Juhász- és pásztorkutyák
Rendőrpuli I.
Ötven éves legenda: Bánhidai Aranyos Kócos
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tari József  |  2010. február 23.

Rendőrpuli I.

„A puli nemcsak nyájőrzésben állja meg a helyét, valamennyi kiképzési gyakorlatban jeleskedik” – szól az idézet a hatvanas évek végéről, melynek nyomán történelmi múltba tekintünk vissza. Ennek alapján megvizsgáljuk, mi a helyzet az idézettel összefüggésben napjainkban, illetve a fajta jövőjét illetően. Mire alapul ez az állítás, van-e Kócosnak mostanában követője, fennmaradt-e ez a törekvés, és létezik-e elképzelés a folytatáshoz?


Rendőrpuli-történelem

A történelmi kitekintés azért fontos, mert ez alapozza meg az egész „rendőrpuli-gondolkodásmódot”. Tehát a rendőrpulival foglalkozó minden téma és írás alapja, hogy tudjuk: ismert, régebben is létező dologról beszélünk. A puli tenyésztésében jelentős időszak a két világháború között eltelt idő. Raitsits Emil és munkatársai ekkor helyezték új alapokra a puli tenyésztését, illetve a hivatalos dokumentáció is elindult, hiszen megfogalmazódott a puli leírása, elindult a törzskönyvezés. Az első hivatalos fajtaleírás 1920-ban készült. 1924-ben Raitsits segítségével megalapították a Magyar Kutyafajták Törzskönyvét. A puli mindig is használati kutya, munkakutya volt világéletében. Épp a két világháború közötti időszakra tehető, hogy a fajtát a magyar rendvédelem, az akkori Csendőrség is felkarolta, munkájában használni kezdte. Tette ezt több okból is: a kiképzéssel, munkakutyázással foglalkozó szakemberek tudják jól, hogy a pásztor- és juhászkutyák intelligenciája, munkakészsége, képezhetősége a legalkalmasabb arra, hogy a kutyakiképzés céljaira felhasználják.

Akkoriban, a kezdet kezdetén, tehát az első leírt standard idején még négyféle méretben tenyésztették a pulit. A legnagyobb méretét (50cm, illetve ennél nagyobb) „rendőrpulinak” is nevezték. A négyféle méret szerinti tenyésztés meglehetősen sokáig fennmaradt a puli történelmében, emléke a köztudatból a mai napig nem kopott ki: „Nagyság szerint négy csoportot különböztetnek meg: 1. Nagy vagy rendőrpuli, marmagassága legalább 50 cm. 2. Középnagy puli, marmagassága legalább 40-50 cm. 3. Kis puli, marmagassága 30-40 cm. 4. Törpe puli, marmagassága 30 cm-en aluli. A pulinak ez az osztályozása a leghelytállóbb, legreálisabb, mert a szőrzet szerint ajánlott osztályozás nem a kutya küllemére, inkább gazdája gondosságára vezethető vissza. Jelenleg vita folyik a nagyság szerinti megkülönböztetés megszűntetéséről.” (Kubinszky: A kutya, 1956) A testnagyság szerinti elkülönülés azonban nem jelentett vérmérséklet szerinti elkülönítést.

Mind a négy méretváltozattól ugyanazt a karaktert és jellemet várták el, követelték meg. Végeredményben a méret szerinti elhatárolódás sem volt olyan erős és határozott, mint más fajtákban. Gyakorta mosódtak össze a méretbesorolások az adott egyed kifejlett marmagassága függvényében. (Hasonló a helyzet az uszkárnál, mely ma az egyetlen négyféle méretben tenyésztett fajta, és az egyedek átsorolása egyik méretkategóriából a másikba a mai napig megengedett – a szerk.) „Nagy vagy rendőrpuli. Kanok minimális marmagassága 50cm. 60cm-nél nagyobb nem bírálható. 50cm-nél alacsonyabb a középnagy pulik csoportjában bírálandó. Csupán a testnagyság megítélése tér el a különféle nagyságcsoportokban. A többi tulajdonság bírálata megegyező, tekintet nélkül a nagyságra.” (Kubinszky: A kutya, 1956) „A puli belső tulajdonságaiban nagy egyöntetűséget mutat.

