Társasági kutyák
Cavalier King Charles spániel
A mosolygós muskétás
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2013. november 16.

Cavalier King Charles spániel

Kezdem azt gondolni, kivételes szerencsében volt részem, hogy életem bizonyos – nem elhanyagolható – szakaszát Gazdagréten töltöttem. E budai lakótelep sok olyan kutyatartónak is otthont adott, akik különleges fajtát választottak maguknak. Cavalierből történetesen egyszerre 4-5 példányt is megcsodálhattam kutyasétáltatás közben.


A kutyák gazdáját ugyan személyesen nem ismertem, mégis mindig feltűnt, mikor sokszínű falkájától övezve sétált az utcán. Bármerre ment, haladását boldogan csóváló, zászlós farkak szegélyezték, ezáltal elég messziről észre lehetett venni a tarkabarka csapatot. Ha nagy ritkán kutyástól összetalálkoztunk, akkor sem tört ki a más kistestű fajtát tartóknál megszokott pánikhangulat. A kedélyes cavalierek testületileg körbeszaglászták kutyámat, majd rendületlen farkcsóválás közepette gazdájuk után bandukoltak.

Károly kicsiny kedvencei

A cavalier king charles spániel ősei korántsem a vadászokat kitartóan segítő, kimerítő kajtató munkát végző vadászkutyák közül kerültek ki, pedig a XIII. századi Angliában nemigen dívott a „hobbikutyázás”. Az úgymond „munka nélküli” szalonkutyák csak és kizárólag az arisztokrata uralkodó körökben voltak ismertek. Ezidőtájt a Stuartok udvarában komoly hagyományai voltak a fekete-fehér, miniatűr vadászspánielek tartásának. E kicsiny jószágokat rendkívül nagy becsben tartották „kékvérű” gazdáik. Névadójuk, II. Károly szenvedélyes rajongója volt a fajtának, és olyan odaadással gondozta, tenyésztette apró spánieljeit, mely a rossz nyelvek szerint már-már hivatali teendőinek kárára vált. A King Charles nevét viselő spánielek a XVII. században azonban némi átalakuláson mentek keresztül a keletről érkezett, turcsi orrú királyi kedvencek (mopsz, pekingi palotakutya, japán chin) hatására. Ezek a megszokottól eltérő küllemű ölebecskék hamar divatossá tették a pisze orrot, mely lassacskán (nyilván az e fajtákkal történt keresztezések révén) a king charles spánielben is határozott jelleget öltött. Ezzel együtt azonban a XVIII-XIX. századra további átalakulások is bekövetkeztek a fajta küllemében: teste még kisebb, feje gömbölyded lett, szeme pedig dülledté vált. Kicsit később azonban nem várt fordulat következett be a fajta történetében. Egy bizonyos New York-i illetőségű Mr. Roswell Eldridge, aki a korabeli festményeken gyakorta ábrázolt, „eredeti” törpe spánielek rajongója volt, 1926-ban Angliába utazott, hogy kedvenceiből vásároljon magának. Megdöbbenéssel tapasztalta az imádott fajtájában végbement változásokat, s ez gyors cselekvésre sarkallta: jelentős pénzdíjat tűzött ki egy régi típusú king charles spánielért cserébe. A „pályázati kiírás” idővel meghozta a kedvet, és a tenyésztők derékig merültek a kukába, hogy a tenyésztésből kiselejtezett – hosszabb orrú, régi típusú – charlie-ból eredetiben rekonstruálják a fajtát. Persze, „ahol dolgoznak, ott repül a forgács”, így a nagy igyekezetben állítólag lógó fülű papillon is került a gépezetbe… Munkájuk mindenestre sikerrel járt, és igen rövid idő alatt (1928-ra) életre hívták az egykori Stuart-kedvencet, melyre immáron nagyobb testméret, hosszabb orr, laposabb koponya és normális (nem dülledő) szem volt jellemző. A „régi-új” fajta – újjászületésének örömére – új nevet is kapott: cavalier king charles spánielként vonult be a köztudatba. Hamarjában meg is alakult a fajtaklub, és a két fajta végleg kettévált. A cavalierek népszerűsége rohamosan emelkedni kezdett, így lassan háttérbe szorították a king charles spánieleket. Az Angol Kennel Klub általi elfogadtatása már nem ment ilyen gyorsan, de 1945-ben ez is megtörtént. A fajta a ’60-as években már ismét régi fényében pompázott, miután elegáns társasági folyóiratok címlapján pózolt Margit hercegnő oldalán. Bár a cavalier népszerűsége sosem döntögetett rekordokat, azóta előkelő helyen áll a társasági kutyák népes mezőnyében.

