Agarak
Letűnt korok nemes ura: a barzoj
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2014. február 11.

Letűnt korok nemes ura: a barzoj

Annyi mindent tudunk róla, és annyian írtak már e gyönyörű fajtáról, hogy nincs könnyű dolga a tollforgatónak, hogy ne ismételjen, és ne legyen unalmas a barzojról szóló beszámoló.


Mert írhatnám, hogy ősrégi fajta, az első feljegyzések a XI. századra nyúlnak vissza, vagy az 1260-as időkből származó írások említenek egy novgorodi tenyészetet, ahol már akkor az úri népek kedvelt elfoglaltsága volt a nyúl vadászat, de egyes elméletek szerint akkor még nem beszélhettünk barzojról, csak egy vadászó, futó kutyáról, amiből később az uradalmakban élő tenyésztők és nemesek munkájával alakult tovább. És itt említhetném Rettenetes Ivánt, aki az 1500-as évek derekán barzoj szerű falkákat tartott, mert nagy tisztelője volt a fajtának, de igazán orosz agártenyésztésről és a fajta kezdeti virágzásáról az 1700-as évektől beszélhetünk. Az biztos, hogy a cárok, fejedelmek vadászkutyái voltak, amiket nyúl és farkas vadászatára használtak azokban az időkben. El sem tudjuk képzelni a korabeli kennelek agarainak számát, egyes elbeszélések szerint a számszonovi kennelben ezernél is több pompás kutya lakott. Voltak még mások mellett híres ebek a zsiharevi és nazimovi kennelekben, melyek a kiváló vadász képességeikkel szereztek hírnevet tenyésztőiknek.  Természetesen különböző tájakra akkoriban különböző barzoj típusok voltak jellemzőek. Az első típusjegyek leírása a XIX. században jelent meg, mely leírás Ernolov nevéhez fűződik. Innen beszélhetünk konkrétan barzojról, mint tiszta vérben tenyésztett fajtáról.
De írhatnék a standardról, miszerint, az FCI által elfogadott vadászkutya, a X. fajtacsoportban jegyzik … Viselkedése, temperamentuma  kiegyensúlyozott, jó idegrendszerű, egészséges fajta.. Marmagassága kanoknál 75-85, szukáknál 68-78cm… De nem szeretném a már százszor leírt, majdnem közismert adatokat tovább szaporítani.
Nincs szebb és jobb módja a barzoj leírásának, mint amikor a munkájáról, a mindennapi kapcsolatunk oldaláról közelítjük meg e fajtát, és idézünk letűnt idők nagyjaitól, ahogyan őket megérintette a barzojjal való találkozás.
Talán az egyik legélvezetesebb szemelvényt olvashatjuk Lev Tolsztoj Háború és béke c. regényében.
