Társunk a kutya
A kutya ugat – az ember támad
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2012. augusztus 02.

A kutya ugat – az ember támad

Velünk történt…


Egy-két évvel ezelőtt még kutyának s gazdájának egyaránt kellemes program volt a séta. Mostanában azonban egyre kevésbé akaródzik nekivágni ennek a mindennapos kalandnak. Feltűntek ugyanis a „rend” önjelölt védelmezői. Szerintük a „rendhez” hozzátartozik, hogy a kutya ne ugasson az utcán. Azért senki sem szól, ha némelyik ebtulajdonos nem szedi föl a kutyapiszkot, de azért, mert az a „fegyelmezetlen” négylábú megugat egy kóbor macskát, kiakadnak, és hangos szóval utasítják rendre a gazdát.

Séta közben számtalanszor előfordult, hogy az ugatás miatt valamelyik ház ablakából valaki lepisszegett, vagy lekiabált. De volt olyan is, hogy egy idősebb házaspár háborgott, mert a kutya megugatott egy macskát. A férfi közölte, hogy ez egy őrült állat. Neki is volt kutyája de az nem ugatott, mert ha mégis megtette, ő bizony megverte. Az asszony rátromfolt, mondván, bizony őrült az én kedvencem, mert más kutya, ha meglát egy cicát, akkor megnézi, és hang nélkül továbbmegy.

A házban ahol Én élek a kutyámmal, a földszinten lakó kutyatulajdonos arra kért, ügyeljek, hogy az épület előtt csöndben maradjon a kutyám, különben az övé is rákezdi a lakáson belül. Így hát, ha úgy adódik, kénytelen-kelletlen befogom az eb száját. Ám egyik reggel megszólalt a kapu előtt a telefonom, s így a szokásos „szájat-befog-akció” elmaradt. Lett is ennek eredménye. Fél óra múltán csöngetett a szomszéd, és szemrehányást tett, mondván, az ugatás miatt nem értette, mit mond a fia, aki éppen akkor telefonált neki – ráadásul külföldről. Mit tehettem? Szabadkoznom kellett, mert a kutyám engedelmeskedve ösztöneinek, válaszolt a „kollégának”.

Ám volt olyan eset is, amikor az egyik gazdi azt nehezményezte, hogy az ő kutyáját a másiké megugatta. Ez odáig fajult, hogy az ugatós kutyust a nyakánál fogva megragadta és odébb dobta. A markában ott maradt egy szőrcsomó… Ezt követően közölte, hogy ha ez még egyszer előfordul, följelenti őket a közterület felügyeletnél. Aztán másfél órán keresztül követte az asszonyt meg a napokig félősen visszahúzódó kutyát. Azt akarta megtudni – mint az másnap, közös ismerősök révén kiderült –, hogy hol laknak.

Talán mondanom sem kell, hogy a kíváncsiskodó az erősebb nemhez tartozott. Akárcsak az a fiatalember, aki olyan stresszt okozott, ami miatt már hetek óta, fényes nappal is félek kimenni a kutyával az utcára. Négyesben sétáltunk egy másik kutyás hölggyel, amikor megláttuk, hogy egy idős és egy fiatal ittas férfi dülöngél az élelmiszerbolt előtt. Megszaporáztuk a lépteinket, mert mindketten tudtuk, hogy a kutyusok bizony igencsak megugatják a részegeket. Pechünkre utolértek. Az idősebb mondta a magáét, az ebek meg kórusban dühöngtek. Az öreg végül leült egy ház kapualjában, mi továbbmentünk. Kisvártatva a fiatalabbik megszaporázva lépteit, mellénk ért, és üvöltve közölte, hogy este hétkor hogy képzelem, hogy ugat a kutyám, itt emberek laknak, majd belerúgott szegénybe, miközben nyomdafestéket duplán nem tűrő szavakkal szidalmazott majd felém rúgott és leköpött. Akkor a kutyám elkapta a lábát. Elrántottam onnan, a férfi meg kiabálni kezdett, hogy a kutya megharapta. Oltási bizonyítványt és pénzt követelt orvosra. Kértem, mutassa meg a harapást. Fölhúzta a nadrágszárát, ám a lába sértetlen volt, sőt, a farmerjén nem volt egyetlen nyálcsöpp sem. Nem vagyok félős. Talán még pofon is vágom a sértő mondatok és a köpés miatt, ám gyűlölettől eltorzult arcát látva, biztos voltam benne, hogy a pofont nagyon csúnyán viszonozná, s eszébe sem jutna, hogy egy nővel áll szemben. Hogy ne szaporítsam a szót, végül közölte, hogy figyelni fog bennünket, és valahányszor elvakkantja a magát a kutyám, ő ott lesz, és móresre tanít mindkettőnket, majd – mint aki jól végezte dolgát – még egyszer fenyegetően végigmért, majd elment.

