A kutyáról általában
A vadász és kutyája a késői középkorban
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2013. május 21.

A vadász és kutyája a késői középkorban

A középkor századaiban Európa nyugati és déli sűrűbben lakott területein jelentős mértékben csökkent a nagyvadak lakhelyéül alkalmas területek nagysága. Az ezerkétszázas évektől a huszadik századig eltelt időszakban a kipusztulás szélére jutott a hiúz, a Pireneusokból szinte teljesen eltűnt a medve, az egykor veszélyt jelentő farkasokat szinte teljesen kiirtották kontinensünk nyugati felén.


A vadászatok elejthető vadjai között gyakran feltűnik a nyúl, a róka és a különféle vadmadarak. A solymászat technikája az ókor óta ismert. A vadászó madár idomítása nagy szakértelmet kíván. A solymászat sikere a vadász, a vadfelverő kutya és a sólyom összehangolt együttműködésétől függött.  
 
II. Frigyes császár solymászatról szóló írása a középkor legfontosabb szakkönyvévé vált. Nagy Lajos királyunk idejére a solymászok külön falvakban éltek. Egy Magyar László néven ismert királyi fősolymász a Bécsi Kódex feljegyzése szerint könyvet írt a solymászatról. A sólyom sipkával a fején (letakart szemekkel) ült gazdája kesztyűjén, közben fürge kutyák felverték az erdő, nádas madarait, majd levették a sipkát a sólyomról és az leterítette a zsákmányt. A solymász többnyire lóhátról irányította segítőit.
Ezek a vadfelverő kutyák voltak a vizslák elődei. A vizsla első írásos említése Magyarországon 1395-ből való. Zsigmond királyunk a vadászat minden formájáért rajongott. Egy miniatúrán feleségével Cillei Borbálával litánia közben ábrázolják. A képen öt kutya látszik az öleb méretűtől egészen a nagyvad vadászatra alkalmas termetűig. Ez egyben a vizsla első magyarországi ábrázolása is.
Zsigmond hiteles arcképe látható a Malatesta Szent Zsigmond előtt című festményen. A kép Rimini zsarnokának hódolatát mutatja be, akit II. Pius pápa a hitszegők királyaként jellemzett. A császár kegyeibe önmagát visszakönyörgő zsarnok mögött két agár fekszik, hasonlóan hódoló pozícióban. Az Itáliai városok urai rendszeresen agár párral kísértették magukat, így az agár szinte hatalmi szimbólummá vált a reneszánsz világában.
A következő vizsla említés 1515-ből való, az u.n. Bártfai Szószedetben, a szagló kutya más neveként. A török időkben 1563-ban Gyulai János fürjeket akarván fogni kisebb ölyveket és szagos kutyát azaz vizslát kért levelében Batthyány Kristóftól. Klucsai Albert 1590-ben ugyanilyen kutyát küld Zay Péternek, azzal a megjegyzéssel, hogy az eb még gyermek de hamarosan lehet a nyulászni való vizslákkal a mezőre bocsájtani.

A XVI-XVII. században a nálunk használatos vizslákat mindig megkülönböztették a galltól vagy franciától, melyet sikuran-ként is említenek. A Nyugat-Európai vadász területekre egyre inkább az apróbb, nyúl, róka, őz és szarvas vadászat a jellemző. Jan Wildens antwerpeni festő 1624-ben festett Téli táj vadászattal című képén a zsákmány, a nyúl elejtésében a főszerepet a kutyák játszották.   
A falkavadászat kialakulásának egyik oka is a nagy vadak, különösen a ragadozók kis száma volt. A kutya falka kifárasztotta, vagy végkimerülésig üldözte zsákmányát. Ezért itt a vadász ebeknek elsősorban a gyorsasága és kitartása, nem a fizikai ereje volt a fontosabb. Erre a feladatra tenyésztették ki Angliában a beagle fajtákat. Valószínű, hogy a gyors és fegyelmezett vad felverő kutyák – melyeket gyakorta kereszteztek a török hódoltság idején balkáni illetve arábiai fajtákkal - lehettek a véglegesen csak a XIX. századra kialakult vizslák előzményei.