Külső formája azonban az idők folyamán sokat változott. A puli testnagyságváltozásait munkája magyarázza. A nyáj mellett a 40cm körüli testnagyság kellett. A gulya és a konda melletti szolgálatra a 40-50cm közötti egyedek váltak be jobban. Az 50cm fölötti pulikat a rendőrség a két világháború között őrző-védő szolgálatra is alkalmazta, szép sikerrel. A két világháború között rendőrkutyaként is használták. Ismertünk olyan rendőrpulit, amelyik minden nemzetközi versenyt „kenterbe nyert”. A következetlenség folytán kimaradt ebből a munkából, és ma már azt a nagyságváltozatát nem is tenyésztik.” (Dr. Ócsag Imre: Magyar kutyafajták, 1987) Nagy előrelépésnek számított a puli rendőrmunkában, kiképzésben való használata. Mérföldkő volt ez a fajta népszerűsítésében, és példaértékű is! „1932. március. Az Országos Magyar Rendőrkutya Egyesület szervezésében a nagy nyilvánosság előtt itt szerepeltek bemutatóval elsőként a többszörös győztes rendőrpulik: Szegedi Kóbi Bikfic, Kispesti Őrszem Kadét, Újpesti Őrszem Apród” Mészáros Mihály: Kutyatár).

A fajta jellemére, ösztöneinek alakulására hatással volt tehát az is, hogy a kutyaiskolában, kiképzésben mennyire használható. A jellem formálása, az ösztönök változása, csiszolódása pedig kihat a tenyésztésre. 1960-ban (azaz a fajta tenyésztésének évezredes múltjában mindössze öt évtizede) egységesítésre került a puli-standard. A standardot átdolgozás után az FCI 1966-ban, No 55/b számon fogadta el. Ennek alapján, innentől fogva egyféle méretben tenyésztik a pulit. „A fajtabélyegek magukban foglalják mind a külső, minőségi tulajdonságokat (szín, szőrzet, forma), mind a belső értékmérőket (munkakészség, terelőképesség, igénytelenség, tanulékonyság). A két tulajdonságcsoport között lényeges különbséget kell tenni. A belső értékmérőkkel szemben a kívánalmak kevésbé változtak. Szinte minden változtatás nélkül ma is azt követeljük a pulitól, hogy jó munkakészségű legyen, nagy legyen a környezethez való alkalmazkodóképessége, igénytelen legyen az elhelyezés és a takarmányozás iránt, s nemcsak a terelésben, de a ház őrzésében is nagy tanulékonyságot mutasson.” (Dr. Ócsag Imre: Magyar kutyafajták 1987) Később a puli képességeit a külföld is felfedezte és használta. „A XX. században jól ismert volt hazánkban, de Szingapúrban is a „csendőrpuli”, mely a ma elfogadott típusnál jelentősen nagyobb, legalább 50cm marmagasságú volt.

Mint a neve is mutatja, szolgálati kutyaként alkalmazták. A hatvanas években számos puliról érkeztek híradások Pakisztánból és Argentínából, ahol határőrizeti feladatokat láttak el. Venezuelában pedig olajkutak őrzését bízták rájuk. Dél-Afrika gyémántbányáinak őrzését több, mint 250 puli látta el, melyeket szervezetten tenyésztettek.” (Árkosi József: Pásztorkutyák Magyarországon, 2007) A II. Világháború után a rendvédelmi szervek más, külföldi kutyafajtákat kezdtek használni munkájuk során. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a puliból a képesség kiveszett volna, hiszen például az évtizedeken át tartó, küllemre történő kultúrtenyésztés sem törölte terelő ösztönét. Szórványos módon, eseti jelleggel újra és újra előbukkannak képességei, illetve akadnak olyanok, akik kedvet éreznek ehhez, és kiképzésben használni kezdik. „Magyar sajátosságnak számított a nagytestű pulikkal, azaz az úgynevezett „rendőrpulikkal” való sport.

