Juhász- és pásztorkutyák
Német juhászkutya-tenyésztés - emlékezz a múltra, élj a mának, és bízz a jövőben!
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2007. március 10.

Ezúttal Bíró Zsoltnál és feleségénél, a vom Haus Christa német juhászkutya kennelnél tettem látogatást, hogy munkájukról beszélgessünk.


Ahogy Zsolt a házba vezetett, a kertben rendezett kennelek sora tűnt fel, mindegyikben érdeklődő, fülüket hegyező német juhászkutyákkal. Némelyikük izgatottan, mások kíváncsian fogadták érkezésemet. Ha tudtam volna előre, hogy Zsolttal olyan kellemesen, ámde kora estébe nyúlóan elbeszélgetjük majd az időt, biztos az interjú előtt meglapogattam volna néhányukat.

Gyakori tapasztalatom, hogy nagyon sok tenyésztő, akivel eddig beszélgettem, német juhászkutyával kezdte a kutyázást. Feltételezem, hogy nálad sem volt másképp.

Igen, az én első kutyám is német juhászkutya volt. Emlékszem, még gyerekkoromban, az egyik pesterzsébeti majálison láttam egy kutyabemutatót. A főszereplők természetesen német juhászkutyák voltak. Elvarázsolt az a tény, hogy emberek miként tudják teljesen irányításuk alatt tartani kutyáikat. Hosszas unszolásra aztán szüleim beadták a derekukat, és megkaptam életem első kutyáját. Az, hogy kitartottam a fajtánál, elsősorban neki köszönhető. Mivel kiváló képességű állat volt, én pedig rendkívül lelkes gazdi, sokat jártunk kutyaiskolába, aminek eredményeképpen IPO III. szintű vizsgát is tettünk, és számos versenyen szerepeltünk kisebb-nagyobb sikerrel. Ahogy telt az idő, és látták eltökéltségem, valamint eredményeimet, egyre többen - köztük tenyésztők is - megkértek, hogy készítsem fel kutyáikat munkavizsgára, tenyészszemlére. Az egyik ilyen felkérésért cserébe Szabó Imre barátomtól, a Schondorfi Kennel tulajdonosától egy kölyökkutyát kaptam, aki, bár nem volt tudatos választás, mégis kiemelkedő minőségű kutyává cseperedett. Sok kiállítási győztes cím mellett a Főtenyészszemlén Kiválasztott Kitűnő minősítést kapott, ami a legmagasabb elérhető eredmény ennél a fajtánál. Az ő hatására indultam el a tenyésztői-kiállítói pályán, közel húsz évvel ezelőtt. Úgy is fogalmazhatnék, hogy tulajdonképpen Imre tehet mindenről...

Persze ahogyan egyre jobban belefolytam a kutyázásba, úgy vállaltam egyre több közösségi munkát. Elkezdtem bírálni, illetve egy időben tenyésztési főfelügyelőként is tevékenykedtem. Mostanra - ahogy mondani szoktam - sikerült visszaküzdenem magam egyszerű klubtaggá. Mikor az ember egy közösség érdekében feladatokat vállal, többletterheket aggat magára, óhatatlanul kevesebb időt és energiát tud saját munkájára fordítani. Természetesen a cél érdekében az ember meghozza ezt az áldozatot, de ha egy idő után úgy érzi, hogy egy soha meg nem térülő, végeláthatatlan vállalkozásba fektet, közben pedig saját tevékenységének eredményessége ezzel párhuzamosan csökken, akkor törvényszerűen elérkezik az a pont, amikor számot vet önmagával, és megpróbálja átértékelni saját helyzetét. Tapasztalataim szerint, bár a német juhászkutya kiképzésével, tenyésztésével foglalkozó hazai szervezetek céljai közösek, annak megvalósításban mégsem értenek egyet, aminek eredménye személyes ellentéteken alapuló, vég nélküli viszálykodás. Ez különösen hazai viszonylatban és ekkora állomány mellett nem szolgálja a fajta minőségének javítását és egységesítését. Megmondom őszintén, én belefáradtam ebbe a szüntelen szélmalomharcba, és elérkeztem egy pontra, ahol döntenem kellett. Bár sokak számára ez esetleg önző döntésnek tűnhet, úgy határoztam, hogy inkább szeretett elfoglaltságomnak, saját tenyészetemnek, saját kutyáimnak szentelem időmet és energiámat.

Ha bizonyos kutyafajták tenyésztési irányának szétválásáról beszélünk, akkor a német juhászkutyaesete erre a legmarkánsabb, leglátványosabb példa. Szükségszerű volt e fajta "szétszakadása"?

