A kutyáról általában
A kutya eutanáziáról tabuk nélkül
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2011. október 31.

A kutya eutanáziáról tabuk nélkül

Szükséges, vagy kegyetlenség a beteg kutyákat a túlvilágra segíteni?


„A halála előtti este csak feküdtem a kis feje előtt a szőnyegen és néztünk egymás szemébe, kutyus és gazdi, soha nem felejtjük el az utolsó perceket.”

Az eutanázia az a téma, ami mellett senki nem megy el szó nélkül. A parázs vitákat nem nélkülöző kegyes halál kérdésköre a kutyák esetében is pro-kontra érveket szül. A kérdés az, játszhatunk-e Istent és rendelkezhetünk-e annak a négylábúnak az élete felett, akinek mi jelentjük a mindenséget? Vagy szó sincs arról, hogy „halált osztanánk” csupán humanista elvekből élünk a felkínált lehetőséggel és túllépve szeretetből fakadó önzésünkön megkíméljük kedvencünket a szenvedéstől és méltó halált biztosítunk számára? Nem vállalkozunk arra, hogy megválaszoljuk a kérdéseket, de minden irányból körüljárjuk a témát, hogy az olvasó, a kutyatartók döntsenek az itt leírtak alapján arról, hogy szükségszerű-e, vagy sem az eutanázia intézménye a kutyák esetében.
Persze a kegyes halálra nem lehet egyszerűen igent, vagy nemet mondani, ezért létezik egy harmadik tábor is, akik nem fogadják el az eutanáziát, de ellenzik azt is, hogy egy gyógyíthatatlan, haldokló kutya életét mindenáron fenntartsák. Ide sorolja magát egyik olvasónk, Zita is, akinek közel 1 éve halt meg németjuhász kutyája, s aki vállalkozott arra, hogy elmeséli az eutanáziával kapcsolatos dilemmáját és tapasztalatait. (Miután a beszélgetés oldottan, bensőségesen zajlott, a tegező megszólítást az eredetiség és szöveghűség kedvéért nem változtattuk meg – a szerz.)

