Vizslák és szetterek
A magyar vizsla történetéhez
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Békeffy Tiborc  |  2012. november 03.

A magyar vizsla történetéhez

Megszokhattuk már, hogy a fajtaismertetők egekbe magasztalják az éppen tárgyalt fajtát. Nincs ebben semmi kivetnivaló. Végül is mindenkinek a saját csemetéje a legkedvesebb. A kutya pedig amúgy is a teremtés csodája. Nincs ez másként a magyar vizslával sem. Mármint a rövid- és drótszőrűvel. Ők igazából nem is kutyák. Ők vizslák. A szépség, nemesség, intelligencia és a túlcsorduló szeretet analógiája is lehetne e szó. De lássuk, hogyan is született!


Honfoglaló eleink, mint harcos, nomád nép, szenvedélyes vadászok voltak. Űzték, kergették a vadat a nyílt rónán keleti típusú agaraikkal, a csalitos, fedett terepen kopóiké volt a főszerep. Nem volt ez a vadászszenvedély öncélú. Nem is a hússzerzés volt elsődleges célja. A vadászat felkészülés a harcra. Meg kell tervezni, fel kell vonulni, a vadat tőrbe kell ejteni, mint majdan az ellenséget. S ügyesedik a vadász is, aki bizony nem nélkülözheti az adott terephez, vadhoz legalkalmatosabb ebet sem. Így esett, hogy e hűséges társaik szintúgy honfoglalók lettek.

Volt közöttük egy nem túl nagy, sárga, olykor egészen világos homokszínű, néha barna, néha foltos jószág. Ez kiváltképpen jó orrával tűnt ki. Addig keresgélt, kutatta nagy lelkesedéssel a vadat - elsősorban apróvadat (vizslatott, kajtárkodott), míg fellelte azt, s jelezvén a vadásznak, az időben felkészülhetett egy jó nyíllövésre. Az elejtett vadat aztán fel is vette s átadta a vadásznak. Jó orránál fogva alkalmatos volt a sebzett vad után keresésére is. Következtetéseinket történelmi és néprajzi analógiák támasztják alá. Nos, ez a régen kihalt sárga magyar kopó őse mai vizslánknak. Megjegyzendő, hogy a többi kontinentális vizsla egy közös spanyol ősre vezetheti vissza származását, s térnyerésük a középkor végére tehető, mikor a sörétes puska használata általánossá vált. Látjuk, a magyar vizsla ettől teljesen eltérő fejlődési vonal eredménye. Legkorábbi ábrázolását a XII. századi Codex Albensisben csodálhatjuk meg. A pontos, fajtajelleg meghatározására alkalmas rajz egy nyulat álló vizslát örökít meg. Tehát kutyánk már akkor mai vadászati szerepkörében érdemelte ki az ember megbecsülését. Az már csak természetes, hogy kódex irodalmunk egyik legbecsesebb emlékében: Képes Krónikánkban (1358-tól) ismét felbukkan vizslánk őse. Mivel a miniátor, Hertul fia Miklós tökéletes hűséggel örökítette meg korának viseletét, fegyvereit, bizonyosra vehetjük, hogy az ábrázolt ebek is e kor kutyái voltak. Nem általában kutyák, fajtajelleget mutató kutyák vannak ábrázolva. Több helyen vélhető, két miniatúrán bizonyos, hogy a kajtárkodó kopó vizsla ős látható. Mintegy száz évvel később Janus Pannonius így ír: "A vizslákat vagy kajtárkodó kopókat... Ők a főúri levelezésben, iratokban emlegetett nyulászó vizslák."

A török megjelenésével felbukkan azok sárga vadászebe, mely a magyarra igen fajzik, ám ez inkább fürjésző vizsla. E két fajta kereszteződéséből alakul ki végül is az alaptípus. A jó kutyát természetesen nagy becsben tartották, ajándékként is nagy értéket képviselt. 1731-ből való adat szerint a Zay-Kollonich-féle tenyészetben foglalkoztak komolyan tenyésztésével; igaz, ekkor még gesztenyebarna színűek is voltak közöttük. A XIX. század első felére már megállapodottnak tekinthető a fajta. Gr. Zay Imre emlékezése: "...egy Angliából behozott kannal indult meg a tenyésztés.". A pointer ekkor még nem létezett, így csak Angliába bevitt spanyol vizsláról lehet szó. Ez első említése nyugat-európai vizsla bevonásának a tenyésztésbe. Természetesen a Zay kennelen kívül is létezett a sárga magyar vizsla fehér jegyekkel. 1896-ban Gr. Somssich Pongrácról készült festményen egy zsemlyesárga vizsla is látható.

A XIX. század vége felé megritkul az állomány, s az 1884-ben meginduló törzskönyvezésben hiába keressük a fajtát. Egy-egy versenyen, apróhirdetésben fel-feltűnik, míg végre 1916-ban Thuróczy Tibor a Nimródban felhívást tesz közzé a magyar vizsla megmentése érdekében. 1917-ben 14 db-ot sikerül felkutatni. Törzskönyvezése 1920-ban kezdődik meg. első standardja 1928. 05. 30-án készült el, ezt '34-ben módosítják, majd 1936. 06. hóban adja ki az Országos Vizsla Club (OVC), amint azt a Magyar Vizsla Szakosztály tenyésztési irányítója, Puntigam Jenő közléséből (A Vadászkutya1943. 04. 15.) tudjuk. Az FCI 1935-ben jegyzi be a hivatalosan elismert fajták közé.