„Jól megtermett, fürgelábú nyúl akadt elébük. A nyúl nem eredt neki azonnal, amikor felugrott, csak mozgatta a fülét, hallgatta a kiabálást meg a patadobogást, amely egyszerre csak mindenfelől felhangzott. Szökkent vagy tízet, de nem valami sebesen, közel engedte magához a kutyákat, majd végül felismerve a veszélyt, irányt választott, és a fülét hátracsapva nekilódult, ahogy csak az inától tellett. A tarlón hevert, de előtte őszi vetés volt, és ott könnyen besüpped a láb. A jelző vadász két kutyája, amelyek a legközelebb voltak, elsőnek látták meg a nyulat és eredtek a nyomába. De még közel se jártak hozzá, amikor mögülük előszökkent Ilagin vöröspettyes Jorzája, egy kutyahossznyira megközelítette, szörnyű gyorsra fokozta az iramot, megcélozta a nyúl farkát, és azt gondolva, hogy már el is kapta, előrebukfencezett. A nyúl felgörbítette a derekát, és még sebesebben iszkolt. Jorza mögül előrohant a szélestomporú, feketefoltos Milka, és gyorsan iramlott a nyúl felé.
- Miluska, aranyos! – hallatszott Nyikolaj diadalkiáltása. Úgy látszott, Milka mindjárt ráveti magát a nyúlra és elkapja, de túlrohant rajta, amikor utolérte. A nyúl lekushadt. Megint a szép Jorza támadott rá, szinte ott csüngött a nyúl farkán, mintha célozgatná a hátsó combját, hogy ezúttal ne fogjon mellé, biztosan elkapja.
- Jorzinka, lelkem! – rikkantotta Ilagin elváltozott, sírós hangon. De a Jorza rá se hederített a rimánkodásra. Abban a pillanatban, amikor azt lehetett várni, hogy elkapja a tapsifülest, a nyúl oldalt szökkent, és a tarló meg az őszi vetés közti mezsgyére pattant. Jorza és Milka egy vonalba húzódtak, akár a rudas és a nyerges, és megint sebesen közeledtek a nyúlhoz; a nyúlnak a mezsgyén könnyebb volt a futás, és a kutyák már nem értek olyan gyorsan a nyomába.
- Rugaj! Rugajuska! Tiszta dolog, gyerünk! – kiáltotta ekkor egy új hang, és a Rugaj, a bácsi görbehátú, vörös kanija, a hátát hol kinyújtva, hol felgörbítve utolérte a két első kutyát, elő is bukkant mögülük, iszonyú önfeláldozással  annyira fokozta az iramot, hogy már ott is volt a nyúl sarkában, a mezsgyéről leugrasztotta a vetésre, ott másodjára még ádázabb rohamba csapott, a sáros őszi vetésen pedig térdig süppedezett a sárba; csak azt lehetett látni, hogy a hátát sárral összepacskolva felbukfencezik a nyúllal együtt. A kutyák csillagalakban körülállták őket. Egy perc múlva mindenki ott állt a csapatba verődött kutyák körül, de csak a boldog nagybácsi szállt gyalog, és levágta a nyúl bocskorát. Megrázta a nyulat, hogy kifolyjék a vére, izgatottan nézegetett, körülfuttatta a tekintetét, nem tudta, hova tegye kezét-lábát, és mondott valamit, de maga sem tudta, kinek és mit.  ’Hát ez tiszta dolog… ez aztán a kutya…”
Ezen sorokat olvasva úgy érezzük, mi is részesei vagyunk a vadászatnak és az ember arra gondol, igen, ez a fajta, ez az élmény, amire vágyom…
 
