Társunk a kutya
Egy talált kutya megértése
Félix
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Stefan Siman  |  2012. január 03.

Egy talált kutya megértése

A mai Magyarországon a kutya értékét vesztett, jogilag tárgynak minősített valami. A kóbor kutyáról a napi gyakorlat szerint az emberek leveszik a kimustrált nadrágszíjból barkácsolt nyakörvet, mert az pár forint értéket képvisel, és a kutyát futni hagyja, mert az értéktelen. Amiből sok van, az értéktelen, amiből kevés, az értékes – az ősi közgazdasági szabály erre a területre is érvényes.


Kutyából sokkal több van, mint amennyire akár társállatként, akár munka- vagy sportkutyaként szükség lenne, és amennyinek az ember biztosítani tudná a fajhoz méltó felelősségteljes tartási körülményeket. Ezzel párhuzamosan tudni kell észrevenni, hogy kutyát utcán találni, hazavinni és megtartani vagy állatmenhelyről kutyát örökbe fogadni egyre gyakoribb megvalósítási módja manapság annak a döntésnek, hogy az ember egy társállattal osztja meg életét, mindennapjait az elkövetkező néhány évben. Az ilyen, érzelmek által vezérelt döntés nem teljesen mentes a kockázattól, mert az állat előéletét nagyrészt homály fedi. Abban azonban szinte kivétel nélkül megegyeznek ezek a kutyák, hogy több-kevesebb fizikai és pszichikai sérülésekkel kerülnek új gazdijukhoz. Ezeknek felderítése, gyógyítása, enyhítése és az összefüggések megértése türelmet, kitartást és nem kis anyagi áldozatot igényel az állatszerető embertől. Néha érdekes összefüggésekre derülhet fény. A kutyák viselkedési problémáinak és zavarainak kapcsán egyre gyakrabban kerültem az elmúlt években kapcsolatba olyan kutyákkal és gazdikkal, akik révén érdekes és tanulságos tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Ezek a nemritkán különlegesnek mondható történetek leginkább olyan kutyákkal kapcsolatosak, amelyeknek előélete ismeretlen, sorsukat általában a többszöri gazdiváltás, hosszabb-rövidebb kóborkutya-élet, menhelyre be- és onnan kikerülés, baleset vagy más tragikus sokkhatás jellemzi. Egy ilyen hasonló eset kapcsán az alternatív gyógymódok és a kvantumfizika jelenségei iránt érdeklődő gazdival történt beszélgetésem eredményét olvashatják az alábbiakban – amelynek során a kutya már nem lehetett velünk…

Vizsla az úton

Mikor és hogyan került Önhöz a kutya?

Találtam az utcán, nagyon szörnyű állapotban. Nem volt rajta nyakörv vagy jelzés, nem volt tetoválás a fülében, s mint később az állatorvosnál kiderült, mikrochip-regisztrációja sem volt, de – legalábbis számomra – egyértelműen magyar-vizsla volt. Csigolyacsontjai és a bordái elképesztő módon kiálltak, a pofacsontjára szabályosan rászáradt a bőr. De talán a legsúlyosabbnak a bal szemén éktelenkedő gennyes gyulladás látszott. A közelben volt egy bolt, ott vettem neki ételt és vizet, majd elindultam vele haza. Érdekes módon azonnal követett, és a kb. 20 perces sétát a lábam mellett tette meg, úgy, hogy igazából nem hívtam, nem mondogattam neki valamiféle vezényszó-féléket, vagy ilyesmit. Csak mentünk egymás mellett, és mind a ketten tudtuk, hogy mit akarunk: a kutya azt, hogy végre ismét kutyaként élhessen, én meg azt, hogy valamilyen úton-módon kutyához méltó életet teremtsek neki.

Volt már ezt megelőzően kutyája?

