Juhász- és pásztorkutyák
Fehér kutyák
Első rész
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Stefan Siman  |  2009. június 24.

Fehér kutyák

Hány kutyafajta él a Földön? - hangzik el gyakorta a kérdés, amelyre nehéz más állatfajokhoz hasonlóan egyetlen számjeggyel felelni. A válaszadást az teszi nehézzé, hogy különbség van a biológiai és a hivatalos, adminisztráció adatai, illetve maga a fajta definíciója között.Az 1911-ben alakult FCI jelenleg 339 kutyafajtát ismer el. Mivel Európában - különösen a volt szocialista országokban - a köztudatot erősen befolyás alatt tartja ez a kutyák tenyésztésével kapcsolatos monopóliumra törekvő szervezet, a köztudatban az szerepel, hogy annyi kutyafajta van, amennyit az FCI nyilvántart.


Ebből eredően kevesen tudják, hogy léteznek olyan értékes, érdekes kutyafajták, amelyek nem szerepelnek a brüsszeli nyilvántartásban, jó néhány fajta pedig - ilyen-olyan okoknál fogva - többszörösen is bejegyzésre került. Ennek oka, hogy a szervezeten belül a fajták meghatározása során nem egységes, tudományos meghatározásokat vesznek figyelembe, hanem a nemzeti és pénzügyi érdekeket.

Az európai fehér pásztorkutyák múltja és jelene

A Spanyolország és Franciaország határán húzódó Pireneusok hegyvonulata több mint 400 km hosszan, és több mint 100 km szélességben választja el az Ibériai-félszigetet Európa belsejétől. Ettől a vidéktől az Alpoktól délre fekvő Maremma-vidéken át, valamint a Kárpátok hegykoszorúján és a Kárpát-medencében található hortobágyi pusztaságon keresztül, s azon jóval túl, délkeletre, a Törökországban lévő Anatóliáig sok ezer négyzetkilométeres területen élnek különféle pásztorok is, meg kutyák is. Az állattartás különböző formáival ezeknek a területeknek mindegyikén már évezredek óta foglalkoztak az ott élő népek. Az archeológiai leletek, későbbi feljegyzések, majd a képi ábrázolások mind arról tanúskodnak, hogy az ott élő pásztorkodó emberek a kutyát a kezdeti időktől fogva használati céllal tartották. Kutyák segítettek a terelésben, az őrzésben, az emberek és a haszonállatok védelmében. Az is jól nyomon követhető, hogy a különböző földrajzi és éghajlati viszonyok más és más tulajdonságokat követeltek meg ezektől a munkakutyáktól az egyik, és megint mást az attól eltérő, másik területen. Ugyancsak különbözőek voltak az elvárások annak függvényében is, hogy milyen állat mellett dolgoztatták a kutyáikat, mert a sziklák között fürgén közlekedő kecskék pásztorának a kutyája más fizikai és anatómiai tulajdonságokkal kellett rendelkezzék, mint egy a síkságon vagy völgyben teheneket, bikákat terelő kutya.

Egy bizonyos dologban azonban megegyeztek az elvárások: kellett egy olyan fajta kutya, amelyik segít a terelésben és összetartásban, és kellett egy másik fajta, amelyik a haszonállatok és a velük együtt élő, vonuló emberek, valamint vagyontárgyaik védelméért felelős. Ez utóbbi feladatot csak erős, bátor, szívós, masszív testi felépítésű kutyák voltak képesek eredményesen ellátni. Hiszen abban az időben még szinte egész Európában kiterjedt életterük volt a medvéknek és farkasoknak; ezek jelentették talán a legnagyobb veszélyt, amivel szemben a kutyáknak eredményesen kellett felvenniük a harcot. Ennek az elvárásnak csak a 20 cm körüli koponyahosszúságú, 60-80 cm marmagasság közötti, 50-80 kg testtömegű kutyák feleltek meg. További, egységesnek mondható küllemi elvárás volt, hogy ezeknek a kutyáknak a szőrzete ellenálló legyen a nemritkán zord, szélsőséges, ridegtartási körülményekkel szemben, és fehér színű (vagy ahhoz közelálló, világos) kellett, hogy legyen.

