Juhász- és pásztorkutyák
Közép-ázsiai juhászkutya, a keleti romboló
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2007. április 21.

E nemes fajta impozáns példányainak már a megjelenése is letaglózó. Hatalmas test, masszív csontozat és fej, átható, rezzenéstelen tekintet. Az ellenség számára halálos veszedelem, a család számára a legbiztosabb testőrség.


Dióhéjban ez a közép-ázsiai juhászkutya, vagy ahogyan rajongói becézik, az "ázsiai".

Bár első példányai körülbelül 17 éve érkeztek hazánkba, ismertségét, népszerűségét vélhetően némileg tompította zordon unokatestvére, a kaukázusi juhászkutya divathulláma. Sokan a kau magasabb, rövid farkú és rövidebb szőrű változatát látták benne, pedig korántsem erről van szó. Az utóbbi időben mintha az érdeklődés is egyre inkább felé fordulna.

A közép-ázsiai juhászkutya múltja rettentő messzire, egészen a nomád állattenyésztési kultúra születéséig nyúlik vissza. Ez a kezdetleges gazdálkodási forma már önmagában is elég kihívást állított a gazdáik mellett szolgálatot teljesítő kutyák elé, melyeknek elsődleges feladata a nyáj, azaz a gazda legértékesebb vagyonának védelme volt. Ez persze önmagában még nem hangzik szokatlanul, de ha hozzátesszük, hogy munkájukat a legszélsőségesebb körülmények között, nemritkán igen mostoha viszonyok közepette kellett végezniük, ráadásul többnyire magukról kellett gondoskodniuk, mindeközben pedig nap mint nap a nyájat tizedelő ragadozók halálos veszedelmével kellett szembenézniük, akkor könnyen belátható, hogy ez a feladat különleges fajtát kíván.

A közép-ázsiai juhászkutya eredete nem köthető egyetlen területhez vagy városhoz. A mi felfogásunkhoz mérten óriási területen volt, és a mai napig is megtalálható Kazahsztántól Kirgizisztánon, Üzbegisztánon, Tádzsikisztánon, Türkmenisztánon keresztül egészen Oroszország területéig. Ennek megfelelően megjelenésében igen heterogén fajta, hiszen az eltérő tájegységeknek mind megvoltak az ott rendszeresített pásztorkutyái, melyeket a többnyire elszigetelt területeken külön-külön tenyésztettek. A lankás sztyeppéken például a vékony, magas, szikár típus az elterjedtebb, míg a hegyvidéken a durvább változatok kedveltek. Általánosan elfogadott tény, hogy a fajtán belül a türkmén kutyákat tekintik a legtisztábban tenyésztetteknek és a legjobbaknak. Ezt a típust robosztus, erős csontozatú, de mégis robbanékony, mozgékony kutyák jellemzik.

 

Puszták öröksége

A közép-ázsiai juhászkutya egyike azon fajtáknak, melynek tenyésztése talán a legkésőbb került "civilizált" befolyás alá. Ennek köszönhetően talán a hasonló karakterű kutyák közül a legtöbbet őrizte meg ősei tulajdonságaiból. A pásztorok kizárólag a teljesítmény alapján történő szelekcióban hittek. A jószemű gazda tökéletesen tudta, hogy melyik kutyára van szüksége, és melyikből nem lesz semmi. Ha netalántán valami mégis elkerülte volna figyelmét, a természet megoldotta ezeket a kérdéses eseteket, a lehető legrövidebb úton...