cavalier_1.JPG

Galamblelkű békeaktivista

A cavalierek kellemes tapintású, simogatásra, cirógatásra ingerlő szőrzete és lágy formái híven tükrözik a fajta egyéniségét. A mindehhez párosuló „bébiboci-szemek” pedig… Hát, ember legyen a talpán, aki ellent tud állni egy teasüteményt kolduló cavalier áhítatos pillantásának! Egyébiránt a cavalier más tekintetben is üdítő jelenség. Azon kevés fajták közé tartozik, melyeknek szikrányit sem változott eredeti feladatköre. Ha jobban belegondolunk, valóban igen kevés fajta van, mely ezt elmondhatja magáról, azokat pedig mikroszkóppal kell keresni, amelyek a mai napig alkalmasak eredeti feladatuk – bármi is legyen az – maradéktalan ellátására. Szerencsére a több hasonló funkciót betöltő fajtát magával sodró divathullám „mainstream”-je is elkerülte a cavaliert, ezért sikerült megőrizni egyik legnagyobb – és a „modern elvárásoknak” leginkább megfelelő – értékét: mindenkivel barátságos, kiegyensúlyozott és vidám jellemét. Nem vált belőle idegtől reszkető, a légyzümmögéstől is fejhangon visítozó hisztérika, akit kábítólövedékkel kell lenyugtatni, ha megszólal a kaputelefon… Botorság lekezelően, elnézően viszonyulni a társasági fajták, köznyelven „ölebek” stabil idegrendszerével szemben támasztott elvárásokkal kapcsolatban, hiszen hol kaphat nagyobb hangsúlyt a kiegyensúlyozott, nyitott viselkedés, mint a szinte állandóan ember- és testközelben tartózkodó ebecskék esetében! Sokan hajlamosak félvállról kezelni ezt a problémát, csak azért, mert egy-egy kistestű kutya „támadása” nyomán nem vonul ki a bulvármédia helikopterekkel, és végtagokat sem kell visszavarrni, noha az ambulancián ugyanannyit kell várakozni az ilyenkor kötelező tetanuszra… A gazdák számtalanszor szinte maguk adják a lovat pukkancs ebecskéjük alá, azzal, hogy minden agresszív reakcióját eleve jogosnak tartják, pusztán azért, mert az ő „tutyulimutyulijuk” a kisebb. Miközben az antiszociális kutyácska abbéli felháborodásában őrjöng, hogy nem tépheti azonnal cafatokra a másik – általában méretekkel nagyobb – kutyát, csitítgatva-simogatva próbálják nyugtatni a törpegladiátort, ezzel csak megerősítve benne téves képzeteit. Nos, a cavalier esetében nem fordulhat elő ilyen probléma, ugyanis tenyésztése során kezdettől fogva szigorú elvárás volt a teljes agressziómentesség az emberrel szemben. A félelemből, idegességből, esetleg rosszindulatból vagy bármi más okból való támadási szándék legkisebb jele is súlyos hibának számított, és számít ma is e fajtánál. Annak ellenére, hogy a cavalier kedélyes, barátságos fajta, nagy ritkán előfordulhat, hogy azért egymás közt össze-összeszólalkoznak néha, de ez sosem eredményez vérre menő háborúskodást. A cavalier fedettpályás konfliktuskerülő-bajnok, aki szinte sosem provokál más – pláne jóval nagyobb – kutyákat, ezért igazán tapló és hitvány lelkű az a kutya, aki mindezek ellenére képes „beletörölni a bakancsot”. Ilyen esetben a kis spániel sürgős visszavonulót fúj, és evakuálja magát a helyszínről. Mindezekből következik, hogy abszolút békésen megfér bármilyen kutyával vagy kutyatársasággal, sőt, minimális szoktatás után tulajdonképpen mindenféle két- és négylábú, szőrös, tollas, csupasz élőlénnyel. Érdekes, hogy – mintegy arisztokratikus összetartozás jeleként – különösen kedveli saját fajtatársai társaságát. Emberekkel szemben természetesen minden helyzetben barátságos. Sosem feltételezi, hogy kétlábú barátja ártó szándékkal közelíthet hozzá vagy szeretteihez, ezért önfeláldozó gladiátormutatványokat természetesen nem lehet elvárni tőle.