Erdélyben és a Felvidéken az agár és a kopó voltak a legértékesebbek. Az Apafiak és Bethlen ági Bethlen família 1447-től közösen birtokolta azt a falut, ahol nagyszámú vadászkutyájukat tartották. Innen nyerte a település az Ebesfalva nevet. A nagybirtokokon az agarakat külön tisztviselőkre az agárviselők gondjaira bízták, Erdélyben ezeket a szakembereket agárhoz látóknak hívták.
Ebesfalva birtoklása komoly presztízst jelentett, ezért 1584-ben a két család egyezséget kötött arra az esetre, ha valamelyik fiúágon kihalna a másik örökli a teljes falut. Így később az Apafiaké lett a település, de miután ez a család 1713-ban kihalt, örményeket telepítenek be, és az Elisabethstadt nevet kapja.
Az agarak közt az őrkutyák vagyis a strázsát állók különösen értékesek voltak. A feljegyzések szerint egy ilyen Törökországban tenyésztettet vásárolt Debreceni Menyhért kereskedő 125 forintért, mely akkor körülbelül két hátasló ára volt. Ennek az agárnak Karmos volt a neve, birtoklása komoly tekintélyt jelentett gazdája számára.  
A korszakban kedvelt főúri ajándék volt az agár és a kopó. Magyarország gazdag volt nagyvadakban, a legveszélyesebb öreg vadkanokkal szemben csak a legbátrabb ebekkel rendelkező vadászoknak volt esélyük. Közismert Zrínyi Miklós tragédiával végződött vadászata Csáktornya környékén. Bethlen Miklós szemtanúként írta le az eseményeket, illetve évek múlva az Aporoknál vendégeskedve meséli el Cserei Mihálynak. A vadászaton Zrínyi puskájával megsebezte a vadkant, az reá rohant. A bán kirántotta pallosát és a vadkanra sújtott, a penge az agyaron elpattant és a vad ledöntötte. Távolabb álló vadásztársai, sem a később érkező  kutyák már nem tudtak rajta segíteni.

Minden főúr tartott értékes kutyákat, ezek megbecsült, időnként fejedelmi ajándékok voltak. Bethlen Gábornak ötven kopója volt, a takarékosságáról közismert I. Rákóczi György 15 agarat tartott. Az agár karrierje csúcsára Erdélyben kétségtelenül Apafi Mihály idején érkezett. A számadáskönyvek szerint 129 eb ellátásáról gondoskodtak a fejedelmi udvarnál. Cicke nevű agarát a hagyomány szerint a török szultántól kapta ajándékba. Külön apród név szerint Berzenczey Gergő gondoskodott a fejedelem kedvencéről. Cicke fontos funkciót töltött be, a fejedelem elé érkező kérelmezőket fogadta, és akiben nem bízott, arra kegyetlenül rámorgott, így tudhatta meg a fejedelem, hogy ki jó és ki gonosz szándékú. Egy ízben azonban az agár megsértette a fejedelmet, mert az új dolmányára varrott nyúlszőrt letépte, ezzel elvesztette köztisztviselői jogállását és vissza helyezték az udvar 129 agara közé.

A jól képzett ebek értékére utal Cserei Erdély Históriájának abban a részében, mikor apját Fogaras kapitányát a Béldi Pál féle szervezkedésben való részvétel gyanújával bebörtönzik. Bethlen Gergely szerette volna megszerezni Cserei agarait. A rab Cserei így válaszolt az őt agaraiért zaklató küldöncnek: „Mondd meg öcsém, az uradnak, ha emberségesen kéretné az agaraimat, noha én is szeretem a jó ebeket, mégis oly úri embernek kedvit nem szegném, odaadnám, de minthogy sem jobbágyának sem szolgájának magamat nem tudom, eb ura fakó, őkegyelme parancsolatjára ezt én bizony nem adom.” Ez az affér hosszú időre megrontotta a két család viszonyát. A rab Csereitől vett idézet egy részét, nevezetesen hogy „eb ura fakó”a későbbiekben már a szabadságáért küzdő nemzet nevében mondja Bercsényi Miklós 1707-ben az ónodi országgyűlésen.


Wirth István



nyitókép: kutya.hu

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)