Társasági kutyák
Máltai múltidéző
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2011. július 09.

Máltai múltidéző

A máltai kutya nemcsak napjaink emberének szívébe lopja be magát, hanem már az ókoriakat is elbűvölte. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a legtöbb idegen fajta hazánkban csak a XIX-XX. század folyamán jelent meg, pedig némelyikük története Magyarország területén is több évszázados múltra tekint vissza. A rómaiak örömmel tartották az ölebeket, melyeket gyakran ábrázoltak is – ezt a kultuszt a görögöktől vették át.


Ennek egyik korai bizonyítéka egy i. e. 500-ból származó athéni váza, melyen egy máltai pincset láthatunk, „máltai” (melitaei) felírással. A fajta közismert lehetett, hiszen Arisztotelész egyik könyvében a vadászgörény méretét a máltai ebhez hasonlítja. Tehát minden bizonnyal Máltáról jutottak az ókori világ különböző pontjaira ezek az állatok, de azt már nehezebb bizonyítani, hogy valóban először az ókori Egyiptomban tartották őket. A máltai főként a nők körében volt kedvelt: a római matrónák éppúgy dédelgették, mint a görög hetérák. A hajdani írások szerint ezek a selyemszőrű kutyácskák nagyon szelídek voltak, s a zenét is kedvelték. Ez utóbbi tényről egy érdekes történetet is feljegyeztek: egy Theodoros nevű zenész halála után máltai kutyácskája gazdája koporsójába ugrott, úgyhogy végül együtt temették el őket.

Hölgyek és ebek

Nemcsak a „szórakoztató iparban”, hanem az államügyek intézésében is fontos szerepet játszottak olykor a máltaiak. Erre jó példa, hogy amikor Aemilius hadvezér a parancs szerint a makedón Perseus ellen háborúba készült, a szenátusból hazafelé jövet lányával találkozott, aki szomorúan mesélte el máltai kutyájának pusztulását. Ezt egyfajta égi jelzésnek tekintették, megerősítvén a hitet a katonákban, hogy a hadjárat sikerrel fog végződni. De a hétköznapi római életben is megszokott, fontos szerepet töltöttek be ezek a hűséges négylábúak. Erről így ír egy kortárs: „A mi szokásainkhoz illik, hogy az előkelő római asszony ölebével, rendszerint máltai fajtával szórakozik. Otthonukban ezek részére minden kényelmet, ápolást és gyengédséget biztosítanak, kényeztetik, fürösztgetik, a fekvőhelyet vele megosztják, és a felügyeletet egy rabszolganőre bízzák. Ha az úrnő sétálni megy, a kedvenc teremtményt a városba magával viszi. Rossz időjárás idején kendővel burkolja be. A római matróna magával viszi utazókocsijában birtokára. Becéző neve számos, mely a szőrére, alkatára, szemére, származási helyére és nagyságára vonatkozik. A kutyácskát semmiért sem ajándékozza el, és nem adja el. A kölykes kutyácska apróságait sokkal jobban gondozza, mint saját gyermekeit. A ház ura maga is szereti az úrnő kutyácskáját, és értékelni tudja, mert a kutya, amint hazatér, körülugatja, körülugrálja, míg az idegeneket és az üzletfeleket ugatva támadja. Ez a kutyácska igen tanulékony.” Azokat a rabszolgákat, akik akár véletlenül fájdalmat okoztak ezeknek a kutyáknak, például azzal, hogy rájuk léptek, igen keményen büntették.

Mire jó egy máltai?

