Juhász- és pásztorkutyák
Birkák apró réme
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Eifert Anna  |  2014. január 31.

Birkák apró réme

A sheltie látszólag a skót juhászkutya bájos törpe változata, pedig a collie csupán az utolsó pillanatban szólt bele a modern shetland sheepdog kialakításába. Nemcsak a származástörténete eltérő e két, külsőre igen hasonló fajtának, hanem az eredeti feladatkörük elvesztését követő időszak is.


A collie és a sheltie állomány nagy része napjainkban "munkanélküli" kedvencekből, családi kutyákból áll. De míg a skót juhászoknak csupán a kiállítási ring jutott, miniatűr rokonaiknak kiváló elfoglaltságot jelent az agility, ahol saját méretkategóriájukat fölényesen uralják. Igen kevés az olyan angol pásztorkutya, amelyik igazi birkát terelhet, azonban az elszánt gazdáknak hazánkban is van lehetősége, hogy kipróbálják kedvenceik ezirányú ösztöneit.

 

Ahogy a fajta elnevezése is utal rá, a sheltie a Shetland-szigetekről származik. De talán kevesen tudják, hogy 1468 előtt, míg Shetland Skócia tulajdonába nem került, a szigetlakók kizárólag Skandináviával tartottak fenn kereskedelmi kapcsolatokat, sőt nagyon sok skandináv család telepedett le a Shetland-szigeteken, magukkal hozva állattenyésztési és mezőgazdasági kultúrájukkal együtt saját kutyáikat is. Ezek az ebek spicc, más néven eszkimó típusú kutyák voltak. Horace William Wheelwright 1865-ben megjelent könyvében részletesen taglalja a skandinávok életét, szokásaikat, és kitér az általa Svédországban látott kutyákra is. Szerinte akkoriban három típus létezett ott: a farkas méretű, kissé masztiffos Dahlbo kutya, az eszkimó kutyára hasonlító, kicsi medvekutya, és a rénszarvasokat őrző lapp kutya, mely Wheelwright szerint egyetlen általa ismert fajtára sem hasonlított. Egy biztos, a skandinávoknál is kialakult egy mindenes farmerkutya, akárcsak Skóciában a collie, melynek veszély esetén az embereket és az állatokat egyaránt hangosan csaholva figyelmeztetnie kellett a közeledő veszélyre. Ez az ösztön napjaink modern sheltie-jére is kimondottan jellemző.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Skandinávia a halban bővelkedő fjordok és a hósapkás, fenyőerdős hegyek világa, holott északon is ugyanolyan fontos volt a mezőgazdaság és állattenyésztés, mint például Angliában. A Shetland-szigeteken letelepedett családok gazdasága a halászat és a madártoll mellett elsősorban a birkagyapjúra épült. Kutyáiknak itt már nem a medvéket és farkasokat kellett elijeszteniük, hanem a fiatal bárányokat előszeretettel zsákmányoló ragadozó madarakat. Mivel a megművelt földeket még nem védte kerítés vagy valamilyen természetes akadály, a kutyáknak kellett a háziállatokat távol tartaniuk a parcelláktól, a mindennapi terelési feladatok ellátása mellett.

Terelőkutyák tehát már legalább a IX. századtól léteztek a szigeteken. Mikor a XV. században felélénkült a kereskedelmi kapcsolat Skóciával, sok gazda a szárazföldről a szigetekre költözött, természetesen magával hozva a skót munkakutyákat is. Ahogyan a skandináv és skót életvitel összeolvadt, úgy keveredtek a helyi kutyák a skót collie-kkal. Mivel a szigetek vegetációja nem volt éppen bőséges, a tenger pedig állandó viharokkal sújtotta a szárazföldet, a kedvezőtlen klímájú, sziklás terepen csak a legerősebb és legkisebb példányoknak volt esélye a túlélésre. Emberen és állaton ez egyaránt meglátszott, gondoljunk csak a shetlandi pónira, de a terelőkutyák mérete is kisebb lett az idők során. Sajnos a Shetland-szigetek későbbi kereskedelmi izolációja miatt sokáig tartott, míg a sheltie-t felfedezte a kutyakedvelők világa, és emiatt szinte semmi sem maradt fenn a fajta történetéről. Iris Combe, a brit pásztorkutyák szakértője 1974-ben egy skóciai terelőversenyen beszélgetésbe elegyedett egy közel kilencven éves úrral, aki érdekes információkkal szolgált a sheltie történetéről. Combe később többek között levelek és vidéki újságok cikkei alapján ellenőrizte az öregúr állításait, melyek messzemenően igaznak bizonyultak.

