Nem FCI besorolású fajták
Itt gyűjtöttük össze azon kutyafajtákat, amelyek nem rendelkeznek FCI besorolással
Mongólia legendás pásztorkutyája
Bankhar
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balog Péter  |  2009. május 15.

Minden nép büszke a saját kutyáira, de egyik kutyáról sem szól talán annyi legenda és mítosz, mint a mongolok pásztorkutyáiról. Megmenekülve a teljes kipusztulástól, az utóbbi évtizedekben ismét egyre többet hallani róluk.


A mongol pásztorkutya az egyik legősibb fajta a világon. Szinte minden kutyás könyv vagy pásztorkutya-eredetleírás, amely akár a közép-ázsiai juhászkutyáról, kaukázusi juhászkutyáról vagy egyéb keleti pásztorkutyatípusról szól, említést tesz róla, mint ezen fajták feltételezett őséről. Az irkutszki régészek Ust-Haitában rátaláltak egy 8300 éves koponyára, amely nagyon hasonlított a mai mongol pásztorkutyák koponyájához.

Egy ősi fajta mítosza

A mongol kutyák leggyakrabban használt,  ősi megnevezése a bankhar (jelentése: kerek arcú, nagyfejű), de van egy kevésbé használt, és nem annyira régi elnevezése is: a bavgar vagy baavgai ami annyit jelent hogy medvebocs vagy medve. A mongol kultúrának sok spirituális kifejezése van a kutyákkal kapcsolatban. A mongol nyelvi szótárakban a nohoi (kutya) szónak 138 jelentése van; ez az egyetlen nyelv, ahol ennyi értelmezése van leghűségesebb barátunk nevének. A mongol nyelvben használatos gulge vagy gulug (kölyökkutya) szó a nyugat-mongóliai kiejtés szerint kölöknek hangzik, hasonlóan a magyar kölyök ill. kölök szóhoz. A nomád családok között a mai napig él az a szokás, hogy az újszülöttnek kutyával kapcsolatos nevet adnak; ilyen például: bargulug - jelentése: barna kölyök -, illetve a sargulug - jelentése: sárga kölyök. Ezeket a neveket a helyi láma segítségével választják ki, és ezután így anyakönyveztetik a gyermeket. Mongóliában találkozhatunk pásztorkutya-ábrázolásokkal sírköveken, szobrokon, vallásos festményeken, róluk szólnak a legendák, sámántörténetek, uliger mítoszok és a versek is. Régi törvények szerint a kutyák védelem alatt álltak, megölni őket tilos volt. Egy pásztorkutya megöléséért egy kétéves bikaborjúval kellett megfizetni. Mongólia-szerte sok helyen nevezik a pásztorok kutyáját honch-nohoinak (honin jelentése: juh, honch-nohoi jelentése: juhászkutya). Ezek a kutyák vigyáznak mind az öt nemzeti kincsként számon tartott háziállatfajra: tevére, lóra, jakra, juhra és kecskére. A mongolok lakta területeken az általuk tartott kutyák között több típust is megkülönböztetnek: bankhar, uzamchi, taiganohoi, barz-nohoi és a sharaid. A legnagyobb megbecsülést mégis az a pásztorkutya kapja, melynek neve bankhar: a hagyomány szerint ez a legmegbízhatóbb és legértelmesebb mind közül. Burjátia földrajzi képe sokban különbözik Mongólia hatalmas kiterjedésű sztyeppéitől. Míg a mongol legelőkön gyakori volt a 4000 főt is elérő marhacsorda, s manapság sem ritka az 1000-1500 fős juh- és kecskenyáj vagy az 5-600 állatot számláló gulya, addig itt a marhákat 500 fős csordákban tartották, emiatt 4-5 kutyánál többet nem is használtak őrzésre. A burját nyelvnek csak három kifejezése van a kutyára: nohoi - kutya, gulge - kölyökkutya, és hotoshe - tanyaőrző vagy házi kutya.

