A kutyáról általában
Állatkínzás
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2011. augusztus 31.

Állatkínzás

Az állatkínzás nem új keletű dolog a világban.


Minden kornak megvannak a maga rémtörténetei, viszont az elmúlt évek végre meghozták társadalmakban a változás iránti igényt. A különböző országokban egyre szigorúbban szabályozzák az állattartást, s az új állatvédelmi törvény már nálunk is bünteti a kegyetlenkedőket. Mint minden törvényt, ezt is sokan vitatják, abban azonban megegyezhetünk, hogy mindenképpen előrelépést hozott az előzőhöz képest leginkább abban, hogy bizonyos cselekedeteket súlyos pénzbírsággal, de akár börtönnel is büntet. Sokan fellélegeznek a szigor hallatán, de sajnos az állatvédelmet még ma is sokan elintézik annyival: Minek ezt az ügyet annyira felfújni? Inkább az embereken segítenének az aktivisták és a honatyák! Nem árt tudni, hogy ez a probléma nem csak az állatokról szól. Az állattartás- állatkínzás szorosan összefügg az ember- ember kapcsolatokkal. Ha végletesen akarnék fogalmazni, azt is mondhatnám, ahogyan állataival bánik valaki, úgy viszonyul embertársaihoz is.
A történelem egyik legismertebb állat- és emberkínzója több, mint 500 évvel ezelőtt élt, s igen sokra vitte életében: IV. (Rettegett) Iván néven vált ismertté, s életútja, állatokhoz, emberekhez fűződő viszonya tökéletesen példázza, hogy miért annyira veszélyes, ha a társadalom megtűri az effajta viselkedést.
Rettegett Iván egészen fiatal korától vonzódott az erőszakhoz. Gyerekként gyakran játszott kis kutyakölykökkel. No, nem apportírozta őket- fantáziája egészen más irányba terelte ezeket a „játékokat”. A magatehetetlen állatokat falhoz vágta, vagy lehajigálta valamelyik magas toronyból. A cári trón várományosaként senki nem állította meg, büntetlenül művelhette beteges üzelmeit, melyek később az emberek kínzásában teljesedtek ki. Számtalan horrorisztikus tettéről olvashatunk, s ma már egyértelműen állítják a történészek: IV. (Rettegett) Iván elmebajos volt. Nyilván az ő élete egészen extrém, de annyiból mindenképp érdemes figyelemre méltatni, hogy példáján keresztül lássuk, mitől annyira veszélyes megtűrni, büntetlenül hagyni azokat, akik visszaélnek a kiszolgáltatottak helyzetével, és tudatosan fájdalmat okoznak nekik.
Rettegett Ivánról maradtak festmények, kérdés, vajon milyen arca van a mai korok állatkínzójának? A pszichológus azt mondja, nincs ezeken az embereken semmi különös. Nem látszik messziről, hogy sivárabbak, gonoszabbak lennének bármely másik tisztes állampolgárnál. Első ránézésre legtöbbször ők is hétköznapi, törvénytisztelő állampolgárok, akik hasznos tagjai a társadalomnak. Tevékenységükre ritkán derül fény, így büntetlenül művelhetik üzelmeiket.
Feltétlen különbséget kell azonban tenni azok között, akik „egyszerűen” elhanyagolják háziállataikat tudatlanságból, vagy rossz berögződések miatt, illetve azok közt, akik tudatosan teszik ki gyötrelmeknek a mellettük élő állatokat. Az előbbi a gyakoribb, az utóbbi a veszélyesebb. Nem kell ahhoz állatvédőnek lenni, hogy feltegyük a kérdést: Milyen lelke van az embernek, aki a sajtóból, internetről ismert sokkoló tetteket végrehajtja?
 Dr. Almási Kitty klinikai szakpszichológus, és az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben dolgozott egészen annak bezárásáig. Fő profilja az emberi kommunikáció, a bántalmazott nők, és gyerekek, illetve a hangulat- és szorongásos zavarok terápiája. Ha valaki, ő bizonyosan tudja, mik mozgatják ezeket az embereket, és kik közül kerülnek ki az újabb és újabb elkövetők.
-    Lehet- e az állatkínzás esetében hajlamról beszélni, vagy valahol menet közben, élete során alakul ki  az elkövetőben ez a személyiségtorzulás?
-    Mindenképpen valamilyen hatás váltja ki, ha valaki a gyengébbek ellen fordul. Egyáltalán nem ritka a pácienseim között, aki már elkövetett állatkínzást, de soha nem ezzel kerülnek hozzám. Depressziósak, vagy szoronganak, és szinte minden esetben kiderül, hogy betegségük hátterében valami kommunikációs zavar áll. Azok az emberek például, akiket gyermekkorukban bántalmaztak, rengeteg bennrekedt agressziót hordanak magukban. Amúgy is nap, mint nap érnek bennünket stresszhelyzetek. Ha valaki a családjában nem tanulta meg, hogyan vezesse le egészséges módon a feszültségeit, előfordulhat, hogy mások ellen fordul. Ezekből az emberekből  lesznek a kocsmai verekedők, feleségverők, vagy ha nincs bennük elég erő, akkor egyszerűen a gyengébbekre szórják a dühüket, és gyerekeket, állatokat fognak bántalmazni. (Vizsgálatok vannak arra nézve, hogy a brutális bűnözők, sorozatgyilkosok előéletében mindig volt állatkínzás- ezt nem ő mondta, hanem én olvastam. Valahogy be kellene szúrni.)
