Társunk a kutya
Kutya világ 1937-ben 1.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2013. április 03.

Kutya világ 1937-ben 1.

1937-ben a II. világháború kitörése előtti időkben a kutyás világot nem tudta megosztani a világpolitika, bár egymás közt ők is (akkor is) sokat acsarkodtak. A hajdani hazai és külföldi szaksajtóban tallózva próbáltam csokorba szedni az akkori érdekességeket, meghökkentő történeteket, melyekről kiállításokon,


Ebben az időben a világon a legnagyobb karriert a német juhász futotta be. Eredeti feladatától, a nyáj őrzésétől a legtöbb közülük már generációk óta eltávolodott, és a világ különböző pontjain többféle új kihívásnak kellett megfelelnie. Ezek közül talán a legérdekesebb a ködös Albionban várt rá. Az angol Keleti Vasúttársaság huszonöt speciálisan kiképzett állatot tartott szolgálatban, melyeknek feladata az volt, hogy a sínekre bitangolt juhokat eltereljék, így egyrészt megmentsék az értékes állatokat a pusztulástól, miközben az esetleges ütközések miatt a mozdonyokat, illetve a kocsikat is megóvják a keletkező károktól. Ezeknek az ebeknek vagy a pályaőrök kíséretében, vagy pedig teljesen egyedül kellett bejárniuk a rájuk bízott szakaszokat, s arra is be voltak idomítva, hogy ha a vágányokon juhokat találtak, hol kell jobbra, hol kell balra terelniük. Angliában ekkor már a sínek mellett több helyen kerítés, illetve magas töltés haladt, ilyenkor ezek az idomított kutyák hosszasan hajtották a juhokat előre, míg alkalmas helyet nem találtak az oldalirányú tereléshez. Eközben folyamatosan kellett ügyelniük arra, hogy egy-egy száguldó vonat el ne üsse őket. Ha véletlenül két szerelvény ellentétes irányból érkezett, az okos állatok a két sínpár között lefeküdtek, s megvárták, míg azok tovarobognak. A betanítandó kutyákat alapos megfigyelés után választották ki, kiképzésüket hathónapos korukban kezdték, s általában nyolcéves korukig voltak szolgálatban, de ismeretes olyan példány is, mely egy teljes évtizedig szolgálta a vasúttársaságot. Minden kutya az adott szakasz pályaőrénél lakott.

Lettországban egy Bauske nevű városkában viszont egy fiatal német juhász volt a település leghíresebb lakója. Orvos tulajdonosa mellett valóságos titkári, futári szolgálatot teljesített. Így például ha a derék doktor nem volt a rendelőjében, akkor a kutya fogaival leemelte a kagylót, izgatottan beleugatott, majd pedig óvatosan visszahelyezte. Reggelente ugyanabban az időben szépen kisétált az állomásra, és szájában elvitte tulajdonosának az aznapi hírlapokat és a postát.

A német juhászoknak igen nagy volt a becsülete, ezért sok helyen mélyre kellett a zsebükbe nyúlniuk azoknak, akik közülük akartak kölyköt beszerezni. Különösen kelendők voltak a közvetlenül Németországból importált példányok kölykei, viszont itt nem szívesen váltak meg a legjobb állatoktól – a tenyésztők védekeztek, ahogy csak tudtak, etikusan vagy etikátlanul… Ez utóbbiról egy párizsi újságban megjelent apróhirdetés tudósít. „Német juhász kan, 1936. évi francia champion dr. Werner Funktól Hannoverből importálva, jó helyre olcsón eladó, mivel a tenyésztő nemzésképtelen állapotban szállította Franciaországba. Egyébként kellemes társ és kísérő.” Amerikában ekkoriban egy-egy sztárkannak szédületes fedeztetési díjai voltak. Igaz, legtöbbjüket Európából importálták, melyekért valóságos vagyonokat fizettek gazdáik. Svájcban is nagyon elterjedt volt ez a fajta, ahol a legnagyobb tiszteletnek egy lausanne-i rendőr kiképzett kutyája örvendett, amely tíz óra alatt átúszta a Genfi-tavat.

Szintén az úszással kapcsolatban, de már nem a németjuhászról, hanem egy tacskóról is gyakran beszámolt a korabeli média: a Blafzi nevű állat akkor lett híres, amikor gazdája kíséretében a Gneisenau gyorsgőzösön Sanghajból Németországba utazott. Ugyanis az örökmozgó tacsi a Szuezi-csatornán egy óvatlan pillanatban a tengerbe zuhant, s a kapitány a hajózási szabályokra hivatkozva megtagadta a jármű megállítását, így úgy tűnt, hogy a hullámok elnyelték Blafzit. Azt azonban a kapitány megtette, hogy távírón közölte a világnak a tacskó szerencsétlenségét. Az Isar nevű hajó is fogta az adást, és azonnal a szerencsétlen tacskó segítségére sietett. Hamarosan ki is emelte a csatornában úszó ebet, melynek gazdája Alexandriában kapta vissza kedvencét. Nyilván nem úszhatott volna ilyen sokat a Bulgáriában ekkor élő „csodakutya”, mivel ez a szerencsétlen két lábbal született példány volt. A hátsó végtagjai teljesen hiányoztak, két elülső lábával mozgott, úgy, hogy testét a talajtól felemelte minden egyes lépésnél. Amúgy teljesen egészséges, kiegyensúlyozott állat volt.