Az ázsiaiakat nem volt szokás futött szobában elletni: a szuka örülhetett, ha gazdája ásott neki egy gödröt, melyben világra hozhatja utódait, de többnyire arról is magának kellett gondoskodnia. A kölyköket nem várta inkubátor vagy cuclisüveg. Amelyik nem találta meg idejében anyja emlőit, azzal végzett a fagy vagy a forróság. Ahogy szépen cseperedtek, anyjuktól, illetve a nyáj mellett dolgozó többi kutyától megtanulták a falkaélet alapvető szabályait, megismerték a jószágot, mellyel éjjel-nappal együtt éltek, és megtanulták az öregebb, tapasztaltabb, harcedzett veteránoktól, hogy miképpen kell elűzni a fosztogató farkast, hiúzt, medvét. Kemény iskola volt mindez, ahol valóban csak a legerősebbek maradhattak életben, és szinte semmiben nem különbözött azoktól a feltételektől, melyekkel a nyájat fenyegető vadaknak kellett szembesülniük életük során.

Az emberrel való kapcsolatukat ez a küzdelem határozta meg, melyet minden nap együtt vívtak a szilaj és nomád vidéken. A pásztorember számára a kutya sosem volt kedvtelésből tartott jószág. Csak annak a kutyának volt értéke, mely bizonyította rátermettségét, de még őt sem kényeztették. Ezzel együtt a jó kutyák kivívták gazdájuk tiszteletét és megbecsülését. Ha a pásztornak éppen olyan kedve volt, egyszer-egyszer kicsit meglapogatta őket, aztán "eriggy-halaggy"...

A kutyák többedmagukkal dolgoztak a nyáj mellett. munkájuk jórészt abból állt, hogy kényelmes tempóban követték a komótosan haladó csordát, miközben szemmel tartották a környéket. Mivel a természet igen zord azon a vidéken, ráadásul saját fenntartásukról kisebb rágcsálók, pockok vadászatával javarészt maguknak kellett gondoskodni, igyekeztek mindig energiatakarékos üzemmódban működni, azaz csak akkor és annyit mozogni, amely feltétlenül szükséges. ugyanez volt érvényes akkor is, ha ellenség fenyegette a jószágot. Ilyenkor a kutyák a falkahierarchia sorrendjében, de együtt rohamoztak, egészen addig, míg el nem űzték a támadót. Szó sem lehetett arról, hogy értelmetlen ütközetben vegyenek részt. A cél: megállítani és megfutamítani az ellenfelet, anélkül, hogy közben komolyan megsérülnének. Ehhez nemcsak fizikai erőre, hanem kifinomult intelligenciára és fejlett, önálló problémamegoldó-képességre is szükségük volt.

Persze nyilván sokszor előfordult, hogy kisebb-nagyobb sebeket szereztek a harcban. Emberi segítség híján kénytelenek voltak gyorsan meggyógyulni, hiszen egy sebesült kutya a puszta közepén nemigen számíthatott szakszerű állatorvosi ellátásra. Ez szintén hozzájárult a fajta szilárd egészségének kialakulásához.

 

A falka törvénye

Mint az egyik legősibb és legarchaikusabb fajtának, a közép-ázsiai juhászkutyának a viszonyulását az emberhez, valamint fajtársaihoz a falkahierarchia határozza meg. Ez tulajdonképpen alá- és fölérendeltségi viszonyokból álló, átlátható értékrendszer, mely hosszú távon biztosítja a gondtalan együttélést. A kutyákban erősen él a szabálykövetésre való hajlam; voltaképpen ez, vagyis a letisztázott erőviszonyok biztosítják a falka egységét és nyugodtéletét. Rendezett hierarchiában mindenki tudja, hol a helye, melyek a jogai és kötelezettségei a falka életében.