Egy gazdi tapasztalatai

- Azt kérdezted, mit gondolok az eutanáziáról? Régen tudtam volna a választ, ma már nem. Azt hiszem helyzetek vannak, amelyek belekényszerítenek abba, hogy élj az eutanázia lehetőségével, de minden helyzet más. Én megtettem, de ma sem tudom, hogy jól döntöttem-e. Azt hiszem bárhogy is cselekszem  a lelkiismeretemet nem tudnám megnyugtatni… - kezdte Zita a beszámolóját, majd a kezdetekről beszélt.
- Kutyám, Falánk 7 hónaposan került hozzám, nagyon okos, kérlelő szemű, játékos kutya volt, aki azonnal a család kedvence lett. Egészen kicsi voltam, amikor utoljára kutyánk volt, őt megmérgezték. Ez annyira megviselte a szüleimet, hogy többet nem akartak a házhoz kutyát, bárhogy is kértem őket. Mikor elköltöztem otthonról, nem sokkal később egy ismerősömön keresztül jutottam Falánkhoz és egy percig nem gondolkoztam, hogy kell-e nekem, nagyon boldog voltam, hogy végre lesz kutyám. Hamar megszoktam az egészet és úgy tűnt, hogy Falánk mindig is az életem része volt. Jött velem nyaralni, ha nem, akkor a szüleimnél időzött, akik szintén imádták. Családtag volt tényleg minden értelemben. Végigélte velem, hogy elvitte a rák az édesapámat, együtt sirattuk el és ott volt mellettem, mikor elváltam. Falánk mindig jelen volt az életemben, tudtam, hogy ő az, aki hazavár és boldogan ugrik rám, mikor megérkezem. Tudod 11 év nagy idő és még mindig nehéz felfogni, hogy nincs velem. Soha nem gondolkodtam el rajta, hogy mi lenne, ha nem lenne, illetve, hogy mi lesz akkor ha nem lesz. Annyira váratlanul derült ki, hogy rákos... kétszer műtötték, a tüdejét és a lépét is megtámadta a daganat. Hittem, hogy minden rendben lesz. Egy ideig javult az állapota, majd egyre romlott a végén szinte már beköltöztünk az orvosi rendelőbe olyan gyakran jártunk. Mindehhez mozgásszervi problémák társultak. Sokat beszéltünk az állatorvossal, milyen esélyei vannak, milyen eredményekkel járhatnak a további kezelések. Tudod, hiszek Istenben, édesanyám mélyen vallásos, gyerekkoromban sokat jártunk templomba. Ma már nem teszem, de továbbra is hiszek. És persze gyerekkoromban jól megtanították velem a tízparancsolatot és talán ezért nem vagyok az eutanázia híve, ellentmond az ötödik parancsolatban foglalt, ölésre vonatkozó tiltásnak. De akkor döntenem kellett. Falánk már nem tudott járni, enni nem akart, pedig azt nagyon szeretett - ezért is lett ez a neve - és a vizet is alig lefetyelte. Már az sem esett jól neki, ha a kis buksiját az ölembe vettem, pedig azt mindig úgy imádta. Szenvedett és a halálra készült. Folyamatosan sírtam, nem bírtam nézni, ahogyan szenved, és nem tudtam hogyan segíthetnék. Annyira tehetetlennek éreztem magam és közben folyton vitatkoztam magammal, hogy hogyan dönthetek jól. Mindig azt mondtam, hogy a következő alkalommal, amikor látom rajta a fájdalmat elindulunk az orvoshoz, aztán képtelen voltam. Még mindig bíztam valamiben. Az állatorvosunk akkor már elmondta, hogy néhány héttel még meghosszabbíthatjuk az életét, de ez már nagyon fájdalmas neki. Emlékszem péntek délelőtt volt - akkor már egy hete szabadságon voltam, el sem mozdultam mellőle - mikor lefeküdtem mellé a földre simogattam és beszéltem hozzá. Kértem, hogy mondja meg, neki mi lenne jó. És láttam a szemén, kért, hogy segítsek, hogy múljon el ….. ez….. egész – Zita elakad, megáll, próbálja visszanyelni a könnyeket.
Percekig csendben ültünk, ő mély lélegzetet vett, próbált erőt venni magán, mikor újra megtudott szólalni, szabadkozva mondta:  mai napig gyakran elérzékenyül, ha róla beszél.
- Akkor is sírtam mikor az orvoshoz megérkeztünk, pedig azt hittem addigra nincs már több könnyem és azóta is gyakran előfordul,  ha rá gondolok – mondta . – Az orvos nagyon kedves volt. Elmondta mi fog történni, megnyugtatott, hogy nem fog fájni Falánknak, hogy többé semmi nem fog neki fájni. Zokogtam a hazaúton is és még napokig. Akkor megfogadtam, soha többé nem lesz kutyám. Az eutanázia pedig? Nem tudom mit gondoljak. Sokszor eszembe jut, hogy én öltem meg Falánkot, de azt is tudom, hogy ma sem tennék másképpen, mert mindent megtettem érte, amire egy ember csak képes. Bármit is teszek meghalt volna, dönthettem úgy, hogy ne kelljen végigszenvednie a hátralévő időt, vagy pedig életben tarthattam volna, de ezzel kínzom is. Azt hiszem két rossz döntés közül hoztam meg a kevésbé rosszat.

A fórumozók véleménye

Azok, akik szembesültek már azzal, hogy kutyájuk gyógyíthatatlan beteg hasonlóan gondolkodnak az eutanáziát illetően: azaz megváltást jelent a négylábú kedvencnek. Legalábbis ez derül ki egy állati eutanáziával foglalkozó fórum hozzászólásaiból.  Így ír erről az egyik fórumozó.

“A kis kutyuskánkat november 1-én éjfél után néhány perccel altattuk el. Gyönyörű, drága szálkás tacskó lány kutyus volt, most november közepén lett volna 16 éves. Az altatás elképzelhetetlen volt számunkra, bármi betegsége volt és volt elég szegénykémnek, emlődaganat műtét, lépmegnagyobbodás... Az utóbbi években fokozatosan épült le, megváltoztak a szokásai, de mindezt betudtuk az öregedésnek és imádtuk továbbra is. (..) Aztán halála előtt pár nappal abbahagyta az evést, később az ivást is és láthatóan legyengült. Az első jeleknél rohantunk vele az állatkórházba éjjeli ügyeletre, nehogy késő legyen ha várunk reggelig.  (…) Később én, a kedvenc gazdija mondta ki a nagy szót, hogy eutanázia. Az én zabás kutyám hányt az étel szagától is, csak fordította el a fejét és szorította össze a fogát ha etetni akartam a kezemből. Se a szívgyógyszert, se a fájdalomcsillapítót nem tudtam beadni neki… Végigtelefonáltam a fontos családtagokat mert annyira nem akartam a fájdalmas döntést meghozni. Amikor az utolsó gyógyszerbeadásnál is hányásba tört ki a kutyám, zokogva bocsánatot kértem tőle, hogy többet nem bántom és egyeztettem az orvosával az eutanáziáról még aznap éjjel, illetve éjfél után, mert így megélte a kutyusom a novembert, amikor született is. (..) A halála előtti este csak feküdtem a kis feje előtt a szőnyegen és néztünk egymás szemébe, kutyus és gazdi, soha nem felejtjük el az utolsó perceket. Nem akartuk őt elveszteni és ő is akart velünk maradni. Tehát az eutanázia nem rossz döntés, csak fájdalmas nagyon.”

