Nem FCI besorolású fajták
Itt gyűjtöttük össze azon kutyafajtákat, amelyek nem rendelkeznek FCI besorolással
Skandináv és finn kutyafajták
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Eifert Anna  |  2010. május 21.

Skandináv és finn kutyafajták

Habár csak három északi országot, Dániát, Norvégiát és Svédországot nevezzük Skandináviának, ha kutyákról van szó, a közeli Finnországot is egy kalap alá vehetjük, mivel itt is hasonló típusú fajták alakultak ki: spicc jellegű ebek és különböző kopók.Dánia némileg ki is lóg a sorból, mivel egy kettes és hetes fajtacsoportba tartozó fajtával rendelkezik, a spicc jellegű grönlandi kutya mellett. A broholmi nevét a Fünen szigetén található Broholm-kastélyról kapta.



Régészeti leletek tanúsága szerint, már a vikingek korában éltek nagytestű, erős csontozatú kutyák Dániában, melyek az idők során valószínűleg az angolokkal érkező masztiffokkal és germán kutyákkal is keveredtek. A Broholm-kastély tulajdonosa, Niels Frederik Sehested régész és udvari vadász a XIX. század közepén élt. Sárgás színű, dogszerű kutyákat tenyésztett, melyek valamivel keskenyebb fejükben különböztek azoktól az egykori dogoktól, melyeket VII. Frederik király vadászkastélyában tenyésztettek. A "király kutyáinak" nevezett ebeket az egész országban szerették és ismerték, de a vadászati szokások megváltozásával a királyi kutyák fokozatosan eltűntek. A fajta modernkori megmentői az első dán kutyakiállításon, 1886-ban gyűltek össze, a Sehested család tagjaival együtt, hogy megfogalmazzák a hivatalos fajtaleírást, melyet közel száz évvel később, 1982-ben az FCI változatlan formában fogadott el, csupán azzal az apró módosítással, mely már a fekete színt is engedélyezte. 1983-ban már 35 broholmi élt Dániában, és 1998. január 1-től, mint nemzetközileg elismert fajta, már külföldre is kerülhetnek kölykök, minden alomból csak egy kölyök, de az éves populáció legfeljebb 10 százaléka. A dán vizsla - hazája nyelvén Gammel Dansk Hřnsehund - erőteljes felépítésű vadászkutya, a XVIII. században tenyésztették ki, valószínűleg spanyol és francia vadászkutyákból, a Chien de Saint Hubert őseit is felhasználva. A második világháború után szinte kihalt a fajta. Napjainkban viszont az egyik legkedveltebb vadászkutya hazájában. Az eredetileg elsődlegesen apportírozásra használt vadászkutya finom orrának köszönhetően más feladatokat is átvett, drogkeresésre is használják.

broholmer.jpg

A Grönlandi kutya Grönland szigetéről kapta nevét, mely 1953 óta a Dán Királyság része. Egyike a világ legrégibb kutyafajtáinak. Az eszkimók nagyon régóta szállításra és vadászatra használták. Napjainkban a grönlandi kutya különösen olyan emberek számára megfelelő társ, akik sok időt töltenek a szabadban; az erdőkben és hegyekben túrázók felszerelését a kutya viszi vagy húzza. Marmagassága 55-60 cm.

grönlandi.jpg

Norvégia négy ötös, és három hatos fajtacsoportba tartozó fajtával rendelkezik. A Buhund nevét a "bu" (udvar) szóból eredeztethetjük, mivel őr- és terelőkutyaként használták. Norvégiai ásatások során találtak egy X. századi viking sírt, melyből hat kutyacsontváz került elő; ezeket az ebeket a buhund őseinek tartják. A viking temetési szokások szerint a harcos mellé temették vagyontárgyait és a kutyáját is, hogy elkísérje gazdáját a halál utáni életbe is. A Buhundot 1913-ban mutatták be először egy mezőgazdasági kiállításon. Fajtakiállításokat csak az 1920-as évektől rendeztek, a Norvég Buhund Klub 1939-ben alakult. Az első világháború után terjedt el a fajta Norvégián kívül is Európában. Hazájában manapság is használják nyájterelésre és házőrzésre. A világos színűeket a fás-sziklás terepen részesítik előnyben, a sötét színűeket pedig ott, ahol hó van. Jellegzetes spicc, a középnagynál valamivel kisebb, kvadratikus felépítésű. Arckifejezése éber és nyílt. Fülei felállóak és hegyesek. Farkát szilárdan gyűrűsen a hát fölött hordja.Marmagasság: Kanok 43-47 cm, szukák 41-45 cm. 