A tibeti hegyvidék és a mongol pusztaság

Sok helyi legenda a mongol pásztorkutya ősét Tibetből eredezteti. Szakértők szerint is nagyon hasonlítanak a mongol pásztorkutyák a tibeti masztiffokra. A történet szerint egy zarándok ment Tibetbe, hogy Buddha előtt hajoljon meg, s visszaútján kísérőül egy kutya szegődött hozzá, amely négyszemű (fekete-cser jegyes), azaz bankhar volt, mellkasán fehér folttal. Azt tartották, hogy a két folt, amit a szemük felett viseltek, a harmadik és negyedik szemük: ezekkel a szemekkel alvás közben is észlelhették az ártó szellemeket. Mongóliában sokan úgy tartják, hogy ezek a kutyák alvás közben a gazdájukért imádkoznak. Egy mongol eredetmonda szerint a négyszemű mongol kutya minden éjjel háromszor csak azért kel fel, hogy megnézze szeretett gazdáját, hogy jól van e. Ezért az ilyen kutyákat zuugiinnohoi-nak (imádkozó kutyának vagy a kolostor kutyájának) is nevezik. A zuugiin vagy dzhuu kifejezés eredete az Erdene-Dzhuu kolostor nevéből származhatott, mely Mongólia egyik legrégebbi, ma is működő lámakolostora. A köznyelvben sokszor csak a Dzhuu kifejezést használják erre a kolostorra. Ezeknek a tibeti kutyáknak a leszármazottai valószínűleg Ázsia nomád, harcos népeinek közreműködésével (szkíták, hunok, magyarok, törökök és mongolok) terjedtek el egész Eurázsiában. Tibet minden emlőse alkalmazkodott a hegyi terephez, a magas-hegyi éghajlathoz és a ritka levegőhöz. Így volt ez a tibeti masztiffal is. Jellemző anatómiai jegyei a széles, nagy fej, a kifejezett végtagszögelések, a rövid, erős nyak, a nagy tolóerőt kifejteni képes hátsó lábak és a széles mellkas. A súlypont is máshol helyezkedik el, mivel gyakran kell majdnem függőleges terepen közlekednie. Ebben a környezetben nincs szükség hosszú és kitartó vágtákra, sokkal inkább a rövid, de annál gyorsabb és dinamikusabb mozgásra. A mongol pásztorkutyáknak a sztyeppi terep- és éghajlati viszonyok között teljesen másfajta felépítésre van szüksége. Ami a hegyen előnyt jelentene, az a sík vidéken hátránnyá válik. Az enyhébb szögelés alkalmasabb a folyamatos ügetésre és vágtára. A súlypont is megváltozik sík terepen, tehát a hátnak is hosszabbnak kell lennie. A harcnál a szűkebb mellkas előnyösebb, mint a széles. A mongol pásztorkutya mindig könnyedebb felépítésű, mint a tibeti masztiff. A várható életkora is magasabb: egy bankhar átlagos élettartama 16-18 év, de sok kutya megéri a 23-25 évet is.

A kipusztulás szélén

Manapság sem Kazahsztánban, sem az Altajon, sem pedig Tuvában nem könnyű mongol pásztorkutyákkal találkozni. A háború után az ország egész területén, elsősorban a határvidékeken, kampány indult Mongólia pásztorkutyáinak likvidálására. Az öreg pásztorok és földművesek jól emlékeznek még ezekre a kutyákra, mint legmegbízhatóbb segítőtársaikra. A háború utáni időkben, egészen az ötvenes-hatvanas évekig az irtó hadjáratok kiterjedtek az összes őshonos háziállatfajra (jakokra, tevékre, marhákra stb.) egyaránt. A pásztorok kutyáit a gazdasági állatok között terjedő parazitás megbetegedések fő forrásának is tartották, a kommunista korszak vezetői, pedig ezeket az állatokat külföldi kémeknek, közellenségeknek vélték, amelyek az ország határvidékein "titkos információkat szivárogtatnak ki". Volt még egy fontos indoka a kutyák kiirtásának, mégpedig az a régi buddhista temetési szertartás, amelynek során a halottakat az általuk különlegesnek és szentnek tartott kutyákkal falatták fel. Bár a pásztorok mindent elkövettek, hogy megpróbálják elrejteni hűséges társaikat, a hatóságok mégis kitartóan próbálták elpusztítani a mongol kutyák mindegyikét. A háború utáni időkben nagy volt az éhínség Mongó- lia-szerte. A marhákat is közös állami tulajdonba vonták, ezáltal megszüntetve a magántulajdon intézményét. A városokban a kenyérért már előző naptól sorba kellett állni. A falvakban az emberek lisztet készítettek egyfajta sósbokorból és különböző tésztamaradékokból. Egyes állítások szerint a nehézségek rákényszerítették az embereket, hogy megegyék kedvenc kutyáikat is, hiszen nem voltak már állataik, amelyeknek elfogyaszthatták volna tejét, zsírját vagy húsát. Az előbbi állítás hitelessége azonban megkérdőjelezhető, mivel a mongolok a kutyahús fogyasztása hallatán enyhe undorral keveredett büszkeséggel jelentik ki, hogy nekik soha nem kellett megenniük a növényevők húsán kívül semmilyen más húst a történelmük során, köszönhetően a gazdag Természet-Anyának. Tuvában és az Altaj-hegységben, távol a civilizációtól könnyebb volt elbújni, és fenntartani a régi nomád életformát. A '80-as évektől aztán megengedhették maguknak a pásztorok, hogy tíz vagy akár több nagyszerű mongol kutyájuk legyen. A mai Mongólia területén szinte csak a nyugati országrész magas hegyekkel elválasztott vidékein (Altaj- és Hangaihegység) élő pásztorcsaládoknál találkozhatunk a mongol pásztorkutyákkal.