Ezek szerint az I. világháború előtt az öregúr családjának szomszédságában élt egy gátlástalan földműves és marhakereskedő, aki ugyan farmját elég sikertelenül művelte, de amúgy mindenből aranyat csinált, ami eladható árú volt. Mindig volt néhány kiéhezett kutyája, melyekről azt állította, hogy őshonos szigeti kutyák. Az biztos, hogy a környéken mindenki tudta, hogy a gazfickó családja már generációk óta tartotta ezeket a kutyákat, melyek egyetlen ebre sem hasonlítanak. Akkoriban nehéz sora volt a kölyökkutyáknak, mivel általában azonnal elpusztították az almot, amint felfedezték. Csak akkor tartottak meg néhány kölyköt, ha egy kiöregedett kutyát kellett pótolni, vagy a környékbeli nyaralóknak el lehetett adni őket.

Egy napon egy előkelő hölgy kereste fel a farmot, és egy alom kölyköt rendelt azzal a feltétellel, hogy nem hasonlíthatnak egyetlen más létező fajtára sem. A földműves-kereskedő a hölgynek is azt mondta, hogy kutyái őshonosak a szigeten, majd megkötötték az üzletet. Larwickban élt egy Logie nevű kutyakereskedő, aki nemcsak ebekkel kereskedett, hanem, mai elnevezéssel, kutyapanziót tartott fenn nyaralóknak vagy az öbölben horgonyzó hajók utasainak. Logie tudomást szerzett a nem kis pénzért eladott alomról, s azonnal megkereste az öreget, és hosszas alkudozás után sikerült néhány kölyköt saját magának megszereznie a szóban forgó alomból. Természetesen tenyészteni kezdte őket, s a környéken hamarosan Logie's toy-nak kezdték hívni ezeket a kutyákat. James Logie a másik kereskedővel együtt - akitől az alapító kölyköket vette - sokat tett az ősi fajta megőrzésért, azonban elkövette azt a hibát, hogy kutyáit collie-nak nevezte el, ami később számtalan bonyodalomhoz vezetett. Logie nyilván nagyobb népszerűséget, és persze több pénzt remélt ettől a névtől. 1908-ban javaslatára megalakult a Shetland Collie Club, hogy még jobban kiaknázhassa a fajtában rejlő aranybányát. A kutyakereskedőnek azonban némi problémája támadt több hivatalos testülettel is, így gyorsan összepakolt, és Ausztráliában telepedett le, minden további érdekeltségét Charlie Thompsonra hagyva. Ekkor a Logie's toyokat már shetland collie-knak hívták, s elérték a kiállítások világát is, ahol azonban maró kritikák kereszttüzébe került a fajta.

A skót juhászkutya ugyanis working collie-ból már show collie-vá vált, s a bírók és tenyésztők fejében ez a látványos, nagyon szőrös kép élt a fajtáról, melyre a mini collie ekkor még csöppet sem hasonlított. A skót juhászkutya hívei egyáltalán nem örültek, hogy a shetland-szigeteki fajtát collie-nak nevezték, s folyamatosan küzdöttek ellene. Két sheltie-t egyébként, Lerwick Flosst és Lerwick Besst, tévesen collie-ként regisztrált a Kennel Club. A korabeli kiállítások legtöbb győztese a Lerwick, a Nesting és az Inverness kennelekből került ki. A ma is ismert típus kialakításában természetesen szerepet játszottak a show collie-k is, hogy még tetszetősebb legyen a sheltie külleme. Ez azonban állatorvosi problémákat is eredményezett, a méret túlzott csökkentése pedig a szőrzet minél dúsabbá tételével párosult, ami persze egy igazi shetlandi terelési szituációban csak hátrányára vált volna a kutyáknak.