buhund.jpg


A lundakutya a lunda madárról (Fratercula arctica arctica) kapta nevét, mely Európa északi tengerpartjain él, hatalmas kolóniákban, a partvidéki sziklák üregeiben és földalatti járataiban. Egy-egy üregben nagyon sok tojó él, márciusban-áprilisban érkeznek a fészekrakó területekre. A tojásból kikelt fiókáknak negyven nap elteltével már saját magukról kell gondoskodniuk. Sok fiatal madár megsérül vagy halálra zúzza magát a sziklákon. Ezeket a szerencsétlenül járt madarakat gyűjtik össze a lundehundok. A lundehund különleges tulajdonságai révén olyan helyekre tud eljutni, ahová az ember soha. Az övéhez hasonló nyakízülettel csak a rénszarvas rendelkezik az emlősök között. A vállízületek hajlékonyságát úgy is ellenőrizhetjük, hogy a kutyát mellső lábainál megemeljük, és miközben hátulsó végtagjain áll, a mellsőket oldalirányban szétnyitjuk. A lundehundnak ez semmiféle kellemetlenséget nem jelent! Sok lábujjának köszönhetően minden egyenetlen, csúszós, meredek talajon biztonságosan tud egyensúlyozni, jó talajfogással, plusz ujját támasztéknak, vagy szükség esetén féknek használva, ha megcsúszik a köves törmeléken. A kapaszkodást segíti a vállízületek szokatlan hajlékonysága is, illetve "karjai" segítségével és hajlékony nyakával szűk járatokba is be tud hatolni és meg tud fordulni.

lundehund.jpg

Norvég jávorszarvaskutyából kettő is van, a fekete és a szürke két, önálló fajta. A legelterjedtebb jávorszarvaskutya, Skandinávián kívül is, a szürke jávorszarvaskutya, a norvégok nemzeti kutyája. Különösen az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Hollandiában nagyon kedvelik. Az USA-ban nagyvadra (medve és hiúz) használják, hajtóvadászaton mosómedvére is. 1865-ben a Gamle Bamse Gram nevű nevű kutya szolgáltatta a standard modelljét. Habár 1877 óta elismert fajta, hosszú éveken keresztül Norvégiában is ritkaságnak számított a fekete jávorszarvaskutya. Korábban Finnmarkshundnak vagy medvekutyának is nevezték (bjernhund). Csak az elmúlt években kezdett ismét nagyobb kedveltségnek örvendeni hazájában. Ezt a vadászatokon és a kutyakiállításokon egyaránt megállapítható. Skandinávián kívül kimondottan ritka. Wesene és karaktere megfelel a szürke jávorszarvaskutyáénak. Fürge, rettenthetetlen, energikus vadász. Különösen a meredek hegyvidékeken jávorszarvasra nagyon jól boldogul könnyed felépítése, mozgása végett. Mozgékonyabb, hosszabb lábú, könnyebb felépítésű, gyorsabb, mint a szürke. 

jávorszarvask-Szürke.jpg


jávorszarvask_fekete.jpg

Norvégiának három kopó fajtája van, a Dunker és Hygen első tenyésztőjéről kapa a nevét, a Halden pedig egy norvég városról. A Dunker kopó az 1820-as években alakult ki, egy Dunker nevű tenyésztő keresztezett orosz harlekin színű kutyákat különböző hazai kopókkal. Skandináviában népszerű fajta, a legnagyobb egyedszámú norvég kopó, de hazáján kívül alig ismerik. Nem túl gyors, de nagyon kitartó vadászkutya. 48-55 cm magas, 20-25 kg. A Halden kopó Halden városáról kapta a nevét, amely Norvégia déli részén található, közel a tengerparthoz. 1950-ben született meg a végleges fajtaleírás. Szülőhazáján kívül gyakorlatilag ismeretlen. 44-55 cm magas, súlya kb. 20 kg. A Hygen kopó első tenyésztője nevét viseli, aki a XIX. században alakította ki a fajtát, holsteini kopókat keresztezett egyéb vadászkutyákkal, hogy a téli hóban is kitartóan vadászó ebeket kapjon. A kanok 47-55 cm magasak, a szukák valamivel alacsonyabbak. Súlyuk 20-25 kg.