Ez utóbbira azért fordítottak nagy hangsúlyt az emberek, mert egyrészt ez tette lehetővé, hogy a kutya a sötétben és szürkületben szabad szemmel jól nyomon követhető, megfigyelhető legyen, másrészt a színe által könnyen meg lehetett különböztetni az állatokat megtámadó vadállatok mindegyikétől. A természetes kiválasztódásnak, valamint a pásztoroknak a Pireneusoktól a Kárpát-medencéig és azon túl terjedő, közel egységes elvárásának megfelelően az évszázadok alatt mindenfajta céltudatos és szervezetileg irányított tenyésztés nélkül is kialakult egy közel egységes anatómiai felépítésű, külső megjelenésében azonos, karakterében és viselkedésében megegyező kutyatípus, amely megfelel a "fajta" biológiai meghatározásának. A jelenleg, földrajzilag egymástól távol vagy éppen közel élő populáció őseit illetően és kialakulásával kapcsolatban is mutatkozik néhány hasonlóság. A származás mindegyik kutyafajta esetén a kelta korig, illetve a kelta nép vándorlása során magukkal vitt kutyákig visszavezethető. Több, a fajták kialakulását kutató szakember abban is megegyezik, hogy ezeknek a kutyáknak az anatómiai jellemzője elképzelhetetlen a tibeti dog valamilyen szintű befolyása nélkül. Az ázsiai pásztorkutyáknak keletről nyugatra történő elterjedése, ami befolyásolta az európai pásztorkutyák kialakulását, egyértelműen dokumentálható a kaukázusi ovcsarka, a román carpatin és a egykori Jugoszlávia területén élő sarplaninac kutyákon keresztül. A későbbi időszakban valamilyen mértékben a római hódítók révén Európa több pontjára eljutottak olyan testméretű és egyéb kedvező tulajdonságú kutyák, amelyek szintén nagymértékben befolyásolhatták ezeknek a pásztorkutyáknak a további kialakulását. A külső és belső tulajdonságaikban egymásra rendkívül hasonlító európai fehér pásztorkutyáknak az eredetére vonatkozó egyértelmű és mindenre kiterjedő magyarázat valószínűleg örökre a múlt homályában fog maradni. A jelenleg rendelkezésre álló adatok és információk birtokában úgy tűnik, hogy lehetetlen a teljes körű, pontos történetüket és kialakulásukat utólag nyomon követni. Jellemző, hogy az egymáshoz közel fekvő lengyel-szlovák-magyar fajták eredetéről írtak a legtöbbet és leginkább ellentmondásosan. Ezen írásoknak, magyarázkodásoknak azonban kinológiailag és biológiailag nem sok értékük van, hiszen ma már jól látható, hogy a három közeli ország nemzeti identitása egy bizonyos időszakban többet jelentett, mint a kutyák valósága, a háttérben pedig az egész ügy az FCI-t biztos többletbevételhez juttatta. Az alábbiakban, röviden összefoglalva a hét európai, fehér színű pásztorkutya fajtatörténeti leírását és táblázatos összehasonlítását próbálom meg az olvasók elé tárni. Mindenkinek meghagyva a lehetőséget a vélemény kialakításához, hogy ez hét valóban egymástól különböző kutyafajta-e, vagy egyetlen kutyafajta, de hét különböző néven.

Pireneusi hegyikutya - Chien de montagne des Pyrénées (patou)

