Terelés
Márton Napi Magyar Pásztorok
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tari József  |  2011. november 02.

Márton Napi Magyar Pásztorok

Magyar állatfajok magyar stílusú tereléséről szóló cikksorozatunkból egyetlen csoport maradt ki eddig.


A finnugor népek őskori művészetének egyik jellegzetessége a vízimadarak ábrázolása. Tojás jelentésű mony szavunk uráli örökség, lúd, toll, tojás szavunk finnugor eredetű. Népünk szerény méretű baromfitartása a honfoglalás után bővült a házilúd és a házikacsa tenyésztésével. A XI-XII. században a magyar jobbágyok már egyházi tizedet adtak lúdjaikból, s a feudalizmus későbbi századaiban is megszokott járadék volt az élő baromfi. A XVI–XVII. században a majorsági gazdálkodás kifejlődésével a baromfitartás árutermelő ágazattá vált. Egy XVIII. század végi osztrák statisztikus szerint Magyarországon jelentősebb volt a baromfitartás, mint bármely más országban. Magyarországon a baromfitartás jellegzetes küllemű hazai fajtákra alapozódott a középkortól a kapitalizálódás koráig. Külföldi piacokon is keresett termék volt nagy mája és finom rostú húsa miatt a magyar parlagi lúdból szelekcióval kitenyésztett magyar lúd. Nagyobb hozamú baromfifajták meghonosítása, elterjesztése a XIX. század utolsó harmadától folyik. A régi fajták csaknem kiszorultak, s velük a tartásmód archaikus vonásai is eltűntek. A XIX. század végén legtöbb baromfit a Bácskában és a Bánságban, ill. Csongrád, Békés és Szolnok megye területén tartottak. A vízibaromfik tenyészkörzetei a folyókhoz kapcsolódtak. A XIX. század derekán a legtöbb libát és kacsát a Csallóközben, a Tóközben, az alsó Vág mellékén, a Sió-Sárvíz és a Dráva mentén, északon a Sajó és a Bodrog völgyében, az Alföldön a Tisza mentén nevelték. A baromfitartás takarmányigénye a hagyományos tartásmód mellett csekély volt, a szárnyasok maguk keresték táplálékukat. Őrizni, pásztorolni csak a libát, pulykát szokták. Libapásztornak általában serdülő leányt fogadtak fel. Női munka volt a tojások összegyűjtése és tárolása, a kotlósültetés, a keltetés felügyelete, az aprójószág ellátása vízzel és élelemmel, a baromfi betegségeinek orvoslása, a lúdtömés, a lúdtépés, de női munka volt a baromfitartás termékeinek értékesítése is. A tollnak ágyneműben való használata régi kelta–germán eredetű szokás, már Plinius is említi. Hazánkban a középkorban még aligha volt általános, de XVIII. századi források már gyakran említik a paraszti háztartások tollal töltött vánkosait, dunnáit. Ugyanakkor a vagyonosság egyik jelképévé vált a tollal tömött dunnákból, párnákból rakott magas ágy a tisztaszobában. Ezt az üzletágat Morvaországból betelepült kereskedőcsaládok lendítették fel. Egészen Amszterdamig kereskedtek a hazánkban felvásárolt libatollal. A fiatal ludakat évente háromszor, az évesnél idősebbeket évente négy-öt alkalommal tépik meg. Századunk elején Dél-alföldi nagygazdák 500–600 ludat neveltek egyszerre, és a ludak tépését bérmunkásokkal, tépőasszonyokkal végeztették. A libamáj megnagyobbításával már a rómaiak kísérleteztek liszt, tej és méz keverékének etetése révén. Parasztságunk a kukoricatermesztés elterjedése óta hizlal libát nagyobb számban. A ludakat ősszel fogják hízóba oly módon, hogy szűk helyre bezárva tartják és naponta kétszer vízben ázott, sózott kukoricával tömik. Az így tartott liba egy hónap alatt hízik meg. Egyes Dél-alföldi települések szegényparasztságának a libatömés fontos kereseti forrása volt. Még Erdélybe is elmentek, hogy minél olcsóbban kapjanak sovány libát. Hódmezővásárhely egyik városrészében mindenki foglalkozott libatöméssel, s a hízott ludakat nagykereskedők vásárolták fel tőlük.
