A kutyáról általában
Gondolatok a kutyák esztétikai műtétjeiről
Se füle, se farka?
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2004. június 06.

Sokszor foglalkoztunk már a fül- és farokvágás kérdésével: most az orosz fekete terrier apropóján tegyük meg ismét. Annál is inkább, mivel ebben a kérdésben a vélemények a mai napig megosztottak, a dolognak mind az állatvédelmi, mind az egészségügyi, viselkedéstani vagy jogi vonatkozását tekintve.


Amikor tizenéves kölyökként először választottam fajtát, az egyik fontos szempont volt, hogy ne kelljen belőle semmit levágni. Így lett berni pásztorkutyám, amit nem is bántam meg: olyan kiváló kutyával, mint Szárhegyaljai Hassan „Brenner” volt, azóta sem hozott össze a sors. Később úgy alakult, hogy boxertulajdonos lettem: Szentendrei Negró „Kimber” már kurtított farokkal került hozzám, és némi tanakodás után feleségemmel úgy döntöttünk, levágatjuk a fülét is, hadd nézzen ki úgy, ahogy egy „igazi” boxernek illik. Ám amint bekötött fejű kiskutyánkkal az állatorvosi műtőből távozva visszapillantottunk az árva, lemetszett füldarabkákra, tudtuk, hogy nem lennénk képesek még egyszer így dönteni. Mindenesetre megvan az összehasonlítási alapom, és talán a tárgyilagosságomat is meg tudom őrizni e kényes téma boncolgatása közben.
A kutyák különböző testrészeinek levágása, amire ma kozmetikai műtétként tekintünk, eredetileg nem esztétikai célokat szolgált. Az állatra szentimentalizmus nélkül tekintő eleink szemében minden ilyen beavatkozásnak volt valami gyakorlati célja, melyet ők racionálisnak tekintettek (még ha némelyiken ma mosolygunk is). A magyarázatoknak se vége, se hossza: legtöbbször a sérülés kockázatának csökkentését szokás említeni, de ismerünk ettől eltérő magyarázatokat is, a vadászkutyák farkcsóválás okozta zajt csökkentésétől az adórendeletek kijátszásáig. Az erdélyi pásztorok közül sokan a mai napig meg vannak győződve arról, hogy kutyájuk egyik fülének levágásával szélesíteni tudják az érzékelési tartományát, a farokkurtítás indoka pedig nemritkán az, hogy az a kutya, amelyik nem tudja a lába közé húzni a farkát, nem árulja a félelmét, vagyis ezáltal magabiztosabbnak látszik.

