A kutyáról általában
Kicsi a bors… de azért még kutya!
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mézes Dorottya  |  2011. augusztus 14.

Kicsi a bors… de azért még kutya!

A gazdi ágyában alszik, az asztalról eszik, kis strasszokkal kirakott nyakörvet visel. Visít, ha egyedül marad, sipít, ha másik kutyát lát, és még hangosabb, ha nem kapja meg, amit akar.


Ha eddig azt mondtuk, hogy a kölyökkutya nevelését a legkönnyebb elrontani, akkor ezt így javítanánk: egy kistestű kölyökkutya nevelését még könnyebb elrontani, és a tapasztalatok alapján ez a leggyakoribb.

A kistestű kutya nem is kutya?


Sokan teszik fel a kérdést: miért van annyi problémás viselkedésű kistestű kutya? Talán őket nem lehet ugyanúgy megnevelni? Vagy a kistestű kutyák nem is képesek ugyanarra, mint nagyobb társaik? A válasz ebben az esetben sem a kutyákban, hanem gazdáikban keresendő. Méretük miatt sokszor nem tudnak (vagy gyakran nem is akarnak) úgy tekinteni rájuk, mint kutyákra. Egy kicsi kutya elfér a zsebben, nem zavar az ágyunkban, könnyű felkapni, ha épp úgy adódik… Ezeket a dolgokat ugye nehezebben tehetnénk meg egy 40 kilós rottweilerrel vagy német juhásszal. Régen ezeknek a kutyáknak (vagy legalábbis az őseiknek) ugyanúgy feladataik voltak, mint a pásztorkutyáknak vagy az őrző-védő fajtáknak. Mára azonban sokak szemében nem is kutyák. Nevezhetnénk őket gyerekpótlékoknak, vagy akár (megszégyenítő módon) macskáknak is, mert sajnos hajlamosak vagyunk úgy kezelni őket… de a kutya ettől még kutya marad! Rengeteg nem kívánt és viselkedési problémával, rosszul rögzült nevelésbeli tévedéssel.

A minikutya kölyökkora


Bármilyen hihetetlen, egy yorki vagy máltai kölyöknek teljes mértékben ugyanolyan kölyökkora van, mint egy bernáthegyinek vagy egy amstaffnak. És ha testileg és lelkileg is egészséges, kiegyensúlyozott kutyát szeretnénk, próbáljuk a kezdetektől fogva ennek tudatában nevelni.
Cikksorozatunk második és harmadik részében részletesen tárgyaltuk a kölyökkutyák nevelését, szocializálását, így hely hiányában itt nem ismételnénk magunkat. Egy kistestű kutyánál ugyanazokra a problémákra és nevelési elvekre kell odafigyelni, mint nagyobb testű társainál. Cikkünkben így csak azokat a hibákat emelnénk ki, amelyeket tipikusan kistestű kutyák gazdijai szoktak elkövetni.

Nassolás… Egy falat nekem, egy falat a kutyának


Egy kis falat a főételből, egy kicsi a desszertből, egy falat csoki, egy darabka chips… Eszünkbe sem jut, hogy miközben lelkesen eleget teszünk a kunyeráló szempároknak, nemcsak komoly viselkedési problémáknak adunk alapot, de kedvencünk egészségét is veszélybe sodorjuk. A kutya (a kistestű kutya is!) ragadozó állat. Gyomra nem úgy alakult ki, hogy félóránként fel kelljen dolgoznia a legkülönfélébb tápanyagokat, arról nem is beszélve, hogy – főként a kölykök fejlődésében – milyen súlyos károkat okozhatunk evvel. A folyamatos nassolás mellett a kutyának nem lesz igénye a normál, kifejezetten számára kialakított tápok bevitelére, ami nemcsak válogatós, de mégis rosszul táplált, egészségtelen kutyát jelent. Az emberi táplálékok összetétele nem felel meg egy fejlődésben lévő (de még egy felnőtt kutyának sem) kutya energia-, vitamin-, ásványianyag-szükségleteinek, így gyakran már kölyökkorban – köszönhetően a nem megfelelő táplálásnak – kialakulnak különféle fejlődési rendellenességek. Emellett pedig már kölyökkorban elveszítjük tekintélyünket kutyánk előtt. Falkaállatként kutyánk sohasem fog minket vezetőként tisztelni, ha már kölyökkorában az ő akarata érvényesül.