dunker-01.jpg

Dunker

hygen kopó2.jpg

Hygen


halden kopó2.jpg

Halden kopó

Svédországnak négy ötös, és három hatos fajtacsoportba tartozó nemzeti kutyája van. A Jämthundot, másnéven a svéd jávorszarvaskutyát csak 1946-ban ismerték el hivatalos fajtaként, pedig nagyon régi kutyafajta, melyet már Svédország északi területeinek benépesedése óta ismernek. A kései elismerés oka az, hogy a kisebb norvég jávorszarvaskutyát és a Jämthundot egyazon fajtának tartották. A Jämthundot főleg jávorszarvasvadászatra használják, de - különösen korábban - medve- és hiúzvadászatra is alkalmazták. Ezért különösen erőteljesnek és kitartónak kell lennie.

jämthund2.jpg

A Norbottenspicc kistermetű kutya, a finn spicchez hasonlóan szárnyasvadászatra használják. Nemcsak egész Európában, de hazájában, Svédországban is a ritka fajták közé tartozik. Az 1940-es években egyetlen alom sem született, és 1948-ban kihaltnak nyilvánították a fajtát. De szerencsére a valóságban Norbotten vadászai még mindig használták ezt kicsi, de rettenthetetlen kutyát, így a Svéd Kennel Klub 1967-ben ismét felvette törzskönyvébe a norbottenspiccet. Norbotten a legnagyobb kiterjedésű svéd megye, a 65. és 68. szélességi fok között fekszik, a svéd-finn határ mentén.

norbottenspicc.jpg

Bár spiccnek nevezik, a Västgötaspets avagy a nyugati gót spicc (vagy svéd vallhund) valójában pásztorkutya, mely nagyon hasonlít a welsh corgi pembroke-ra, csak lábai kissé hosszabbak, háta pedig rövidebb angolszász rokonánál. Régi skandináv fajta, mindenes munkakutya, de főleg marhahajtásra használták, birtokon belül pedig megbízható őrkutyaként alkalmazták. Napjainkban elsősorban családi kedvenc vagy kiállítási kutya, de leginkább az Egyesült Államokban sok nyugati gót spicc aktív agility és obedience versenyző, vagy terelő- és nyomkövető-versenyeken szerepel, esetleg kiváló terápiás kutya. Minden bizonnyal több, mint ezer éves fajta, ennek ellenére a XX. században majdnem kihalt. Björn von Rosen gróf és Karl Gustav Zettersten fedezte fel és mentette meg a modern kor számára az 1940-es években ezt a rövidlábú juhászkutyát. Kutatómunkájuk során csupán öt nőstényt és egy kant találtak a Väner-tó és a Vätter-tó közötti Västgöta-síkságon, velük kezdték tervszerű tenyésztési programjukat. A svéd kennel klub 1943-ban ismerte el hivatalos fajtaként a svéd vallhundot. A svéd juhászkutya elnevezést 1953-ban Västgötaspets-re változtatták, de főleg Nagy-Britanniában inkább a vallhund nevet használják, a könnyebb kiejthetőség miatt. Angliával Elizabeth Cartledge ismertette meg a fajtát, aki bár svéd születésű, jelenleg is Nagy-Britanniában él. 1940 és 2000 között kb. 240 ezer vallhund született. Más kutyafajtákkal összehasonlítva ez nagyon kicsi létszám, Svédországban nem véletlenül veszélyeztetett fajtaként tartják számon.

