Kiképzés, kutyaiskola
Rendőrkutya civileknek
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2009. május 25.

Izgatottan vártam a találkozást Kovács Róberttel, a hazánkban és külföldön egyaránt elismert sportkutyással, aki nagyon szerencsés embernek mondhatja magát, hiszen hobbija a munkája. Rendőr őrnagyként a dunakeszi rendőrkutya-kiképző telepen dolgozik...


Szabadidejében, civilként pedig saját kutyáival versenyez nemzetközileg elismert munkaversenyeken. Hamar kiderült, hogy Róbert széles látókörű állatbarát, aki a kutyasport mellett a díszmadártenyésztésben éppúgy járatos, mint az akvarisztikában. Szívesen megosztja tapasztalatait másokkal, miközben őszinte véleményét sem rejti véka alá.
 

Hazánkban a polgári munkakutyázás lényegében az őrző-védő- és vadász hagyományokon alapszik. Régebben elsősorban német hatásra alakultak ki ezek a kutyás sportok, így az őrző-védő sport is, az IPO, melynek elemei a nyomkövető, a fegyelmező és az őrző-védő feladatok lehető legjobb teljesítése. Mivel ez a versenyzési forma Németországban alakult ki, az ottani fajták teljesítményére van alapozva. Az elmúlt években viszont hazánkban is egyre jobban terjednek a francia típusú megmérettetések, mint a ring, mondioring és a campagne. Míg a német típusú versenyek pályán és nyílt területen, addig a franciák versenypályán zajlanak, ahol a szagazonosításon kívül ügyességi számokban mérik össze tudásukat az ebek, mint például palánkmászásban, magas- és távolugrásban. A német típusúnál a segéden védőkar van, és csak itt ragadhatja meg az állat, míg a franciánál bárhol megfoghatja, ezért a segéd egész testét védőruha oltalmazza. Mindkettőnél egyes, kettes és hármas szint van, az utóbbi a legnehezebb. A nyomkövetősport, az FH (Fährtenhund) rajongóinak száma hazánkban évről évre több és több. Érdekességképpen megemlítendő, hogy nálunk a jelenlegi munkakutyázás nemcsak ez utóbbi két típuson alapszik, hanem a hazai tapasztalatok figyelembevétele mellett több külföldi hatás is érte. Így például a hajdani Szovjetunióban kifejlesztett módszerek (például a szagazonosító rendőrkutyák) vargabetűvel Csehszlovákián és az NDK-n keresztül jutottak el hozzánk. Az alapokat a XIX-XX. század fordulóján fektették le. Ez volt az az időszak, amikor a fajtatenyésztés is megszületett. Előtte néhány kivételtől eltekintve nem tervszerűen tenyésztettek, s a törzskönyvezés is legtöbbször kimerült a házi törzskönyvezéssel. A fajtaegyesületek megjelenésével immár tervszerűen lehetett alakítani a fajtákat, s mivel a katonaság és a rendőrség a kölykök komoly felvevőpiacát képezte, így a tenyésztőknek anyagi érdekük is volt, hogy kiváló belső tulajdonságú ebeket kínáljanak eladásra. A fegyveres erők általában könnyen kezelhető, szolgálatra könnyen bírható, előképzett állatokat kerestek, melyeket már csak „csiszolni” kellett. Ez azt jelentette, hogy a civilekre hárult az alapkiképzés jelentős része, melyből az erkölcsi sikerek mellett komoly anyagi haszonra is szert tehettek. Közép-Európában főként a középosztály kezdett el ezzel foglalkozni, s a tapasztalatok gyakran apáról fiúra, generációról generációra öröklődtek, s öröklődnek olykor a mai napig is.

