Kutyavédelem
Hatósági lépések a jászfényszarui szaporító ellen
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kovács Violetta  |  2011. augusztus 30.

Múlt havi számunkban foglalkoztunk annak a jászfényszarui német juhászkutya szaporítónak az ügyével, akinek a telepe nemzetközi botrányt kavart.


Az egyik spanyol televíziós csatorna munkatársai rejtett kamerás felvételeikkel bemutatta, hogy a férfi apró kis lyukakban tartotta 102 német juhászkutyáját, akiket elmondása szerint főleg a rendőrség számára szaporított. A spanyolok szerint a szaporító elhullott kutyák tetemeivel etette még életben lévő társaikat. Az ügyben a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány tett feljelentést az illetékes hatóságoknál. Az állatvédők első lépése már sikeresnek bizonyult, hiszen a rendőrség meglátva a telepen lévő viszonyokat, befejezte a szaporítótól történő vásárlást. A németjuhászkutya mentők és a Rex Állatotthon Alapítvány együttes fellépést tervezett a kutyák érdekében. 102 ebet elhelyezni azonban szinte lehetetlennek tűnő vállalkozás, főleg a mai, hely és pénzhiánnyal küzdő állatvédelem számára. A német juhász mentőknek jelenleg épül az állatotthona, de a Rex sem tud ekkor létszámú kutyát fogadni. De mit lépett az illetékes hatóság, hiszen mint kiderült, a telep miatt sorozatosan érkeztek a szomszédok, és az állatvédők részéről is a hatóságokhoz a feljelentések. És egyáltalán:mit lehet, egyáltalán lehet-e tenni valamit a szaporítókkal szemben?
A spanyol televíziónak nyilatkozott Dr Bognár Lajos, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnökhelyettese. Bognár doktor akkor ígéretet tett arra, hogy felszámoltatja az áldatlan állapotokat.  DrPallósLászló országos állatvédelmi főfelügyelőt bízta meg az ügy kivizsgálásával.
–    A kutyatenyésztők és szaporítók tevékenysége régóta a figyelmünk fókuszában van – kezdi a beszélgetést az állatvédelmi főfelügyelő. – Az állatvédők meg is tették a szükséges bejelentést, mi pedig ennek alapján elindítottuk a szaporítóval szemben a vizsgálatunkat. Itt szeretném elmondani, hogy a civil szervezetek segítségére óriási szükségünk van, hiszen ők derítik fel azokat a visszaéléseket, amelyik ügyében aztán mi elkezdjük a vizsgálatot. Az esetek kisebb százalékában pedig a jegyzők, illetve a lakosság kérésére vizsgálódunk.
–    A német juhászkutya mentők rendszeresen derítik fel a legelképesztőbb szaporító telepeket. Ezeken azonban elmarad az elkobzás, mivel az állategészségügy nem tartja ezeket indokoltnak. Vajon miért nem?
–    Részemről most csak a jászfényszarui telepről tudok nyilatkozni. A kollégáim első körben limitálták a tartható kutyák létszámát, és felszólították a tulajdonost, hogy optimalizálja a kutyák tartási körülményeit. A júliustól életbe lépő kormányrendelet értelmében ezen a telen is megköveteljük az egy kutyára jutó tíz négyzetméteres kenneleket, aminek a kialakításához ez a szaporító május végéig kapott határidőt. Ezeknek az elkészültét számon fogjuk kérni. Amennyiben ezek nem készülnek el, a szakhatóság részéről további lépéseket fogunk tenni.
–    Ön szerint van-e arra esély, hogy egy olyan ember, aki évtizedeken keresztül elképesztő állapotok között tartotta a kutyáit, annak most megváltozzon a gondolkodása?
–    Feltételezem, hogy éppen azért, mert igen hosszúideje tart kutyákat, valahol társnak tekinti őket. De ha ez nem lesz elegendő, akkor az a társadalmi nyomás, ami akár a média, akár a civil szervezetek részéről érkezik, elfogja őt gondolkodtatni. Mindenképpen fel kell mérnie, hogy amennyiben tovább akarja folytatni a tevékenységét, ezt csakis normális, elfogadható körülmények között teheti.
–    Az önök tudomása szerint hol van most az a körülbelül nyolcvan kutya, akitől a szaporítónak meg kellett válnia?
–    Az úriember jegyzőkönyvbe mondta, és többszöri kérdésünkre is megerősítette, hogy ezeket a kutyákat eladta, illetve elajándékozta.
–    A német juhászmentők információi szerint viszont különböző tanyákon rejtette el őket. Amelyek közül az egyiken ha lehet, még rosszabb körülmények között vannak tartva a kutyák, mint az eredeti telepen. Ha ez a hír igaznak bizonyul, akkor is marad a bizalom a szaporító iránt?
–    A hatóság tudomása szerint az illetőnek most csak annyi kutyája van, amennyi a telepén megtalálható. Ha ennek az ellenkezője bizonyosodik be, természetesen az eljárás az új tartási helyen is folytatódni fog. Ha kiderül, hogy becsapta a hatóságot, nyilván szigorú intézkedések következnek.
–    Sajnos a jászfényszarui szaporító mellett még több olyan német juhászkutya szaporító van, akik arra való hivatkozással, hogy munkakutyákat „tenyésztenek”, elképesztő körülmények között, törvénysértő módon tartják a kutyáikat, mondván, így lesznek ellenállóbbak…. Várható végre olyan lépés, ami megoldást nyújthat a szaporítókkal szemben?
–    Ez a kérdés messze túlmutat az állategészségügyi szolgálat keretein. A kérdés megoldásához mindenképpen egy társadalmi összefogás szükséges. Több terület szakértőinek, illetve vezetőinek kellene a közös szándék reményében lépni, és valamilyen módon befolyásolni,illetve megoldani a kutyaszaporítás kérdéseit. Ha ez mégsem valósul meg, én bízom abban,hogy a civilek, a hatóság, a rendőrség és az állategészségügy együttműködésével ez a kérdés előbb, vagy utóbb, de meg fog oldódni.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)