Az állatgyógyászat is sokat fejlődött ezekben az időkben, de még ritkaságszámba ment egy-egy kutyánál a komolyabb fogászati beavatkozás. Nem mindennapi kezelésben részesült az a boxer sem, amelyiknek Dániában verekedés közben eltört az egyik foga – arany koronával pótolták. Egyébként az első aranykoronát egy Michel nevű svájci német juhász kapta még 1910-ben a helybéli fogorvostól. A társként tartott kutyák élettartama ezekben az időkben már lényegesen magasabb volt, mint az azt megelőző évtizedekben. Ezzel is magyarázható, hoz 1937-ben az első világháborúban szolgált kutyák közül még életben volt egy, mégpedig Melvin Hall angol őrnagy foxterrierje, melynek ekkor ünnepelték 21. születésnapját. Egyébként a foxterrier is nagyon elterjedt fajta volt ebben az időben, így például Bécsben 1937. első felében két kiállítást is tartottak, ahol német bírók közel száz kutyát minősítettek. A legjobbaknak a tiszta angol vérű ebek mutatkoztak.

A világ legkisebb kutyája, a mexikói csivava ezekben az időkben indult világhódító útjára. A 15 centi magas, 20 centi hosszú, 40 dekás apró, simaszőrű, csodálatos szemű zsebkutyák meglehetősen magas áron keltek el – minél kisebbek, annál drágábbak voltak. Az öreg kontinensre csak elvétve került belőlük néhány, s Angliában csak 1935-ben a londoni Cruft Kiállításon mutatták be egy kisebb csoportjukat, ahol hallatlan nagy sikert arattak. A kontinensen először Belgiumban egy Brüsszeli kiállításon szerepeltek, ahol szintén lenyűgözték a látogatók tömegét.

Mind az angol, mind pedig a belga sajtóban heves vita alakult ki arról, hogy vajon mikor és hol rendezték a világ első kutyakiállítását: az angolok szerint 1859-ben Newcastle-ben, a belgák viszont azt állították, hogy ők már 1847-ben megtartották első seregszemléjüket Tervuerenben. A Francia Riviérán viszont más dolgok borzolták a kutyás kedélyeket: náluk a szócsaták előkelő körökben is a kiállítások eredményeiről szóltak: botrány botrányt követett, mivel a bírói munkával elégedetlen kiállítók összetépték a bírálati lapokat, s jobb esetben a szemétbe, de olykor a bíró arcába is dobták. Állítólag Magyarországon is voltak hasonló esetek.Olaszországban szintén elszabadultak az indulatok a kiállításokon. Elkeseredetten számoltak be némelyek a gazdák acsarkodásairól a díjkiosztó ünnepségeken, miközben a napilapok megvetően vonták meg mindezek után az akkori idők kutyás megmérettetéseiről a mérleget: „A kiállításokra összehordott tiszteletdíjak halmaza a legklasszikusabb bóvli, amiről egy zsibárus csak álmodhat. Mégis mennyi izgalom, veszekedés sportszerűtlenség okozói!” Spanyolországban viszont az emberek nem kiállításokra jártak, hanem a polgárháború borzalmait szenvedték. Az otthonukat, illetve gazdájukat vesztett hűséges házőrzők olykor nagy falkákba verődtek. Ezzel is magyarázható, hogy a kóbor állatok száma meghaladta a százezret.

Németországban a magyar pásztorkutyák egyre nagyobb közkedveltségnek örvendtek. A híres müncheni Reichssieger kiállításon a magyar pásztorebek hatalmas közönségsikert arattak. Különösen a kuvaszok és a komondorok jártak élen. De itt a dobermannok hazájában természetesen e fajta is széles körben elterjedt volt. A kor leghíresebb ilyen ebe egy stájerországi kereskedő állata volt, aki egy alkalommal eladta Salzburgba. A kutya viszont új otthonából megszökött, s három nap múlva jelentkezett kétszáz kilométerre lakó régi gazdájánál. Mint később kiderült, naponta több mint száz kilométert tett meg. 0018.jpg

 

Folyt. köv.

Dr. Tóth Zsigmond



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)