szeretett családfőjére várva. Aztán egy napon, 1925. májusában előadás közben szívinfarktust kapott a professzor, és meghalt. Hachi késő estig töretlenül várta haza gazdáját, ám soha többé nem láthatta. A kutya csak az állomás bezárásakor, késő éjjel ment haza, majd reggel – ezúttal egyedül – ismét a peronok felé vette az irányt.  A professzor felesége néhány héttel a haláleset után vidékre költözött szüleihez, s Hachit férje rokonaira és barátaira bízta. A hűséges kutyus minden egyes reggel kiment az állomásra, s mindvégig a szokásos helyén ülve várta gazdáját egészen a zárásig, amikor is szomorúan tért haza egyedül. A piaci árusok etették elhaladtában, s ők figyeltek rá. Mindegy volt, hogy esett, fújt, vagy éppen forrón tűzött a nap, Hachiko folyamatosan csak várt és várt. Az elkeseredett kutya egyre gyengébbé és levertebbé vált a reménytelen várakozás következtében. Sovány, ápolatlan lett, ám továbbra is kitartott. Élete utolsó pillanatáig ott csillogott a remény a szemében, hogy szeretett gazdája leszáll a vonatról, és újra együtt mehetnek haza. Hachi végül 12 és fél évesen fertőzést kapott, s 1935. március 8-án örök álomra szenderült az állomáson. Testét jelenleg a Tudományos Nemzeti Múzeumban őrzik.
Ma is ott áll a Sibuya állomáson a hűséges kutya szobra, melyet 1934-ben közadakozásból emeltek neki. A mű leleplezésén rengetegen vettek részt, mindenki ott volt, aki ismerte a végsőkig megható történetet a professzorról és a kitartó akitájáról. Készült egy másik szobor is, amit Odate-ban, születési helyén emeltek tiszteletére. Hachi halálhírére virágba borult az állomás emlékműve és annak környéke, s mára már kultikus zarándokhellyé váltak az életéhez kötődő híres helyszínek, melyek még magukban hordozzák az igaz barátság, a feltétel nélküli örök hűség és szeretet szellemét.
Érdekesség, hogy ha lefordítjuk magyarra a Hachi nevet, azt jelenti: „nyolc”. Ez a japán kultúra egyik legfontosabb száma; az univerzális rend alapkövének tartják. A számmisztikában a 8 nem más, mint a az erős érzelmek, a pontosság, a végtelen lehetőségek, a rejtélyesség és a zártság szimbóluma. A fektetett nyolcas a végtelenséget és a változtatásra való képtelenséget is asszociálja. Ez a szám olyan, mint egy soha véget nem érő pálya, melyből képtelenség kitörni. Tehát Hachi nevében is benne hordozta saját lényegiségét, szellemi és emocionális esszenciáját: az örök szeretetet és hűséget, annak minden misztikumával és kitartásával együtt.
Nem csoda, hogy a szívszorító, kedves kis történet számtalan alkotót megihletett. 1987-ben Seijiro Koyama rendezte meg Japánban filmjét a kutyusról, s a Hachi-ko címet adta alkotásának. Hollywoodot sem hagyta érintetlenül a híres kutya szelleme, Richard Gere messzemenően hiteles szereplésével öntötték amerikai formába Hachi történetét, mely ezúttal a Hacsi – A leghűségesebb barát (Hachiko: A Dog’s Story) címet kapta. A mű hűen adja vissza azt az érzelmi töltést, mely körbelengi a történetet, így mondanom sem kell, a zsebkendő kötelező elem, ha leülünk megnézni. Hachi szobra és története a Scooby-Doo és a szamurájkard című animációs filmben is megjelenik. A Futuruma című amerikai animációs sorozat is sokban kölcsönöz Hachi alakjából. Pamela S. Turner 2004-ben gyermekkönyvet adott ki Hachiko: A hűséges kutya igaz története címmel, majd ezután Lesléa Newman publikált a témában. Ez a könyv a Hachiko vár címet kapta. Hachiko szobra feltűnik a Square Enix egyik 2008-as videójátékában, A világ véget ér veled-ben (The World Ends With You) és az Atlus egyik játékában, a Persona 3-ban is megjelenik karaktere. A Nethack szamuráj osztályának játéka mindig egy kis kölyökkutyával kezdődik, akit szintén Hachinak hívnak. 1994. május 28-án a Japán CBN egy megemlékezéssel készült Hachi halálának évfordulójára. Az alkalomra egy darabokra tört régi felvételt rekonstruáltak, melyen keresztül a hallgatók megfülelhették Hachiko ugatását.
Volt még néhány hasonlóan híres „hűséges kutya eset” a világon: Egy skye terrier, Greyfriars Bobby a skóciai Edinburghben állt őrt minden egyes éjjel gazdája sírjánál. Közel a temetőhöz egy emlékmű is készült a kutyusnak. Canelo 1990-ben Spanyolországban rendszeresen járt dialízisre gazdájával a Cadiz kórházba, ám egyszer egy sor szövődmény következtében a férfi elhunyt. A kutyus 12 éven át várta őt, majd 2002-ben egy azonosítatlan jármű végzett vele. Emlékét az utcanév és egy plakett jelzi.
Hachiko története inspirálta a japán családokat arra, hogy szorosabbra fűzzék egymás iránti hűségüket. A tanárok és a szülők mint a hűség nemzeti szimbólumát, mint az egyik legfőbb követendő példát állítják még ma is a tanulók és a gyermekek elé. A kutyák és azok hűsége immár kétségbevonhatatlan. Sok ember tanulhatna ebből a nagyon is emberi történetből, és talán újra elkezdhetnénk hinni az igaz értékek létezésében.



nyitókép: a

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)