A Római Birodalom színházaiban olykor sztárként is ünnepelték a máltaiakat, amelyek számtalan mutatvánnyal szórakoztatták a nagyérdeműt. A leghíresebb ilyen „színész” az a példány volt, mely jelképesen mérget kapott, hogy attól a történet szerint elbóduljon és elpusztuljon. A „mérget” tartalmazó kenyeret elfogadta, megette, majd nem sokkal ezután remegni, tántorogni kezdett. Feje egy idő után lehanyatlott, végül elfeküdt, lábait kinyújtotta. A nézőkben azt a benyomást keltette, mintha valóban kimúlt volna. A jelenet végén viszont fejét szép lassan felemelte, körülnézett, mintha mély álomból ébredt volna, majd farkcsóválva gazdájához futott.
A római jólét a társadalomban idővel hanyatlást is okozott – ennek a máltaiak is részesei voltak. Igen gyakran a férfiak is kutyát melengettek a keblükön. Feljegyezték, hogy a császár nemegyszer találkozott ilyen emberekkel. Ilyenkor megkérdezte tőlük, a nép asszonyai nem hoznak e világra elegendő gyermeket. De különféle tévhitek is kapcsolódtak a máltaiakhoz. Volt, aki arra esküdött, hogy a gyomorfájás ellen kitűnő gyógyírnak bizonyulnak. A beteg embernek a kutyácskát a gyomor tájékára kellett fektetnie, s a hiedelem szerint a baj a kutyácskába átterjedt, minek következtében a derék pára igen hamar elpusztult.
A Pannónia területén állomásozó római légiókkal érkező hivatalnokok családjai is tartottak ilyen luxusebeket, így elmondhatjuk, hogy a legelső Magyarország területén élő ölebek máltaiak voltak.

Festmények és leírások

A középkorban a műveltség és az életszínvonal hanyatlásának ellenére ez a fajta megmaradt, bár már közel sem bukkanhatunk olyan pontos leírásokra, mint a rómaiak idejéből. A XIII-XV. századból néhány rézkarc és olajfestmény maradt ránk, melyek egyértelműen máltai pincseket ábrázolnak. Különösen fontos az az olajfestmény, amelyen már olyan kutyát láthattuk, mely minden tekintetben megfelelt napjaink máltaijának. A következő századokban gyakran szerepelnek a fejedelmi udvarokat bemutató írásokban, de mivel az egykori írók vagy nem ismerték, vagy csak hallomásból szereztek róla tudomást, ezért nem írták le szakszerűen, vagy pedig összetévesztették helyi vagy tájváltozatokkal. Az írásokhoz mellékelt képek rendszerint meglehetősen kezdetlegesek voltak, s a felületesebb írók nemegyszer ezeket alapos tudás híján felcserélték, ami csak fokozta a káoszt. Ezért sajnos ezek a leírások, melyek inkább a kutya jellemét örökítik meg, a kutatások szempontjából legtöbbször nem jelentenek kiindulási alapot.
A XVI. században viszont már egyre többször tűnnek fel a máltai kutyák, melyeket az angolok spaniel gentle vagy comforter néven ismernek. A comforter elnevezés vigasztalót jelent, ami a már fent említett ókori tévhitre is utal, azaz hogy ezek a törpe kutyácskák a gyomorbajosoknak gyógyulást hoznak. Az angolok felhasználták a fajtát más fajták nemesítésére is, így elnevezése később már gyűjtőnévként is szolgált: a kistestű kutyákat, mint például a king charles spánielt is így nevezték. Népszerűsége hosszú évtizedeken keresztül egyre nőtt, s a legtöbb ember szívét meghódította, de volt, aki a XIX. századi Angliában ekképpen vélekedett róla: „Ez a kutya elég kicsike, tetszetős, kedves és okos, hogy a szép nemnek bolondos játékszere legyen. Nem egyéb, mint játékos, kedveskedő állat. A drága időt gazdájával együtt elpocsékolja, ahelyett hogy hasznos lenne”.