Rendszeresen az első harmadban végzünk

A történelmi változások is jelentősen befolyásolták a munkakutyasportot, s ezek napjainkban is éreztetik hatásukat. A 60-as, 70-es években a Belügyminisztérium a MEOE-n keresztül vásárolt előképzett kutyákat, melyek őrző-védő, nyomkövető és fegyelmező vizsgával rendelkeztek. Ekkoriban zárt volt a piac, aminek hátránya volt az is, hogy a BM igényeinél magasabb eredményeket elért kutyákra nem volt fizetőképes kereslet, hiszen külföldre tilos volt ezeket értékesíteni. Ma egyfajta újkori kutya- népvándorlásnak lehetünk tanúi, amikor is a munkakutyák keletről nyugat felé "keresnek maguknak új hazát". Így jelentős számban kerülnek ki magyar kutyák Németországba, míg Németországból az Egyesült Államokba importálnak magasan képzett ebeket. De már több példa van arra is, hogy nemcsak magyar kutyák, hanem magyar kutyakiképzők is dolgoznak Amerikában, mivel az ottani rendszer könnyen lehetővé teszi munkába állásukat, ugyanis a sheriff-hivatalok magáncégektől vásárolnak teljesen kiképzett kutyákat, nem úgy, mint a világ más országaiban, ahol állami telepeken képzik ki őket. A tények azt mutatják, hogy a magyar munkakutyának jó híre van a nagyvilágban. Erről a nemzetközi megmérettetéseken elért eredmények is tanúskodnak. Főnököm, Suszter Ferenc, és kollégám, Móricz Mátyás nemcsak rendőrként, hanem civilként is foglalkozik kutyakiképzéssel, így ez évben a Belgiumban megrendezett világbajnokságon is részt vettek saját állataikkal. A versenyeken pontozás alapján dőlnek el a helyezések, s ez bizony olykor igen szubjektív dolog, mégis mi, magyarok rendszeresen az első harmadban végzünk. Míg néhány évvel ezelőtt panaszra adott okot, hogya hazai tenyésztés minősége elmaradt a nemzetközi igényektől, addig mára az import segítségével sikerült kiváló, több generáción át bizonyító állományt kialakítani. Egy-egy jó alomból sport- és szolgálati kutyák egyaránt kikerülnek, de ne képzelje senki, hogy ezek az állatok megtestesült „Rex felügyelők”, hiszen legtöbbjük szerény külsejű, ám kimagasló belső értékekkel bíró állat. Sajnos a jó minőségű sportkutyáknak a magyar fizetésekhez képest igen magas az ára. Nem ritkán 10-15 ezer euróba kerül egy ígéretes kutya, de a világbajnokok árát euro-tízezrekben mérik. Ezzel kapcsolatos egy érdekes történet: amikor Magyarországon 1995-ben megrendezték a német juhászkutyák Európa-bajnokságát, a német  kutyák legjobbjai egy Mercedes után kötött utánfutóban voltak, s amikor a vezető a járművet őrizetlenül hagyta, autótolvajok az utánfutót lekapcsolták: a Mercedest elvitték, míg az annál lényegesen nagyobb értéket képviselő kutyákat utánfutóstul otthagyták.

Élen a német és a belga juhászkutyák

Napjainkban a sportkutyázáshoz leginkább német és belga juhászkutyát használnak, mivel a rottweiler lassabb náluk, a dobermann és a boxer pedig kényesebb ezért számítanak az előbbi két fajta, illetve ezek keverékei meghatározónak. De ez csak nagy általánosságban igaz, így amikor Svájcban rendezték a világbajnokságot, az Egyesült Államok öt különféle fajtával nevezett, többek közt holland juhászkutyával és amerikai staffordshire terrierrel. A fajták felemelkedését és hanyatlását is jól mutatja, hogy milyen fajtával versenyeznek a sportkutyások. Így például az 1970-es években skótjuhászok és kuvaszok is szerepeltek a megmérettetéseken, de mivel a küllemtenyésztés a collie-nál lényegesen fontosabb szempont lett, a tenyészalkalmasságot munkavizsgához nem kötötték, így sportkutyázás szempontjából elértéktelenedtek a kutyák. Sajnos a kuvasz is hanyatlásnak indult: hajdani erős őrző-védő ösztöne állományszinten igen lecsökkent, s ehhez még hozzájárult az a tévhit is, hogy ezekkel a kutyákkal külön nem kell foglalkozni, anélkül is kiváló őrző-védők. Tény, ami tény, a kuvasz is igen jó fajta lenne, különösen, ha a bátorság, lövésállóság tekintetében erősödne az állomány, s a gazdák kutyáikkal nagy számban kapcsolódnának be a sportkutyázásba. Így esély lenne arra, hogy kialakuljanak a kiváló vérvonalak. Mint már szó esett róla, az utóbbi években a németjuhász mellett igencsak megnövekedett a belga juhászkutyák népszerűsége, ami kiváló belső tulajdonságaik mellett gyorsaságukkal, könnyedségükkel és ellenálló szervezetükkel magyarázható, bár újabban sajnos náluk is egyre többször jelennek meg különféle gerincbántalmak és a diszplázia. Az airedale terrier néhány évtizeddel ezelőtt még kiváló munkatulajdonságokkal bírt, de a szelektálás szinte kizárólag a küllemre összpontosított, ami itt is a fajta belső hanyatlásához vezetett. Mégis reményt keltő, hogy Németországban újabban néhány igen sikeres példányuk szerepel. A dobermannok is háttérbe szorultak, s a schnauzereknél is a hanyatlás jelei mutatkoznak. Viszont a staffordshire terrierek az utóbbi években sportkutyás berkekben is egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek, így hazánkban is egyre többen érnek el közülük kezdő szinten jó eredményeket.