Másik két fórumozó pedig így írt erről:
„Az én kutyám is nagyon öreg már, és csak imádkozok, hogy szép csendben, szenvedés nélkül aludjon el, ha itt az idő. Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy döntenem kelljen az eutanáziáról”.
„Én soha nem altattatnám el a kutyámat!!! Nem is értem azokat, akik ezt megteszik! Küzdenék, amíg csak lehet!!!”

Mit mond az állatorvos?

Két állatorvost kérdeztünk meg a témában, akik egybehangzóan állították, egyetlen esetben fogadható el az eutanázia: ha a kutya gyógyíthatatlan betegségben szenved. Ők csak ekkor részesítik az állatokat kegyes halálban. De az is kiderült szavaikból: a gazdik részéről néhány kivételtől eltekintve, csak ekkor van rá igény. 
A fenti történetek mutatják, sokan fájdalmas úton jutnak el oda, hogy önzés lenne tovább életben tartani kutyusukat, hogy el kell engedniük őket, ha szenvednek. Hogy nem mindenki így gondolkozik? Azt kell mondani, hogy nem. Vannak olyanok, akik egyszerűen csak meg akarnak szabadulni egy rajtuk maradt, vagy felelőtlenül vállalt, megunt kutyától és ennek útját az eutanáziában látják.

