Agarak
Az újjászületés kezdete
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2005. szeptember 21.

Ifj. Vétek József neve ismerősen cseng magyaragaras berkekben. Immáron 15 éves tenyésztői munkája alatt, mondhatni, mindent elért, amit csak lehet.


Számtalan kiállítási győzelem birtokosa, megszerezte a legmagasabb fokú mestertenyésztői címet, Kalandvadász kennelből kikerülő kutyái európa minden országába eljutottak, és számos tenyészet alapult a tőle származó agarakra. Négy éve azonban váratlanul kikerült az agaras vérkeringésből.
Talán nem mindenki értette ennek okát. Beszélgetésünk idején úgy tűnt, túl van a krízisen és második gyermekének születése kellő erővel töltötte fel
az újrakezdéshez, illetve a folytatáshoz.

 

Biztos sokakat érdekel, ezért elárulnád, hogy mi volt a négyéves hallgatásod oka?

Igazán nem egy, hanem több olyan hatás ért egyszerre, melynek okán szüneteltettem a tenyésztést. A tenyésztői munkám során folyamatosan próbáltam információt gyűjteni, a fajtával kapcsolatos tudásomat minél inkább tapasztalati úton gyarapítani. Ennek hatására szemléletem folyamatosan átalakult, átformálódott, és négy évvel ezelőtt eljutottam egy olyan pontra, ahol egész addigi tevékenységemet át kellett értékelnem. Igen nehéz volt belátni korábbi hibáimat, és nyíltan kimondani a fajta körüli gondokat. Olyan ember vagyok, aki boldogan segíti a magyar agár jövőjének alakítását, ám mindennek menedzselésére, vezetésére alkalmatlannak érzem magam. Mindeközben úgy éreztem, hogy sokan tőlem vártak megoldást a felvetődött problémákra. Nagyon nyomasztottak az elvárások és a felelősség. Ebben a feszült helyzetben óhatatlan, hogy egy-két kudarcba is beleszaladjon az ember, ráadásul ekkor ért egy súlyos tragédia: egy balesetben elvesztettem három kedves kutyámat. Mindezek a dolgok együttesen nagyon megviseltek, és úgy döntöttem, abbahagyom a tenyésztést. Persze a kutyázást nem lehet csak úgy abbahagyni, különösen 15 év után nem. A háttérbe húzódva sikerült rendezni magamban a dolgokat, és úgy érzem, most nyugodtan, átgondoltan folytathatom elképzelésem megvalósítását.

 Mi ez az elképzelés, illetve az új szemlélet?

Annak ellenére, hogy a magyar agár komoly múlttal rendelkezik, a fajta jelenleg is a fejlődés állapotában van. A magyar agarasok táborát számtalan elképzelés osztja meg, és nagyon sok ellentétes vélemény feszül egymásnak, az ideális magyar agár megítélésének tekintetében. A jelenlegi szemlélet szerint akkor jó a magyar agár, ha darabosabb felépítésű, durvább megjelenésű, mint az angol. A színek megítélésében is érdekes trend alakult ki. A standard minden színt megenged, kivéve a kék, ordas, trikolor, fekete-cser és fehér színezetet. Valamikor indokolt volt ez a koncepció, mely a keveredések kiszurését szolgálja, de mára ennek már nincs létjogosultsága. Ezek a színek a kék kivételével keleti örökségből származnak, ugyanis a keleti agárfajták között mindezek előfordulnak. Én mindenképpen szorgalmaznám engedélyezésüket és fennmaradásukat. ugyanakkor kiállításon az izabellaszínű vagy kékes csíkozású kutyákat melyek pedig hígított angol agár-színek  elfogadják, miközben a standard által engedélyezett egyszínű fekete magyar agarakat diszkriminálják. Egyértelműen él a bírók között az előítélet, hogy a fekete kutyák csak angolagár-keverékek lehetnek. Mindez oda vezetett, hogy szinte elfogytak a fekete kutyák, és ha az említett szemlélet nem változik meg, akkor ez a szín hamarosan ki fog halni. Én azt gondolom, hogy az válna igazán a fajta hasznára, ha egyszer és mindenkorra szakítanánk az angol agárhoz való állandó hasonlítgatással.

Amikor magyar agárra gondolunk, akkor a magyar terepviszonyokhoz alkalmazkodó terep agarat kell elképzelnünk. Nagyon sok időbe telt, mire sikerült összeraknom magamban ezt a típust. Rengeteg időt töltöttem annak megfigyelésével, hogyan dolgozik a magyar agár a terepen, illetve hogy egy kiváló képességű kutyamilyen testfelépítéssel rendelkezik. Arra jutottam, hogy elsődleges célként az ősi funkciónak, azaz a vadászatnak való megfelelést kellene tekinteni. Amelyik kutya élesben jól teljesít, az nem lehet rossz felépítésű, tehát automatikusan hozza magával a kívánatos testalkat kialakulását.

