Társasági kutyák
Cavalier King Charles spániel, a tenyésztő szemével
A legtökéletesebb kompromisszumot testesíti meg számomra
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2010. március 07.

Cavalier King Charles spániel, a tenyésztő szemével

Megszoktam már, hogy beszélgetéseim a legkülönfélébb helyeken szoktak zajlani: kávézóban, étteremben, nappaliban, vagy éppen a konyhában ülve, de volt rá példa, hogy a természet lágy öle, sőt saját autóm adta az interjú helyszínét. Ezúttal tovább bővült a repertoár, ugyanis Gönczi Ildikóval folytatott társalgásunkra Debrecen egyik frekventált parkjában került sor.


Ildikó 16 éve foglalkozik cavalier king charles spánielek tenyésztésével. Ez idő alatt Quilymon kennelének kutyái révén – számtalan hazai és nemzetközi elismerés mellett – kétszeres bronzkoszorús mestertenyésztői, valamint hatszoros „Év tenyésztője” címet ért el.

A fajta tenyésztésével eltöltött idő és az elért eredmények tükrében talán botor kérdés, de azt találta meg a cavalierben, amit hajdanán keresett? 

Én „kutyabolondként” nőttem fel: a kutya már zsenge gyermekkoromtól kezdve meghatározó élményt jelentett számomra. Lehetőségeim, körülményeim azonban sokáig nem tették lehetővé a kutyatartást. Mire elérkeztem odáig, hogy álmom valóra válhat, viszonylag kiforrott koncepcióval rendelkeztem e téren. Mindig is kistestű, bájos, „simogatnivaló” kutyát szerettem volna tartani. Ennek ellenére nem akartam minikutyát. Azt is szerettem volna, ha nem egyszerűen csak öleb, hanem mozgékony és kedves társ minden szabadidős sportban vagy kiránduláson. Nagyon szerettem az uszkárt, illetve a cocker spánielt, ám visszatartott az uszkárok jelentős kozmetikaigénye, illetve az akkoriban mindkét fajtánál általános farokcsonkítás. Emellett azt is szerettem volna, ha a választott fajta egészséges, és viszonylag ismeretlen. Mindent egybevetve a cavalierre esett a választásom. Első kutyámat ’88-ban vásároltam, hosszas levelezés után. Most sincs sok, de akkoriban még nagyon kevés volt a fajtából, az emberek sem nagyon ismerték. Bár már ekkor dédelgettem a tenyésztés gondolatát, ám az alig néhány egyedből álló hazai állomány sokáig akadályozta megindulásomat ebbe az irányba. Az igazi áttörést finn import, black and tan színű kanom, Marjaniemen Aswad Quabus (Bubiz) jelentette. Két évig kellett várnom rá, de megérte! Élete első klubkiállításán fajtagyőztes lett, két év múlva a budapesti világkiállításon Res. CACIB címet nyert, emellett Interchampion, Hungária Champion, Babérkoszorús Hungária Champion, többszörös Év kutyája és Veterán Champion címet ért el. Vitathatatlan értékei mellett „életrajza” is igen különleges volt. A Finnországból érkezett Bubiz angol vonalú kutya volt, aki Szíriában látta meg a napvilágot… Ő volt kennelem black and tan és ruby állományának megalapozója. Ugyanebből a tenyészetből jött a – szintén black and tan – Marjaniemen Milleneum Yade, aki Inter- és Hungária championátusig jutott. A tarka és tricolor színváltozatok alapjául Aneridee Crest Creation szolgált. Tőle származik Quilymon Edwin Prince, aki kennelem egyik legsikeresebb kutyája, és az általam leginkább kedvelt típust képviseli. Jelenlegi favorit kutyám az angol import kantól származó Quilymon Quicxotic Top Guy. Az elért sikerektől függetlenül mondom, hogy a cavalier beváltotta hozzá fűzött reményemet, így a legtökéletesebb kompromisszumot testesíti meg számomra, s bár sok fajtát kedvelek, nem tudom elképzelni, hogy másmilyen kutyát tartsak rajtuk kívül.

cavalier_tenyeszto_1.JPG

Az imént elhangzott többféle színváltozat neve. Mit takar ez pontosan?

A cavalier iránt érdeklődő gazdijelölt abban a szerencsés helyzetben van, hogy négyféle színből is választhat magának kedvére valót. A kitenyésztés helyszínéül szolgáló palota után „blenheimnek” nevezzük a gyöngyházfehér alapon gesztenyevörös foltokkal ékesített bundát. Némely bleinheim színű kutya különlegessége a fejbúbon megtalálható, hüvelykujj alakú folt, az ún. spot. A „tricolor” megnevezés a fekete, cser és fehér színek szabályos kombinációját takarja. I. Károly törpe spánieljei többnyire fekete színűek voltak. Noha a standard furamód nem engedi meg ezt a színt, az erre emlékeztető „black and tan”, azaz a fekete alapon szabályos cser jegyeket viselő bundát igen. Végül meg kell említenünk a „ruby” változatot is, amely az egyszínű rozsdavörös szín megnevezése. A cavalier testileg, lelkileg és szőrzet tekintetében körülbelül 3-4 éves korára érik be teljesen.

