Agarak
Néhány gondolat a kis olasz agárról
A fajta történetének áttekintése s néhány eddig nem közölt jellegzetesség leírása
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Zágoni Tamás  |  2011. április 21.

Néhány gondolat a kis olasz agárról

Az olasz agár a legkisebb agárfajta. Kis mérete ellenére az agarak minden tulajdonságát magán viseli, sőt külseje, mozgása sok csak rá jellemző vonást tartalmaz. Az angolok kémlelő ebnek (sighthound v. gazehound) nevezik, ez a furcsa megjelölés azt jelenti, hogy ez a kutya a szemével (s nem az orrával) vadászik.


Feltehetően az angol agár, a saluki, a borzoi, a skót szarvasagár, az ibizai- és a fáraó- kutya, a cirneco dell'Etna és a kis olaszagár közös őstől származik, mely mérete talán az angol agár és a kis olasz agár között volt. De az is felmerül, hogy ezt a fajtát az angol agár őséből tenyésztették ki, nem zárható ki azonban az sem, hogy a kis olasz agárból tenyészették ki az angol agarat. Ki tudja ?

Valószínű, hogy ez volt az első kedvtelésből tartott fajta. A fajta 2000, talán 5000 éves, már a római korban is ismert volt. Biztosra vehető, hogy a Földközi-tenger medencéjéből ered, onnan került Olaszországba, majd a XVI-XVII. században Angliába. Nem tudjuk hogyan. Talán a föníciaiak hajóján, de egyes anekdoták szerint a fajta Julius Caesar hajóján érte el Olaszországot. A császár a kis olasz agarakat állítólag Kleopátrától kapta ajándékba, aki történelmi feljegyzések szerint lelkes "olaszagár-tenyésztő" volt. Her-Neit egyiptomi királynő sírjának bejáratánál egy olasz agárhoz hasonlító kutya csontvázát találták meg. A királynő kutyáján kívül állítólag senki mást nem akart a halottak országába vezető útjára magával vinni. Pompeji romjainak feltárása során is találtak kis olasz agárnak tartható kutya megkövesedett maradványát, s itt akadtak először a "cave canem" feliratra, mely alighanem nem is a kutya kerülésére szólított fel, hanem arra, vigyázzunk, nehogy a kis kutya lábára lépjünk. Az előkelő római házak az olasz agarakat kedvtelésből tartották, de állítólag kihasználták azt is, hogy e kis kutya szívesen vállalkozik a patkányok és egerek megfogására is. A XVI. században Olaszországban igen közkedvelt fajtává vált, neve is innen ered. Számos kép bizonyítja, hogy a fajta Rómában jelen volt, csakúgy mint az európai királyi udvarokban. Alakját felfedezhetjük Giotto, Carpaccio, Memling, van der Weyden, David és Bosch képein. Az arisztokrácia körében egész Európában, Oroszországban is elterjedt és közkedvelt volt. Több történelmi személyiség pl. Nagy Katalin Cárnő, I. Jakab angol király és Viktória királynő kedvenc fajtái közé tartozott. Nagy Frigyes porosz császár vonzalma e fajta iránt legendás. Egyik kis olasz agarát, Biche-t a háborúba is magával vitte, s mikor az elveszettnek hitt kiskutya mégis megkerült, a császár állítólag könnyekben tört ki. Azokat, akik udvarában tettleg bántalmazták a kutyákat, a feljegyzések szerint börtönbüntetéssel fenyegette meg. Halálos ágya mellett is egy ki olasz agár vigyázott rá, s mikor a kis állat ágyáról leugrott, azonnal visszahozatta, s párnákkal vetette körül. Egyik kis olasz agarát a saját magának készíttetett szarkofágba temettette el. Miközben vacsorázott, kis olasz agarai állítólag szabadon jártak-keltek az asztalon, s kedvükre válogathattak az ételekből. Egy földesurának írt pénzutalványán egyik kis kedvencének tappancsának zsíros lenyomata látható, mivel az egy ürücombot ott fogyasztott el. Frigyes császár egy széljegyzet formájában meg is magyarázza a dolgot: kis kutyája úgy gondolta, kicsit zsírosabbá teszi a levélen átutalt pénzösszeget.