Előtte már volt egy spánielem, majd azt követően egy német dogom. Az állatok iránti vonzalom mindig jellemző volt ránk, abban az időben három papagáj élt a családunkban – tehát volt a társállattartás terén némi tapasztalatom és kötelességtudatom, ezért még aznap elvittem az állatorvoshoz. A rendelőben a kötelező program: életkor becslése, általános egészségügyi ellenőrzés, oltások, féregtelenítés – közben nem minden ok nélküli aggodalom, hogy egyáltalán abból a rendkívül gyenge fizikai állapotból megmenthető-e a kutya, vagy sem… Az állatorvossal ismertük egymást, nem akart udvariaskodva vigasztalni. Megmondta, hogy 50-50% az esély az élet és halál között, mert a kutya nagyon kritikus egészségi állapotban van, de ha akarom, akkor próbáljam meg; garancia nincs, azt is fogadjam el normálisnak, ha másnapra már nem fog élni. A német dog egy éve hagyott ott minket a madarainkkal, nem akartunk kutyát. Aztán teltek a napok, 2-3 hétig gazdit kerestem az öreg vizslának, de időközben a gyerekeim is és a férjem is megkedvelték…

Mit tudott tenni a kutya egészsége érdekében?

Ebben az időszakban már elég intenzíven ismerkedtem humán szinten – a gyerekeim érdekében – néhány alternatív gyógymóddal. Elhatároztam, hogy a kutya felerősítéséhez, immunrendszerének helyreállításához Aloe Verát használok. Legnagyobb meglepetésemre a kutya az első próbálkozásra lenyalta az Aloe-gélt a tenyeremről. Ettől fogva mindennap adtam neki, közben az ivóvizébe Aloe-ivólét kevertem, azt is megitta. Gyorsan tájékozódtam, hogy az időközben óriásira duzzadt kutyatáp-választék közül melyikkel lehetne a leghatékonyabban helyrehozni egy ilyen lesoványodott, szemlátomást vitamin- és ásványianyag-hiányos állatot. Megvettem neki azokat a tápokat, amelyekről azt gondoltam, hogy kevés tartósítószert és egyéb idegen kémiai anyagot tartalmaznak, hiszen egy ilyen legyengült állati szervezetnek már nemigen lehet kapacitása ezekkel a káros anyagokkal foglalkozni. A vizslának szerencséje volt velem, és már az első hónap után szép kutyává kezdett változni, ezért a családom elnevezte Félixnek, ami latinul szerencsést jelent. Amikor először mondtuk neki, a kutya a Félix szóra felemelte a fejét, és felénk nézett. Ha azért, mert az előző helyén is így hívhatták, akkor ezért, ha meg csupán azért, mert magára vonatkozónak érezhette ezt a szót, akkor ezért, de mindenképp érdekes volt a jelenség. A névadást követően szemlátomást megjött az életkedve, biztonságban érezte magát, közvetlenebb lett velünk. Két-három hónapig mindent megvettem és adtam a kutyának, amit gyógynövény-készítmények területén egy ilyen élőlény számára hasznosnak találtam. Semmi ellen, még a humán célra forgalmazott Béres-csepp ellen sem tiltakozott. Bevett, megevett, lenyelt mindent, amit adtam neki. Az eredmény nem maradt el: energikus, mozgásigényes, figyelmes, életenergiával teli, gyönyörű állattá változott.

Ne hagyjatok egyedül!