/Magyar Néprajzi Lexikon/
A terelés szempontjából kiemelt, legeltetett 3 baromfi faj külön említést érdemel. Közülük a Magyar Lúd legeltetése volt a legjelentősebb. Többnyire fehér színben pompázott a magyar puszta árok partjain, föld szegélyein, a majorokban és kimondott libalegelőkön, de később előfordultak foltos, tarka egyedei is. Ugyan nem eredendően a Magyar Lúd sajátja az a genetikai mutáció, aminek következtében a fodros tollú változat keletkezett, de mégis a Magyar Lúd esetében ismerte meg a világ, ezért a fajtával azonosítja. A legeltetéssel és pásztorkodással tartott magyar baromfi fajtára jellemző volt, hogy jól bírták a magyar éghajlati, környezeti körülményeket és jól alkalmazkodtak az akkori gazdálkodási viszonyokhoz. Jó élelemkeresők voltak, jó kotlók, és külterjes extenzív tartással nevelhetők. A konyhakerti melléktermékeken és a más háziállatok által nem hasznosítható területeken is megéltek. Húsminőségük elsősorban nem a húsformák, vágási kitermelés szempontjából volt verhetetlen, hanem az ízük, élvezeti értékük miatt. A háziasszonyoknak kevés ráfordításból megtermelt jövedelem kiegészítést biztosítottak, nem utolsó sorban változatos, ízletes ételt a családnak.
A majorságok sosem voltak monokultúrás gazdaságok, igaz a fő profilt a jelentősebb állatfajok képviselték, de mellettük megfért a többi hagyományosan magyar állatfaj is. Ezek viszont már nem a gazdálkodás jövedelmezőségét szolgálták, hanem a család életében változatosságot biztosítottak kiegészítésként. Magyar stílusú tereléssel azt az állatot lehet hajtani, amely falkásodik, tehát van benne összetartó erő, hogy csoportot alkosson. A Magyar Terelő Pásztorkutyák évszázadokon keresztül tartó szelekciója során a kutya munkaeszközként szerepelt. A pásztor nem tartotta feleslegesen azt a kölyköt, aki már egészen fiatal korban hajlandóságot sem mutatott az állatok hajtására. Természetes, hogy a kölykök először nem a nagyobb állatokon lettek kipróbálva, hogy lobog-e bennük az ösztön, mert kárt tettek volna a pici kölyökben. Arra, hogy kipróbálják és megvizsgálják, előszeretettel használták a baromfikat. Elsősorban a libákat. Egyrészt ezek falkásodnak, így a terelő ösztön velük jól felmérhető. Másrészt libát tartottak eredendően a magyar gazdaságok legeltetve. Tyúkok között például a legcsekélyebb az összetartó erő, hajtás során alig csoportosulnak, így a későbbi terelő munkában nem kívánatos egyelés nem szűrhető ki a mozgatásukkal.
