A kutyáról általában
A kutyák tudósa, Anghi Csaba
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2010. december 10.

A kutyák tudósa, Anghi Csaba

Szentmiklósi Anghi Csaba Geyza, aki 1945. után Anghi Csaba néven publikált és vállalt közszerepléseket, 1901. október 22-én Budapesten született. A XX. század egyik kiemelkedő állattenyésztője, állatkert-igazgató és szakíró volt, akiről sajnos még egy utcát sem neveztek el…


Ki is volt ez az energikus, mindig vidám ember? Már kisgyermek kora óta vonzódott a természethez, ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy az otthonuk körül élő állatokat, kutyákat, macskákat, nyulakat és nagyobb testű haszonállatokat megfigyelje. Középiskolai tanulmányainak nagy részét a Sárospataki Református Főgimnáziumban végezte, majd 1919 történelmi viharában a budapesti Lónyay Gimnáziumban érettségizett. A Mosonmagyaróvári Akadémián gazdasági oklevelet szerzett, mai szóhasználattal élve agrármenedzseri képesítést kapott. De az akadémiai évek alatt szorgalmasan tanult a Budapesti Műegyetem mezőgazdasági szakán is, ahol 1922-ben újabb oklevelet szerzett. Tanulmányai befejeztével magyaróvárra került vissza, ahol az állattenyésztési tanszék nagy tudású professzora mellett tanársegédként dolgozott. Itt több külföldi ösztöndíjat is elnyert, így jutott el a lelkes természetbúvár Bécsbe és Lipcsébe. Ezek a tanulmányok rádöbbentették az ifjú szakembert, hogy őshonos kutyafajtáink népszerűsítése és védelme nem halasztható tovább. De szembesült azzal is, hogy a nem megfelelő társállattartás milyen súlyos gazdasági, közegészségügyi és természetvédelmi problémák forrása lehet.
    Az ambiciózus, sokoldalú tudós szerteágazó érdeklődése már ekkorra kibontakozott: az emlőstan éppúgy érdekelte, mint a kutya- és macskatenyésztés, miközben az első magyar agrárvicclapot is elkezdte szervezni. Tudományos dolgozatai jelentek meg állattenyésztés, zoológia, háziasítás és tengerbiológia tárgykörében. Nagy hatással voltak rá a kor vezető állatkertészei, különösen Lendl Adolf és Raitsits Emil, akiknek biztatására megírta első kutyás cikkeit, valamint az Én és a cicám című első magyar nyelvű, macskákkal foglalkozó könyvet.
    Az 1930-as év életbevágóan fontos volt Anghi Csaba karrierje szempontjából: ekkor írt ki a Fővárosi Állat- és Növénykert Czerva Károly távozása után pályázatot az emlősosztály felügyelői posztjára, melyet Anghi el is nyert. Ettől fogva haláláig az intézmény jelentette számára tudományos karrierjének egyik beteljesülését. Felettesei hamar felfigyeltek nem mindennapi szaktudására, ezért hamarosan az emlősosztály vezetőjévé léptették elő. Az állatkertben együtt dolgozott Raitsits Emillel, aki bevonta fiatal kollégáját a pumi fajtaleírásának munkájába. Ám Raitsits 1934-es hirtelen halálával Anghi Csabára szakadt a mára hungarikummá vált ősi kutyafajtánk tenyésztésével járó hatalmas erkölcsi felelősség. Végül két kollégáját be kellett vonnia a munkába, így az Abonyi-Anghi-Müller neveivel fémjelzett mű vált a pumi első hivatalos fajtaleírásává.