A kutya látszólag rendbe jött, de ennek ellenére Önt nem hagyta nyugton, és érdekelte, foglalkoztatta a kutya lelkivilágának és előéletének összefüggése… – Mivel érdekeltek a kvantumfizika jelenségei, és hobbiszinten foglalkoztam is ezekkel, egyre jobban érdekelni kezdett, hogy a kutyának mennyire jelenthetett fizikai problémát, és mennyire lelkit, pszichikait, hogy kidobhatták, elzavarhatták, tehát valamilyen drasztikus módon megszakították vele a kapcsolatot korábbi emberi társai. Azt figyeltem meg, hogy minden változástól félt és idegenkedett, az állandóságot pedig szerette és élvezte. Például az autóban nem félt a zúgástól, a mozgástól, a szagtól az ismerős útvonalakon, a készülődéstől azonban feszültté és idegessé vált, és utazás közben néha elkezdett reszketni, de csak olyan idegen helyen, ahol korábban még nem autóztunk. Erre a kutyára soha nem kellett pórázt tenni; ezt mi nem tanítottuk neki, nem kellett kutyaiskolába járni vele, egyszerűen neki nem volt szándékában a mi falkánktól eltávolodni. Kezdettől fogva sokat szimatolt, „vizslatott”, odament más kutyákhoz, megvolt benne az a természetes kíváncsiság és érdeklődés a külvilág iránt, amelynek ebben az állatfajban és fajtában meg kell lenni. Aztán, ha véletlenül kiestek a látómezejéből az emberi falkatársak, akkor minden alkalommal enyhe pánikjelenséget lehetett rajta megfigyelni. A tekintete, a testtartása, a mozgása egy pillanat alatt teljesen ugyanolyanná változott, mint amilyen akkor volt, amikor megtaláltam. Ilyenkor a másodperc törtrésze alatt átváltozott „kóbor kutyává”! Azonnal keresett, figyellt és minden érzékszervével azon dolgozott, hogy ismét megtaláljon, visszatérjen, mellettünk legyen. Hívásra is jött mindig, de ilyen estekben nem „visszajött”, ha nem „visszatalált”. Neki mindig a kapcsolat kellett: teljesen mindegy volt, hogy a férjem, a gyerekek vagy én, hogy a családból hányan vagyunk jelen – csak valaki, legalább egy ember vele legyen.

Hogy viselkedett és vett föl kapcsolatot más állatokkal? 

A szomszédban élő macskákat nem bántotta, egyszerűen nem érdekelte ez a másik állatfaj. A madarainkkal nagyon jól elvolt, pedig nálunk napközben azoknak is nyitva van a kalitkaajtó, és kimásznak, kirepülnek. Félix ilyenkor felemelte a fejét a szárnycsapkodásra, majd visszaaludt. Őt szemlátomást nem érdekelte az a bizonyos szabadságérzet, amit a madaraknak a kalitkából való kiszabadulás, kirepülés jelent, vagy ami megfigyelhető azoknál a kutyáknál, amelyek valamilyen okoknál fogva elszöknek, elcsavarognak és szabadulóművészként vagy a kerítés fölött, vagy alatta elhagyják az életterüket, az emberi társukat.

Szeretet és félelem

Néhány hónap elteltével tehát Félix a normális kutya életét élte?

A kapcsolata velem különösen szorossá alakult. Fokozatosan kezdtem úgy érzéki, hogy ismeri a gondolataimat. Amit a szakkönyvek a kutyánál hatodik érzéknek neveznek, és tudományos definíciójára többféle megközelítés is létezik, az ennél a kutyánál számomra kézzelfogható közelségbe került. Én ma már elfogadom, hogy a gondolatokat a sejtek tudják, és minden sejtnek van tudata. Ez emberre is, és kutyára is igaz lehet. A fajnak megfelelő körülmények között tartott kutya, amelynek az emberi társa tiszteletben tartja és kielégíti az igényeit, fokozatosan elkezd az öt biológiai érzékszervén túlmenően is kommunikálni az emberrel ezen a bizonyos hatodik érzéki szinten is. Persze sokszor elgondolkoztam azon, hogy mennyire magyarázhatók bizonyos viselkedési jelenségek a falkaelmélettel és az ezen belüli hierarchikus rangsorral – amit, mint tapasztalt kutyatartó, természetesen teljes mértékben értek és elfogadok –, és mennyire egy valamilyen energiaszinten létrejött, esetleg csupán a kvantumfizika szintjén magyarázható dologgal. Nagyon sokat néztem, tanulmányoztam ennek a kutyának a viselkedését olyan megközelítésből, hogy tudatában voltam: a megfigyelés eredménye a megfigyelő hozzáállásától függ. Annak ellenére, hogy ennek a kutyának nem voltak igazából rossznak mondható viselkedésformái, szokásai. Igyekeztem mindig pozitívan fölfogni, amit csinált, és úgy tapasztaltam, hogy ez a fajta gazdimentalitás jó hatással tud lenni a kutyára. Ekkor vettem észre más kutyatartókon a parkban, séta közben, a kutyafuttatón, hogy sok esetben mennyire negatívan, szkeptikusan és bizalmatlanul állnak hozzá a kutyájukhoz. Nem bíznak meg a társállatukban, nem hisznek a kutyájuknak – pedig állítólag szeretik, vagy legalábbis azt képzelik magukról. Csakhogy mivel véleményem szerint a szeretet ellenpólusa a félelem, nem jöhet létre igazán harmonikus ember–kutya-közösség, ha az egyik oldalról puszilgatják, ölelgetik a kutyát, mindenféle játékkal és finom falatokkal kedveskednek neki, a másik oldalról meg rángatják a pórázon, veszekedek vele, mert oda akar menni megszagolni egy fajtársát, ölbe kapják, ha akarja, ha nem, vagy szöges nyakörvvel és elektromos sokkoló nyakörvel próbálják az emberi akaratukat érvényre juttatni ugyanannál a kutyánál, akit állítólag kedvelnek. Az a kutya, amelyet az ember megfélemlít, ennek arányában veszít a kíváncsiságából. Ahol nincs az élőlények között kíváncsiság, ott lassan leáll a mozgás, és ahol nincs mozgás, ott kihal a kommunikáció.