A svéd lappkutya - mint neve is mutatja - Lappföldről származik, ahol évszázadok óta tenyésztenek kutyákat a rénszarvasok tereléséhez. A kutyákat munkakészségük alapján szelektálták, illetve alkalmazkodniuk kellett a sarkköri körülményekhez. Nem csoda, hogy szinte minden falunak saját típusa volt. Csak a XX. században kezdték egységessé tenni az állományt, aminek következtében három önálló fajta keletkezett. Mivel a finn és a svéd illetékesek nem tudtak megegyezni egyetlen közös fajtaleírásban, megszületett a svéd és a finn lappkutya, melyek ugyan nagyon hasonlóak, de nem szabad őket keresztezni. Lappföld Norvégia, Svédország és Finnország északi régióiban húzódik.

svédlapkutya.jpg

A Hamilton kopó első tenyésztőjéről kapta a nevét: Adolf Patrik Hamilton gróf volt a Svéd Kennel Klubot alapítója. Svéd rókakopónak is nevezik. A gróf német vadászkutyák, svájci kopók, az angol rókakopó és a harrier keresztezéséből alakította ki a fajtát. A kanok marmagassága 50-60 cm, a szukáké 46-57. Testsúlyuk kb. 25 kg. Hazájában a legnépszerűbb kopófajta. Az első svéd kutyakiállításon, 1886-ban 189 kopót neveztek. Köztük volt Pang és Stella, Hamilton gróf tulajdonában. A párról készült fesmény ma a Svéd Kennel Klub birtokában van. Ezt a párt tartják a fajta alapító tenyészpárjának. Korábban svéd kopónak hívták, 1921-ben kapta a Hamiltonstövare azaz a Hamilton kopó nevet, a fajta létrehozójának tiszteletére. Svédországban elsősorban nyúlra és rókára vadásznak vele.

hamilton kopó.jpg

A Schiller kopó története a középkorra nyúlik vissza, de a fajta modern kori megszilárdítása 1952-höz kötődik, amikor a Svéd Kennel Klub elfogadta a hivatalos fajtaleírást. Ez a fajta is kitenyésztőjéről kapta a nevét, Per Schiller gazdáról, aki a XIX. század elején kezdte kitenyészteni a fajtát, svéd kopókat német, osztrák és svájci vadászkutyákkal keresztezett. A Schiller kopó marmagassága 46-60 cm, súlya 18-25 kg.

schiller kopó.jpg

A Smaland kopót Svédország déli részén tenyésztették ki, az egyik legrégibb svéd fajta. 1921-ben ismerte el hivatalosan a Svéd Kennel kKub, de a végleges fajtaleírás csak 1952-ben született meg. elsősorban nyúlra és rókára vadásznak vele. A XIX. században több különböző kopótípus létezett Smaland megyében. A XVII-XVIII. században a háborúból visszatérő katonákkal is érkeztek német, lengyel, balti kopók. Ezek a kutyák keveredtek a helyiekkel, sőt spicc típusú kutyákkal is.

smalandsstovare-01.jpg

A Drever avagy svéd tacskókopó valószínűleg a vesztfáliai tacskókopóból és helyi vadászkutyákból alakult ki. Hazáján kívül nagyon ritka, Svédországban viszont szinte olyan népszerű, mint a labrador retriever. A szorgalmas és ellenálló kutya hamar a svéd vadászok kedvence lett. Nagyon szenvedélyes vadászkutya, kiváló az orra. A Svéd Kennel Klub 1947-ben ismerte el hivatalos fajtaként, az FCI 1953-ban.

Finnország

Finnországnak négy nemzeti fajtája van az ötös fajtacsoportban, és egy kopója a hatosban. A Finn lappkutya napjainkban egész Finnországban igen elterjedt, főleg kedvencként tartott fajta. A lappföldiek évszázadok óta, Fennos kandináviában és Oroszország északi területein, a finn lappkutyához hasonló típusú kutyákat használtak rénszarvasok őrzésére. E kutyák számára alkotta meg a Finn Kennel Klub 1945-ben a lapp pásztorkutya első fajtaleírását. 1967-ben lappkutyára változtatták a fajta nevét. A hetvenes években stabilizálódott a fajta típusa és megjelenése. 1993-ban újból átkeresztelték a fajtát finn lappkutyára. 