-    Hogyan hat a családra az állatkínzás? A gyermeket elrettenti, vagy mintául szolgál egy későbbi, hasonló viselkedéshez, ha mindez a szeme előtt zajlik?
-    Bármiféle agresszió romboló hatású egy gyerekre. Ha otthon azt látja, hogy a szülei nem tisztelik a többi élőlényt, akkor valószínűleg ő is ezt az életvitelt viszi tovább. Persze nem hagyhatjuk ki az iskola szerepét. Ha ott a másik oldalt erősítik a pedagógusok, és a gyermek sokat hall állatvédelemről, akkor van esély rá, hogy ezek a tanítások nyomot hagynak benne, és később, felnőtt fejjel majd azt mondja, ő egészen másképpen szeretne bánni az állatokkal, mint a szülei. Ott van azután az a helyzet, mikor a bántalmazás a gyermeket is érinti. Ilyenkor két lehetőség van. Ha a gyermek a házi kedvenccel együtt éli meg a gyötrelmeket, gyakran szövetségesek lesznek a közös szenvedésben. A bántalmazott kisgyerek gyámolítja a kutyáját, cicáját, illetve vigaszt keres nála.  Előfordulhat, hogy ugyanez a gyermek egy olyan állattal, melyhez nincs kötődése, már éppen úgy agresszív, ahogyan vele teszik ezt nap, mint nap a nála erősebbek. A feszültségeit csak így képes levezetni, hisz ezt a példát látja maga előtt.
-    Megváltoztathatók- e az állatkínzók? Lehet- e arra apellálni, hogy visszatartja őket a büntetéstől való félelem? Ergo lehet-e olyan állatvédelmi törvényt készíteni, amely valódi változást hoz?
-    A törvény csak egy lépés a változás felé, de semmiképpen nem változtatja meg gyökeresen a társadalmat. A „valódi” állatkínzók beteg emberek, akik nem tudnak megbirkózni agressziójukkal. Így vagy úgy, de a náluk gyengébb élőlények bántalmazásával vezetik le indulataikat, így nekik a törvénykezés, büntetés ideig- óráig jelent visszatartó erőt. Sajnos,  ambuláns pszichiátriai kezelés csak nagyon nehezen elérhető Magyarországon, a magánrendeléseket pedig nem tudják megfizetni az emberek, pedig sokaknak szüksége lenne segítségre. Ha csak egy részük eljutna orvoshoz, már kevesebb lenne a családon belüli erőszak, illetve az állatkínzás. Igen, mondhatjuk, hogy az embereken, és állatokon elkövetett bűncselekmények összefüggnek, és egymásból következnek, tehát nem hunyhatunk szemet felettük. Változni kell sok mindennek, hogy a gyengéket érdemben megvédhessük.

Amíg a társadalom változására várunk, addig is egyre több civil szervezet veszi pártfogásába a sanyarú sorsú állatokat, illetve vállalja magára a segítségnyújtás feladatát. A régi sintértelepek befogadó központtá, ideiglenes otthonná válnak, ahol a munkatársak a mindennapi feladatokon túl a kutyák, cicák, egyéb háziállatok lelki istápolását, illetve megfelelő gazdik keresését is ellátják.
Ebben a feladatban élen jár a kecskeméti Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Alapítvány, mely példamutató erőfeszítéseket tesz, hogy Kecskemét és környéke állatainak segítséget nyújtson.
A munkatársak – egyben elkötelezett állatvédők - feladatköre eleinte a kóbor állatok befogása, és „tárolása” volt, de a hely hamarosan átalakult menhellyé, majd ezzel szinte egy időben elindult itt az állatvédelmi őrszolgálat is.
Mára már jelentős támogatottsággal bírnak mind a lakosság, a városvezetés, és a média részéről, valamint számos cég, fórum, és ismert személyiség segíti munkájukat.
Szükség is van erre, hisz a telep kapuján ma is kint a tábla: A menhely megtelt, jelenleg nem tudunk több kutyát befogadni.