A II. világháború 85-90%-os veszteséget okozott az állományban. Újratenyésztése 1947-ben a gödöllői állami tenyésztelepen indult meg. Az orrjóság javításának érdekében felhasználták a pointert is. Újabb kori sporttenyésztésének történetén végighúzódik az úgynevezett kiállítási- és munkakutyatípus problémája. A fajtát tenyésztő, használó ember feladata kell legyen e káros jelenség megszüntetése.

Másik vizsla fajtánk, a "drótos", már századunk tudatos tenyésztői munkájának gyümölcse. Szórvány adatok utalnak már a XIX. században is drótos sárga vizslákra, mint a rövidszőrű almokban született természetes mutációkra. Ilyen egyedet említenek 1923-ban a Toponáron megrendezett vizslaverseny anyagában.

A fajta tenyésztése körül az első felvetéstől kezdve élénk vita bontakozott ki a Nimród és A vadászkutya hasábjain. Közben folyt a háború.

Vasas József, hejőcsabai tenyésztő, a fajta egyik megálmodója s szülőatyja az 1943. 05. 20-i Nimródban így ír: "Ezelőtt 10 évvel vetettem fel a kérdést Félix Endrének.", majd "Ezelőtt 4 évvel elhatároztam, hogy megkísérlem a sárga drótszőrű kitenyésztését." - tehát, 1939-ben! Félix szerint ez: 1941. Ami bizonyos: Vasas írásban, '42. 03. 27.-én jelenti be indítványát az OVC-nek. S a munka már folyik. Gresznarik László a Nimród 1942. 03. 10-i számában írja, ő is gondolt a magyar sárga drótszőrű vizsla kitenyésztésére, 1941-ben a kiállításon "Láttam, hogy Vasas József úr megtestesítette elgondolásomat, amikor egy magyar sárga vizsla és egy német drótszőrű vizsla keresztezéséből bemutatta az első magyar sárga drótszőrű vizslát.". Ez volt Csabai Lidi, kit még ez évben Gresznarik megvásárolt. Tőle származik Dia di Selle. Érdekes, hogy Lidi '41-es bemutatásáról más forrás nem tud. Dia 1941. 06. 6-án került bemutatásra, tulajdonosa Losonczy Gyula.

Az OVC a kezdetektől tudomásul vette a fajta kitenyésztésére irányuló munkát, ám az egyes képviselői részéről megnyilvánuló magatartás nem mindig volt "egyértelmű". Ám a fajta alighogy megszületett, a háború máris megtizedelte a csekélyke populációt. Ennek maradékaiból kezdi újra a tenyésztést Vasas az 1947-ben Hejőcsabán felállított állami tenyésztelepen. A Csabai és a Selle kennel mellé bekapcsolódik a munkába Br. Bornemissza-Haraska és Kolomán Slimák-Povázia tenyészete.

Az FCI 1966-ban ismeri el önálló fajtaként. Veszélyeztetett, még nem teljesen megállapodott fajtánk. A fej és a szőrminőség tekintetében még sok munka vár a tenyésztőkre. Némileg erősebb csontozatú, ellenállóbb fizikumú, mint rövidszőrű társa.

 

Szóval, milyen is a magyar vizsla?

Nyugodtan állíthatjuk, a vizslák között a legintelligensebb, gazdájához leginkább kötődő, legsokoldalúbb. Szépségével, ragaszkodásával, szinte bárkit képes levenni a lábáról. nyugodtvérmérséklete, emberszeretete révén bátran ajánlható lakásban tartásra is, főként a rövidszőrű. A drótos inkább vadászok kezén van, kedvencként nem terjedt el. Ám legyen bármilyen rövidszőrű is, vadászeb, akinek legfőbb örömforrása mégiscsak a vadászat. Aki látta vágtából szoborrá dermedni, vagy sebzett kacsa után vízbe vetődni, esetleg embermagas gazosban fel-felugorva dolgozni - mert közben a gazdira is figyelni kell! -, ezt az élményt aligha felejti el.

Kifejezetten jóindulatú, kissé érzékeny lelkületű, a durvaságot nem viseli el. Igaz ez a némileg keményebb drótszőrűre is, aki azért egész habitusában magyar vizsla kell legyen.

Vizsláink lényegét legtömörebben a vadász-szájhagyomány fogalmazza meg: "A német vizsla magának vadászik (az angol is!), a magyar vizsla a gazdájának.".

Nem lehet persze mindenki vadász, aki szereti a vizslát.

Van viszont számos kutyás sport, amit nagy élvezettel lehet vele űzni. A lényeg a testi és lelki mozgatáson, a szeretetteljes foglalkozáson, bizalmon van.

kutyával élni életforma. Vizslával különösen. Nála éberebb megfigyelőnk, lelkesebb családtagunk, aligha akadhat. Empátiája végtelen. Mikor várakozásteli tekintetét ránk függeszti a bizalom és szeretet mindent betöltő melegségével, mit számít az, hogy a perzsán kicsit koptatta a körmeit? Hogy kilakik a kedvenc fotelünkből? De hát mi ülhetünk máshová is. Ő onnan lát jól minket. Lehet persze nevelni. Okosságuk révén, hozzáértéssel, nem is nehéz. A buktató e téren éppen intelligenciájukban keresendő. Biztosítsunk neki elfoglaltságot. Tekintsük partnerünknek, megbízható társnak, nyugodtan beszéljük meg vele problémáinkat. Nem fog kiadni, benne soha nem fogunk csalatkozni. Abban azért ne reménykedjünk, legyen bármilyen nagyszájú is, hogy a betörőt feltartóztatja, hacsak nem egy kis játékért, simogatásért!



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)