Kopók
Amerikai mosómedvekopó a tenyésztő szemével
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2010. április 09.

Amerikai mosómedvekopó a tenyésztő szemével

Már 10-12 éve áhítoztam a fajtáról, de elérhetetlennek tűnt. Talán nem véletlen hogy addig is az olasz vizslánál kötöttem ki. Jellemük, szomorkás ábrázatuk döbbenetesen hasonló. A véletlen most is segített. Soha nem felejtem el a napot, amikor egy hazai kiállításon megpillantottam Lizát. El sem akartam hinni, hogy tulajdonosa magyar, Mészáros Csaba személyében. A barátkozással persze nem volt gond. Hamar kiderült, hogy Csaba az egyik kanadai üzleti útjáról hozta magával Lizát, és csak 2 éves kora körül kezdte el kiállítani. Onnantól már nyomon követtem sikereit, sőt több kiállításra már közösen mentünk. Néhány kiállítási eredménye: 2008 Világ- és Európa Győztes, Inter, Svéd, Ukrán, Horvát és Magyar Champion. Számos Fajtacsoport helyezéssel is büszkélkedhet.


- Ez nem teljesen világos. Akkor most bracco, vagy mosómedvekopó tenyésztéssel foglalkoztok?

- Elég gyakran kérdezik mostanában: „akkor most lecseréled a bracco állományodat kopókra?” Válaszom: nem! A röpke hat év alatt mióta a bracco-val foglalkozom komoly tenyésztői sikereket értem el. Úgy gondolom, a legnagyobb butaság lenne félbehagyni, amit elkezdtem. A bracco-tenyésztéssel továbbra is komoly céljaim vannak. Emellett a két fajta együtt még jobban felkelti az emberek érdeklődését, mint külön-külön, ami mindenképpen hasznos egy-egy ismeretlen, különleges kutyafajta esetében.


DiczkuAnikoolaszvizsla.jpg

Céljaink Csabával a mosómedve-kopózásban közösek, így összefogtunk és tenyésztőtársak lettünk a Daiquiri kennelben. Óriási a felelősségünk, hisz egész Európában csak néhány egyed található a fajtából. Szerencsére mindegyikről tudunk és a gazdáikkal is kitűnő a kapcsolatunk. Büszkeséggel tölt el minket, hogy a 2009-es pozsonyi Világkiállításra, az egyik neves tenyésztő Kanadából látogat át néhány kutyájával. Ez remek alkalom arra, hogy megszervezzük az Első Európai Coonhound Találkozót, számítva német, olasz és svéd barátainkra is. 
Szakmai céljaink közt mi más is szerepelhetne, mint kitűnő egészségi állapotú és idegrendszerű kutyák tenyésztése. Természetesen a munkakészség megőrzése ugyanolyan fontos. Ezért csak ellenőrzött helyre adjuk el kiskutyáinkat, nem engedjük, hogy kikerüljenek a látókörünkből. Mivel ismeretlen fajtáról van szó kötelességünknek érezzük a nemzetközi kiállításokon és vadászatokon is bemutatni őket.

Hosszú távú céljaink eléréséhez elengedhetetlen még jó néhány kopó importálása az Államokból. Hosszú út előtt állunk és van még mit tanulnunk... 

Csabával szeretnénk bebizonyítani, hogy Magyarországon is lehet amerikai mintára kutyázni. Ott nem ritka, hogy egy profi kutyának 2-3 tulajdonosa is van, a siker pedig komoly csapatmunka eredménye. Megpróbáljuk összeadni a szakmai tudásunkat, kapcsolatainkat.

Természetesen az amerikai klubbal, tenyésztőkkel is felvettük a kapcsolatot, és szinte kisdiákként isszuk szavaikat. Magyarországon első mosómedvekopó-almunkkal (5 fiú és 3 lány) - mely Európában is csak a negyedik - fajtahonosító kennel lettünk. Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy a nálunk született kopó alomra nem csak Európa, hanem Amerika kopósai is figyelnek, és elégedettek eddigi eredményeinkkel.

 

 

- Miért kellett külön fajtát kitenyészteni a mosómedve vadászatához?

- Észak-Amerikában, a tavak környékén élő mosómedve vadászatához egy olyan különleges képességű kutyára volt szükség, aki vizes területen sem veszíti el a nyomot, a nehéz terepviszonyok miatt rendkívül kemény, fáradhatatlan, és a feladat végrehajtásához a makacsságig ragaszkodik, kitartó, valamint a viszontagságos környezeti tényezőket egyaránt jól viseli.

 

 

- Miben különbözik a bracco-tól és milyen szerepe lehet a hazai vadászkultúra és vadászati szokások ismeretében?

- Kopóságából adódóan valamivel akaratosabb, mint a vizsla, de mindez elég jól lekezelhető, egyáltalán nem tartozik a problémás fajták közé.

Eredeti foglalkozását tekintve, ő a vadat fára felkergető kopó. Kisebb falkában, önállóan, állhatatosan, fáradhatatlanul követi a mosómedve nyomát, miközben messzire hallatszó, jellegzetes hangon csahol. Ezzel jelzi gazdájának a megfelelő irányt. A hajsza közben igyekszik egy fára felzavarni a vadat. Emellett eredeti hazájában nagyvadakra is használják, azok megállítására törekszik.

Ezen a területen munkája talán az erdélyi kopóéhoz hasonlítható leginkább, ezért hazai viszonyok között vaddisznóhajtásban tudnánk elsősorban elképzelni alkalmazását. Néhány tenyésztővel már fel is vettük a kapcsolatot, hogy kutyáink ez irányú kiképzésének tökéletesítésében legyenek segítségünkre.

Kiváló szaglása és állhatatossága miatt a mosómedvekopó minden bizonnyal után keresésben, vércsapamunkában is eredményesen használható. Mindezt természetesen vadászatokon kell majd bizonyítani kutyáinkkal, hisz a vadászok – érthető módon - csak azt hiszi el, amit látnak.



- A vadászat mellett milyen alternatív feladatokra alkalmas a fajta, ahol kibontakoztathatja képességeit? Kinek ajánlanátok a tartását?

- Mint a legtöbb vadászkutyából, belőle is kiváló agility kutyát lehet nevelni, hiszen gazda centrikus, gyors és irányítható. Kedves természete és egyedi megjelenése miatt kiválóan alkalmas terápiás kutyának is, de remek szimata és szívós „találni akarása” miatt különféle kereső feladatokra is. Tűzfészek, robbanó- és kábítószer keresésére, eltűnt személyek felkutatására. Amerikában több évtizede sikeresen szerepelnek ezeken a területeken.

Tartását csak olyan embernek ajánljuk, aki sok időt tud és akar is vele tölteni. Ez a fajta átlagon felül igényli a gazda közelségét. Nem feltétlenül kell neki egész nap feladatokat adni, az is elég, ha csak a szőnyegen vagy kanapén szunyókálva figyelheti családját. A lényeg, hogy a közelükbe lehessen. A gyerekekkel türelmes, a családban igazi falkakutyaként viselkedik. A rendszeres mozgatásra és friss ingerekre azonban mindenképp szüksége van, ezért kevés neki a kertes ház zárt udvara. Mind a kutyának, mind a gazdájának az a legjobb, ha valamilyen aktív elfoglaltságot tudnak együtt végezni.

 

 

Balaskó Norbert



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)