    1935-ben szakmai féltékenységből felettesei más munkahelyre irányították, így lett a székesfőváros élelmezési felügyelője. A megaláztatások ellenére töretlen lelkesedéssel önszorgalomból továbbfolytatta azokat a tudományos munkákat, melyeket rövidlátó főnökei képtelenek voltak méltóképpen értékelni. A hivatali évek alatt azonban volt ideje hosszabb terjedelmű publikációk és könyvek írására is, melyek közül kiemelkedik az 1936-ban kiadott, A magyar pásztorkutyák és a külföldi rokonfajták című műve. Az előszóban Dr. Vantsó Gyula így ír: „Raitsits Emil meleg, őszinte tekintete sugárzik felém, azé a férfiúé, aki a magyar fajta pásztorkutyákat megmentette a pusztulástól, megszerezvén számukra saját hazájukban azt a polgárjogot, amelyet az ő fellépéséig Magyarországon csak az idegenből származó kutyák élveztek. Amikor Raitsits Emillel a magyar fajta kutyák jövőjéről beszélgettünk, ő, aki gyakran hangoztatta, hogy életének fonalát a sors nem hosszúra szabta, nem egyszer úgy említette előttem Angi Csaba Geyzát, mint akiben minden kellék megvan, hogy a kinológia terén továbbfolytassa azt a munkát, amelyet ő elkezdett. Helyesen ítélt! Ez a könyv az utód munkája, aki méltó az elődhöz”.
    Anghi Csabának a kinológia területén nem ritkán nehezebb munkája volt, mint Raitsitsnak, hiszen elődjének arra kellett törekednie, hogy minél több állatot törzskönyvezzen, pontosabban nyilvántartásba vegyen, hogy meglegyen a kiinduló állomány. Így a rendszerbe sok gyenge minőségű állat került, s az évek múlásával, amikor a törzskönyvezett állomány elérte azt a számot, amikor már szigorú feltételeket lehetett szabni, Anghira hárult az a feladat, hogy a nem megfelelő ebeket kizárja a tenyésztésből. Ezzel bizony barátokat nem szerzett, többek közt ennek is köszönhette korábban az állatkertből való távozását. Szerencsére volt Magyarországnak jó minőségű magállománynak való pásztorkutya tenyészanyaga, nem kellett e téren annyit szenvednünk, mint például a németeknek, akiknek a versailles-i békeszerződés után huszonötezer kiváló minőségű németjuhászkutyát kellett jóvátétel címén kiszolgáltatniuk a győzteseknek. Anghi mesterének és példaképének tartotta Raitsits Emilt, s nemcsak könyvét ajánlotta hajdani kollegájának, hanem közbenjárására a pumi tudományos elnevezése Canis ovilis terrarius Raitsitsi lett. (Igaz, ma már ez az elnevezés nem használatos, ahogy a többi kutyafajta sem visel külön tudományos nevet). Anghinak kellett megvívnia az elődje által megkezdett harcot a kutyások táborában olyan, ma már egyértelműnek tűnő kérdésekben is, mint például hogy a pumi és a puli ugyanazon fajta képviselője-e, avagy sem; a pumi külön „rendszertani csoportba” sorolható-e; a két fajta külső és belső tulajdonságai tekintetében miképpen határolhatók el élesen egymástól. Folyamatosan hadban állt a tenyésztőkkel azért, hogy ne keresztezzék egymással a pumi és a puli jellegű példányokat.
    1936-ban kinológiai munkássága újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor a mudi, az akkori szóhasználattal élve pásztor hajtókutya tudományos leírását is befejezhette. Ahhoz, hogy ez a munka teljes legyen, a kor vezető szakembereit az ország minden tájáról igyekezett bevonni, de ő maga is fáradhatatlanul járta Budapest környékét, ahol törekedett minél több fényképet készíteni, és pontos testméreteket felvenni az ilyen fajtájú kutyákról. A véletlen folytán Fényes Dezső, a balassagyarmati múzeum igazgatója tőle függetlenül már foglalkozott a fajtával. Az ő iránta való tiszteletből Anghi Canis ovilis Fényesi tudományos elnevezés alatt írta le a mudit. A leírás alapjául az 1936-os tenyészállatvásáron a balassagyarmati Nagy Iván Múzeum által kiállított példányok szolgáltak, s Anghi kiváló diplomáciai képességére vallott, hogy a kiállítás helyszínére tudta hívni, és egyesült munkára késztetni a kor összes jelentős kinológusát.