Ép testben sivár élet
Egy bizonyos: akik ezeket a beavatkozásokat egykor (általában házilag) elvégezték, egy fikarcnyit sem törődtek a kutya fájdalmával, sem a testi épséghez való jogával. A kis állatnak túl kellett ezen esnie, és a vele járó megpróbáltatások, a vérveszteség elviselése sokszor egyenesen szelekciós tényezőnek számított: „amelyik kölyök nem bírja ki, azt kár is lett volna megtartani”. Durván hangzik, érzéketlennek hat mindez mai fejjel, de egy dologról ne feledkezzünk meg: a procedúrán átesett kölykök a későbbiekben munkakutyaként általában mozgalmas, eseménydús, teljesértékű kutyaéletet élhettek (no, nem a négylábú gladiátorokra gondolok itt persze, hanem a dolgozó vadász- vagy pásztorkutyákra). Valószínűleg sokan vannak a napjainkat szűk kennelbe zárva, láncra kötve vagy egész nap a négy fal közt sínylődve tengető modern házőrzők és kedvencek között, akik szívesen odaadnák a fél fülüket egy ilyen életért.
A sérülések megelőzése, mint indok, ma már csak félig-meddig állja meg a helyét. Normális körülmények között (legalábbis Magyarországon) a kutyának nem kell farkasokkal, medvékkel küzdenie, a kutyaviadalt törvény tiltja, a szomszéd kutyákkal való verekedésre pedig nem így kell felkészülni, hanem törekedni kell az elkerülésére. Vannak azonban olyan ebek, amelyek a lakásban valóban össze-vissza verik hevesen csóvált farkukat, s nem egyet láttam, amelyről végül felnőtt korban kellett komoly műtéttel amputálni az erősen roncsolódott, már a puszta meglengetéstől és vérzésnek induló csigolyafüggeléket (a bökkenő csak az, hogy ez a probléma tapasztalataim szerint a leggyakrabban éppen a dogoknál fordul elő, melyeknek, ugyebár, nem szokás kölyökkorban levágni a farkát). Hasonlóképpen gyakran hangoztatott érv a hallójáratok befülledése, csakhogy ezen az alapon meg a spánieleknek és basseteknek kellene elsőként megkurtítani a fülkagylóját…
Ami egykor komoly fájdalommal járhatott, az a mai orvostudomány fejlettségi szintje mellett teljesen fájdalommentesen is elvégezhető. A néhány napos korban elvégzett farokkurtítást a legtöbb kölyök szinte észre sem veszi, s a fülek kupírozása sem olyan durva beavatkozás ma már, mint amilyen egykor volt. Legföljebb az utókezelés okoz néhány hétig némi kellemetlenséget, de aligha kétséges, hogy nem ez lesz a legrosszabb dolog, amit élete során a kutyának el kell majd viselnie. Nem is szólva arról, hogy az ún. „farkaskarom” eltávolítása, mely hasonlóképpen műtéti úton történik, továbbra sem tilos, sőt, egyes fajták esetében kötelező. (Csak csendesen érdemes még megjegyezni: meglehetősen abszurd a műtétekkel járó kínokról beszélni egy olyan világban, ahol számtalan ember is aláveti magát kisebb-nagyobb sebészeti beavatkozásoknak, kizárólag szépészeti céllal!)

Mi kell a jelbeszédhez?
Amikor az állatnak a testi épségéhez való jogát emlegetjük, egy kicsit mindig önvizsgálatot kell tartanunk, és meg kell próbálnunk a dolgokat elfogulatlanul, tárgyilagosan szemlélni. Mert mibe van beleszólása egy háziállatnak, akit meg lehet kötni, be lehet zárni, sőt akár (pusztán feleslegességére hivatkozva, úgymond „kíméletesen”) el lehet pusztítani? A kutya bizonyos tekintetben még szerencsés, hiszen őt (legalábbis itt, Európában) nem esszük meg. De mondjuk ki nyugodtan, hogy mi rendelkezünk a sorsa, így a testi épsége felett is. Ebbe beletartozik az ivartalanítás is, amely, tekintve a felesleges kölykök és az ezekből lett szerencsétlen sorsú ebek számát, kétségkívül hasznos dolog, de a kutya szemszögéből nézve pontosan ugyanannyira csonkítás, mint ha bármely más testrészétől fosztanánk meg. Az állat testi épségére való hivatkozás tehát logikai szempontból meglehetősen gyenge lábakon áll.
Az etológiai megközelítés szerint a fülét, farkát vesztett állat veszít a kommunikációs képességéből, hiszen nem képes a fajra jellemző gesztusokat mutatni. Csakhogy a lelógó fül formája sem áll közel a természetes állapothoz, sőt, a fülkagyló „kihegyezése” nemritkán éppen a „rendeltetésszerű használat” lehetőségét adja vissza az állatnak, aki éppen ezáltal válik újra képessé arra, hogy érzelmeit a fül felállításával vagy hátracsapásával kifejezze. A levágott farok ugyan valóban nem alkalmazható „hangulatbarométerként”, de nagyjából ugyanilyen kevéssé alkalmas erre a karikába kunkorodó, vagy a farkasétól bármilyen más módon eltérő farok is (nem is beszélve a veleszületett farokhiányról). Ráadásul személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy a jól szocializált kutya képes más jelekkel (pl. testtartással) ellensúlyozni a fül vagy farok hiányát; a tökéletes kommunikáció érdekében tehát a kölyökkori izolálást és a láncon tartást kellene megtiltani, nem a kozmetikai műtéteket!
Sokat hangoztatott érv az is, hogy a farok a kutya fontos mozgásszerve, hiánya hátrányosan befolyásolja a mozgáskoordinációt. Erre saját kutyáim szolgáltatták a legszemléletesebb cáfolatot: míg a súlyos berninek, ha igazán felgyorsult, gyönyörű, lompos farkának szapora pörgetése mellett is csak nagy nehézségek árán sikerült irányt változtatnia, addig az atlétikus boxer képes volt teljes sebességgel száguldva is egy helyben megfordulni, és változatlan sebességgel továbbrobogni az ellenkező irányba. Hasonló volt a helyzet az ugrással vagy az úszással is. De ha mindez nem elég meggyőző, nézzük meg egyszer, milyen káprázatos eleganciával mozog akár a talajon, akár az ágakon a kurta farkú hiúz, és mennyire tökéletesen kormányozza magát a vízben a jegesmedve, a legkisebb jelét sem mutatva annak, hogy a farok hiánya zavarná őket ebben…