(Én is tapasztalom néha a problémás eseteknél végzett házi látogatásaim során, hogy a kutya kíváncsisága, amelynek állati természeténél fogva benne kellene lennie, már nincs benne, mert valamit csináltak vele. Ekkor nagyon nehéz kialakítani, ismét helyreállítani a kommunikációs csatornákat.)

Nagyon nehéz annak, akinek ez irányban nincs tapasztalata, vagy csak hitetlenkedéssel fogadja a mai állat-viselkedéstudomány eredményeit és az alternatív- vagy természetgyógyászati módszereket. Amennyiben ez párosul azzal az idejétmúlt besorolással, hogy egy kutya vagy erős, vagy gyenge idegrendszerű, és ezen a két lehetőségen kívül nem is létezhet más, akkor valóban elérhet a kutyával foglalkozó ember a kommunikációs lehetőségeinek határaihoz. Amelyik ember nem tud megfelelő szinten kommunikálni a kutyával, az nem tud hatni az állatra, ennek megfelelően nincs az állattól visszahatás. Ettől a helyzettől fél az ember, a félelem kioltja az állat iránti szeretetét, nem tudja ezt az érzést igazán feldolgozni, s ekkor tehetetlenségében az ember erőszakhoz folyamodik. Szerencsére azt tapasztalom, hogy egyre több az érdeklődés az új lehetőségek iránt.

Megszámlált órák

Félix esetében időközben új információk kerültek a napvilágra…

Aztán Félix beteg lett; szinte napok alatt legyengült, és egyik reggel nem tudott lábra állni. Előtte soha nem sántított, harmonikusan mozgott, most viszont valahogy furcsán tartotta fekvés közben is a jobb hátsó lábát. Irány az állatklinika, ultrahang-vizsgálat. Az eredmény: két daganat, az egyik a máján, a másik a lépén. Valamelyik megrepedhetett, mert vérrel volt tele a hasürege. A lábait nem röntgenezték, tapintással nem lehetett semmit megállapítani, tehát a belső szervi problémák kerültek az előtérbe, nem a lába. A vizsgálatokat követően a kérdés úgy hangzott: vagy azonnal elaltatni, vagy azonnal megoperálni – mert a klinikai vizsgálatok eredménye szerint a kutya órái meg vannak számolva. Azonnal családi telefonkonferencia és kupaktanács következett, amelynek eredményeként hazavittük, és ismét tenyérből adtuk neki az Aloe Vera-gélt. Még aznap beszéltünk egy homeopátiában jártas állatorvossal, aki azt javasolta, hogy adjunk a kutyának Phosphorus C30 -at. Csináltuk, adtuk, vártunk, reméltünk, bizakodtunk. Egy hét múlva Félix felállt, egyre jobban evett és mozgott, majd néhány nap múlva odahozta a labdát az íróasztalomhoz, és rám nézve közölte a kívánságát: „Gyere játszani velem!” Az állatklinikán, ahol az elaltatást és az operációt ajánlották, egyrészt rácsodálkoztak a hírre, hogy Félix még él, másrészt a történtek hatására hirtelen egy kicsit nyitottakká váltak az alternatív állatgyógyászatra. Újabb ultrahang-vizsgálatot végeztek, amely megállapította, hogy az eltelt hetekben a daganatok nem lettek nagyobbak, és egy ajánlat: adjunk a kutyának szárított líciumot (amelyet a fogyókúrás boltok ajánlanak a hölgyeknek), mert ez az egyik leggazdagabb természetes formában előforduló antioxidáns-forrás, egyúttal nagyon gazdag ásványi elemekben (kalcium, kálium, vas, cink, szelén), riboflavinban (B2 vitamin), C-vitaminban, béta-karotinban, lykopinban, poliszacharidokban és fenolokban. Hát vettem, és adtam…