finn lappkutya.jpg

Az elegáns megjelenésű, vöröses bundájú finn spiccel hazájában elsősorban siketfajdra vadásznak. A kutya a vadász előtt haladva keresi meg és követi zsákmányát, egészen addig, amíg a madár egy fára nem telepedik. A kutya ekkor magára vonja a szárnyas figyelmét, fel-alá szaladgál a fa alatt, csóválja a farkát. Szegény siketfajd a fán ülve biztonságban érzi magát, a kutya azonban egyre erősödő ugatásával odahívja a vadászt. Tiszta, csengő hangja meglepően nagy távolságból is hallható. Ha a madár eközben újra felrebbenne, a kutya abbahagyja az ugatást, követi a madarat, majd ha az ismét letelepedett egy ágon, újra ugatásba kezd. A vadász eközben észrevétlenül a fához érhet és felveheti a lövéshez szükséges pozíciót, hiszen a kutya hangja minden neszt elnyom. A finnek évszázadok óta vadásznak a finn spiccel, sőt már a fajta ősei is vadászkutyák voltak, melyek kb. 2000 éve érkeztek nomád törzsekkel Oroszország középső részéről a mai Finnország területére. A fajta neve hazájában suomen-pystykorva, ami finn felálló fülű kutyát jelent. Manapság kevés finn spicc látható a városokban, annál több vidéken, kis falvakban, elszigetelt farmokon. A fajta munkakutya mivoltát hazájában és a skandináv országokban azzal is hangsúlyozzák, hogy a finn spicc addig nem szerezhet Champion címet, amíg nincs munkavizsgája vagy megfelelő versenyeredményei. Északon még hivatalos ugatóversenyeket is tartanak, a győztes az ugatók királya, a "King of the Barkers" címet nyeri el. Bár elsősorban szárnyasra vadásznak vele, rénszarvasra és medvére is használják, ami a kutya méretét tekintve lenyugöző teljesítmény.

finn spicc.jpg

A karéliai medvekutya is finn fajta, ősatyjának a komi-kutyát tekintik, mely a círiaiak kutyája nevet is viseli. A fajta alapító törzse Lagoda-Karéliából származik, Olonecból és az orosz Karéliából, ahol ezeket a kutyákat különböző módokon vadászatra használták. A tenyésztés 1936-ban kezdődött azzal a céllal, hogy olyan robusztus kutyát alakítsanak ki, mely a nagyvad vadászata közben hangot ad. Az első standard 1945-ben született. 1946-ban vezették be az első kutyákat a törzskönyvbe. Napjainkban a fajta Finnországban igen elterjedt. A lappföldi rénszarvaskutya törzskönyvezése az 1950-es években kezdődött. A lappföldiek évszázadok óta a lappföldi rénszarvaskutyához hasonló típusú kutyákat használtak a rénszarvasok őrzésére. Akkoriban még a mai finn lappkutya és a lappföldi rénszarvaskutya egy fajtát alkotott. De amikor kiderült, hogy mégiscsak a rénszarvaskutyák két különálló fajtájáról van szó, a finn lappföldi pásztorkutyát 1966. december 10-én önálló fajtának ismerték el. A Harrierre emlékeztető finn kopót egy Tammelin nevű finn ötvös tenyésztette ki, német, svájci, angol és skandináv kopókat ötvözve. Nem csak nyúlra és rókára, hanem hiúzra és jávorszarvasra is vadásztak vele. Független és kitartó kutya, de télen, amikor nem vadászik, kedves társa gazdájának. A Finn Kennel Klub 1889-es megalakulása után kezdődött a modern fajtaazonos tenyésztés, 1932-ben született az első fajtaleírás.

karéliai.jpg



nyitókép: juhász

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

A Vitality Aussies Kennelben, Ausztrál juhász kiskutyák eladók. Anya: 2013.Világgyőztes, Apa: import Champion kan. További információ, tel.: +36-23/381-152, mail.cim: farkasdi45@outlook.hu, weblapcim: www.vitalityaussies.weebly.com

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)