Éppen erre van szüksége a közép-ázsiai juhászkutyának is. Legegészségesebb számára, ha többedmagával lehet, sőt kifejezetten javasolt az is, hogy az anyák sokáig nevelhessék kölykeiket, melyek sok szociális tudást szednek fel ezáltal. Több szuka együtt tartása esetén megfigyelték azt is, hogy együtt nevelik a kölyköket. A szukák közötti rangsor egyébként sokkal stabilabb, általában csak komolyabb külső hatás (elkerülnek, vagy új kutyák kerülnek a falkába, betegségben legyengülnek egyedek stb.) borítja föl köztük a megszokott rendet. A kanok már sokkal keményebb diót jelentenek. Két kifejlett, domináns egyed együtt tartása szinte elképzelhetetlen a megfelelő szeparálási lehetőségek nélkül. Hosszútávon az sem jelent bonyodalommentes megoldást, ha nagy a két kutya közti korkülönbség, mivel előbb-utóbb minden kölyök felnő, és megpróbálja megszerezni a hatalmat. Ilyen a kan kutyák természete... Az viszont fajtasajátosság, hogy a közép-ázsiai juhászkutya igen dominánsan viselkedik más kutyákkal, legyen szó kanról vagy szukáról. Még a szukák sem igen tűrik, hogy megkérdőjelezzék őket, a kanok pedig a tiszteletlenség legkisebb jelét is megtorolják. Tekintettel arra, hogy 60-80 kilós, csupa izom kutyáról beszélünk, mely eredeti élőhelyén eredményesen vette fel a harcot a nagyragadozókkal is, nem nagyon akad ellenfele...

Tudni kell, hogy Türkmenisztánban hagyományos népi ünnepélynek számított a kutyaviadalok rendezése, melyben közép-ázsiai juhászkutyák szerepeltek. Ezt a nemzeti hagyományt nehéz nekünk megérteni, de nem lehet puszta barbarizmusnak tekinteni. Ott ugyanis ezek az események egyfajta tenyészszemleként szolgáltak, és nem is engedtek fedezni olyan kant, mely nem szerepelt eredményesen a megméretésen. A nyilvánvaló fizikai adottságok mellett éppen a korábban említett domináns hajlam tette lehetővé ezeket a próbákat, melyeknek győzteseit igen nagy becsben tartották. Ezzel együtt pusztán harcra, viadalra szelektálni nem lett volna bölcs dolog, hiszen a közép-ázsiai juhászkutyaigazi értékét az adja, hogy nem ellenfele mindenáron való megsemmisítésére törekszik. Mit ért volna a pásztor olyan kutyákkal, amelyek messze eltávolodva a nyájtól, erdőn-mezőn át hajszolják a farkast, vagy egy-egy összezördülésnél egymás vérét ontják!

Sajnos azonban nem lehet elhallgatni, hogy a kutyaviadalok rajongói számára a "jó" ázsiai favorit a nehézsúlyú küzdelmekben. Ennek érdekében néhányan célirányosan belevittek olyan fajtákat (pl. pit bullterrier, amerikai buldog), melyek a küzdőszellemet voltak hivatottak fokozni. Nem véletlen, hogy bizonyos vonalakban félreérthetetlen jelei láthatók az ilyesfajta keresztezéseknek. A kiállításokon látványosabb, nagyobb méret elérésére irányuló törekvések hatására tosa-, illetve masztiffvér is kerülhetett a fajtába. E jelenségek a küllemi jegyek, valamint a funkcionális alkalmazhatóság nyilvánvaló megváltozása mellett sokkal nagyobb kárt okoznak azzal, hogy feloldják, eltorzítják, eltompítják a több évezred alatt génekben rögzült, ősi pásztorkutya-sajátosságokat.

 

Többet etológiával, mint erővel

A pásztorkutya falkában él, abban gondolkozik. Gazdájára is ebből a szemszögből tekint. A szukák hajlékonyabbak, elfogadóbbak, könnyebben tudomásul veszik az alárendelt szerepet. A kanok viszont bizony néha feladják a leckét tulajdonosuknak. Ennek ellenére e fajta tartása csak úgy nevezhető felelősségteljesnek, ha mindig a gazda tölti be a falkavezér szerepét. Hatalmas hibát követ el az, aki egy felnőtt ázsiaival kel birokra ennek tisztázása végett! Régen rossz, ha valaki erre kényszerül, arról nem beszélve, hogy komoly fizikai veszélynek is kiteszi magát.

