A kutyáról általában
Állatkísérletek anno
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2013. február 22.

Állatkísérletek anno

Az 1930-as évek elején a kutya ősének kutatása soha nem tapasztalt lendülettel folyt a világ különböző pontjain. Ebben élen jártak az angolok, akik Indiában is különféle megfigyeléseket végeztek az ott élő kutyafélék viselkedése, illetve keresztezhetősége terén.


A munka dandárját egy G. S. Hurst nevű, a területen állomásozó kapitány végezte, aki összegyűjtötte, majd pedig publikálta a különböző érdekes eseteket a korabeli sajtóban, melyről nemcsak az angol nyelvű szaklapok, hanem a francia Le Chien is beszámol arról hogy az évtized elején Jaora város polgármestere egy nőstény sakált sikeresen fedeztetett be kutyájával. India egy másik településén ezt követően egy természetkutató egy fekete cocker spániel szukát fedeztetett be sakál kannal. Ennek eredményeképpen kizárólag fekete színű kölykök születtek, viszont alakra és szőrzetre inkább a sakálra emlékeztettek, csupán a fülük volt félig lelógó, vagyis a spániel és a sakál „közötti” állású. Napjainkban a hírekben gyakran szereplő, az afgán határhoz közeli Peshawarban egy nőstény sakált egy labradorra emlékeztető pária ebbel fedeztettek be. Ez két fekete kan és egy sakál színű szuka kölyköt eredményezett. A három utód úgy testalkatra, mint szőrzetre és fültartásra teljes mértékben a sakálra hasonlított. Hurst kapitány megfigyelései szerint a sakál és a kutya keresztezéséből származó állatok tovább szaporodni nem voltak képesek. Ezt, az akkori időkben nagy feltűnést keltő megfigyelést a további kutatások megcáfolták, hiszen sikerült az utódokat továbbtenyészteni.
    Számos hasonló kutatásról számolt be az 1930-as évek szaksajtója a kutya és a farkas kereszteződésével kapcsolatban is. Még magyar vezető kinológusok is azt a nézetet vallották, hogy „tekintettel arra, hogy sem a sakálkutya, sem pedig a farkaskutya bastardok [keverékek] továbbszaporodni nem képesek, a sakál és a farkas eredményes keresztezését pedig mindezideig egyáltalán nem sikerült észlelni, sokkal valószínűbb az a feltevés, hogy a kutya egy ma már kihalt külön őskutyafajtából származott, mely rendszertanilag a sakál és a farkas között foglalhatott helyet”. E teória leghevesebb támadói közé tartozott Lövészy Nándor huszárkapitány, elismert kinológus. Érdekes esetleírással is bizonyította, hogy a farkas-kutya keverékek továbbtenyészthetők, s ő ilyen irányú kísérleteket már negyed századdal a nyugat-európai kutatások előtt is végzett. Még 1903-ban vásárolt a Budapesti Állatkertből a híres Scherák igazgatótól egy Zsófi névre hallgató farkasszukát, melyet még ott a liget árnyas fái között egy skót juhász kannal befedeztetett. Az eseménynek nagy visszhangja támadt, így még Hamburgból, a híres Hagenbecktől, a kor legnagyobb állatkereskedőjétől és állatkertészétől is kapott érdeklődő levelet, melyben az esetleges kölykökre vételi ajánlatot tett. Természetesen Lövészi, aki kizárólag tudományos, nem pedig haszonszerzés céljából fedeztette a szelíd farkast, nem értékesítette a megszületett négy kölyköt, melyek közül három kan és egy szuka volt. Belső tulajdonságaik terén egytől egyig a farkasra ütöttek, szőrzetük minősége és színük is az anyjukéra hasonlított, de négy lábuk térdtől lefelé, a farokvég és a mellény viszont hófehér volt. Füleik 2-3 hónapos korukig behajlottak, mint a collie-é, de később felálló farkasfülekké váltak. Ugatni egyáltalán nem ugattak, leginkább vonyítottak, s csak ritkán vakkantottak. Gazdáikkal gyakran kijártak a határba; ilyenkor nem tudtak uralkodni vadászösztönükön, bizony csirkék, kacsák, libák fizettek életükkel. Ezzel volt magyarázható, hogy a megfékezhetetlen állatokat kénytelen volt Lövészy elajándékozni. A nőstény Nedeczky Lászlóhoz, birtokszomszédjához került, ahol még két évig élt, de ez idő alatt ott is számos galibát okozott, mivel kiváló szabadulóművész lévén gyakran meglógott, s ilyenkor alaposan megritkította baromfiudvarokat. Ez az állat háromévesen pusztult el, amikor egy szökés alkalmával rókák részére kihelyezett mérgezett húst kebelezett be. Viszont élete során rendszeresen párzott egy komondorral, mely frigyből egy alkalommal három gyönyörű kölyök született. Ekkor a farkas-kutya szuka viselkedése teljesen megváltozott: kiszámíthatatlanná vált, és ádázan védte utódait, olyannyira, hogy azokat szinte meg sem lehetett közelíteni. A kölykök szépen, egészségesen felnőttek. Ez az eset egyértelműen bizonyította, hogy a farkas-kutyakereszteződések tovább tenyészthetők, bár amennyiben ezeket az állatokat szűkhelyen tartják, nem biztos az utódáldás. Egyébként a Zsófi névre hallgató anyafarkast később Lövészy továbbtenyésztette, mivel sikerült egy gyönyörű nagy, teljesen szelíd farkas kant vásárolnia egy vándorcirkusztól, s így a keverékalom után még háromszor négyes, illetve ötös tiszta farkasalmot hozott világra. Lövészy megpróbálkozott a róka és a kutya keresztezésével is: foxterrier kanokat és szuka rókakölyköket nevelt együtt, s az állatok megfigyelése szerint párzottak, de nem termékenyültek. Ma a DNS-vizsgálatok korában már egyre kisebb a jelentősége a különféle fajok keresztezésének, mégis egy évszázaddal ezelőtt a hazánkban végzett ilyen jellegű próbálkozások úttörő jellegűek voltak, megelőzve olykor más, kinológiai tekintetben fejlettebb országok kutatásait.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)