Társasági kutyák
Elképzelhetetlen, hogy öreg kutyáktól váljunk meg, Mopsz
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2006. november 21.

Ahogy megérkeztem a fajtát hazánkban honosító Bánhidi Pali bácsi és Bánhidi Pálné, Marika Jutadombi Mopsz Kenneljéhez, mintha más világba csöppentem volna. Az előszoba valóságos kutyás szentélyként fogadja a látogatót.


A falon egykori kutyák fotói díszelegnek, felettük a számtalan medál, kupa és serleg, de helyet kapott egy márványtábla is, mely az eltávozott kedvencek számára állít örök emléket.

 

Az előszobán áthaladva a békés, csendes légkört egy idősödő mopsz-házaspár ugatása töri darabokra. A laikus esetleg azt gondolhatná, hogy vérmes jószágokkal van dolga, ám a két elzárt mopi ahogyan Bánhidiék becézik őket valójában csak azt teszi szóvá méltatlankodva, hogy nem rohanhat azonnal barátkozni.

Amikor bejöttünk, újfoundlandik fotóit láttam a falon. Ez csak "szerelem", vagy a tenyésztésükkel is foglalkoztak?

Marika: tulajdonképpen az újfoundlandi kapcsán kezdtünk el tenyészteni. első kutyánk 76-ban érkezett, 78-ban kiváltottuk a jutadombi kennelnevet, melyet aztán később a mopik megörököltek. Az utolsó újfoundlandi-almunk 94-ben született, és ezt követően úgy döntöttünk, abbahagyjuk. Döntésünknek több oka is volt. Egyrészt korunknál fogva már nem éreztünk elég energiát magunkban ahhoz, hogy ilyen hatalmas testű kutyákkal foglalkozzunk, másrészt azt tapasztaltuk, hogy az újfoundlandi tenyésztése teljesen a show irányába fordult. Ennek megfelelően a küllemi elvárások és a szőrzetápolási szokások is megváltoztak, amivel nem tudtunk maradéktalanul azonosulni.

A mopszok hogy jöttek a képbe?

Pali bácsi: tulajdonképpen 84-től, ugyanis ekkor találkoztunk az ügetőn megrendezett CACIB kiállításon egy keletnémet házspárral, akik mopsszal érkeztek. Általában sok nagytestű fajtát tartó, tenyésztő ember jut el előbb-utóbb odáig, hogy szeretne valami kisebbet, amit másképp és másért lehet szeretni. Mi is közéjük tartoztunk, és akkoriban már terveztük egy kistestű kutyabeszerzését, amit lakásban lehet tartani, és állandóan az ember közelében lehet. Újfoundlandijaink kedvük szerint bejárhattak a lakásba, de ők alkatuknál fogva inkább kint érezték jól magukat. Mondanom sem kell, hogy akkortájt nem volt egyszerű külföldről kutyát szerezni, de végül aztán Csehszlovákiából sikerült szert tennünk egy szukára, akihez később az NDK-ból egy kan is érkezett. Az első 3-4 évben lépten-nyomon megállítottak, hogy milyen fajta. Még az is előfordult, hogy egy egyetemi állatorvos-professzor is zavarba jött, mikor beállítottunk hozzá.

A 90-es évek elején, miután hazánkban is ismertebb lett a fajta, három import kan hozott áttörést az állomány javításában, név szerint: Dante Poem, Hugo Reynok és Chicco of Walliday's Home. Ennek az időszaknak legismertebb és elismert kennelei: a Nagykovácsi-Alba Kennel (tul: Jámbor Károly-Horváth József), A Ji-Pin Kennel (tul: Richter Józsefné) és a napjainkban is sikeres Pannonszépe Kennel (tul: Bolyós Zoltánné). A 90-es évek végén új korszak kezdődött, amikor már lehetőség adódott távolabbi országokból is kitűnő vérvonalú kutyák importjára, és ma már lemérhető, hogy ezek a mopszok név szerint: Foto, Zuzu (szuka) és Boomer új, az európaitól kissé eltérő, de mindenképpen jó küllemű, erős csontozatú és kitűnő fejformájú utódokkal javították a hazai állományt. A tenyésztők között vitatott az amerikai típus megítélése, de tény, hogy a világ élvonalbeli tenyésztőinek mindegyike használt és használ amerikai típusú mopsokat tenyészetében. Szeretnék megemlíteni a teljesség igénye nélkül olyan jelenlegi kenneleket is, amelyekből a kikerülő kutyák hazai és külföldi kiállításokon is elismerést szereznek a magyar mopszoknak. A Black-Schnau Kennel, tulajdonosa Hevér László, kitűnő típusú holland és svéd import kutyákkal teszi egyre ismertebbé és eredményesebbé tenyészetét. A Top Team Kennel tulajdonosa, Ozvald Helga, bár kilenc éve kezdte meg a tenyésztést, de jó érzékkel és bátran nyúlt az amerikai vonalakhoz. A Remizmenti Buflák Kennel tulajdonosa a Szitás házaspár, akik már több éve a hazai tenyésztők élvonalába tartoznak.