- Törvényi szabályozása van az eutanázia végrehajtásának. Azt gondolom, hogy egy felelősségteljes állatorvos csak nagyon nyomós indok mellett teljesíti a kutyatartók, illetve általában az állattartók ez irányú kérését, de az állatvédelmi törvény is szabályozza, hogy ne lehessen a gazdák kénye-kedve szerint – ami Magyarországon egyébként nagy divat – kegyes halálban részesíteni a háziállatokat – szögezte le kérdésünkre dr. Siver László állatorvos. Aki egyben elrettentő képet festett arról, hogy kik és miért folyamodnak hozzá azzal: altassa el a kutyáját.
„Gyerek született nálunk és nem akarjuk, hogy minden kutyaszőr legyen.”  „Meghalt a nagymama, itt maradt a kutya, altassa el” – idézi azokat a mondatokat, amik és amikhez hasonlók már több esetben elhangzottak a praxisa alatt. Hogy mit tesz ilyenkor az állatorvos? - Nagyon szigorúan visszautasítom a kérést– válaszolta dr. Siver László, hozzátéve: ilyenkor azt javasolja, próbálják meg menhelyen elhelyezni a kutyát.
- De azt is tudom, hogy a következő, vagy az azutáni állatorvos, akit erre kérnek, lehet, hogy megteszi. Ilyen esetben gyakran magam telefonálom körbe a menhelyeket, hogy hol lehet elhelyezni az állatot, mert ha nem teszem az a kutya vagy a fentebb említett módon végzi, vagy az út mellé teszik ki – mondja az állatorvos. - Sokkal messzebb visz ez a kérdés magától az eutanáziától – folytatja -, mert ezt nem lehet különválasztani attól, hogy a kutyatartási kultúra terén komoly lemaradással küzdünk. Bár hazánk nem sorolható a balkánhoz, fejben mégis ott tartunk a nagy átlagot tekintve és ezt nap, mint nap tapasztalom a rendelőmben. Az emberek felelőtlenül vállalnak kutyát, virágzik a szaporítás, ellenben az állatmenhelyek nem jól működnek, vagy ha igen annyira túlterheltek, hogy képtelenek több kutyát befogadni és az állatvédelem terén is gyengék vagyunk. Bár létezik törvényi háttér, de nincs aki betartassa, csak néhány nagy média visszhangot kapott ügyben látunk komolyabb intézkedést, és a bírói gyakorlat szerint akkor is csupán felfüggesztetett kap valaki egy állat meggyilkolásáért… Ez a mentalitás az eutanázia esetében is tetten érhető. Egy másik helyzet, amivel gyakran szembesülök - és ilyenkor igazán nehéz helyzetbe kerül az orvos - hogy a kutyatartónak nincs elég pénze az eb gyógykezelésére és kéri, hogy inkább altassuk el. Nem tehetjük meg. Fejlettebb országokban ez úgy működik, a különböző állatvédelmi szervezetek felvállalják a költségeket, vagy annak egy részét. Magyarországon ettől nagyon messze állunk.
Vidéken rosszabb a helyzet – állítja – ahogyan elhagyjuk a nagyvárosokat és vidékre „érkezünk” úgy változik meg a kép, ami már a berögzült szokásokat mutatja. Dr. Siver László a fővároson kívül vidéken is praktizál, ahol mint fogalmazott: „teljesen normálisnak tekintik, hogy vízbe fojtják az újszülött kiskutyákat, mert nincs szükség rá.” 
- Minden faluba naponta legalább egy embert bilincsben lehetne elvinni, olyanokat, akik nem is tudják, hogy bűncselekményt követnek el az állatok kínzásával, megölésével – hangsúlyozta, kiemelve: ilyen körülmények között az eutanázia szóba sem kerül.
Persze nem csak ilyen esetekkel találkozik – teszi hozzá – a páciensei 90 százaléka tudja, hogy eutanáziával ne is forduljon hozzá akkor, ha az nem a kutya szenvedéseit váltaná meg.
- Múlt héten egy 16 éves vizslát altattam el. A kutya már nem állt a lábán, s 2 éve folyamatosan kezeltük. A kutya gazdája, egy 80 éves bácsi, heti kétszer az ölében cipelte be a 30 kilós kutyát a rendelőmbe. Pár hónapot még életben tarthattuk volna a vizslát napi infúziós fájdalomcsillapítással, de nem volt már méltó a kutyushoz ez a lét. Együtt sirattuk el a gazdájával, mikor elaltattam  - idézte fel egy mostani esetét az orvos.

Csak a lehetőségeket mondjuk el

Dr. Boda Attila László állatorvosnak is feltettük a kérdést: mikor van joga az állatorvosnak egy állat életének kioltására és mikor tagadhatja meg ennek végrehajtását? Illetve: előfordulhat-e olyan helyzet, mikor az orvos maga javasolja? Tőle is a már elhangzotthoz hasonló választ kaptunk, azaz amennyiben az állat gyógyíthatatlan betegségben szenved és az állapota annyira megromlott, hogy állandó fájdalmai vannak, akkor elvégzi az elaltatást, minden más esetben elutasítja azt. Ami az utóbbi kérdést illeti, úgy felelt: egy orvos, aki a gyógyításra esküdött fel nem mondhatja azt, hogy véget kell vetni egy életnek, erről az állattartónak kell dönteni.
- Nincs jogom kimondani olyat, hogy egy állatot el kell altatni. Viszont minden információt megadok a páciensnek ahhoz, hogy a kutya számára legmegfelelőbb döntést tudja meghozni. Elmondom, hogy milyen beavatkozások jöhetnek szóba és azok milyen eredménnyel járhatnak és azt is, hogy ezek mennyi szenvedést okoznak a kutyáknak, és ez utóbbi információval sugallhatok is a kutya tulajdonosának – számolt be dr. Boda Attila László. Elmondta: találkozott már olyan állattartóval, aki elutasította az eutanáziát, de állítása szerint ez meglehetősen ritka, a legtöbb kutyatulajdonos igyekszik ilyen módon véget vetni kedvence szenvedéseinek.
- Azt gondolom, hogy ezt a helyzetet valamennyire megkönnyítheti egy állatorvos empátiával, beleérző képességgel. llyenkor egy kicsit pszichológusnak is kell lennünk, ugyanakkor a felelősségünk is nagy. Ha a gazdi nem tud dönteni, akkor beszélgetek vele arról, hogy milyen nehéz elengedni azt, akit szeretünk, de bármit is tesz az orvos, ha a tudomány jelenlegi állása szerint nem gyógyítható meg a kutyus, csupán néhány héttel elhúzzuk a szenvedést. Három nappal ezelőtt voltam egy ilyen helyzetben. Teljesen új páciens keresett meg, megvizsgáltam a kutyát, májdaganatos volt. Megbeszéltük a gazdájával a lehetőségeket, nem tudott dönteni, végül elfogadta a segítségemet, mikor elmondtam, hogy mit él át a kutyája. Zokogott mikor meghozta a döntést, de nem hagyta a kutyát szenvedni – mesélte el dr. Boda László.


