Hírek a nagyvilágból
ARCHÍV! - A svájciak nemet mondtak az állatjogvédő ügyvédekre
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
MTI  |  2010. március 07.

Nemet mondtak a svájciak arra a javaslatra, hogy minden kantonban nevezzenek ki ügyvédet a bántalmazott állatok képviseletére.


Svájcban vasárnap tartottak népszavazást, amelyen az állatvédők azt szerették volna elérni, hogy az egész országra terjesszék ki a Zürichben már 1992 óta érvényes rendszert. A legnagyobb svájci városban Antoine Götschel személyében külön ügyvéd foglalkozik a bántalmazott állatok eseteivel, s valószínűleg nem véletlen, hogy 2008-ban az ilyen jellegű ügyek miatt indított hétszáz eljárás egyharmadát éppen Zürichben indították el. Érzelmekkel telített kampány után a svájciak tömegesen utasították el az állatvédők kezdeményezését: a hivatalos végeredmény szerint 45 százalékos részvétel mellett a szavazók 70,5 százaléka adott le "nem" szavazatot, követve a kormány és a jobboldali pártok ajánlását. Utóbbiak azzal érveltek, hogy az országban így is nagyon szigorú törvények védik az állatok jogait. Álláspontjuk szerint az állatkínzás visszaszorítására messze nem állatjogvédő ügyvédek kinevezése a legjobb megoldás, ráadásul ezáltal feltehetően még nagyobb nyomás nehezedne az amúgy is túlterhelt bíróságokra. Svájc a világ azon országai közé tartozik, ahol a legerősebb védelmet élvezik az állatok. A jogaikat védő törvényt két évvel ezelőtt szigorították meg. Malacokat, törpepapagájokat, hörcsögöket, aranyhalakat és más társas lényeket tilos egyedül nevelni, kötelező legalább egy társat is tartani. A lovakat és a teheneket rendszeresen ki kell vinni az istállóból, hogy mozoghassanak. A kutyatulajdonosok tanfolyamon sajátíthatják el, hogy miként bánjanak helyesen négylábú barátjukkal. Az állatvédők szerint azonban nem elegendő a szigorú törvény, mert az nem tartják be teljesen, és a kiszabott büntetések is nagyon enyhék. Samuel Debrot, a vaud-i állatvédelmi szövetség vezetője arra panaszkodott, hogy sok esetben szabadon engedik a bűnösöket, vagy csak enyhe büntetést mérnek ki rájuk, aminek egyáltalán nincs elrettentő hatása. Miközben a maximális büntetés három év börtön és 20 ezer frank (13 500 euró) lehet, a kiszabott pénzbírságok átlagos összege 2008-ban 439 frank (300 euró) volt. A svájci társadalom amúgy nagyon állatszerető, és rajongásuk nem új keletű. A l,Hebdo című újság emlékeztetett arra, hogy a Svájcban tartott első népszavazás is állatokkal volt kapcsolatos. Az 1893-ban tartott referendumon jóváhagyták a kóser állatölés betiltását. Egy német tanulmány szerint a svájciak évente mintegy 670 millió frankot (460 millió eurót) költenek házi kedvenceikre.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)