Természetesen megtettem a rendőrségi feljelentést, de azóta is félek, hogy megint ránk támad. Ráadásul a szemközti házban lakik, időnként mosdatlan szavakat üvölt le az emeletről. Némi megnyugvást az ad, hogy a feljelentésem óta egyre gyakrabban tűnik fel egy-egy rendőrautó.
 Nem értem a dolgot. Miért ne ugathatna napközben egy kutya a közterületen? Hiszen ők így beszélgetnek egymással. A figyelmes gazdi az ugatás hangszínéből meg tudja állapítani, hogy a kedvence ellenséges, vagy éppen játszani hívja a másik kutyust. Az is más hangszín, amikor egy távoli ugatásra válaszol. Mellesleg az én kutyám otthon nem ugat, csak akkor, ha én érkezem haza. A szomszédokat nem, csak az idegeneket jelzi egy-egy vakkantással – no meg azt, ha megszólal a kaputelefon. Olyankor roppant izgatott, mert kíváncsi, ki érkezik, és már ott van előtte valamelyik játéka, mert aki belép hozzánk, az csak azért jöhet, hogy vele játsszon. Valahol neki is ki kell ugatnia magát, és erre pontosan az utca a legmegfelelőbb hely.  

Olvastam valahol, hogy létezik egy hangszálműtét, amivel megnémíthatják a kutyákat, de ezt tilos elvégezni. Ezzel egyet értek, kegyetlenségnek tartom. Azt meg természetellenesnek, hogy megakadályozzunk egy kutyust abban, hogy kifejthesse véleményét.  

A fent elsorolt esetek nyomán sok minden van, ami az embert elgondolkoztatja. Először is az, hogy a kutyák ugatásával kapcsolatosan mindig és csakis nőket érnek inzultusok – rendszerint férfiaktól. Néhány évvel ezelőtt senkinek sem jutott eszébe, hogy rászóljon valakire, hogy sétálás vagy játék közben miért ugat a kutyája. Az pedig egyenesen elképzelhetetlen volt, hogy az ugatás miatti ellenérzés tettlegességig fajuljon. Akárhogy is törtem a fejem, a fentiekkel kapcsolatban csak egyetlen magyarázat kínálkozott. Napjainkban annyira frusztrált mindenki, annyi gond, baj van mindenütt, hogy naponta tapasztaljuk: nem emberhez méltóan viselkedünk embertársainkkal. Ebből aztán egyenesen következik, hogy a tehetetlen harag levezetésére jó alany lehet valaki, akinek az utcán ugat a kutyája. És ez még a jobbik eset. Ennél sokkal rosszabb és kegyetlenebb, ahogy egyre többen vannak olyanok, akik verik, kínozzák hűséges társukat. Persze az is lehet, hogy Én lakom teljesen eldurvult környezetben és máshol az általam leírt esetek nem fordulnak elő. Mindenesetre tanulhatnánk az állatoktól, hogy ne menjünk messzire, mondjuk a kutyáktól, pedig mi emberek felsőbbrendűnek tartjuk, mondjuk magunkat. Vajon minden helyzetben azok vagyunk?



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)