    De nemcsak a kutyák tenyésztésével, hanem azok hasznosíthatóságával is foglalkozott, így a magyar pásztorkutyákat, melyek kiváló terelő, házőrző és vadász-, valamint rendőr- és hadikutyák hírében is álltak, megpróbálta dajkakutyaként alkalmazni az állatkertben a nagymacskakölykök felnevelésénél, valamint vidéken kisebb terhek húzására fogatos kutyaként. Dús szőrzetüket pedig a házi textilipar nyersanyagaként kísérelték meg értékesíteni Anghi útmutatásai alapján. A sokoldalú tudós a kutyák korszerű tartásának zászlóvivője is volt, s az úgynevezett Anghi-féle kutyaház fogalomnak számított az 1930-as, 40-es évek Magyarországán. Oldalai, a tető és a fenék egyszerűen leemelhetők voltak, így a tisztítás egyszerű és gyors lehetett. A dupla fenék alsó része deszkapallóból készült, fölötte tíz centiméter magasan egy két centiméter rácstávolságú farácsos fenék volt található. Ez utóbbi célja az volt, hogy a kutya szőrzetéről lefolyó víz a rácson keresztül lecsöpögjön, és ne gyűljön össze a kutya alatt. Így tehát a szőrzet a lehetőségekhez képest a leghamarabb megszáradt. Az Anghi-féle kutyaháznak billenő ajtaja is volt, melyet csak télen használtak.
A nagy kinológus az ismeretterjesztésen kívül a magyar fajták és az összes kutya, illetve a kutyások érdekeiért is kiállt különféle fórumokon. Jogi érdekesség, hogy ekkor, a 30-as években Magyarországon még egy 1878-as törvénycikk volt érvényben, mely kimondta, hogy a nyájőrző kutyák lelövése más ingó vagyona szándékos megrongálásának vétségét jelenti, és három évig terjedő fogház és száztól kétezer koronáig (illetve pengőig) terjedő pénzbírság sújthatta az elkövetőt. Ez a törvény az 1930-as években már védte a fajtatiszta magyar pásztorkutyákat is, melyek zöme a mezőgazdaságban dolgozott. Kedvezően hatott az állomány létszámára az is, hogy a földművelésügyi miniszter rendeletben kötelezte a gazdákat minden kutya veszettség elleni oltására. De az államrendőrség kispesti, újpesti, majd pedig csepeli és pesterzsébeti rendőrkutyás osztagánál is jelentős számban szolgáltak magyar fajtájú ebek, sőt a rendőrök a tenyésztéssel is foglalkoztak. A honvédelmi miniszter pedig rendeletben utasította a honvéd csikótelepek és bérgazdaságok vezetőit komondorok és pulik alkalmazására. Igaz, ennek a rendeletnek hatására mindössze tíz puli és tíz komondor került, – mai szóhasználattal élve állami gazdaságokba, mégis gesztusértéke volt a cselekedetnek. Anghi 1935-ben a Magyar Kutyákat Tenyésztők Egyesülete nevében beadvánnyal fordult Szendy Károlyhoz, a székesfőváros polgármesteréhez, hogy a fajtatiszta magyar pásztorkutyák terjedésének segítése érdekében e fajtáknál tekintsenek el a négy generációs pedigréktől, mert még sok olyan, pásztorok tulajdonában lévő ebet törzskönyveztek, melyek származása ismeretlen volt. Szendy az ügy mellé állt, s nemcsak a magyar pásztorkutyák, hanem a magyar vizslák esetében is eltekintett a négysoros származásigazolástól, így ezek Budapesten kedvezményes adózásban részesültek.
Még 1912-ben történt, hogy az akkor újjáépített Fővárosi Állatkertben Lendl Adolf igazgató utasítására a magyar háziállatokat is bemutatták, s ekkor a pásztorkutyák legkiválóbb képviselői is beköltözhettek a városligeti tágas kennelekbe. Ezt a hagyományt folytatta Raitsits, majd pedig Anghi vette át e stafétabotot. A háború előtti időkben, majd 1956-tól megújulva a kutyák bemutatása az ő nevéhez fűződött. E munkája során kísérletezte ki az úgynevezett Anghi-féle kutyakenneleket, melyek első tervei még 1933-ban születtek.