De visszatérve a fajta elnevezésére, a sheltie-rajongók az erős tiltakozás ellenére tovább küzdöttek fajtájuk elismertetéséért, egyelőre még shetland collie néven. 1909-ben megalakult a Shetland Collie Club of Scotland, Forbes Grant elnökletével. A klub patrónusai között olyan előkelőségek szerepeltek, mint Lady Marjorie Sinclair, Aberdeen grófnőjének lánya. Mivel még mindig folyt a küzdelem a collie elnevezés miatt, a két tábor az Our Dogs hetilap szerkesztőjéhez, Theo Marples-hez fordult tanácsért, aki arra kérte az érintetteket, fogadják el a Kennel Club által javasolt shetland sheepdog megnevezést. 1919-ben már English Shetland Sheepdog Club néven alakult új szervezet. Az 1909-ben elismert, de végleges nevét csak 1914-ben elnyerő fajtának 1915-ben adták ki az első CC címet. A modern sheltie koronájának igazi ékköveként tartják számon Ch. Sandpiper of Sharvalt, aki 1978-ban a belfasti Championship Show-n több ezer kutya közül elnyerte a Best in Show címet.

Bár napjainkban kevesen tenyésztenek sheltie-t kifejezetten a terelőösztön figyelembevételével, ez a készség még mindig megtalálható a fajtában. Érdekes tanulmányozni az American Shetland Sheepdog Association 1000 kutya terelési ösztönét vizsgáló felmérésének eredményeit. A kutyák 84 százaléka mutatott jellegzetes, tiszta terelési stílust, miközben az állatok és gazdájuk körül köröztek. Csupán 9 % nem mutatott tiszta stílust. A nyáj körül mozogva a kutyák 68 százaléka inkább az állatok közelében maradt, míg 32 % inkább szélesebb ívben mozgott. 35 % csendben dolgozott, míg 25 % egy kicsit ugatott csak terelés közben, a kutyák 40 százaléka pedig kényszerítő ugatást alkalmazott, tehát csak akkor csaholtak, ha az állatok némi ellenállást mutattak. Az amerikai felmérés vizsgálta a sheltie-k "szemmunkáját" is. Csupán 2 százalék dolgozott a border collie-hoz hasonló stílusban, szinte földhöz lapuló testtartásban "szuggerálva" a birkákat. 40 % "közepes szemű" volt, azaz szabadabb, felegyenesedő mozgásban köröztek az állatok körül, de azért megfeszített koncentrációval figyelték a nyájat. 48% képviselte a sheltie-re leginkább jellemző "laza szemű" stílust, azaz folyamatosan szemmel tartották ugyan az állatokat, de szabadon mozogva, távolabbi rálátással dolgoztak.

A tapasztalt sheltie általában csendben dolgozik, és csak szükség esetén alkalmaz kényszerítő ugatást. Kis mérete és "laza szemű" stílusa miatt a legtöbb sheltie inkább csak leül, ha éppen nem mozog, de nagyon ritkán fekszik le, mint a border collie, sőt leginkább állva pihen terelés közben. Mivel a sheltie mindenes farmer kutya volt, nem csak terelnie kellett, hanem a közeledő veszélyt is jeleznie, az állatok megközelítését illetően több stílus is elfogadott. Bár a sheltie már nem munkakutya, nagyon fontos, hogy a tenyésztők elsődleges céljai között szerepeljen az intelligencia, a munkakészség, sőt a terelési ösztön megőrzése, hiszen ezek a jellegzetes tulajdonságok teszik a fajtát olyanná, amilyen. A hazai fajtaklubok is lehetővé teszik a terelőösztön vizsgálatát, sőt versenyeket is rendeznek, és természetesen a felkészülésben is segítik az érdeklődőket.



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

Magyar vizsla kölykök eladók 20.000 Ft/db áron. 3 szuka, 2 kan. Augusztus végi elvihetőséggel. Oltási könyv 1 oltással. Érdeklődni telefonon: +36-70/705-6243

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)