A közép-ázsiai juhászkutyát - főképp, ha kanról van szó - kölyökkorától kezdve következetesen úgy kell kezelni, hogy megszokja, elismerje alárendeltségét. Ehhez el kell sajátítani egy olyan gondolkodásmódot, mely a falkában a vezér sajátja. A vezérnek alaphelyzetben járnak bizonyos kiváltságok: ő eszik először, ő pihen a legjobb helyen, ő megy ki vagy ő jön be elsőként az ajtón stb. A vezér nem keresi az alárendelt falkatagok társaságát, legfeljebb türelemmel elviseli hajbókolásukat. Nem bizonygatja lépten-nyomon fölényét, mert erre nincs is szüksége. Csak akkor lép föl dominánsan, ha a helyzetből úgy tűnik, az alárendelt egyed elfelejtette pozícióját. és tiszteletlen, vagy szembefordul vele. Ilyenkor viszont gyors, kemény és határozott. A büntetés addig tart, amíg a másik fél meg nem adja magát, jelezve, hogy megértette a leckét.

Nagyon nehéz mindezt a gyakorlatba átültetni, hiszen a mindennapok legapróbb gesztusaiban is sugározni kell a vezető szerepét, ugyanis az ázsiaiak igen fogékonyak a legkisebb jelekre is. Bármennyire is nehéz - hiszen egy közép-ázsiai juhászkutya-kölyök varázslatos látvány -, időnként mégis levegőnek kell nézni a kölyköt. Nem számít, mennyire aranyos, csak akkor simogassuk meg (és akkor is csak mértékkel), amikor kicsit már "megdolgozott" érte, azaz hízelegve, kedveskedve törleszkedik hozzánk, miután hazaértünk. Akárhová megyünk, akárhonnan jöttünk a kutyával, mindig mi lépjünk be az ajtón, vagy haladjunk át a lépcsőn elsőként. Ha a kutyautunkba áll, határozottan rá kell venni, hogy utat engedjen nekünk. Nekünk kell eldönteni azt is, hogy mikor és meddig játszunk a kutyával. Ha játék közben kissé eldurvul a helyzet, azonnal be kell szüntetni a foglalkozást. Ha valamiért meg kell dorgálni a kiskutyát, akkor tarkóján a bőrt megragadva, le kell szorítani a földre, amíg meg nem adja magát. Nem kell megijedni, ha eközben esetleg síró hangot hallat: ezt megadása jeleként és a helyzet eldurvulásának megakadályozása miatt teszi. Szolidabb esetekben egy pofaátfogás is megteszi, egészen addig, míg be nem fejezi a helytelen viselkedést.

Ahogyan korábban is szó volt róla, először a főnök eszik. Tehát elsőként mi és a család vacsorázunk, a kutya csak ezután következhet. Bevett szokás azt ajánlani, hogy időnként (mondjuk 1-2 hetente egyszer) evés közben el kell venni a kölyöktől a tálkáját. Ha ezt hang nélkül tűri, kapjon valami finom falatot bele, és folytathatja az evést. Ha viszont keményen morogva ellenáll, azonnal meg kell szidni, és csak akkor visszaadni, ha már megnyugodott. Egyesek szerint ez azért hibás gyakorlat, mert a természetben a vezérkutya nem elveszi a kölyök tálját, hanem nemes egyszerűséggel arrébbtaszítja onnan, ha pedig nem talál számára érdemlegeset, akkor otthagyja. Ezt legjobban úgy tudjuk reprodukálni, ha evés közben félretoljuk a kölyköt, és rövid ideig úgy tartjuk, miközben beleturkálunk az ételébe. Ezt zokszó nélkül ki kell tudnia várni. Ha így tesz, engedjük vissza. Ha nyíltan fellázad az eljárás ellen, akkor a korábban vázolt büntetés mellett az ételt is el kell venni tőle, hogy még nyomatékosabbá váljon számára az eset.