"Budapesten a rendőrkutya-sport iránt érdeklődőket úgynevezett idomítási tanfolyamokon, mai szóhasználattal élve kutyakiképzésen várták minden vasárnap délelőtt az Erzsébet Sósfürdő előtt elterülő réten, s ha az ide elzarándokolók közül bárki kedvet érzett rá, bekapcsolódhatott a térítésmentes, szakember által irányított vezető-, illetve kutyakiképzésbe.” (Kutya Szövetség, XI. évfolyam 10. szám, 2008. október) A II. Világháború után is szép számmal akadtak tehát, akik a fajta iránti tisztelettől vezérelve, a fajtanépszerűsítés jegyében használták, illetve különböző nyilvános bemutatók eszközeivel hangsúlyozták a puli munkaképességét. Ennek egyik remek példája a bevezetőben említett Bánhidai Aranyos Kócos, aki a hatvanas években bemutatókon kápráztatta el a közönséget, illetve példaértékű módon VK-1 munkavizsgával rendelkezett.

kocospulimunka004.jpg

Az ő nevét tehát nyugodtan írhatjuk a többit követően, folytatásként a pulinevek 1932-ben megkezdett sorába.

Rendőrpuli: miért, mitől?

A rendőrpuli hivatása és kiképzésének, munkájának, azaz használatának alapjai a modern korból táplálkoznak. Annak idején, amikor a fajtát nem eredeti kitenyésztési céljára (azaz a terelésre) kezdték használni, az ötlet szellemi szerzőiben bizonyára csaknem ugyanazok a gondolatok merültek fel, mint e cikk kapcsán. A terelés tudománya és az erre történő szelekció tette a pulit alkalmassá arra, hogy belőle munkakutya váljék, annak minden előnyével. Ha más fajták felhasználására, elsősorban juhász- és pásztorkutyák nem eredeti célokra történő felhasználására kitekintünk, akkor láthatjuk, hogy a világon bárhol a munkakutyázás terén, ezen belül az őrző-védő gyakorlatokat tekintve is, nem meglepő, nem rendhagyó és különösképpen nem ritka eset, hogy pásztor- és juhászkutyákat kezdtek el használni őrzés-védelemre, személyi kísérőnek, testőrnek, biztonsági szolgálatban. Történhet ez azért is, mert a jószág, a haszonállatok mellett eltöltött múlt alkalmassá tesz minden ilyen kutyafajtát arra, hogy képezhető, kiképezhető, szolgálatkész legyen. Évszázadokon átnyúló szellemi trenírozásuk következtében a pásztor- és juhászkutyák intelligenciája a mai korra a végletekig csiszolódott. Mindemellett a pásztorkodó életmód feltételezi azt is, hogy bizonyos esetekben a jószág mellett szolgáló kutya, a puli védje is meg a jószágot, illetve a gazda tulajdonát. A legeltetés (évszakokon keresztül tartó vándorló életmód) alkalmával a jószág és a gazda értékeinek védelme a puli feladata is volt. A II. világháborút megelőző időszakban a legeltetéses, pásztorkodó állattartás már hanyatlani kezdett. Ráadásul a világháború után megindult szövetkezeti szemlélet következtében a belterjes, istállós, koncentráltabban teljesítményorientált állattenyésztéssel szinte teljesen meg is szűnt. A juhokat, marhákat istállóban tartották, esetleg villanypásztor segítségével nevelték, legeltették. Történhetett ez azért is, mert a nagyüzemi gazdálkodásmód a mezőgazdaság gépesítését helyezte előtérbe. A gépesítés, géppark növelését pedig a minél nagyobb állatlétszámmal dolgozó gazdaságok szükségeltették. Summa summarum: a terelő pásztor- és juhászkutyák szinte munka nélkül maradtak! Tevékenységük, teljesítő képességük házak udvarára, porták őrzésére tevődött át. A legenda, az ősi terelőösztön tehát a házőrző-képességre módosult. Történt ez fél évszázada.

A korunkban publikált csaknem minden szakirodalmi kiadvány, a tenyésztésért felelős szakemberek nyilatkozatai mégis megemlítik azt a tényt, hogy a marmagasság szóródása, a standardméreten aluli és felüli pulik kihasadása a tenyésztésben ennek ellenére nem csökkent! Miért lehet ez? A történelmi áttekintés során nyúljunk vissza az I. világháborút megelőző időszakra, amikor a puli fajtát határszolgálatra használták. Nyúljunk vissza az 1930-as évekbe, amikor a rendőrség kezdte alkalmazni, képességeit kutyabemutatókon is kamatoztatni. Nyúljunk vissza a II. világháború utáni időszakra, mikor a nyáj mellől a házak udvarára költözött, a gazdáját védeni. Ezek mind-mind kitörölhetetlen nyomot hagytak a fajta történelmében. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a standard módosításától a méretek egységesítésén túl a puli terelőkutya-múltjának, vérmérsékletének rögzítését is remélték. Pedig többen leírták a négyféle méret tenyésztésének idején, hogy a fajta, a puli vérmérsékletének minden egyes mérettartományban ugyanannak kell lennie. Tehát jelleme nem méretfüggő. Igaz, nem méretfüggő, de mégis: a ház őrzésében azért a „nagyobb darab”, tekintélyesebb kutyákat kedvelték, csakúgy, mint a határszolgálati és rendőr-járőrkutyák esetében. Érdekes dolog ez, mert bár nem a gigantikus mérettartományt célozták meg (standardon kívül, azt figyelmen kívül hagyva), hanem a szabvány körüli méretből választották a tehetősebbet, vérmérsékletben viszont ugyanazt várták el a XX. század pulijától is.

