A fajtatenyésztés története
Az ebtörzskönyvezés hajnala Magyarországon 3. rész
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2009. május 30.

Az első világháborút követő nagy gazdasági és társadalmi mélyzuhanás, a forradalmak és az ezt követő megtorlások, majd pedig a trianoni békediktátum olyan mély sebeket okozott a magyar nemzetnek, mely a kutyatenyésztésre is kihatott, sőt a mai napig is kihat.


Az általános elszegényedés nemcsak a külföldi fajták állományának drasztikus csökkenését okozta, hanem a nagytestű, őshonos fajtáink, különösen a komondorok számának vészes apadását is. Többen ez utóbbi fenséges fajta gyors kipusztulását jósolták. A háború egyetlen, a magyar kutyatenyésztés szempontjából előnyös hozadéka volt, hogy igen sok német juhászeb került a harcterekről a kutyatartókhoz. Ezen kívül hasonló úton néhány dobermann és airedale terrier is megjelent hazánkban. A békeidők beköszöntével viszont – mivel ezen álltok származása nem volt igazolható, bár küllemileg a fajtajellegnek megfeleltek – tenyésztésre nem voltak használhatók. Törzskönyvezésük nem volt lehetséges, hiszen a szigorú törzskönyvi szabályzat nem adott erre lehetőséget. A probléma megoldására létrehozták a Magyarországi Rendőrkutya Lajstromot, melynek célja a pedigré nélküli ebek továbbtenyésztése volt. Nem volt ez máshogy Európa más országaiban sem, s a háborús károk enyhítése céljából a magyar ebtenyésztők újból fölvették a kapcsolatot külföldi egyesületekkel, szövetségekkel, így a németországi juhászkutya-szervezet vezetőségével is. Németországban ezekben az években a nem ismert származású állatok meghatározott időn belüli jelentkezés esetén bekerülhettek a németjuhász törzskönyvbe, ha érdemesek voltak a tenyésztésbe vonásra. Ezzel lehetővé vált olyan ebek törzskönyvezése, melyeknek pedigréje a háborúban elveszett, vagy a harctéren való tenyésztésből származtak, illetve ezek leszármazottai voltak.

Négylábú obsitosok jegyzéke

A magyar ebtenyésztők elfogadták a német mintát, s ők is módosították az ilyen kutyák esetében a törzskönyvezési szabályzatot, így 1922 végéig olyan dobermannokat, airedale terriereket és németjuhászokat is beiktattak a Magyar Ebtörzskönyvbe (MET), melyeknek származása nem volt igazolható, de az e célból létrehozott bírálóbizottság véleménye alapján nemcsak megfeleltek a fajtajellegnek, hanem legalább „kitűnő”, „nagyon jó” vagy „jó” minősítést kaptak. Ezek az ebek a törzskönyvbe beiktathatók voltak, sőt, éppoly jogokkal bírtak, mint bizonyítható származású társaik. A törzskönyvben feltüntették a minősítés mellett a bíráló szakember nevét is. A minősítés feltüntetése azért is volt fontos, mert így a kutya iránt érdeklődő tenyésztő tájékoztatást kapott arról, hogy a lajstromba vett állat várhatóan milyen genetikai értékekkel bír. A „kitűnő” és „nagyon jó” állatok azok voltak, melyek anatómiailag és küllemi sajátosságaikban a fajtajellegnek minden tekintetben megfeleltek, így tenyésztésre feltétel nélkül ajánlhatók voltak. Azok viszont, melyek anatómiailag megfeleltek, viszont küllemileg bizonyos mértékig kifogásolhatók voltak, jó osztályzatot kaptak, ami azt jelentette, hogy csak végszükség esetén voltak tenyésztésbe vehetők. A bírálatra az egyesület irodájában legalább nyolc nappal korábban kellett jelentkezni, s ekkor kellett a 200 korona ebbírálati díjat is befizetni, majd ezért a tekintélyes summáért Budapesten, fedett helyiségben végezték el a szakemberek a minősítést. A Magyarországi Rendőrkutya Lajstromot, mint „szükséges rosszat”, a MEOE 1923. január 2-án lezárta, abba több ebet nem iktatott. Azokat az ebeket, melyek a fent említett három osztályzatot megkapták, tulajdonosuk kérésére mindennemű újabb bírálat nélkül beiktatták a Magyar Ebtörzskönyvbe. Ezután újra a régi szigorú törzskönyvezési szabályzat lépett életbe.