Szibériai fogolytáborok őrei

Kevesen tudják, hogy 1932 és a II. világháború között a szibériai seregben mongol pásztorkutyák is teljesítettek szolgálatot. A dokumentumok szerint 1937-ben Kelet-Szibéria 3. hadosztályánál több mint kétszáz mongol pásztorkutyát alkalmaztak. Burjátia szibériai területein rettegett fogolytáborokat hoztak létre, ahol elsősorban német őrző-védő kutyafajtákat használtak, de ugyanakkor mongol pásztorkutyákat is, amelyek rendkívüli módon elviselték az időjárás szélsőségeit. Ezeket a kutyákat használták a szökött foglyok felkutatására is. Még akkor is ki tudták szagolni a menekülők nyomát, amikor hóvihar tombolt, metsző fagy vagy az orosz dohány, a mahorka erős illata nehezítette a nyomkeresést. Később a határőrség is alkalmazta a mongol kutyákat, a fajta kiváló tulajdonságai miatt. Többek között ezek az okok is segítették a fajta fennmaradását Burjátiában, illetve az, hogy itt a kutyákat nem irtották. Egy második világháború előtti irkutszk-i kiállítás alkalmával 55 szolgálati, illetve őrző-védő kutyát mutattak be, ebből 14 mongol pásztorkutya volt, a többi 41 mind német fajta. A rendszerváltozás óta eltelt közel húsz évben a korábban állami alkalmazásban dolgozó pásztorok magángazdálkodásba fogtak. Emiatt Mongóliában a magántulajdonban lévő állatállomány létszáma ugrásszerűen megnőtt. Ez a változás hozta magával azt az igényt, hogy használható, igénytelen kutyát tartsanak a háznál. Több próbálkozás is volt külföldről behozott fajtákkal, de ezek egyike sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket: a megbízhatóság, szívósság, igénytelenség vizsgáin sorra „elvéreztek”. Az utóbbi években kezdenek ráébredni a pásztorok, hogy mégiscsak a bankhar a legjobb kutya, és ez való nekik. A probléma csak az, hogy mára szinte alig találni jó mongol kutyát. Kevés olyan eldugott hely van, ahol ezek a kutyák megmaradtak olyannak, amilyenné a mongolok és a természet alakította őket. A populáció megfogyatkozásának egyik fő oka, hogy az utóbbi időben előtérbe került a külföldről behozott, divatos kutyafajták tartása. Ezek a fajták sokszor keverednek a helyi pásztorkutyákkal, ezáltal veszélyeztetve azok fajtatisztaságát. Ugyancsak tény, hogy Délkelet-Kína bizonyos területein ezeknek a kutyáknak a húsát kuriózumként fogyasztják: a Mongólia hegyei között felnőtt, egészséges kutyákat bio-húsként értékesítik. A növendék kutyákat a kereskedők késő ősszel és télen vásárolják fel.

Szabadnak született

A mongol pásztorkutya nehezen bírja a bezártságot, a lakásban tartást; lételeme a sztyeppei szabadság. Egyedülálló a regenerálódó-képessége; farkastól, hiúztól vagy másik kutyától szerzett harci sebei rendkívül hamar begyógyulnak, és szinte egyáltalán nem fertőződnek el. Érdekesség, hogy a népi gyógyászatban felhasználják az újszülött kölyökkutyák nyálát és gyomornedveit, annak összetett enzimjei miatt. Az évezredek kíméletlen szelekciója által ezek a kutyák rendkívüli intelligenciára tettek szert. Minden körülmények között magabiztosan viselkednek. Úgy tűnhet, hűvösek, mármár flegmatikusak, de ez csak a látszat: reakciójuk gyors és célirányos, nélkülözve a kontrollálatlan agressziót. Egyes szovjet tisztek emlékeztek még arra, hogy amikor újoncként Mongóliában szolgáltak, figyelmeztették őket, hogy piros ingben ne menjenek a nyájak közelébe, mert nagy valószínűséggel támadásra számíthatnak a kutyák részéről. A fajta tájékozódó képessége legendás. A jó bankhar haza tudja vezetni a megzavarodott és halálra rémült juhokat a legnagyobb hó- és homokviharból is. A szukák csak egyszer tüzelnek egy évben, és az elbeszélések szerint holdújév első éjszakáján hozzák világra kölykeiket. A mongol férfi mindig magával vitte kedvenc kutyáját is a vadászatokra, ahol az kiváló segítséget nyújtott a vad felkutatásában, üldözésében és elejtésében is. Egy történet szerint az egyik mongol kutya 20 esztendei élete során 22000 mormota, 200 hiúz és 900 farkas elejtésében segédkezett. A szukák a szoptatás vége felé, amikor a kölyköket szilárd táplálékra szoktatják, elindultak mormotákra vadászni; az elejtett zsákmányt feldarabolva feltálalták kölykeik számára, s a húsból vittek a tábor körül megkötött kan kutyáknak is. A bankhar még akkor is hűséges volt a gazdájához, ha az durván bánt vele. Ha új gazdához került, azt nemigen tudta megszokni. A kutyák gazdájuk halála miatt mély melankóliába estek, és sokszor utánuk is költöztek a túlvilágra. A hűséges, jó kutyát a halála után külön szertartás keretén belül, kavics halom alá temették el, a farkát levágva. A mongol hit szerint ugyanis az ilyen kutya lelke emberi lényként tér vissza gazdája családjához, s nem lenne szerencsés dolog, ha a születendő gyermek farokkal jönne a világra.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)