1937-ben dr. Abonyi Lajos, dr. Kukuljevics József, dr. Vajda Tódor állatorvosok és Anghi Csaba alkotta munkacsoport megírta az Amit a kutyáról mindenkinek tudnia kell című könyvet, melyet az Egészségkönyvtár sorozatban jelentettek meg állami támogatással. A mű azért is számított úttörőnek a maga nemében, mert nemcsak a kutyáról nyújtott általános ismereteket, hanem kiemelten foglalkozott azokkal a veszélyekkel, amelyek a nem megfelelő kutyatartásból kifolyólag mind az állatokra, mind az emberre leselkednek. A szorosabban értelmezett higiéniai kérdések mellett a kutya ápolásával, táplálásával, szaporításával, kölyökneveléssel, betegségekkel és a velük kapcsolatos hatósági intézkedésekkel is foglalkozott, s mivel Vezényi Elemér által festett hatvannégy művészi alkotás is belekerült a műbe, a könyv művészeti szempontból is jelentős értéket képviselt.
Anghi Csaba a II. világháború után visszakerült kedvenc munkahelyére, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, melyet az ostrom során rommá lőttek, az állatállomány nagy része a takarmányhiány miatt pusztult el, másik részét a környékbeli éhezőlakók ették meg, de a krokodil például belefagyott medencéjébe. 1945-től mint osztályvezető tevékenykedett: az ő kemény jellemének köszönhető, hogy a Rákosi-jelszavakkal megmámorosított úttörők nem hordták el a „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!” mozgalom keretében Közép-Európa legnagyobb pálmaházának vasszerkezetét. 1949-től Állatkerti munkássága mellett a Kisállattenyésztő Kutatóintézet megalapításával is őt bízták meg, majd itt a prémesállat-tenyésztő osztály vezetésével foglalkozott. Szakmai zsenialitásának tudható be, hogy elsőként mert belevágni hazánkban ezüst- és sarki róka, valamint nyestkutya tenyésztési programba, de legendássá váltak dajkásítási kísérletei is. Ennek alapja az volt, hogy az említett prémes állatok a vadonban is több fiatalt ellenek, mint amennyit fel tudnak nevelni, így a gyengébbek idő előtt elpusztulnak. Ezeket próbálták a kutya mellett kecske és macskadajkákkal megmenteni. Ma már ez a módszer több ok miatt sem elfogadott: elsősorban azért, mert a prémesállat-tenyésztés háttérbe szorult, másrészt olyan vérvonalak jelentek meg a farmokon, melyek csak annyit ellenek, amennyit fel tudnak nevelni.  Ezenkívül kiváló minőségű fajspecifikus nevelőtápok állnak a tenyésztők rendelkezésére, jobbak, mint az idegen anyatej.
1956. március 1-jén nevezték ki az állatkert igazgatójává, és nyugdíjba vonulásáig, 1967-ig vezette az intézményt. Ez idő alatt az erkölcsileg és anyagilag teljesen lepusztult intézményből nemzetközi hírű állatkertet varázsolt. Ekkor nyílt meg a Barlang mozi, mely számtalan kutyákkal kapcsolatos ismeretterjesztő előadásnak is helyet adott. Eközben az állatkertben nemcsak a magyar kutyafajtákat, hanem más kutyaféléket is a kor színvonalának megfelelően, nyugati mércével mérve is kifogástalan körülmények között mutatták be.
A friss nyugdíjas Anghi megtisztelő miniszteri felkérést kapott, ugyanis a vidéki állatkertek országos felügyelőjévé nevezték ki, így Debrecentől Veszprémig az országban küzdött azért, hogy ezek az intézmények is minél több magyar kutyafajtát tartsanak. Eközben töretlen erővel írta ismeretterjesztő cikkeit, és évente száznál is több előadást tartott – orosz nyelven is. 1982-ben október 5-én érte a halál, s utolsó útjára az Óbudai Temetőbe tisztelőinek több ezres tömege kísérte. Az utókor 1986-ban, az Állatkertben állított emlékére mellszobrot, Búza Barna szobrász és éremművész munkáját, míg Veszprém városa a Kittenberger Növény- és Vadaspark főbejárati épülete falán Anghi Csaba emléktáblát helyezett el, mivel az első vidéki állatkert létrehozásában oroszlánrészt vállalt. Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztersége alatt avatta fel portréját a miskolci Természetvédelmi szoborparkban, a vadaspark területén. Ám tisztelői még részletes életrajzának megírásával még adósak.



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)