Vita a törzskönyvezésről

1923-ban már egyre kevesebbeknek adatott meg az, hogy a MEOE tagjai lehessenek, hiszen az évi rendes tagsági díj ötszáz koronára emelkedett, ezen felül még külön belépési díjat is kellett fizetni az új tagoknak: száz koronát. A Kutya című újságot sem kapták meg díjtalanul, hanem lapilleték fizetése esetén, válaszbélyeg beküldése ellenében juthattak csak hozzá. Ez a magyar kutyatenyésztés és a törzskönyvezés szempontjából rendkívül káros volt, hiszen ebben a szaklapban, a „Kennelhírek” rovatban láttak napvilágot a MET kenneliktatásai, az ellések és a szaporulatok. A közlemények már közel sem olyan pontosan jelentek meg, mint 1916 és 1919 között. Előfordult, hogy az ebek neve után szám nem szerepelt, ami azt jelentette, hogy valójában nincs is iktatva a törzskönyvbe. Nemegyszer előfordult, hogy a bejelentés során a beküldő az adott ebek nevét, törzskönyvi számát, illetve más adatokat nem pontosan és olvashatóan tüntette föl, így azt egyáltalán nem, vagy tévesen iktatták. A társadalmi feszültségek továbbra sem oldódtak, ami éreztette hatását a kutyatenyésztő szervezeteknél is. 1922 novemberében az Országos Magyar Foxterrier- és Tacskótenyésztő Egyesület Miskolcon megtartott közgyűlésének jegyzőkönyvkivonatát több lap, így a Vadászat és a Nimród Vadászlap is közzétette. Ezek szerint „egyesek sportkörökben azt a hírt terjesztik, hogy a külföldi egyesületek csak a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete által vezetett törzskönyvet és az általa rendezett kiállításokat ismerik el”. A MEOE rögtön válaszolt az őket ért vádra: az ügyvezető elnök és a jegyző kinyilatkoztatta, hogy „egyesületünk soha kétségbe nem vonta, hogy más egyesületnek van joga törzskönyvet felállítani és vezetni, hiszen nyomtatásban megjelent törzskönyvünkben fel is vannak sorolva a többi hazai és általunk is elismert törzskönyvek, és itt, a hazaiak között éppen az Országos Magyar Foxterrier- és Tacskótenyésztő Egyesület (OMFTE) törzskönyvét említjük…”. A félreértések alapja az volt, hogy 1922 végén hazánkban a MET volt az egyedüli összes ebfajtát magában foglaló, nyomtatásban is megjelenő, és több külföldi szervezet által is elismert törzskönyv.