Sokszor volt már arról szó, hogy a küllem orientált évtizedeken át tartó kiállítás központú tenyésztés némely Magyar Pásztorkutya Fajtában magától értetődő módon a munka képesség kontra szelekcióját eredményezte. Ennek következtében van olyan Magyar Terelő Pásztorkutya, akinek a terelő képesség megőrzése a 24. órába érkezett. A magyar stílusú terelő ösztön nem skatulyázható be egyszerűen az elfojtott zsákmány ösztön kategóriába. Egészen egyszerűen azért, mert annál jóval összetettebb, bonyolultabb dolog. A magyar Terelő Pásztorkutya nem vadászik, nem kúszik, nem lapul, nem somfordál, és nem szuggerálja a jószágot. Terelő munkájában részt vesz az agresszió, ellen agresszió is, mint sok minden más. Ezért ha a terelő képesség csökkenéséről beszélünk, az nem csak azt jelentheti Magyar Terelő Pásztorkutyák esetében, hogy nincs jelen az elfojtott zsákmány ösztön (azaz vagy nem érdekli a jószág, semmi késztetést nem érez, vagy ellenkezőleg, tehát a késztetés nincs elfojtva benne), hanem sok esetben a magyar stílusú terelő képesség csökkenése azt eredményezi, hogy az összetett, bonyolult ösztönnek csak a morzsáival, egyes részeivel találkozunk annak vizsgálatakor. Ilyen frusztráció lehet, hogy bizonyos több generáción keresztül szinte csak küllemre szelektált ősöktől származó Magyar Terelő Pásztorkutya csak a nála kisebb és gyengébb jószággal mutat affinitást. Ez aztán a későbbiek során vagy változik, fejlődik a kutya életkorával, vagy az ösztön morzsája megmarad azon a szinten, hogy csak a baromfikat hajlandó terelni és nagyobb jószágokat nem. Vannak már olyan kutyák, akik csak a baromfi terelésre mutatnak affinitást. Ilyen esetekben jelen korunkban a használati érték megőrzése során fontos, hogy bár régen az ilyen viselkedést mutató kutyát felejtették volna, ma ezt nem tehetjük meg. Azért nem tehetjük meg, mert a tenyésztéssel történő használati érték megőrzés során abból kell építkeznünk, ami a jelenlegi helyzet. Ezért egyáltalán örülnünk kell annak, ha az évtizedeken át szinte csak küllemre tenyésztett fajták az eredeti használati értéknek csak a morzsáit, részleteit is mutatják. Mert legalább ott van, ott lapul genetikai anyagukban és nem tűnt el, nem szűnt meg teljesen. Tegyük hozzá azt, hogy a vizsgálati rendszer hibája, hogy elődeink, pásztorkodó őseink, ahogy felejtették ezeket a kutyákat, úgy a terelő képesség mai hivatalos vizsgálata során sem mennének át, nem felelnének meg ezek a kutyák. Hiszen a terelő képesség vizsga juhokkal, esetleg marhával történik. Elődeink, pásztorkodó őseink viszont nem végeztek évtizedeken át tartó küllem és kiállítás orientált szelekciót!
A magyar baromfival történő kölyök kori terelő ösztön kipróbálása során számolni kell azzal, hogy a magyar baromfik közül a gúnárok, illetve nem utolsó sorban a libáikat védő kotlók támadni fogják az ösztönét bontogató, szárnyait próbálgató Magyar Pásztorkutya kölyköt. Ösztönpróbához olyan terelni alkalmas jószágok kellenek, amelyek nem visszavetik a terelő ösztönt, hanem elősegítik, felszínre hozzák, ezt magyarázza a Magyar Pásztorkutyák vérmérséklete és karaktere. Amelyik kölyköt eltántorít egy baromfi csípése, azt a terelő munkában hátrányosan befolyásolná, visszavetné egy kos, koca vagy egy tehén, pláne bika öklelése. Sok esetben érdekes módon Magyar Pásztorkutyák esetében a terelendő jószág agresszív viselkedése váltja ki, hozza elő a terelő ösztönt. Más nemzetek terelő kutyának munkája többnyire arra a tézisre épül, az alapja, hogy a jószág eredendően tart, esetleg fél a terelő kutyáktól. Hogy a magyar haszonállatok miért nem? Ki tudja. Magyar eredetű gazdasági haszonállatok esetében különösen igaz, hogy csak azt a terelő kutyát ismerik el, attól tartanak, amelyik bebizonyította tekintélyét, kivívta elismerését a jószágok előtt. Amelyik erre nem képes, azt nem veszik komolyan, illetve extrém esetben megpróbálják elzavarni. A lúd fizikailag nem tud kárt tenni egy terelő kutyában. Még a kölyökben sem. Inkább a lelki, belső viselkedési hatása, ami jelentős és ezzel számolni kell. Mindenképpen szelekció az adott kutya későbbi munkájára tekintettel. Abból a szempontból biztosan, hogy amelyik helyt áll egy gúnár ellenében, az később magabiztosan teljesít, megvan a képessége egy kossal, kocával vagy egy tehénnel szemben.
Az ösztönök vizsgálatán túl a baromfi tereléssel kapcsolatban két fontos szempontot világítunk meg a következő részben, a gyakorlást és a foglalkozásszerű munkát. Folytatjuk…



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)