Azt gondolom, hogy bár nem üdvözítő, de mindenképpen kiszámítható volt ez a folyamat. Ennek kezdete körülbelül a '70-es évek végére, '80-as évek elejére datálódik. A '70-es évek végéig sokszínű, de egységes németjuhászkutya-állományról beszélhetünk. Bár az adott populáción belül markánsan felismerhetőek voltak különböző típusok, ezek mégsem határolódtak el olyan élesen egymástól, mint manapság. A '80-as évek elejétől a németországi Német Juhászkutya Egyesület (SV) Hermann Martin nevével fémjelzett korszakában bevezetett típusváltás válaszút elé állította a tenyésztőket. Egy jelentős csoport a kijelölt új úton - küllemi jegyek alapján mindenekfelett egységesített típus - haladt tovább, míg egy másik réteg továbbra is a kutyák belső értékeit és munkateljesítményét tartotta elsősorban szem előtt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy mai munkatenyészetből származó kutyatörzskönyvében, illetve egy küllemvonalú kutyatörzskönyvében az 5-6. generációban javarészt ugyanazokat az ősöket találjuk. Ebből is jól látszik, hogy nincs másról szó, mint hogy a tenyésztők ugyanabból az állományból kiindulva eltérő szelekciós utat választottak, aminek eredményeképpen 5-6 generáció alatt két ennyire eltérő állomány alakult ki.

Mindezt a folyamatot tovább súlyosbította, hogy az elvárások mindkét irányzattal szemben (küllem és munka) egyre magasabbak, aminek eredményeképpen a tenyésztés egyre inkább a szélsőségek felé tolódott el. Ez önmagában is igen súlyos probléma, hiszen az egymástól gyökeresen eltérő - használati területek- az átlagtól lényegesen eltérő egyedeket célozzák, holott normális esetben a tenyésztésnek éppen egy erős, megbízható átlagot kellene nyújtania. Az adott célok könnyebb és gyorsabb elérésének érdekében mindkét tábor megkötötte a maga kompromisszumait. A küllemesek (HochZucht) kutyáik belső tulajdonságaival és használati adottságaival szemben elnézőbbek, míg a munkavonalasok (Leistungs) számára viszont kutyáik külleme gyakorlatilag nem mérvadó, ők ebben sokkal "toleránsabbak". Az elmúlt húsz év alatt a végletek hajhászása közben sikerült az egykor egységes állományt genetikailag is oly mértékben kettéválasztani, hogy újraegyesítése szinte lehetetlen.

Biztos égbekiáltó butaságot kérdezek, és előre elnézést kérek, ha tenyésztők számára szentségtörő dolgot vetek fel, de a kialakult helyzetet nem lehetne a küllem és munkavonalak átgondolt keresztezésével helyrehozni?

Sajnos nem. Történtek kísérletek a küllem- és munkavonalak keresztezésére, de ezek a próbálkozások zsákutcának bizonyultak. A gyakorlatban az ilyen párosításokból származó kutyák sem küllemben, sem belső tulajdonságaikban nem ütötték meg még az átlagos szintet sem. Az élet tehát bebizonyította, hogy a fajtatenyésztés során sokkal könnyebb elveszíteni egy fontos tulajdonságot, mint ismét visszaállítani a hiányosságot. Ezt mindenkinek az eszébe kellene vésnie, mert nemcsak az egész állomány, hanem a saját tenyészet szintjén is így működik. Ezért lényeges, hogy a tenyésztők az adott fajta értékét adó külső és belső tulajdonságok megőrzését, és ha kell, javítását tűzzék ki célul maguk elé.

Valami elképzelésed, vagy ötleted lenne a megoldásra?

Ötletem van, de mindenekelőtt szeretnék valamit tisztázni. A világon nincs még egy olyan - kézben tartott - fajta, mint a német juhászkutya. Ez azt jelenti, hogy az anyaországnak, vagyis Németországnak olyan presztízse van, hogy mindenki kénytelen az iránymutatásaikat követni, aki ezzel a fajtával eredményesen akar foglalkozni. Mi itt Magyarországon ötletelhetünk, de sajnos készen kapjuk a dolgokat, a jót és a rosszat is. Csak követünk, és nem vezetünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy semmi tennivalónk nincsen, pusztán érzékeltetni akartam a viszonyokat.