Igénytelen kézipoggyász

A cavalierek a maguk 5-8 kilójával egészséges méretű, „takarékos” kísérő–társasági kutyák. Nem annyira kicsik, hogy egykönnyen rájuk lépjünk, ugyanakkor nem olyan nagyok, hogy ne tudnának bárhová elkísérni, és ne tudnánk szükség esetén ölben venni, vagy többedmagukkal tartani őket, akár városi otthonunkban. Sok hasonló kutyussal ellentétben, selymes, zászlós szőrzetük az 1-2 hetente történő átfésülést leszámítva semmilyen egyéb gondozást vagy boszorkányos kutyakozmetikai ápolást nem igényel. Mindig vidám, optimista lénye és rendkívüli alkalmazkodóképessége sosem tolakodó, tökéletes családi kedvenccé teszi, akinek lakásban való tartása nemcsak ajánlott, hanem egyenesen kötelező. Ennek gyakorlatilag semmiféle veszélye sincs, mivel a „kis lovag” roppant kulturáltan viselkedik: szinte észrevétlen a négy fal között, hiszen a lakás teljesen természetes közeg számára. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy nyugodtan rázárhatnánk az ajtót 8-10-12 órára. A cavalier mindennél jobban igényli gazdája közelségét, s bár pár órát teljes csendben elszunyókál a kosarában egyedül is, anélkül, hogy indokolatlanul fellármázná a szomszédokat, vagy bármit tönkretenne, mégsem szabad visszaélni legendás alkalmazkodóképességével, mert a gazdától való hosszas távolmaradás lelkileg sokkal jobban megviseli bármilyen „kis- és nagydolog” elvégzésének szükségénél. Fentiek tükrében kizárólag kerti kutyának természetesen alkalmatlan. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a cavalier elkényeztetett puding volna! A normálisan – tehát igazi kutyaként, és nem „mamakedvenceként” – tartott kicsiny spániel belevaló, élénk, állandóan vidám kis fickó, akiről a szabadban lefeslik a lakásban tanúsított visszafogottsága. A kertben vagy a kutyafuttatón önfeledten viháncol, de még ekkor sem veszíti el önkontrollját, és nem válik holdkóros kergekutyává. Bolondul a hosszú erdei-mezei sétákért, melyeket rendkívül kényelmessé tesz, hogy nem távolodik el gazdájától, és szinte alig-alig rendelkezik értékelhető vadászösztönnel. Valószínűleg Mr. Eldridge példájából okulva, ismét komoly pénzdíjat kellene felkínálni egy-két olyan példány felkutatásáért, amely komoly szándékkal akár csak egy pockot is üldözőbe vett volna valaha élete során…

Optimális optimista

A cavalier king charles spániel simulékony természete és kifinomult intelligenciája révén a hétköznapok során nélkülözhetetlen alapengedelmességi feladatokat gyakorlatilag észrevétlenül sajátítja el. Mivel rajongva csüng gazdáján – jobban mondva annak egész családján –, szinte nem is kell tanítani olyan dolgokra, amelyek más fajták egyedeinél külön nevelést igényelnek. Persze egyetlen cavalier sem születik eleve meglévő tudással, ezért fiatal korától kezdve következetesen pallérozni kell elméjét, mint bármilyen más kutyának, csak a haladás sebessége és az eredmény lesz esetenként sokkal látványosabb. Érzékeny lelkű kutyaként a cavalier nevelése, kiképzése kizárólag szelíd hozzáállással, pozitív megerősítéses módszerekkel képzelhető el. Túl határozottan, esetleg durván bánni vele legalább akkora modortalanság, mint fakanállal enni a kaviárt… Noha akadnak lelkes fajtafanatikusok, akik a megfelelő egyedekkel a mai napig vadásznak, napjaink cavalierje már messze maga mögött hagyta ezt a tevékenységet (soha nem is volt igazán sajátja). Ennek ellenére egyetlen cavaliertartónak sem kell lemondania az aktív kutyázásról, sőt! A kutya–gazda kapcsolatot, az engedelmességet és irányíthatóságot egyaránt próbára tevő agility kitűnő elfoglaltság számára, tehetsége és lelkesedése e sport iránt mindenképp elismerést érdemel. Kevésbé mozgalmas, ám annál nemesebb és felelősségteljesebb terület a terápiás kutyaként való foglalkoztatása. Ez a „munka” tökéletesen testhezálló számára. Nyugodt, együttérző lénye, mosolygós pofája, elbűvölő bája és selymes bundájának puha érintése olyan lelki támaszt jelent a rászorulók számára, melyet sokan nem is képesek felfogni teljes mélységében. Mivel esdeklő tekintetével szinte tökéletesen képes életre hívni egy zárdai apáca arckifejezését, a cavalier általában jelentős takarmánykiegészítést gyűjtöget össze a különféle zsúrkocsik, kerti és ebédlőasztalok környékéről, ahol mindig akad a családból egy-egy gyenge láncszem, aki „megkönyörül szenvedésén”. Nem szabad bedőlni neki, mert ezzel egyrészt könnyen kialakul nála az ételben ínyenc módjára való turkálás, válogatás rossz szokása, másrészt igen gyorsan gömbölyödésnek indul. Mindent egybevetve, a cavalier king charles spániel tökéletes választás derűsen optimista, pozitív világszemléletű családoknak, akik „csak” egy megnyerő külsejű, problémamentesen tartható, könnyen gondozható és kezelhető, közepesnél kisebb méretű kutyácskára vágynak. Számukra a cavalier az „álomkutya”, aki békésen szunyókál a kötögetés közben elszenderedő nagymama ölében, ugyanakkor vidáman fogócskázik a kisebb lurkókkal a kertben, lelkesen kerülgeti az akadályokat a nagyobbakkal a kutyaiskola pályáján, és mindig ugyanazzal a rajongással üdvözli a munkából fáradtan hazatérő szülőket.

Balaskó Norbert



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)