Belépve a telepre őrületes hangzavar fogad. Mint később megtudom, több, mint 200 kutya él itt jelenleg. Kétszer ekkora hely is kevés lenne a kóbor, befogott, vagy rossz körülmények közül kimentett állatoknak. Virág László, a telep vezetője elmondja, hogy bár a táblát kiakasztották, még egyetlen kutyát sem hagytak az utcán, aki segítségre szorult. Osztják- szorozzák a lehetőségeiket, és mindenkinek szorítanak helyet. Ha mégsem, akkor ideiglenes befogadóknál helyezik el az ebeket, amíg nincs üresedés. Mióta az őrszolgálat is működik, egyre több kutya kerül a telepre. A munkatársak bejelentések alapján vonulnak ki a helyszínekre, ahol állatkínzási eseteket sejtenek, bár szerinte elég végigmenni az utcákon, bejelentés nélkül is bárki találkozhat elborzasztó tartási körülményekkel. A tulajdonost ilyenkor figyelmeztetik, vagy ott, helyben elkobozzák tőle az állatot, és már menekítik is a Mentsvár az Állatokért Alapítvány telepére. László azt mondja, nagy az összefogás, és úgy néz ki, a társadalom- annak ellenére, hogy az emberek helyzete sem könnyű- egyre inkább figyel állataira, és egyre kevésbé tűri meg az állatkínzást. Kecskeméten a polgárőrség, a rendőrség, és az ÁNTSZ dolgozik össze azért, hogy a tartási körülmények javuljanak a városban, és a város környéki tanyákon.
Míg beszélgetünk, sétálunk a kennelek közt, és nagy örömmel látom, hogy itt valóban értő, és szerető kezek óvják a kutyákat. Tisztaság, rend, lábadozó, vagy már szépen feltáplált állatok mindenütt. Némelyikük nyüszögve ugrál egy simiért, mások a ketrec sarkában lapulnak, és bizony vannak, akik már nem hisznek bennünk: dühödten ugranak a kennel oldalának, ahogy a fényképezőgéppel közelítek. Ide kerülnek azok, akiket éheztetnek, elhanyagolnak, vagy kínoznak az emberek. A „mentsvárasok” ellátják őket, megteszik az egészségügyi tennivalókat, majd jön a várakozás egy új, szerető gazdira.
Az Alapítvány egyik társszervezete, támogatója a Pfotenhilfe, melynek honlapján folyamatosan jelennek meg a Kecskeméten várakozó gazdátlan kutyák képei. Aztán havonta egyszer eljön egy nagy, autó, s a szerencsések felszállhatnak rá. Útleveles „úri” kutyaként utaznak új otthonukba, hogy befogadó családjaiknál tanulják meg, milyen nyugodtan, megbízható emberek mellett élni.
Miért éppen külföldre? Nálunk nincsenek befogadók? Vagy ott van túl kevés kutya? Nem értem. Virág László azt mondja, bár teljesen soha nem lehet a világból eltüntetni az állatkínzást, azért vannak társadalmak, melyek már előttünk járnak a téma iránti érzékenységben. A Pfotenhilfe autójával például jellemzően a legelesettebb állatok mennek az új gazdikhoz. Nem számít az ottaniaknak, ha nem fajkutya, vagy nem túl csinos- az embereknek megesik a szívük rajta, és magukhoz veszik a legárvábbat is. Olykor csonkolt, megkínzott, bizalmát vesztett kutyák utaznak az alapítvány autóján.
A világ azért változik. Virág László szerint kimondottan jó irányban. Míg néhány éve a tulajdonosok kinevették az őrszolgálat járőreit, ma már komolyan veszik őket. A törvények változnak; pénzbüntetés, vagy akár börtön is vár az effajta bűnözőkre, és ennek a ténynek egyértelműen fegyelmező ereje van. Igaz, a legbrutálisabb tettek elkövetői ritkán akadnak horogra, a hétköznapi állatkínzók azonban nap, mint nap szégyenfalra kerülnek. Amíg nincs egy mélyebb, belső igényességből fakadó kímélet, és megbecsülés bennük a rájuk bízott állatok iránt, talán ez is megteszi- a félelem a büntetéstől.
Van azonban egy ennél jobb megoldás. Almási doktornő, és Virág László egymástól függetlenül hisz a gyerekekben. Mindketten azt mondják, a valódi megoldás abban rejlik, ha olyan generációkat nevelünk, akik erőszak nélkül nőnek föl, nyugalmas családokban, melyekben becsülete van embernek, gyereknek, állatnak egyaránt. Megtanítjuk őket, hogy miképpen bánjanak érzéseikkel, indulataikkal, közben pedig felvilágosítjuk őket úgy, ahogy a Mentsvár munkatársai teszik, mikor iskolákba látogatnak a kutyáikkal, és felelősségről, kiszolgáltatottságról, emberségről, szeretetről mesélnek a diákoknak. Együttérzést tanítanak, és az élet tiszteletét. Olyan értékeket, melyek csak az emberre jellemző, kifinomult érzések. Ha ezek hiányoznak valakiből, lehet akár nagyhatalmú uralkodó, egy igazi cár is, a történelem csak úgy fog emlékezni rá, hogy ő volt a „rettegett”, akit messzire elkerült minden ember, és állat.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)