Ha már a tenyésztés szóba került: van esetleg valami tudnivaló, amit érdemes másoknak is megszívlelniük?

Marika: Problémaként sokszor látjuk, főleg tenyészszemléken, hogy nagyon sokan nem fordítanak elég időt és energiát a kölyökkori szocializációra. Azt nem tudni, hogy a korábban már említett időhiány, vagy túlzott aggodalom (pl. fertőzésektől, más kutyáktól stb.) az oka, de ez mindenképpen káros jelenség. A körültekintően felnevelt mopi ugyanis nyitott, barátságos, magabiztos egyéniség, és ilyennek is kell maradnia.

Pali bácsi: Van még pár megfigyelésünk, ami nemcsak kifejezetten a mopszokat, hanem úgy általában a kutyákat érinti, s megnyilvánulásai nem túl biztatóak. Arról van ugyanis szó, hogy a maimodern világ káros hatásai mintha kutyáinkat sem kímélnék, és egy csomó olyan dologgal kell szembesülnünk, ami azelőtt ismeretlen volt. Például az utóbbi időben nehezebben vemhesülnek a kutyák, gyakori a császározás, egyre több az allergiás, immunrendszeri, illetve bőrproblémákkal küzdő kutya. Régen a munkahelyi szabadságot a vemhes szuka várható szülésének időpontjához igazíthattuk; ma ez már szinte kiszámíthatatlan. Mondanak ezt is, azt is, de mindezek igazi okát pontosan nem lehet tudni.

Pali bácsi: Újabban kistestű fajtás körökben is terjed a visszafogott felnevelés elmélet, aminek lényege, hogy 1-1,5 éves koráig csak mérsékelten etetik a növendéket, ezzel akarván megelőzni a későbbi problémák kialakulását. Saját meglátásunk szerint pontosan 1-1,5 éves koráig kell a mopinak mindent megkapnia, mert amit ekkor elmulaszt, azt nem fogja tudni bepótolni. Mi saját magunk főzünk a kutyáinkra, legfeljebb csak humán patikában vásárolt kálcium-foszfátot adunk nekik kiegészítésként. A mopik egyébként rettentően szeretik a hasukat, így étrendjüket a megmaradt házikoszttal is kiegészítjük. Elképzelésünk helyességét számunkra az igazolja, hogy saját kiskutyáink (melyeket sosem választunk ki előre az alomból, hanem azt tartjuk meg, amelyik utoljára megmarad) ezen a menün felnevelve, kifejletten sokszor szebbek lettek, mint alomtestvéreik.

Marika: Lényegesnek tartom hangsúlyozni azt, hogy a típusos mopsz is lehet egészséges. Ezt azért tartom fontosnak, mert körülbelül nyolc éve megjelent Magyarországon egy olyan szemlélet, hogy a könnyebb, vékonyabb, ránctalanabb fejű  magyarul kevéssé típusos  kutyák egészségesebbek. Ezzel nem értünk egyet. A mopsztenyésztésnek valóban célja az egészséges, jól mozgó, légzésproblémáktól mentes egyedek tenyésztése, de mindeközben igenis meg kell őrizni a fajta különleges küllemét is. Szintén sok buktatót rejt magában az európai és amerikai vonalak keresztezése, és csak jól átgondoltan, tudatosan érdemes belevágni. ugyanez érvényes a fekete színű egyedekre, illetve a fekete és beige színű párosításoknál is.

Remélem, nem veszik sértésnek, de én elég sok idős kutyát láttam, és talán néhány fiatalt. Mi ennek az oka?