Egy ismert anekdota szerint egy afrikai törzsfőnököt a múlt században a kis olasz agár mozgása annyira magával ragadta, hogy egyetlen példányért 200 marhát ajánlott cserébe.

Az Amerikai Kennelklubban 1886-ban regisztrálták első alkalommal. Az Amerikai Olasz Agár klubot 1954-ben alapították s 1963-ban fordult elő első alkalommal, hogy olasz agár kapta Amerikában a best in show címet.

Az olasz agár annak ellenére, hogy sok könyvben az ölebek között tüntetik fel, igazi agár, mely vadászni képes. Mozgó tárgyakat több száz méterről képes észrevenni.

Különböző színekben létezik a fehértől a feketéig. Az európai standard szerint az egyszínű formák megengedettek, csak egy apró fehér folt lehet mellényként vagy az ujjakon, míg Amerikában nagyobb foltok, kétszínűség egyaránt elfogadhatónak számít. Bár törékenynek látszik, meglepően edzett fajta, bár utálja a hideget, az esőt, hideg éghajlatú országokban pl. Finnországban, Svédországban is gond nélkül tartható. A szabadban (különösen a kanok egy éves koruk körül) hajlamos felfedező utakra indulni. A ruhákat, bár sokszor az állatorvos tanácsára is rá kell adni, nem szereti, valószínűleg azért, mert gátolja mozgásában. Mozgására egyébként a rendkívüli gyorsaság jellemző, leginkább rövid, robbanásszerű vágtákra képes.

Mind a városban, mind a szabadban való élethez jól alkalmazkodik, de nem alkalmas arra, hogy kertben tartsák. Egyszerre szereti a lakás nyújtotta kényelmet, a luxust, de élvezi a természet adta aktivitásokat is, szeret szaglászni, rohanni, madarakat, sündisznót megpróbálja megfogni stb. A kis olasz agár kölyökre különösen vigyázni kell, alighanem úgy gondolja, képes repülni, mert kerítésen, ablakon, kilátóból könnyedén kiugrik, ha valami a képzeletét megragadja. Kirándulások alkalmával nagyon kell vigyázni rá, mert alighanem azt hiszi (mint a kisgyermekek) hogy tud repülni, s sokszor nagy magasságokból is kiugorhat. Kis olasz agaram egyszer a Hármashatárhegyen egy kilátóból kiugrott, melynek lábtörés lett a következménye.

Súlya 2-5 kg. Szőre rövid, kevés gondozást igényel . Háta ívelt, farkát gyakran behúzva tartja. Mellkasa keskeny, hasa behúzódott. Stopja kevéssé kifejezett, füle rózsasziromhoz hasonlóan hátrahajló, de ha figyel, akkor felemelkedik. Nem értékelhető előnyösnek a dülledt szem, az almaszerű kerek koponya. (Ezt a jelleget korábban egyes tenyészetek igyekeztek hangsúlyozni, mára már ez az irányzat egyértelműen divatjamúlttá vált.) Fogazata erős. Szaga nincs, ritkán ugat, de hangja relative kis méretéhez képest szinte komikus módon mély.