Szövetség születik

A fent említett jegyzőkönyv egy másik kivonatából kiderül, hogy az OMFTE titkára a kutyáinak törzskönyvezésekor, illetve bírálatakor hozott, neki nem tetsző döntéseket kifogásolta, s éles hangon támadta a MEOE vezetőségét. Az történt ugyanis, hogy 1922-ben, a debreceni kutyakiállítás alkalmával a titkár beleegyezését adta, hogy az OMFTE önálló törzskönyvvezetése megszűnjön, s ez a jog a MEOE-t illesse, annak fejében, hogy az általuk törzskönyvezett összes eb díjtalanul bekerülhessen a MET-be. A törzskönyvezési jogait átruházó szervezet titkára egy jelentéktelen, rövid listát adott át, melyen egyetlen foxterrier sem volt található, s amelyen egytől egyig általa tenyésztett vagy a tulajdonában lévő, a MET-ben nem szereplő állatok voltak. A miskolci kiállításon viszont már a MEOE által delegált Grafi Frigyes minősítette az állatokat, aki a titkár kutyáinak egy részét gyenge minőségük miatt tenyésztésre nem megfelelőnek minősítette. 1923-ban A Természet című folyóirat hasábjain, melynek állandó kutyarovata is volt, a következőket olvashat juk: „Minden sport csakis akkor érhet el kellő eredményt, ha azt önzetlen ügyszeretet alapozza meg. Az egyes ebfajtáknak tenyésztése megkívánja a specializálódást és a fajtáknak megfelelő különleges szakértelmet igénylő vezetést. Dr. Fényes Dezső helyesen fejti ki, hogy itt van az ideje annak, hogy végre megalakuljon 1. a magyar juhászkutya-tenyésztőknek, 2. a hadi- és rendőrkutya-tenyésztőknek különleges egyesülete, amelyek a már működő Országos Magyar Foxterrier- és Tacskótenyésztő Egyesülettel, valamint a Magyar Sárgavizsla Tenyésztő Egyesülettel megalapítsák azt a szövetséget, amely minden érdekellentétet kizárva úri, sportszerű alapon fejleszti a magyar ebtenyésztést”. A felhívást tett követte, s megalakult a Magyarországi Telivér Kutyafajtákat Tenyésztő Egyesületek Szövetsége, mely alapvető céljának a hiteles származási adatokon nyugvó kutyatenyésztést tekintette. A szövetség létrehozása Dr. Raitsits Emil nevéhez fűződik, aki a Magyar Kutyafajták Törzskönyvének alapító tagja is volt. Az elnevezés kissé megtévesztő, mivel nem egy törzskönyvről, hanem egy szervezetről volt szó, mely az akkor elismert magyar juhászkutyafajták megmentését, tenyésztését, és ezáltal törzskönyvezését vállalta magára. Ezenkívül a Magyar Dobermannosok, a Magyar Vizsla Club, a Magyar Vizslatenyésztők, a Magyar Foxterriertenyésztők Egyesülete és a Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete lépett 1923-ban a szövetség soraiba.

Ami van, az volt is…

Ezek a szervezetek mind saját maguk alakították ki törzskönyvezési szabályzatukat, általában külföldi, főként német minta alapján, és törzskönyvük elfogadtatásánál egységesen léptek fel a nemzetközi kutyás szervezeteknél. A gyakorlatban az Állatorvosi Egyetemen vezették a törzskönyveket. Ezeket hívták kutyás berkekben „poliklinikai törzskönyvezésnek”. Később a Budapesti Állatkertben is beiktatták a magyar juhászkutyákat a Magyar Kutyafajták Törzskönyve nevű szervezet által vezetett törzskönyvbe. A szervezet nagyon komoly munkát végzett a megalakulását követő évtizedben, hiszen határainkon kívül is megismertette az akkor elfogadott négy pásztorkutyánkat, és 1933-ban, fennállásának tizedik évfordulóján, a Magyarországi Telivér Kutyafajtákat Tenyésztő Egyesületek Szövetsége jubileumi látványos kiállításán száznégy kutyával (tizennégy komondorral, negyvenhat pulival, tizenkét pumival és harmincegy kuvasszal) szerepelt. A szövetség ekkorra már széleskörű nemzetközi elismertségnek örvendett, törzskönyveit elfogadták. Mivel valóban nem üzleti alapon működő társadalmi szervezetről volt szó, megléte alatt rossz gazdasági viszonyok között tevékenykedett, ezért is figyelemreméltó, hogy 1930 és 1934 között kiadta saját kinológiai szaklapját, melyben a szövetségbe tömörült szervezetek törzskönyvezéssel kapcsolatos hírei és felhívásai is szerepeltek. Így Magyarországon az 1920-as évek végére kialakult a többféle kutyás szervezetet tömörítő, demokratikus kutyás társadalom, melyben senki sem élvezett kizárólagos jogokat – sem bel-, sem külhonban. Sajnos Dr. Raitsits Emil tragikus halálával a Magyarországi telivér Kutyafajtákat Tenyésztő Egyesületek Szövetsége felbomlott, s a következő években a törzskönyvezés monopóliumáért vívott harcoktól voltak hangosak a bírósági tárgyalótermek és a sajtó és egyaránt.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)