A „megszámolható órákból” hónapok lettek? 

Több mint három hónap telt el, és Félix élte tovább a kutyaéletét. Engem igazából innentől kezdve nem érdekelt az idő, hogy még mennyit él, vagy éppen már nem tud tovább élni. Az eltelt időszak számomra főnyeremény volt, mert meggyőzött valamiről, amiről Félix nélkül nemigen lettem volna meggyőződve. Egy kutya élete és halála új dimenziót kapott. Már régen nem arról szólt számomra ez az élet – közösen a kutyával –, hogy most mennyi időt él még, miután az egyetemes állatgyógyászat kimondta, hogy már csak néhány órát fog élni. Ez nem rekordhajszolás, nem annak a bizonygatása, hogy most kinek van igaza, hanem gondolkodásmód-változás, aminek a felelős állattartó ember fejében kell lezajlania.

felix02.jpg

A végső búcsú

Az állat testi és lelki összefüggései még a kutyának ebben az életszakaszában is tovább foglalkoztatták?

Igen, mert május végén ismét rosszabbodott az állapota. A szomszédunkban lakik egy elismert és gyakorlott kineziológus. Vele már több alkalommal mélyrehatóan beszélgettünk erről a módszerről humán vonatkozásban, tehát számomra nem volt ez ismeretlen terület. Azt gondoltam, hogy ha a kineziológia mélyreható módszere segítséget nyújthat a pszichoszomatikus betegségekkel, testi és lelki problémákkal szenvedő embereknek, akkor a kutya esetében is legalább valamilyen választ adhat azokra a kérdésekre, amelyekre eddig nem kaptam választ. Az is világossá vált számomra, hogy a kutya nem élhet örökké, két daganattal meg pláne nem. De meg akartam tudni Félix testi és lelki problémáinak okait és összefüggéseit, erre meg csak élő kutya esetében van lehetőség, ezért áthívtam a szomszédot – aki nem ismerte a kutya adatait és a klinikai vizsgálatok eredményeit –, hogy tesztelje le a kutyát. Az általa végzett kineziológiai teszt eredménye szerint: - a kutya 13 éves, - ez a jelenlegi a harmadik közösség (falka) az életében, - ötéves korában veszett el először, ezután valahová újra befogadták, - 11 évesen ismét elvesztette a falkatársait, - nagy a vonzódása az állandóság iránt, - a harag, sértettség ellentmondásban van benne a vitalitással és életenergiával, - a jobb hátsó lábánál van egy energiablokád. Meghökkentő volt számomra, hogy az alternatív gyógyászati elemzésekben a máj a haragot, sértettséget jelenti, a lép pedig a vitalitást és életenergiát. Az én értelmezésem szerint Félix haragudott és sértve érezte magát az előző életében történtekért, és közben tele volt élni akarással. Ezek után már azt is értettem, hogy miért tartja furcsán fekvés közben a jobb hátsó lábát, akkor is, ha járás közben nem sántított. Másnap reggel nem állt fel a fekhelyéről, csak felnézett rám, amikor odamentem, majd visszatette a fejét, ugyanúgy, mint amikor a papagájok repülését nézte. Nagyot rándult a jobb hátsó lába, majd hirtelen szemlátomást ellazult. Aztán lassan ellazult az egész teste – Félix nem élt tovább. Mint aki megvárt a halálával: nem akart az éjszaka leple alatt itt hagyni, mert ennyi vitalitás és életenergia még volt benne.

Stefan Siman okl. állatterapeuta, kutyatréner



nyitókép: archiv
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)