Marika: Aranykoszorús mestertenyészetként számtalan Hungária Champion cím mellett négy Interchampion (az első Ich. címet elért mops is a miénk volt) és saját tenyésztésű világgyőztes kutyával büszkélkedhetünk. Egy idő után és ez minden hasonló eredményeket felmutató tenyészetre jellemző valamelyest lelassul az előrehaladás. Az elmúlt 4-5 évben ránk is ez a jellemző. Ekkor szokott bekövetkezni, hogy a felnőtt vagy idősebb tenyészkutyákat eladják, helyükre pedig friss vérvonalú, új egyedeket hoznak. Nálunk azonban a tenyésztés erős érzelmi alapon működik: elképzelhetetlen, hogy felnőtt vagy öreg kutyáktól váljunk meg, sőt olyan is előfordult, hogy korosodó kutyát is visszavettünk magunkhoz gazdája elhalálozása miatt. A mopszok ráadásul hosszú életűek: első kutyánk 15 év 7 hónapot töltött velünk. Így természetes, hogy lassabban halad az ember. Két éve 14 kutyánk volt, jelenleg nyolc van, amiből hat öreg kutya, viszont úgy tűnik, a két másfél évestől bízvást remélhetjük a felfutást.

Úgy gondolom, hogy Önök tapasztalataiknál fogva hitelesen tudnak képet alkotni azokról a változásokról, amelyek a kutyázásban tapasztalhatók az elmúlt évtizedekben. Mi a legnagyobb különbség?

Pali bácsi: Nehéz ezt egyszerűen megfogalmazni. Rengeteget változtak az emberek, a mentalitás, ami nyilván a megváltozott körülmények, nehezedő terhek, időhiány stb. miatt következhetett be. A kiállítások mindenhol a világon a népszórakoztatás irányába mozdultak, úgymond show-vá váltak, melyre sokkal inkább a rivalizálás, mintsem a baráti versengés a jellemző. Annak idején mi még sporttársnak szólítottuk egymást. Egy kiállítási napon több kutyavolt, mint manapság egy nemzetközi verseny két napján összesen. A különböző fajták tenyésztői, tulajdonosai egy-egy nagy társaságként foglaltak helyet a ringek szélén, és kedélyes hangulatban beszélgettek. Ezzel szemben manapság jelentősen lecsökkent a kutyások aktivitása, és még az a kevés ember is klikkesedve, külön csoportokba tömörülve, bizalmatlanul, sőt olykor ellenségesen méregeti egymást.

Marika: Hasonló a helyzet a fajta iránt érdeklődőkkel is. Nemrég találkoztunk egy olyan emberrel, aki még a legelső, 86-ban született almunkból vásárolt kutyát. Ő pusztán szeretetből választotta ezt a fajtát, és a mai napig boldog nosztalgiával emlékszik vissza kutyusára. Manapság ez már kevésbé jellemző. Az új tulajdonosok mindent megígérnek, amiből aztán tisztelet a kivételnek szinte semmit sem tartanak be. Persze pozitív példa is akad, de hosszan tudnánk mesélni, hogy miket tapasztaltunk. Nem egy helyről kellett visszavennünk tőlünk kikerült kutyákat.

Keserű tapasztalatunk, hogy ma Magyarországon gyakorlatilag nincsen kynológiai kultúra, ennek megfelelően pedig a kutyatenyésztés sem a megfelelő irányba halad. tudom, sokan a tenyésztési szabályok szigorításában látják a megoldást. Mi valamivel elnézőbbek vagyunk e tekintetben. Szerintünk mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hiszen számtalan olyan tenyésztő (nemcsak mopsz, bármelyik fajtából kiemelhetnénk párat) van, aki szinte a semmiből indult, és igen komoly eredményeket ért el. Ha annak idején drákói szigorral szorították volna korlátok közé őket, lehet, hogy esélyük sem lett volna tenyésztéssel foglalkozni. Tény, hogy a többségnek fogalma sincs, milyen hosszú, nehéz és buktatókkal teli feladat a komoly eredményeket elérő tenyésztői munka, de ezzel együtt változatlanul azt gondoljuk, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, ugyanakkor élni kellene a visszavonás lehetőségével is.

Azért persze ejtsünk szót biztató jelenségekről is. Egyre többször látjuk, halljuk, hogy sokan, bár igazán kiemelkedő genetikai értékű kutyával rendelkeznek, nem járnak kiállításra, viszont jó hangulatú közös kutyás kirándulások aktív szervezői, résztvevői. Bár tenyésztőként persze sajnáljuk, hogy pont ezek a kutyák nem kerülnek tenyésztésbe, de annak nagyon örülünk, hogy el-elindulnak olyan kezdeményezések, melyeknél a kutya, az érdek nélküli kutyázás kap fő hangsúlyt.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)