Manapság alig akad kutyafajta, amely ne küzdene kisebb-nagyobb egészségügyi, rosszabb esetben idegrendszeri problémákkal. E tekintetben mi jellemző a cavalierekre?

Első kutyám vásárlása óta nagyot fordult a világ. Divattá vált a kutyatartás. Kezdetben a nagytestűek, majd a kistestűek lettek egyre keresettebbek. Az egyes divatfajtákat olcsón kínáló, meggazdagodni szándékozó szaporítók mindenütt megjelentek. Ennek káros következményeit szerintem mindenki ismeri… A cavaliereket pár éve kezdték nagyobb számban szaporítani, aláásva ezzel komoly tenyésztők több éves, évtizedes munkáját, akik időt, pénzt és energiát nem kímélve fáradoznak a fajta nemesítésén. Azt gondolom, hogy a felelőtlenül és kontrollálatlanul előállított kutyáknál előforduló különféle problémák alapján igazságtalan „a cavalierek egészségügyi gondjairól” beszélni. A lelkiismeretes tenyésztőtől, egészségügyileg szűrt szülőállatoktól származó kiskutyák bizonyítottan hosszú és boldog életet élnek. Nincsenek légzési nehézségeik, mivel orruk nem annyira rövid, a szűréseknek és az alapos tenyészkiválogatásnak köszönhetően a térdkalácsficam, valamint a szemproblémák sem tipikusak. Szoktak gyakori szívproblémákat emlegetni a fajta kapcsán. Természetesen, mint sok más egyéb fajtánál, a cavaliernél is adódhatnak ilyen gondok, ami sok esetben a hibás tartási körülményekre vezethető vissza, ugyanis sokan csak dédelgetik, kényeztetik, és nem mozgatják kutyájukat. Mivel a cavalierek nagy haspókok, kevés mozgatással és sok nassoltatással gyorsan el lehet őket hizlalni, ami később szívproblémák kialakulásához vezethet. Ha valaki végképp nem tud ellenállni kutyája könyörgésének, legalább az esti etetésnél kalkulálja bele a napközben összekoldult mennyiséget, és adjon neki kevesebbet vacsorára!

Említette, hogy Edwin Prince képviseli azt a típust, melyet leginkább kedvel. Elmondaná, hogy milyen az Ön szerint ideális cavalier?

Sietve már az elején szeretném hozzáfűzni, hogy ez nyilván a szubjektív véleményem, mely a saját ízlésemet tükrözi. Magától értetődő, hogy számomra az igazi cavalier nem dédelgetett kiállítási kutya, hanem eszményi családtag, azaz kedves, közvetlen, élénk és vidám természetű kutya. Ahogy a korábbiakból is kiderült, mind a négy színváltozatot kedvelem és tenyésztem. Testalkat terén a közepes termetet részesítem előnyben, fej tekintetében pedig a nem túl hosszú orrú, „tömöttebb arcú” kutyákat kedvelem. Az említettek mellett még napestig sorolhatnám egyéb szempontjaimat. Minden párosítást roppant körültekintően választok ki. Talán ennek is köszönhető, hogy kutyáim jól felismerhető „Quilymon” jegyeket mutatnak.

Két évtized és számtalan elismerés után milyen célokat tud még maga elé tűzni?

Tudom, elcsépelten hangzik, de saját tapasztalataim alapján arra jutottam, hogy aki egy adott fajta nemesítésére tette fel az életét, az nem mondhatja, hogy mindent tud. Én közel 20 év után is megélek, tanulok új dolgokat. Olyan életforma ez, amit sosem hagy abba az ember. Mindig van mit javítani, csiszolni. Bár tenyésztőként szeretem kiállításokon is viszontlátni a tőlünk elkerült kiskutyákat, mégsem ez számomra az elsődleges szempont. Legfontosabb mindenekelőtt, hogy kiskutyáink fizikailag és pszichikailag is tökéletesen egészségesek legyenek. A másik lényeges szempont, hogy a lehető legjobb gazdához kerüljenek. Sokszor ez utóbbi kritérium teljesítése a nehezebb feladat… Nagyon sokan megfelelő információk nélkül, átgondolatlanul, nem saját lehetőségeikhez, adottságaikhoz, személyiségükhöz megfelelő kutyát választanak maguknak. Számomra legkedvesebbek azok az aktív életet élő családok, akik a kiskutyát társnak szeretnék magukhoz venni, lakásban akarják tartani, soha nem hagyják 4-5 óránál hosszabb ideig magára, és csak a legvégső (nem pedig a legelső) esetben hajlandóak megválni tőle. Ennek érdekében jó előre és utólag is le szoktam informálni a gazdijelölteket, bárkinek nem adok kutyát. Mindezzel azt szeretném elérni, hogy a cavalier olyan helyre kerüljön, ahol ismerik és megbecsülik azokat a csodálatos értékeit, melyeket az uralkodók hosszú sora is oly nagyra tartott egykoron.

Balaskó Norbert



nyitókép: juhász

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)