Szerinted melyek azok a kívánatos tulajdonságok, amelyekre nagyobb figyelmet kellene fordítani

Ahhoz, hogy előreléphessünk, bizony érdemes néha hátratekintenünk. Az öreg agarasok nem véletlenül keresték az almokban a szakadt mellű, nagytalpú és kampós fogú kölyköket Manapság nem tekintik annyira fontosnak az ideális mellkasformát, pedig a hangsúlyos, mély, nem túl szögletes, de nem is túl ívelt mellkas gondoskodik a kutya megfelelő oxigénellátásáról, valamint hűtéséről, ami a kitartó, nagyteljesítményű vágtához elengedhetetlen feltétel. Szintén elhanyagolják a nyúlmancs fontosságát, pedig a jó talajfogású, szilárd lábak nagyon fontosak a terepen történő sikeres hajszához. Hajlamosak elfeledkezni a fogak szerepéről is, holott a magyar agár csak megfelelő méretű fogakkal lehet képes eredményesen vadászni. Mindezeken túl nem szabad megfeledkezni a súlypont kérdéséről sem, ami a fordulékonyságot befolyásolja. Érdemes lenne jobban odafigyelni ezekre a tulajdonságokra, mert ezek teszik képessé a magyar agarat arra, hogy akár 5-6 nyúlhajtást is végigcsináljon egymást követően, a legszélsőségesebb körülmények között, anélkül, hogy megsérülne vagy hősokkot kapna.

 

Hallottam olyan véleményt, mely szerint egyetlen cél lehet a magyar agár tenyésztésében: az "ősi típusú" magyar agár feltámasztása és megőrzése. Osztod ezt a nézetet?

Ahogyan korábban említettem, többféle elképzelés kering a magyar agár megítéléséről, és a fajta még nem elég kiforrott e tekintetben. Léteznek kiállítási, ún. show-kutyák, ezenkívül versenyző-, valamint vadászó magyaragár-típusok. Ez utóbbin belül is meg lehet különböztetni a kis- és nagyvadra használatos változatot. A nagyvadas felhasználás természetesen teljesen illegális, a vadorzókra jellemző, tiltott tevékenység. Mindazonáltal nagyon nehéz definiálni az ősi típust. Az 1800-as években, mikor az eluralkodott anglománia hevében angol agarat kevertek a magyar agárhoz, némiképp átalakult a fajta. Az ezt megelőző időszakban pedig igencsak heterogénnek mutatkozott. Létezett egy nagyobb testű (nemritkán drótos szőrzetű) változat, melyet nagyvad-vadászatokon használták, és egy könnyebb testalkatú, melyet nyúlhajtásokon alkalmaztak. Mindebből talán érzékelhető, hogy egységes ősi magyar agár abban a formában nem létezett, ahogyan egynéhányan gondolják. Nézetem szerint a mai magyar agarak tulajdonképpen magyar, keleti és angol agarak keresztezésének leszármazottai, és orientációs szempontból valahol a keleti és nyugati agártípusok közé sorolhatók. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy jelenleg legtöbbet úgy tehetjük a fajtáért, ha a funkcionálisan tökéletes magyar agár kialakításán fáradozunk.

 

Úgy érzed, hogy szükség lenne a magyar agár eredeti funkciójának megőrzésére? A versenyzést nem tartod megfelelőnek erre?

Azt kell mondanom, hogy a versenyzés szép, és pártolom minden olyan esetben, amikor mind a kutya, mind gazdája jól érzi magát benne, azonban nem lehet a magyaragár-tenyésztés fő irányvonala. A versenyen nem lehet kiaknázni a magyar agár azon értékeit, melyek oly nagyszerűvé teszik. A vadászat elképesztően jó kombinációs készséget, magas szintű intelligenciát, nagyfokú kitartást, fordulékonyságot, összetett mozgáskultúrát és erős szervezeti szilárdságot követel. Emellett a vadász agár nem futni akar, hanem fogni, és ez lényeges különbség. Számtalan példa volt már arra, hogy egyes magyar agarak azért nem voltak alkalmasak pálya- vagy coursingversenyzésre, mert az előző futamokban kifigyelték hogyan szalad a (mű)nyúl, és amikor ők kerültek sorra, nemes egyszerűséggel az érkezési pontra helyezkedtek. Eszük ágában sem volt vadul hajkurászni a zsákmányt, mikor tudták, hogy az mikor és hova fog érkezni, hol ejthető el a legkönnyebben! Félő, hogy a versenyek mesterséges helyzetei kiölik belőlük ezt a fajta intelligenciát.