A családtagokhoz barátságos, a gyerekeket ha egyszer megszokta, szereti, de idegenekkel szemben tartózkodó lehet. Csecsemőkkel is megbízható, de vigyázni kell, mert előszeretettel a szájukat nyaldossa. Nagyon intelligens, emotionális intelligenciája rendkívüli, érzékeny, nem szereti a hangos szót. Igényli a sok simogatást, az érzelmi közelséget. Szeret bolondozni, megpróbálja gazdáját levenni a lábáról, tudatában van jópofaságának. idős koráig játékos marad, pl. a pórázt rágja, melyről azt hihetik, kölyökkutya. Mozgása rendkívül elegáns, mellső lábait szokatlanul magasra emeli, pipiskedve, peckesen jár. A fajtának ezt a jellegzetességét az utóbbi időben a tenyésztés során alkalmazott szelekcióval igyekeztek háttérbe szorítani. Szeret háromlábazni, a kezdő olasz agár tartó azt hiheti, tüske ment a lábába, mert akár 12 lépést is három lábon tesz meg. Irányt úgy változtat, hogy mellső lábaival lestoppol majd a hátsó felét felemeli, átdobja, s másik irányba kezd ügetni. furcsa, élettanilag szinte megmagyarázhatatlan, hogy négy lába látszólag sokszor külön életet él. Vágta közben a többi agárhoz hasonlóan szinte gömbbé válik, fejét behúzza, s úgy rohan. A versenyzést élvezi, könnyen átveszi a többi agár rendkívüli izgatottságát.

A legkisebb fájdalomra igen érzékenyen reagál, hosszan énekelve jajgat.

Ha nem vigyázunk, a tányérról egy pillanat alatt elveszi, ami neki kell, akkor is ha nem kell, kész elrejteni a lakásban valahol. Ha ezt a rejtekhelyet felfedezzük, azonnal egy újat talál. Ott (akár padlón vagy kövön is) kitartóan ásni kezd, majd az orrával próbálja az avart ráteríteni a zsákmányra. Szereti a vendégséget, ilyenkor természetesnek veszi, hogy a tányérokat végignézi, majd gátlás nélkül elveszi, ami éppen megtetszik neki.

Élvezi a kirándulást, a családi programokat. Ilyenkor láthatóan családtagként viselkedik.

Engedelmesség, szobatisztaság. Kitartóan és következetességgel elérhető, hogy bármit megtanuljon, de a fekvésre nemigen hajlandó. Szobatisztaság csak következetes neveléssel érhető el nála, ajánlják azt, hogy papírra szoktassuk, s a papírt a lakás bejáratához egy közelebb vigyük. Be kell vallani, egyik-másikuk soha nem válik szobatisztává. Sőt, Különös érzelmi felhangot kaphat, hogy a család melyik tagjának ágyát jelöli meg rendszeresen. Egyes közlemények a macskaalmot is ajánlják, tekintettel arra, hogy télen hidegben, esőben szinte csak erőszakkal lehet az utcára kivinni.

Vigyázni kell, s meg kell idejekorán tanítani arra, hogy futás közben ne csak előre, hanem vissza is fusson. Könnyen előfordulhat, hogy kétségbeesve keres minket, miközben valaki elveszett kutyának hiszi, s haza próbálja vinni. utcán nem szabad elengedni, nem megbízható oly tekintetben, hogy az úttesten nem szalad át. (Az USA-ban, ahol igen kedvelt fajta sok gázolásról számoltak be) A vizuális élmények ugyanis annyira lekötik, hogy pl. egy másik kutya láttán se lát se hall, hiába tiltjuk meg neki, átrohan az úton, s ez természetesen végzetes következményekkel járhat. Nagyon szeret autóban utazni, ilyenkor nehéz rábírni, hogy ne az autót vezető gazdi ölébe üljön. Különösen este a villogó fények, autók teljesen lenyűgözik, az akkor eléje táruló látványözönt fenemód élvezi.

Nehéz, szinte lehetetlen leszoktatni arról, hogy ne bújjon éjjelre gazdája mellé, a takaró alá. Ebben talán az is segíti, hogy évszázadokon át használták ágymelegítőnek, s talán ez vérébe ivódott, tudjuk az etológia tudományából, hogy számos környezeti hatás az évszázadok során genetikusan rögzülhet, lehet, hogy ez történt itt is. Nemcsak a takaró alá, hanem a takaró huzatába is képes bebújni, reggel felébredés után ott aztán mozdulatlanul fekszik, hagyja magát beágyazni. Nem egy kezdő olasz agár tartó megrémült ilyenkor, azt hitte, kutyája megfulladt talán. (Ez a viselkedési forma tudtommal még a macskák ragdoll nevű fajtájában fordul elő.) Hajlamos az asztal, a szekrény tetejére felugrani.