Mégis, mi szól ellene?
Ami a törvényi szabályozást illeti, az Magyarországon, mint szinte minden területen, itt is tartalmaz jogi kiskapukat. Az állat küllemét megváltoztató műtéti beavatkozás indokaként elfogadható ugyanis a fajtajelleg fenntartása, és az érintett fajták megszokott képéhez valóban hozzá tartozik a vágott fül és farok. Persze ha fajtajelleg alatt a fajta származási országa által meghatározott küllemi standardot kell érteni, akkor az adott ország állatvédelmi rendelkezéseivel összeegyeztethető leírásnak kellene megfelelni, ám a hazai tenyésztőszervezetnek megvan a lehetősége arra, hogy „a saját szakállára” önálló koncepciót alakítson ki – vállalva persze ezzel az anyaország kiállításairól való kizárást. Teljes tilalomról azonban a törvény betűje szerint csak azoknál a fajtáknál beszélhetünk, amelyeknek fülét-farkát korábban sem jutott eszébe levagdosni senkinek.
Hogyan befolyásolja egy adott fajta népszerűségét, tenyésztését a farokvágás tilalma, vagy a vágatlan farkú egyedek beengedése a kiállítási ringbe? Ha valaki egy bizonyos képet őriz magában, mondjuk, a dobermannról, elképzelhető, hogy inkább lemond a fajta tartásáról, mint hogy megalkudjék a változásokkal. A küllembírók is nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen a standard többnyire semmilyen támpontot nem ad arra vonatkozóan, hogy milyen lenne az adott fajta farka, ha nem vágnák le. Ráadásul a német őrző-védő fajták legtöbbjénél (dobermann, schnauzer, boxer), de számos terriernél is kívánatos rövid, egyenes hátvonal, amely e fajták profilját olyan jellegzetesen kvadratikussá teszi, általában a magas faroktűzésnek köszönhető, az így tűzött farok viszont értelemszerűen többnyire a hát fölé kunkorodik, ami sokak szerint megtöri a harmonikus összhatást, az alacsonyan tűzött farok viszont a fart láttatja csapottabbnak.
Nyilvánvaló, hogy ezeknél a fajtáknál elengedhetetlenül szükséges a fajtastandard kiegészítése a farok, illetve fül bírálatára vonatkozó előírásokkal. Nem tudni, Magyarország meddig tud még dacolni az Európa-szerte egyre inkább terjedő tilalmakkal: ha tetszik, ha nem, előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz megbarátkozni velük, és új kihívásként a meghagyott farokkal és/vagy füllel is esztétikus megjelenésű boxer, rottweiler vagy fekete terrier tenyésztésére koncentrálni. Mint annyi más „barbár” hagyomány, előbb-utóbb a kutyacsonkítás is el fog tűnni a történelem süllyesztőjében. Annak ellenére, hogy mint láthattuk, valójában semmilyen igazán nyomós érv nem szól a kozmetikai műtétek ellen – leszámítva a műtőben hagyott elárvult, puha kis kutyafüleket…




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)