Terelés helyett

A nyájterelő munka csökkenésével a terelőképesség gyakorlása, kiképzési lehetősége is jelentősen lecsökkent. A gazdaságok birkáit kevés esetben, kevés helyen terelte kutya. Néhány év elteltével a jószág már a legtöbb esetben nem is ismerte a terelőkutya közelségét, jelenlétét és akaratát. A terelés rétegsporttá alakult. Örvendetes azonban, hogy fennmaradt, és a fajta megszállottjainak munkásságának köszönhetően máig él! A házak udvarán, illetve családokkal élő puli gazdái, tulajdonosai, amellett, hogy sokszor lehetőségük sem volt terelni járni, a terelőtudománnyal, a fajta terelési képességével nem is tudtak mit kezdeni. A falusi ólakban hízó állatokat nem kellett terelni. Nem is voltak ezek a haszonállatok már alkalmasak erre, hiszen az említett mezőgazdasági változásokkal a XX. század közepére a mangalicasertés, rackajuh, magyar szürke marha meghatározó szerepét intenzívebb termelő állatok vették át. Az akkori pulitulajdonosokat tehát sokkal inkább az kezdte érdekelni, hogy a kutya szót fogadjon, engedelmeskedjen, tudjon együtt élni elsősorban a családdal, emberekkel, és másodsorban a többi kutyával, állatokkal. A jellem alkalmassága tehát új megvilágításba került. Valljuk is be őszintén, hogy a pásztor mellett egész nap juhokat terelő, szinte csak azokkal és a gazdával érintkező pulival szembeni elvárások teljesen mások, mint akár a falusi házat őrző, akár a városban élő és közlekedő pulival szemben támasztottak. A kutyázás ekkorra már új módszerekkel rendelkezett, a régieket kicsit elfelejtve, hanyagolva. Hiszen kutyaiskolák alakultak, rendre nyíltak, elsajátítani a modern kor elvárásainak való megfelelést.

kocospulimunka003.jpg

Új képzési, tanítási módszerek is keletkeztek ezzel, a kutyakiképzés teljesen átalakult. Mégis újra és újra vissza kell kanyarodnunk a puli esetében az eredeti, ősi vérmérséklet felé. Bár a küllemtenyésztés, a kiállítások szelektív hatása kevéssé veszi figyelembe egy fajta egyedi, sajátos temperamentumát (hiszen a kiállításokon, küllemet célzó seregszemléken minden egyes fajtától szinte ugyanazt a viselkedést várjuk el!), a puli tettre kész, dolgozni akaró, élénk vérmérsékletének lekötéséhez, levezetéséhez elengedhetetlen, hogy eszét, szellemét foglalkoztassuk. Az udvar, porta őrzése, a lakás (vagy pláne kennel) terjedelme a pulit nem elégíti ki. Ez persze csak akkor válik világossá, ha a gazda, látva pulija fékezhetetlenségét (esetleg már feladatok hiányában bekövetkező csüggedését), kutyaiskolában köt ki, azt felkeresi. Akkor derül ki, hogy a puli mennyire alkalmas is arra, hogy a XXI. század kutyával szembeni elvárásainak megfeleljen. Szerencsés tendencia, hogy egyre többen veszik ezt észre, és egyre több puli jelenik meg kutyaiskolákban. A kutyakiképzés eddigi németjuhászos összképe, egyoldalúsága tehát színesedni látszik. A paletta színei közül, azaz a képzett kutyák fajtái között szerencsére mára a puli lett az egyik.

Tari József (Rasztari)



nyitókép: rasztari

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)