De nézzük, mivé is vált a régmúlt idők vadász barzoja.
A mai rohanó világban teljesen más értékrend alakult ki, mint annak előtte. Manapság fontosabb, hogy egy kutya urbanizálódjon, kezes legyen, inkább barát kutyát akarnak az emberek, szépséget, nagy szőrt, királykisasszonyt. De nem szabad feláldozni a munkát és erényt a szépség oltárán, gondoljunk csak a napégette, foltos szőlőszemre, mennyivel zamatosabb és hasznosabb, mint egy vízzel telt, hatalmasra duzzadt, de ízetlen bogyó.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a jó barzoj nem szép, az orosz agár szép, a maga természetes szépségében, gyönyörű bundája bodorítás nélkül is fényes, mutatós, arányos alkata, szépen tűzött nyaka, elegáns feje és feszes munkától duzzadó izmai adják azt a látványt, amitől az ember fellélegzik, és azt mondja, igen, pont ilyennek álmodtam.
A barzoj nem lett áldozata a mai úri hóbortnak, megmaradt ugyanannak a büszke, nemes fajtának, ami jellemezte őseit. A mai napig idegenekkel szemben tartózkodó, mindent megfelelő távolságból vizsgál, természetesen a gazdája kedvéért eltűri, hogy idegen kezek illessék, de egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy ő igazán kihez tartozik. Aki mellett letette a hűségének zálogát, amellett örökké igaz társként éli életét.  A gazda minden kedves szava, érintése ajándék számára, amit hízelgéssel és a boldogságának mindennemű kifejezésével hálál meg. A gyerekeket, nőket végtelenül szereti és védelmezi, akár idegenekkel, akár más kutyákkal szemben.  
A feladatok és támadások elől soha meg nem hátrál, végletekig szenvedélyesen küzd, benne van az igazi sztyeppi vér és az orosz virtus, ami még a cári időkben plántálódott belé.
Tudja mire képes, érzi a hatalmas termet és szikár, de tömeges izomzat erejét, és tudja, ha valamit megfog, akkor az marad. Erejével és gyorsaságával vissza sosem él, feleslegesen nem keresi a bajt, egy igazi úr, aki nem kötekszik, de a sértésért elégtételt vesz mindenkor. Kiválóan tartható falkában fajta társaival, és szembetűnő a régi orosz-magyar barátság, hisz ahol magyar agár és orosz agár együtt él, mindig életre szóló jó kapcsolat alakul ki e két fajta között.
A ma emberének a barzoj tökéletes társa tud lenni, ha megfelelően bánik vele, szereti és tiszteli. Mozgásigénye nem nagyobb, mint bármely más agár fajtának, de ne feledjük, vadászkutya van a kezünkben, akinek az élete a munka és a futás, amire szelektálták századokon át. Ezt megtörni vétek és merénylet a barzoj lelke ellen, az ilyen kutya nem boldog, csak éli mindennapjait. Hazájában, Oroszországban még a mai napig vadásznak vele, sajnos a jelenlegi törvények szerint vadászni Magyarországon barzojjal nem lehet, így más módját kell keresnünk számára, hogy boldoggá tegyük.
Erre kiváló lehetőséget ad a pálya és coursing versenyzés. A barzoj, mivel sokkal közelebb áll a természetes vadászathoz, mint a legtöbb agárfajta, ezért különös odafigyelést igényel a felkészítés során. A pálya kevésbé fekszik nekik - természetesen tökéletes versenykutyát lehet faragni belőlük -, de véleményem szerint a legmegfelelőbb versenyzési mód a coursing számukra. Vágtájuk a fajtára jellemző, nem befekvős, talajhoz simuló vágta, hanem magasra törő, tértölelő ugrásokkal rúgja el a talajt maga alól, ami a sztyeppi magas fűben való vad követés miatt alakulhatott ki.
Megfelelő szellemi és fizikai felkészítés után begőzölt módon szenvedélyesen vadásznak a műnyúlra és a fogáskor messziről benyúlva, elemi erővel, szinte dühösen csapnak le áldozatukra. A szikárságuk és kemény talpuk miatt nem különösebben sérülékenyek, szinte minden terepen képesek üldözni a zsákmányt.
Együtt élni egy igazi barzojjal mindenképpen felemelő érzés és megtiszteltetés a bizalmukba férkőzni. A mindennapokban kellemes társ, néha nagyon megtréfálja az embert, sokat lehet rajtuk mosolyogni. Nem zajos, nem ugat, csak amikor már muszáj. Életeleme a tél, a hó, akkor a legaktívabb (gyakran kint alszik éjjel is, nem húzódik a menedékbe), a nyári nagy melegekben kevésbé kívánja a mozgást, olyankor több odafigyelést kíván az edzések során.
Számomra a barzoj egy életérzés, az itt leírt gondolatok összessége, és az elmúlt idők egyik legjobb döntése volt, amikor igent mondtam feleségemnek a kiválasztott fiatal úrhoz, aki által bepillantást nyertem e nemes fajta lelkivilágába és életébe. Remélem a barzoj mindig A BARZOJ marad, nem ragadja el e nagyszerű fajtát a divat és a hozzá nem értés ingoványa.

Forrás és ajánlott irodalom: Vadászat agárral, Szina Kálmán szerkesztésében
Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Háború és béke

fotó: Bali Orsi és Págány Tamás



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)