Jó versenyző. Ha megtorpan verseny közben, hiába hívjak, mindig azon az úton fut vissza, mint tulajdonképpen minden agár, amelyen odafele futott.

Nagyon hűséges, akkor, amikor gazdája meg szokott érkezni, kitartóan ül az ajtó előtt, s ha nem jön meg, akkor csalódottan a helyére vonul. Ha el akarják onnan vinni, sokszor félelmetesen próbálja megvillogtatni (egyébként tekintélyes) fogsorát.

Ha örül, lábát V-alakban kitárva ugrál előre, extrém esetben felugrás közben hátsó lábával az ég felé rúg. Ha örül, a lépcsőn úgy megy lefelé, mellső lábaival továbbhaladva hátsó lábaival felfelé rúg. Majd kényeskedve és hátsó lábait a mellsőhöz zárja.

Jól jelez, de nem jó házőrző.

Terelőkutyának kitűnő: ha juh v. kecskenyájjal találkozik, kitartóan üldözi őket, ahogy azok menekülnek előle, egyre jobban vérszemet kap.

Utálja a vizet nem hajlandó belemenni.

Tudja, minden este lábat és hasat stb. kell mosnia, mert ágyban alszik, séta után készségesen ugrik be a kádba, de ha lehet, s éppen kedve úgy diktálja, megpróbálja elbliccelni.

Mielőtt elalszik, kitartóan ás, ez ősi ragadozó ösztön, el akar rejtőzni ilyenkor.

Nem méri fel az erőviszonyokat, bármilyen nagy kutyát gondolkodás nélkül megtámad, nem tanul abból, ha megharapják. De legtöbbször megadja magát már előre.

Minden kutyával, emberrel barátkozik, akkor is kapcsolatot próbál egy kutyával teremteni, ha az ki van kötve, s hörög, ugat rá. Az olasz agár ilyenkor farkát csóválva, kedves arccal próbálja mérges társát megszelídíteni.

A kis olasz agár könnyen szül, jó anya.

Igen erős a kanokban a szexuális ösztön. Ha közelben, akár 1 km-es körzetben tüzelő szuka van, azonnal ott terem, hiába tiltjuk neki. Bármilyen nagytestű kutyával is gondokozás nélkül próbál párzani, a szuka nemtetszése aligha izgatja. Asztal lába, gazdi karja, jobb híján bármi megteszi. Párzás után a kan és a szuka egy pontra vizel, majd a vizeletet közösen nyalják fel. Furcsa rítus ez. (Hasonló szertartást whippeteknél láttam még.)

A kis olasz agár könnyen szül, jó anya.

A fajta bizonyos betegségekre genetikus állománya révén hajlamos, ilyen a pajzsmirigy csökkent működése, az epilepsia, a térdkalács ficama, a retinitis pigmentosa, mely vakságot okoz. Tipikus még a szőrzet foltos elvesztése is. A fajta kék változata, csakúgy mint pl. dogok esetében bőrbetegségekre, szőrhullatásra különösen hajlamos.

Mindent összevéve a kis olasz agár tartása rendkívüli élményeket ígér, ez a fajta érzelmileg sokszor minden fajtánál többet nyújthat az embernek. Rendkívüli humorával, jókedvével sok nehéz pillanaton átsegíthet, megvigasztalhat. A kutyával együtt résztvenni coursingen vagy racingen igen szórakoztató. Könnyen megtanítható az agilityre, ez az a sport, ami kutyának s embernek egyaránt kellemes mozgást ígér. De ez nem az a fajta, amelyiket bármely kutyaszerető embernek ajánlhatnám. Kellő humor, élettapasztalat kell hozzá; s nem szabad sok olyan dolgot elvárnunk tőle, amelyik egy átlagos kutya esetében természetes.



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)