Úgy gondolom, az visz közelebb a megoldáshoz, ha arra törekszünk, hogy az ország állományán belül megnöveljük az "elit" kategóriába tartozó kutyák arányát. tudni kell, hogy a tenyészállomány elitrétegét az ún. körungon választják ki, amely nagyon magas elvárásokat támaszt küllem, egészség, valamint használati értékek tekintetében. Reális elbírálás mellett ez lehetne az a közös nevező, amely közelíthetné a küllem- és munkavonalú kutyákat egymáshoz, tekintettel az azonos feltételrendszerre. Amennyiben ez az elitállomány adná a tenyésztés gerincét, akkor, ha teljesen nem is, de lassan visszatérhetnénk a stephanitzi elképzeléshez, a sokoldalú és minden tekintetben kiváló képességű német juhászkutyákhoz.

Az állomány kettéválását követően egy idő után az anyaországi tenyésztés irányítói is határozott lépéseket tettek a használati értékek megőrzése és javítása érdekében. Ezt jelzi, hogy az elmúlt 10-12 évben igen magasra emelkedett a mérce a főtenyészszemlék őrző-védő teljesítménypróbájánál. Manapság itt már tényleg csak a kifejezett ösztönadottságokkal rendelkező kutyák képesek tartósan a felszínen maradni és komoly eredményeket elérni. Ezzel arra akarják sarkallni a tenyésztőket  amennyiben ezeknek a magasabb kihívásoknak is meg akarnak felelni kutyáikkal, hogy munkájuk során nagyobb hangsúlyt fektessenek a belső tulajdonságokra is. Rendívül fontosnak tartom azt is, hogy a tenyészegyedek alkalmassági vizsgálatát egyre több, a fajtához értő, azzal dolgozó, az anyaországgal aktív kapcsolatot tartó ember bírálja. Én személy szerint elképzelni is nehezen tudom, hogyan véleményez vagy tenyészt valaki egy használati kutyafajtát anélkül, hogy a kiképzésével ne foglalkozna legalább alapszinten.

Te a magad háza táján mit teszel az említett célok megvalósítása érdekében?

Semmivel sem teszek többet vagy kevesebbet, mint minden lelkiismeretes tenyésztőtársam. Sok elvárást támasztok a kutyáimmal szemben, és bizony le merem venni és el merem dobni azt a bizonyos rózsaszín szemüveget, mert nekem nem elég a szép kutya, én jó kutyát akarok! Azt gondolom, hogy a német juhászkutya tenyésztésének egyetlen értékmérője létezik, ez pedig a teljesítmény. A teljesítmény mércéje számomra a külső és belső tulajdonságok harmóniáját, valamint az adott feladatnak való maximális megfelelést jelenti.

Annak érdekében, hogy lépést tartsunk a korral, másfél évtizede járunk Németországba, aktív kapcsolatot tartunk németországi tenyésztőkkel, bírókkal, valamint évek óta rendszeres látogatói, résztvevői vagyunk a német Sieger-kiállításoknak. Mi egyébként nagyon szeretünk kiállításokra is járni, melyekre úgy tekintünk, mint saját tenyésztői munkánk, elképzelésünk időnkénti megmérettetésére. Ezáltal képet kapunk arról, hogy hol tartunk. Ez persze nem kevés energiát igényel. Tavaly például csak augusztusban 8500 km-t utaztunk kutyáinkkal, és Európa hat különböző országában jártunk kiállítóként. Emellett van egy kis csapatunk, akiknek segítségével a saját tenyészetünkből kikerült kutyáinkat hetente több alkalommal is tréningezzük. Jelen pillanatban a tenyészetünkből 11 kutyajár ki hozzánk a kutyaiskolára, ahol mindegyikük az adott szinten - ahol jelenleg tart eredményesen dolgozik, gazdájuk és az én legnagyobb örömömre. Nagyon üdvösnek tartanám, ha a kutyakiképzés lehetőség szerint egyre szélesebb tömegbázisra épülne. Úgy látom ugyanis, hogy öregszik a kutyás társadalom. Az embereknek kevesebb az ideje, több a kötelezettsége, a fiatalokat pedig rengeteg impulzus éri, melyek elvonják figyelmüket erről a csodálatos sportról, ami rendszerességhez és következetességhez szoktat, melynek a mindennapi életben is hasznát vehetjük.

Ezek szerint ti tenyésztőként nemcsak a kiállításokat, hanem a kiképzést is fontosnak tartjátok?

Az én alapvető célkitűzésem egészséges, képezhető, jó ösztönadottságú kutyák tenyésztése, melyek egyaránt alkalmasak kiállítások látogatására, házőrzésre, kutyaiskolai foglalkozásra, vagy családi kedvencnek. tudomásul kell venni ugyanis, hogy a német juhászkutyák igen-igen nagy arányban egyszerű családi kutyaként élik életüket. Ám ez a fajta még kedvencként is megköveteli a rendszeres foglalkozást, és minimum az alapengedelmességi képzést. Félreértés ne essék, tisztában vagyunk vele, hogy kutyáink hiába teljesítik az elvárásokat az iskolán, közülük mégis nagyon kevesen lennének alkalmasak munkaversenyeken komoly eredmények elérésére, de mint mondtam, a versenysport nem a mi asztalunk.