FCI standard Nr. 137, 2. csoport, 2.2 szekció

A kiterjedt területű hegység különböző völgyeiben élő pásztorok a XIVXVI. században egymástól függetlenül, különféle típusait alakították ki a pásztorkutyáknak, és természetesen mindenki a sajátját dicsérte és részesítette előnyben. Az ottani pásztorok egységesen, a mai napig patou névvel illetik ezeket a kutyákat. Igazán azonban csak az ún. nyugati (szélesebb pofájú, kerekebb fülű) és a keleti (valamivel vékonyabb testű, hegyesebb fülű, a fül környékén szürkés foltokkal tarkított) patou-kat lehet egymástól megkülönböztetni. Döntő változás a XIX. század elején következett be a pireneusi hegyikutyák életében. Ekkorra Európa csaknem egész területéről kipusztította az ember a medvét és a farkast, aminek következtében a kutyák nagy része elvesztette feladatát, aminek következtében a populáció rohamosan csökkent. Néhány szerencsés egyedet sikerült a pásztoroknak eladniuk; így kerültek el az észak-francia városi kutyatartókhoz, majd nem sokkal később rajtuk keresztül Belgiumba, Angliába és a tengerentúlra is. Amikor Viktória királynő is vásárolt egy szép szőrű, fehér példányt, a fajta népszerűsége azonnal megemelkedett, és a szigetországi, valamint a francia tenyésztők figyelmének a középpontjába került. Feltűntek az első példányok a korabeli kutyakiállításokon. Ennek hatására T. Dretzen és gróf H. v. Bylandt, korabeli kinológusok bejárták az egész pireneusi hegyvidéket, hogy elmérjék az ősállományt. Összesen 350 kutyáról sikerült pontosan adatokhoz jutniuk, de ezek közül csupán hat felelt meg a fajtáról alkotott elképzeléseiknek. A fajta további sorsának és tenyésztésének támogatása és ellenőrzése céljából megalapították a Club du Chien des Pyrénées fajtaklubot, és kidolgozták az első standardleírást. A két világháború közötti időszak fő jellemzője volt, hogy a fajta szerelmeseit és szakértőit a szín körüli viták osztották két táborra. A korabeli feljegyzések szerint a 30-as évekig a foltos kutyák voltak többségben. Ezek a viták mára elcsitultak, jelenleg a főként amerikai elvárásoknak eleget tevő tenyésztők által szorgalmazott gigantománia jelenti a legnagyobb veszélyt. Ennek negatív egészségügyi kihatásait nem nehéz előre látni. A pireneusi hegyikutyának természetesen nagytestűnek kellene maradnia, de ezzel együtt meg kell őriznie eleganciáját, mozgáskultúráját is.

Pireneusi masztiff - Mastin del Pirineo

FCI standard Nr. 92, 2. csoport, 2.2 szekció

A pireneusi masztiff gyakorlatilag ugyanannak a kutyának a hegység spanyol oldalán élő változata. Eredetileg a spanyol oldalon élő kutyák mindegyike egységesen fehér színű volt. A jelenlegi fajtaleírás szerint a spanyol kutyák valamivel rövidebb szőrűek, és a fejük kicsit teltebb, kerekebb, mint a hegy túloldalán élő társaiké. Az eredetében és kialakulásában azonban nincs semmi érdemleges különbség a francia változathoz képest. Életmódjuk annyiban különbözik, hogy a spanyol hagyományok és igények szerint főleg birkanyájak kíséretében és védelmében kell a mai napig aktívan részt venniük. Ez majdnem az egész évet kitöltő idénymunkát jelent a kutyáknak, hiszen kb. 1000 állatot magában foglaló nyájat kell északról délre, majd visszakísérniük. A pásztorok eredeti származási helyük szerint megkülönböztették az onnan származó kutyáikat is, ezért a spanyol nyelvű irodalomban és jelenleg az internetes információkban is fellelhetőek olyan megjelölések, mint Mastin del Aragon, Mastin del Navarra, Mastin de La Mancha stb., melyek a gyakorlatban egyforma kutyákat, egyetlen kutyafajtát takarnak. Ennek ellenére van hivatalos megkülönböztetés, ami azt a félreértést hívatott tisztázni, amely szerint a pireneusi masztif nem ugyanaz, mint a spanyol masztif kutyafajta. Ez utóbbi a kutyának egyrészt rövidszőrű változata, másrészt egy számjeggyel kisebb FCI sorszámot visel, de ami talán a leglényegesebb, hogy a Pireneus hegyei között élő pásztorok nemigen vállalnak szívesen közösséget a délebbre élő emberekkel, illetve azok kutyáival.