A halál ára

A kérdés nem kerülhető ki: hogyan zajlik a beavatkozás és mennyibe került az? Erről is faggattuk az állatorvosokat. 
Napjainkban szerencsére már nem merül fel a kérdés, hogy a kegyes halál fájdalommal jár-e. Régen használtak olyan méreganyagokat, ami görcsrohamot, légzésleállást okoztak ép tudat mellett, ám a mai humánus eljárások és szerek mellett a kutyus egyetlen vénásan, vagy izomba adott szúrást érez csupán. Ettől 1-2 perc alatt álomba szenderedik, ezt követően kapja vénásan a másik szert, ami gyakorlatilag egy 100 szoros erősségű anyag az altatóhoz képest, s ami a vérárammal az agyba jutva blokkolja le az agyműködést; leállnak a központi idegrendszerben az alapvető életfunkciókért felelős központok. Kutyusunk fájdalom nélkül, gyorsan lép át az örök vadászmezőkre.
Dr. Boda Attila László elmondta, az altatási költség és a túlaltatás 8-12 ezer forint a kutya testsúly kilogrammjának megfelelően. Dr. Siver László úgy fogalmazott kiskutyáknál 3-5 ezer, nagytestű kutyáknál 8-10 ezer forint az anyagköltség, az orvos kamara által ajánlott díjszabása pedig 3-3,5 ezer forint.
Mindketten hozzátették: ha egy új páciens fordul hozzájuk eutanázia igényével, akkor mindezt egy vizsgálat előzi meg.
- Van, hogy annyira durvák a klinikai tűntetek, hogy elég a klinikai vizsgálat, ami négy ezer forint. Kérdéses esetben egyéb vizsgálatokat kell végezni, vagyis röntgent, ultrahangot, vérvételt – sorolta dr. Siver László.

Mi lesz a kutya testével?

Az eutanázia után a kutya testének sorsáról többféleképpen dönthetünk, például az állatorvosnál is hagyhatjuk, hogy ő intézkedjen a további sorsáról, aki a hullaégetőbe küldi el.
- Ez többnyire gazdasági okokból meghozott a döntés. A hamvasztás és a kisállat temető nagyon drága, ezért fájó szívvel, de sok gazdi nálunk hagyja a kutya testét – tájékoztatott dr. Siver László.
- Tíz kutya testéből hármat, négyet visz el a gazdája a beavatkozás után, de ezek sem mind érzelmi szempontból meghozott döntések, 50 százalékban pénzügyi okokból teszik ez. Nagyobbrészt azonban a rendelőben hagyják a kutyát, ők azok, akik megtudják fizetni a testsúly kilogrammtól függő 3500-5500 forintos elszállítási díjat - tette hozzá dr. Boda Attila László.

Szomorú, de az eutanázia - és ez alatt kifejezetten az ellenőrzött, állatorvos által végzett kegyes halálról beszélünk - nem csak annak eldöntése, hogy megszabadítjuk-e négylábú kedvencünket szenvedéseitől, vagy pedig bármilyen körülmények között is, de az élet elleni merényletnek tekintve elutasítjuk, hanem anyagi kérdés is. Meg tudjuk-e fizetni a megváltó halált?

Drága a hamvasztás
Több olyan cég is működik, amik kutyák hamvasztásával foglalkozik. Ez azoknak lehet megfelelő, akik szeretnék, hogy négylábújuk a halála után is a közelükben legyen, de nincs lehetőségük kertbe temetni, illetve kisállat temető sem található a közelükben (amiből egyébként nagyon kevés működik az országban). A hamvasztáshoz viszont mélyen a pénztárcába kell nyúlni: 30-50 ezer forintba került a kutya testsúlyától függően, de 40 kilogrammos kutyánál nagyobbat nem is vállalnak a cégek. Ekkor egy urnában kapja vissza a gazdi kedvence hamvait, ami így mindig vele maradhat. 









nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)