A minikutya kiképzése


Sajnos nagyon ritkán látunk olyan kistestű kutyát, aki egyetlen szóra tudna póráz nélkül láb mellett sétálni, parancsra ülni, feküdni, vagy éppen első szóra visszamenne a gazdájához. És a hiba itt sem a kutyák képességeiben keresendő… Bármilyen hihetetlen, egy kistestű kutya is képes megtanulni ugyanazokat az engedelmességi feladatokat, mint nagyobb társaik, csak valamiért a gazdik az ő esetükben sokkal ritkábban kerítenek erre időt. Pedig a kutyával való foglalkozás, a következetes oktatás ugyanolyan fontos az első perctől kezdve, mint a megfelelő táplálás. Fordítsunk időt a kutyánkra! Ne legyen elég, hogy a tévét nézve az ölünkben üldögél vagy, hogy napi kétszer tíz percre mobillal a kezünkben leszaladunk sétálni vele. A kutyánknak igenis szüksége van arra, hogy mind fizikailag, mind mentálisan megfelelő mértékben elfáradjon. Vegyük a fáradságot, és tanítsunk neki alapengedelmességi feladatokat, játsszunk vele sokat, és találjunk ki a testfelépítéséhez mért kihívásokat! Evvel nemcsak a lakásban rongálást előzhetjük meg, de egy sokkal erősebb kutya-gazda kapcsolat kialakulását is elősegítjük. Ráadásul sokkal büszkébben vonulhatunk ebünkkel, ha nem kell attól félnünk, mikor szalad ki egy kocsi elé, mert nem tanulta meg, hogy leüljön a járda szélén, vagy mikor futkoshatunk utána, mert nem hallgat még a nevére sem…

Szocializáció… Az örök mumus!


Első lépésben a gazdinak, aztán a kutyának! Hányszor látunk hisztérikusan felkapkodott kutyákat vagy sipítozó gazdikat, ha megjelenik egy, az ölebüknél valamivel nagyobb kutya, akár csak a park túloldalán. Ahhoz, hogy a kutyánknak ne legyenek szocializációs gondjai, elsőként a gazdinak kell elhinni, hogy nem minden nagytestű kutya elvetemült célja, hogy felfalja falatnyi ebünket. A probléma forrása a legtöbb esetben már pár hónapos korban kialakul, hiszen ahelyett, hogy a gazdi megmutatná kedvencének, hogyan viselkedjen nagyobb társaival, helyette már jó előre pánikba esik, felkapja csemetéjét, és elrohan. A kutyának pedig esélye sincs, hogy megtanulja, hogyan viselkedjen, ha nagyobb ebbel találkozik, mert csak annyit vesz észre, hogy a gazdi retteg, így hamar benne is kialakul a félelem, holott a legtöbb esetben ezt semmi sem indokolná. Ráadásul a későbbiekben ezzel éppen a kutyánkat sodorjuk veszélybe, hiszen mi történik, ha egyszer, véletlenül nem vesszük észre a felénk közeledő óriást? Kutyánk ahelyett, hogy békésen tűrné, amíg a másik megszaglássza, helyette félelmében hatalmas visításban és futkosásban fog kitörni, ami viszont jó eséllyel beindítja a másik kutya vadászösztönét… és így tényleg megtörténhet a baj.
Adjunk lehetőségek a kutyánknak arra, hogy megtanuljon kommunikálni más kutyákkal! Már kölyökkorában vigyük kutyás társaságba, járjunk vele kutyaoviba, hagyjuk, hogy ismerkedjen. Ne kapjunk frászt, ha esetleg megijed egyszer-kétszer. Neki is tanulnia kell a kommunikációt! A legfontosabb mindössze annyi, hogy soha ne simogassuk, nyugtatgassuk ha valami negatív hatás éri, mert ezzel csak megerősítjük benne, hogy a gazdinak tetszik, ha ő megrémül. Vegyünk egy mély levegőt, és próbáljunk közömbösek maradni. Csak az első néhány alkalom nehéz, utána egyre könnyebb lesz, és végül egy teljes mértékben szocializált, jól nevelt ebecskét kapunk.

Higgyük el, hogy kutyánk bármilyen pici is, mégiscsak kutya. Ugyanolyan ösztönei, képességei, igényei vannak, mint nagyobb társainak! Ne alacsonyítsuk le avval, hogy nem tekintjük ragadozónak! Hiszen egy yorkinak épp annyi köze van farkas őséhez, mint a kaukázusi juhásznak! Kutyánk nem egy szép nyakörvtől lesz boldog és kiegyensúlyozott, hanem sokkal inkább attól, ha képesek vagyunk kutyaként nevelni és úgy kezelni ami igazi, vérbeli, félelmetes ragadozó!




nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)