A végtelenségig lehetne folytatni ezeket a kis trükköket, de remélem, a lényeg így is érthető: ha a közép-ázsiai juhászkutya-kölyök világos dominanciaviszonyok között nő fel, ahol sosem merült föl annak lehetősége, hogy átvegye a hatalmat, teljesen megbízható és kellemes társ válik belőle. A falkavezér tiszteletét azonban nem szabad összekeverni a vak alárendeltséggel. Ez a fajta mindig és mindenkor megőrzi büszke tartását és önállóságát, amit gazdájának szintén tiszteletben kell tartani. Emlékezzünk csak rá, hogy a közép-ázsiai juhászkutya a pásztortól távol, többedmagával, saját döntései szerint látta el feladatát. Éppen ezért mélyen gyökeret vert félreértés a fajtával kapcsolatban, hogy munkakutyának, esetleg testőrnek titulálják, és olyan viselkedést várnak el tőle, mint az ilyen profilú kutyafajtáktól szokás.

 

A terület szentsége

Számos kudarcba fulladt vagy balul sikerült kiképzés példázza, hogy a kutyaiskolákban megszokott munka- vagy sportkiképzés eszközei jószerivel hasznavehetetlenek, ha a közép-ázsiai juhászkutyákról van szó. Szó sincs arról, hogy ezek a kutyák buták volnának! Sőt, magas intelligenciájuk éppúgy fennmaradásukat szolgálta, mint erőteljes, ellenálló szervezetük. Ezzel együtt mindig önálló, a gazdától távol végzett munkát vártak tőlük, ezért parancsra, kérésre vagy követelésre nem igazán hajlanak. Legtöbbjük nem látja értelmét a labda visszahozásának vagy a rongy cibálásának, a durva kényszerítés pedig eleve kicsorbul határozott akaratukon. Egyszóval készüljön föl mindenki, aki ázsiaijával látogat kutyaiskolára, hogy nem fognak az eminens párosok között szerepelni! Ennek ellenére igenis van értelme - különösen fiatal korban - iskolába járni vele, mert ez kiváló szocializáló és közömbösítő gyakorlatot jelent a későbbiekre nézve, amivel sikerülhet emelni annyira a kutyaingerküszöbét, hogy viszonylag kisebb kompromisszumokkal is tartható legyen urbánusabb lakókörnyezetben.

Mindazonáltal a közép-ázsiai juhászkutyák területben, lehetőleg tágas, saját területben gondolkoznak, ha védelemről van szó, hiszen részben ezért is tartották őket. A személyvédelmet már az iskolákon "sulykolták beléjük", ami időnként olyan "jól" sikerült, hogy egy-egy ilyen beélesített kutya gondolkodás nélkül támadott mindenkire, aki közelébe ment, és ő veszélyesnek ítélte. Nem tanácsos tehát ilyen irányban felhasználni képességeit, mert ez igen komolyan visszaüthet! A területvédő készség viszont oly mélyen bennük él, hogy nemritkán azonnal magukénak érzik azt a helyet, ahová esetleg öt perce léptek először, és keményen védik azt. Ez fokozottan érvényes a rendszeres sétaútvonalakra, melyeket idővel garantáltan magukénak éreznek még a kevésbé vérmes ázsiaiak is.

Mindezeknek a dolgoknak persze megvannak a maguk hátrányai. Egy közép-ázsiai juhászkutyával nem lehet olyan önfeledten kirándulni, mint például egy golden retrieverrel. Állandóan résen kell lenni, mert bármikor feltűnhet egy idegen ember, kutya vagy vad, ami esetleg kiváltja belőlük a védő-, illetve vadászösztönt. Éppen ezért szabadon engedve, póráz nélkül sétáltatni csak valóban olyan helyen szabad őket, ahol nem kell ilyen veszélyektől tartani. Még ekkor is érheti az embert olyan meglepetés, hogy kutyája váratlanul eltűnik a határban. Ez az ázsiai szemszögéből nézve nem jelent szökést, hiszen ő "csak körülnéz". Az őshazában ezek a kutyák olyan óriási területeket mozogtak be, melyhez foghatót nehezen tudunk elképzelni. Éppen ezért e fajta mozgás- és területigényét csakis kifejezetten nagy, tágas kertben lehet biztosítani, de még ekkor is indokolt néha (pórázon) kivinni sétálni.