Kár a "rendőrpuliért"

Sajnálatos, hogy eltűntek a hajdani "rendőrpulik", melyek 50-60 centiméter magasságúak voltak, s az akkori feljegyzések szerint munkájukban jól bizonyítottak, de amióta hivatalosan csak a terelőpuli fajtaleírását fogadták el, a rendőrpuli szép lassan kipusztult. A mudit is versenyeztették, de mivel nem volt nyitott, az idegenekkel szemben bizalmatlan volt, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az erdélyi kopókkal a 90-es években voltak komoly próbálkozások: keresőkutyaként szerették volna alkalmazni őket, de bizalmatlanságuk miatt harapóssá váltak, így hamar befejeződtek ezek a kísérletek. Leginkább a magyar vizslának jósolhatunk sportkutyás szemmel is szép jövőt, mely régi belső értékeit megőrizte. Nemzetközi viszonylatban sajnos Magyarország éghajlata miatt könnyen hátrányba kerülünk, mivel a kemény magyar tél, a sok hó és a nyári nagy meleg bizony nem kedvez az edzéseknek. Ma viszont már elfogadott, hogy a kimagasló teljesítményű állatokat külföldre viszik tréningezni, s ilyenkor nemcsak kutyás sikerek születnek, hanem sok-sok barátság is szövődik. Napjainkban a profik kutyás sportja élesen elvált a tömegekétől, s míg az átlagos magyar honpolgár azért hordja ebét a kutyaiskolába, hogy az együttélés során a kutyával a legkevesebb gond legyen, addig a profik több éven keresztül nap mint nap szinte minden szabadidejüket feláldozva készítik fel állatukat a nemzetközi megmérettetésekre. A kutyás sport az igen szorgalmas emberek hobbija, mely évről évre egyre nagyobb anyagi áldozatot is követel, így sajnos egyre kevesebbünk engedheti meg magának. Ma már nemcsak a kutya, hanem a kiképzés  is jelentős summa, mivel ez utóbbi rendkívül gyorsan fejlődik, s aki nem tud lépést tartani, az könnyen lemarad. Jó példa erre, hogy egy tíz évvel ezelőtt világbajnoknak számító kutya teljesítményével ma már csak a középmezőnyben lehet végezni. Az a tény, hogy a módszerek jobbak és hatékonyabbak lettek, a tenyésztés szempontjából egyfajta időzített bombaként ketyeg, mivel ma már a gyengébb belső értékekkel bíró kutyákat is fel tudják úgy készíteni, hogy a tenyésztéshez szükséges munkavizsgákon megfeleljenek. Az egyre jobb módszerek csökkentették a szelekciós nyomást. Ördögi kör ez, melyből tenyésztőknek, sportkutyásoknak egyaránt elemi érdeke minél előbb megtalálni a kiutat. Akárcsak az, hogy egyre több fiatalt csábítsunk el a számítógép mellől a kutyasportkedvelők táborába.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)