Akbash

FCI által nem elismert fajta

Szerte a világon számtalan akbash fajtájú kutya él. Egyes területeken pásztorok használják, máshol városi emberek társállatként tartják, mások tenyésztik és kiállításokra hordják. A jelenlegi populáció túlnyomó részéről nem vezetnek adminisztrációt, kisebb részéről az Akbash Dog Association International (USA) vezeti a tenyésztői könyvet, amelyben eddig több mint 300 kutya került törzskönyvezésre. Szintén ez a szervezet dolgozta ki a fajta standardját is. Ennek az a magyarázata, hogy ez a fajta fehér szőrű, nagytestű pásztorkutya Törökországnak anatóliai területéről származik, és ott élő kecske- és birkapásztorok között igazán honos és elterjedt. Törökország azonban nem tagja az FCI-nek, és az akbash valódi tenyésztőinek - akik muszlimok -, semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy egy keresztény gyökerű monopóliumra törekvő szervezethez csatlakozva kutyáikat törzskönyveztessék, és ezért még fizessenek is. Az FCI 1990-ben a maga érdekeit szem előtt tartva oly módon oldotta meg a saját problémáját, hogy kitalált egy fajtát anatóliai pásztorkutya néven, kinevezte saját magát a fajta gondozójának (az eljárás egyébként nem egyedi, lásd az http://www.fci.be/ honlapon pl. a Kanadából vagy Tibetből származó kutyafajták esetében), az eredeti elnevezéshez pedig feltüntették a coban köpegi kifejezést, ami törökül annyit tesz, mint pásztorkutya, sem többet, sem kevesebbet. A fajta színmeghatározásához pedig beleírták, hogy "minden szín megengedett", ezzel gyakorlatilag három, a török pásztorok között a mai napig jól elkülönülő kutyafajtának az egymással történő keveredéséhez nyitották meg a hivatalosnak mondott utat. Tették ezt mintegy hatalmi demonstrációként Törökország irányába, a mai napig elmaradt tagsági kérelem miatt.

A három török pásztorkutya:
1. A hófehér színű akbash elnevezése annyit jelent, hogy "fehér fej", (de lehet fehér vezér is, mint ahogy a magyar fő szó is egyszerre jelent fejet és vezetőt). Ez hasonlít leginkább az európai fehér pásztorkutyákra. Az elnevezés nemcsak a szőrzet színére utal, hanem a világos, néha fehéres pofára és ajakra is. E. Celebi török írónak a XVII. században kelt írása a tehéncsordák és janicsárok kísérőjeként olyan kutyákról számol be, amelyek megfelelnek a mai akbash kinézetének. Eredetileg, a fajta kialakulásának kezdeti időszakában vadászkutyának is használták. Némelyik egyed ezért mai napig kissé hosszabb lábú az átlagosnál. A kuvasz, és ezen keresztül a szlovák csuvacs is távoli, de egyértelműen nyomon követhető, szoros rokonságban áll ezekkel a kutyákkal. A török pásztorok egyéni ízlésük alapján megkülönböztetnek egy hosszú szőrű és egy rövid szőrű változatot.

2. Az enyhén homokszínű és sötét maszkos karabash nevének jelentése "fekete fej". Az elnevezés ebben az esetben a fej sötét maszkjára és a fekete ínyre utal. A teljesen fekete fejű, kan egyedek rendkívül nagy megbecsülésnek örvendenek. A pásztorok tapasztalati alapon tudják azt a genetikailag bizonyított tudományos tényt, hogy az ilyen kutyák a sötét szín pigmentjéért felelős génbankként kezelhetők. Ha egy ilyen kutya más tulajdonsága is előnyös, akkor nagyon nagy pénzért sem válik meg tőle a tulajdonosa. Erős és markáns testalkatú, feje kissé széles, a szőrzete sűrű. Volt egy időszak, amikor a török hódító sereg harci kutyaként próbálta használni.

3. A Taurus-hegyvidékről származó shivas-kangal ősei feltételezhetően a korabeli nomád életmódot folytató ős-törökök révén kerültek a jelenlegi Anatólia területére. Az idők folyamán ez a kutyafajta kiemelt rangot kapott. Sokáig a szultánság kedvelt kutyája volt és ezáltal jelenleg is a legmegbecsültebb státusznak örvend a felsőbb társadalmi réteg körében. Némelyik tenyészvonal szőrzete enyhén szürkés vagy szürkésbarna árnyalatú. Némelyik fajtakedvelő csoport előnyben részesíti az egyébkén szürkés, de a mellén és a lábak végén hófehér színű egyedeket. A küllemi különbségek a színen kívül a karabash-hoz lépest általában csak minimálisak.

-folytatjuk-



nyitókép: x

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

Magyar vizsla kölykök eladók 20.000 Ft/db áron. 3 szuka, 2 kan. Augusztus végi elvihetőséggel. Oltási könyv 1 oltással. Érdeklődni telefonon: +36-70/705-6243

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)