A kérdés első részére visszatérve: azt gondolom, hogy igenis szükség van a magyar agár készségeinek megőrzésére, hiszen több évszázad nemesítési, tenyésztői munkáját semmisítenénk meg, ha figyelmen kívül hagynánk mindezt. Nem szabad a magyar agarat is feláldozni a nyugatról begyűrűző és szerintem igen ártalmas fajtauniformizálás ostoba kényszerének.

 

Szavaidból érezhető az agaras vadászat pártolása. Mit tudnál mondani azoknak, akik ellenzik ezt a fajta vadászati módszert?

Mielőtt bárki attól tartana, hogy az agarasok el akarják lepni a mezőket és szántókat, hogy az ott élő összes vadra ráuszítsák kutyáikat, el kell mondjam, hogy a jelenleg érvényes FVM-rendelet szerint magyar agarakkal csak nyúlvadászat folytatható, az is csak meghatározott feltételek, szigorú keretek közepette. Az agaras vadászatot ellenzőket két nagy csoportra lehet bontani: állatvédőkre és vadászokra. Akik állatvédelmi szempontokra hivatkozva utasítják el az agaras vadászatot, illetve a vadászat bármilyen formáját, azoknak tudomásul kellene venniük, hogy a modern vadgazdálkodás elképzelhetetlen vadászat nélkül. Nem akarok szőrösszívűnek tűnni, és el kell, hogy mondjam: a vadászat szükséges velejárója, az ölés nekem sem szolgál örömömre, de ennek a témának kizárólag érzelmi szempontból való megközelítése alapvetően téves felfogást eredményez. Erdőink, mezőink növényevőit nem fenyegeti ragadozó állat. Ennek hiányát az embernek, azaz a vadásznak kell betöltenie. Enélkül a nyulak, őzek és szarvasok túlzottan elszaporodnának, és egyszerűen felélnék a környező erdőket és mezőket. Nem beszélve a rókákról, melyek bizony komoly gazdasági, sőt egészségügyi károkat tudnak okozni, ha számŰk túlzottan megemelkedik. Vadászat tehát mindig is volt, van és lesz. Én azonban azt gondolom, hogy miért is ne lehetne a vadászat bizonyos ágát meghatározott formában agarakkal végezni. Ez jót tenne a vadállománynak, hiszen a gyengébb zsákmányállatokat természetes módon szelektálná, és a fajta javát is szolgálná.

Ha esetleg valakit az ölés eme formája borzaszt, el kell mondjam, hogy az agarakkal folytatott vadászat egyike a leghumánusabbaknak és legsportszerűbbeknek. Az agár nem kényelmesen, 500-800 méter távolságból ejti el gyanútlan áldozatát, hanem becsületes küzdelemben, alaposan megdolgozik érte. A magyar agár nem koncol, nem szaggatja, kínozza a vadat. A megfogott zsákmányt egy szemvillanás alatt, mondhatni, kíméletesen öli meg, tehát agaras vadászatokon nincs vadsebzés. Láttam én már elhibázott lövés miatt leszakadt lábú őzet, sörétekkel kilyuggatott, ellőtt állkapcsú rókát szenvedni! Ha az agaras vadászat ellenzői is látták volna őket, biztosan másképp vélekednének.

Az ellenzők másik nagy tábora a vadászoké, vadőröké. Masszív ellenérzéseik pedig az agaras rabsicok rovására írhatók. Sajnos vannak térségek, ahol az agarakkal folytatott vadrablás teljesen természetes, generációról generációra öröklődő hagyomány. A vadászokba berögződött, hogy aki agarakkal jelenik meg a mezőn, csakis orvvadász lehet. furcsa paradoxon, hogy bár a magyar agár sokat köszönhet a vadorzóknak, hiszen annak idején ők mentették meg a kihalástól, illetve ők azok, akik szinte változatlan formában ma is arra használják a fajtát, amire született, a tevékenységük miatti ellenérzések mégis ellehetetlenítik a sportszerű és legálisan folytatott agarászat lehetőségét. Ez a helyzet csak a rabsicok elleni kemény fellépéssel, valamint az agaras és vadásztársadalom egymáshoz való közeledésével oldható meg. Bízom benne, hogy előbb-utóbb sikerül egységbe kovácsolni a magyar agarasokat, és feléleszteni a kultúr agarászat hagyományát, mely történelmünk során kiemelt szerepet játszott a magyar kinológiában, és mindenekelőtt a magyar agár jelenét és jövőjét szolgálja.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)