Otthon viszonylag kis állományunk van (jelenleg hat kutya), de szoros kapcsolatot tartunk a tőlünk kikerült, de közös tulajdonban lévő kutyák gazdáival, akikkel csapatban dolgozunk. Különösen hálás vagyok ezért feleségemnek és barátaimnak önfeláldozásukért, mert nélkülük nem jutnánk előre. Nálunk évente általában 2-3 alom születik, de az is akkor, ha a párosításból elképzelésünknek megfelelő kiskutyát szándékozunk megtartani magunknak. Egyébként legalább 4-5 kutyát felnevelek, mire egy felnőtt tenyészegyedként is bizonyítja alkalmasságát, mert menet közben fennakadnak saját, többlépcsős szűrőink valamelyikén. Azt azért nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a sokak által lenézett kiállítások is igen magas követelményeket állítanak a kutyák elé. Egyrészt az utazás, a tömeg, a sok idegen ember és kutyanem kevés mentális terhelést jelent, amit csak stabil idegrendszerű kutyák képesek elviselni. Másrészt manapság a sikeres szerepléshez messze nem elég egyszerűen csak bevinni a kutyát a körbe. Mi a barátainkkal együtt komolyan készülünk az ilyen megmérettetésekre, és a ringdresszúrát a korai szocializációval, illetve a kutyaiskola látogatásával párhuzamosan, már egészen fiatal kortól gyakoroljuk a kutyákkal. A német juhászkutya ún. kettős felvezetésű, azaz a ringben álló kutyát kívülről hívogatva lehet ösztökélni, hogy minél jobban mutassa magát. Ez ugyanolyan speciális és rendszeres tréninget igénylő munka, mint például a kiképzés.

Büszke vagyok rá, hogy kutyáink ismertek a ringben való otthonos mozgásukról, arról, hogy látszik rajtuk, jól érzik magukat és maximális teljesítményre képesek a körben. Enélkül nem lesz győztes a legjobb kutyasem. Sosem szerettem azokat a magyarázatokat, melyek "mi lett volna ha..."-val kezdődnek. Az ember úgy lépjen a körbe a kiállítás reggelén, hogy nyugodtan elmondhassa, ő mindent megtett a siker érdekében.

Érzésed szerint hol tartotok az általatok kitűzött célokhoz képest?

Egy világhírű német kennel (Wienerau) tulajdonosát szeretném idézni: A tenyésztésben nem szabad elkeseredni, ez egy hosszú játék, melyben hét szűk esztendőt hét bő esztendő követ és fordítva. Az elmúlt évek során számos kiemelkedő eredményt értünk el, de szerintem az igazi tenyésztő állandóan elégedetlen, mindig előre néz, és generációkban gondolkozik. Nem szégyellem bevallani, hogy minél több almot hozunk le, annál tapasztalatlanabbnak érzem magam, és annál inkább úgy látom, hogy a tenyésztés mindig szolgál váratlan meglepetésekkel. Egy-egy igazi klasszis kutyát extra ajándékként kap az ember, és sokszor a kevésbé tudományosan tervezett almok bizonyulnak a legjobbnak.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni az utódellenőrzések fontosságát. Most például van a tenyészetemben egy erős átlagot képviselő saját tenyésztésű szukám, mely wesen, küllem és egészség tekintetében viszont csodálatos almokat hozott eddig. De volt dolgom olyan csúcskutyával is, melyet két különböző kantól származó két alom után kivontam a tenyésztésből, mert egyszerűen nem örökítette tulajdonságait.

Most pillanatnyilag úgy érzem, hogy kennelünk fiatal generációja nagyon ígéretes. Általuk talán sikerül megvalósítani régi álmomat: az anyaroszágban bizonyítani munkánk eredményét, és komoly helyezést elérni a német Sieger-en egy magyar tenyésztésű és tulajdonú kutyával. Azért titokban megsúgom, hogy a legnagyobb élményt még mindig az jelenti, ha kiviszem kutyáimat az erdőbe vagy a mezőre, és gyönyörködhetek benne, ahogy önfeledten, szabadon mozognak. Számomra nincs ennél szebb látvány. Ez még a legnagyobb nehézségek közepette is folyton megerősíti bennem a német juhászkutya iránti szeretetemet és elkötelezettségemet.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)