Drága, de kényes

Az 1850-es években már máltai terrierként árulják a londoni piacokon, s megjelennek az első komoly tenyészetek is. Németországban a XX. század fordulóján már közismert állat, s a nagyobb kutyakiállításokon általában 7-10 ilyen példányt bírálnak. Ebben az időben egy angol nyelvű kynológiai lexikonban a következőt olvashatjuk: „A máltai kutyácska a házon kívül mint kísérőkutya, kevésbé értékes a többi ölebekhez viszonyítva, mert hosszú szőre, gyenge szervezete miatt az utcára nem való. A máltai a meghűléssel szemben érzékeny. Az utóbbi abban nyilvánul meg, hogy a szemek betegednek meg, folyamatos könnyezés tapasztalható…”
A 1920-as évek végétől, a nagy gazdasági világválság idején Európa-szerte a meggazdagodott emberek státuszszimbólumává vált a fajta. Magas ára és költséges tartása miatt az átlagember számára elérhetetlen volt. A korabeli szakirodalom ezt írta róla: „Különleges gondozást igényel a többi, hosszúszőrű kutyák szőrénél is hosszabb szőrzet. Már a legenyhébb bőrkiütés esetében, mely más kutyafajtáknál észre sem vehető, a szőrzet kihull. A gyakori keféléssel bőrbajuk keletkezése elkerülhető, különösen ha a kutyácskának egyúttal fűszer nélküli eleséget adunk. Az összes kutya számára a következő étrendet kell kialakítani: kenyérmaradék és főzelék levessel leöntve. Időnként kevés hús nem árthat, de gyakran nem szabad a kutyácskát ezzel megvendégelni. A yorkshire terrierhez hasonlóan a máltaiakra is takarót helyeznek, nehogy vakaródzás közben a bőrt felsértsék. Az ilyen takarók viszont károsak is lehetnek, mert a kutyácska meghűléssel szemben érzékenyebb lesz. A máltai selyemszőrét a yorkshire terrieréhez hasonlóan választékkal két oldalt szétfésülik, és a hosszú szőröket összefonják, hogy az össze ne gubancolódjék, illetőleg el ne nemezesedjék. Ez a tisztántartást elősegíti, és a kutyácska látását nem zavarja (nem úgy, mint a szembelógó szőrzet). Evés előtt a szőrzetet összekötik, nehogy a tápláléktól bemocskolódjék. Hogy ez szükséges-e, nézet dolga. Minden esetre a tisztaság és csinosság a kutyácska szépségének lényeges előfeltétele.”

Szódával ne mossuk!

A máltaiak a szobakutyák rangsorában a XX. század első harmadában kétségkívül az első helyen álltak. A szőrzet ápolására fordították gazdáik a legnagyobb gondot: langyos vízzel fürösztötték őket, majd minél gyorsabban megszárították, nehogy meghűljenek. Hideg időben a kályha melletti fürösztést javallották. A kor egyes angol tenyésztői a fürdetésnél kevés szódát és kékítőt ajánlottak(!) Ezzel szemben írásaiban Dr. Raitsits Emil a szódás vizes fürösztés ellen szólt, helyette a gyermekszappan használatát javasolta.
Hazánkban a XX. század elején már kis számban, de folyamatosan megtaláljuk ezt a fajtát a jobb módú városi családoknál. Legtöbbjüket külföldről szerezték be, ennek ellenére hiteles származási adatokkal nem rendelkeztek. Sajnos itthon gyakran keresztezték a máltaiakat a törpe uszkárral, így viszonylag jelentős keverékállomány alakult ki. Magyarországon a fajta népszerűsítéséért a 30-as évek elején nagyon sokat tett Vágóné Krammer Teréz, aki az Operaház művésze volt. A tenyésztők közül pedig kiemelkedő munkát végzett Dr. Szűcs Ferencné, akinek kutyái közül néhány az akkori leghíresebb Wolmersheim hamburgi tenyészetből került ki. A német tenyészet magyar származású tulajdonosnője többször járt Budapesten, ahol megdöbbenéssel látta, hogy egyes tenyésztők nyírják a kutyák szőrét, a legszebb díszt távolítva el így az állatokról. A világhírű kennelben egyébként mindössze kilenc tenyészállat élt, mivel a tenyésztő hitvallása szerint „kedvenceinket nem szaporítjuk, hanem a fajtát nemesítjük”. Munkáját eredményei fémjelezték: 1931-ben a Hamburgi Állatkert területén rendezett kutyakiállításon éppúgy minden lehetséges díjat elért híres, 30 centis szőrköntössel bíró tenyészkanjával, mint Prágában és Európa más városaiban.  



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)