 

A csendes társ

A jól felnevelt és kézbentartott közép-ázsiai juhászkutya ideális választás mindazok számára, akik olyan kutyát szeretnének, amelyik "csak úgy van". Elég néha megsimogatni, de nem piszkálja lépten-nyomon az embert, nem lesz idegbeteg, ha nem ugráltatják akadálypályán - egyszóval csak hagyni kell, hogy méltóságteljes önmagát adja. Ilyen közegbe kiválóan illeszkedik az ázsiai. Ha a család kivonul a kertbe, higgadt figyelemmel kíséri az eseményeket. Nem ugrik középre, és nem borít fel mindenkit a közelében, nem bohóckodik: rangján alulinak érzi az ilyen viselkedést. Azért persze általában közelebb megy, megnézi, hogy mi történik, de aztán csendben meghúzódik valamelyik sarokban. Hatalmas erénye ennek az idegenekkel kifejezetten elutasító, bizalmatlan, sőt támadó fellépésű fajtának, hogy a gyengéket (nők) és az elesetteket (öregek, gyermekek) - a falka oly sokat emlegetett törvényének megfelelően - kiemelt figyelemmel kezeli. Eszébe sem jut velük szemben érvényesíteni pusztító testi erejét. Számtalan "mosolyalbumba" illő fénykép tanúskodik arról, hogy egy méltóságteljes kan is képes felölteni egy nyolchetes kölyökvizsla ábrázatát, miközben a család gyermektagja cuppanós puszit nyom busa fejére. Persze mindig - de különösen, ha ilyen kaliberű kutyáról beszélünk - el kell mondani, hogy gyermek kizárólag hozzáértő szülői felügyelettel lehet együtt a kutyával!

Szerencsére akad, aki autentikus környezetbe, saját állatai őrzésére választja ezt a fajtát. Egy jóvérű kiskutyaösztönösen kedveli a jószág közelségét. Mintegy saját falkájának tekinti őket, és szívesen vegyül közéjük. Persze legjobb, ha mindezt többedmagával, lehetőség szerint idősebb fajtársaival teheti, akiktől tanulhat, mert ez a legtermészetesebb állapot számára. Ennek következtében a közép-ázsiai juhászkutya azon ritka fajták közé tartozik, amelyek viszonylag jól viselik a "ridegtartás", azaz nem kap idegösszeroppanást, ha távoli tanyán, többedmagával éldegélhet, ahol csak néha-néha néz rá a gazdája. Egykori szilaj örökségének tudható be kifejezetten "gazdaságos" működése is. Emlékezzünk arra, hogy őseinek többnyire maguknak kellett gondoskodni táplálékukról, ezért anyagcseréjük rendkívül hatékony. Már nagyon kevés táplálékot is képesek jól hasznosítani, ezért kölyökkorban különös odafigyelést igényelnek. Megszokott, hogy a nagytestű kutyák kölykei viharos fejlődésüknek köszönhetően roppant gyorsan képesek növekedni. A közép-ázsiai juhászkutyák esetében ezt még fokozza a már említett hatékony anyagcsere, ezért az ő esetükben kifejezetten törekedni kell arra, hogy a kölyök és növendék inkább kicsit vékonyabb, soványabb legyen, mintsem túltáplált, pufók. Ez ugyanis beláthatatlan és jóvátehetetlen következményekkel járhat a kutyára nézve. Bőven lesz ideje erősödni a kölyöknek, mivel körülbelül 3-5 éves korára éri el végleges testi és lelki érettségét. Egyébiránt a nagytestűek között viszonylag hosszú életű fajta, körülbelül 10-12 évig él.

Mivel igen archaikus fajtáról van szó, tudni kell, hogy igazán kimagasló küllemű, tökéletes anatómiájú és mozgású egyedet leginkább természeteshez közeli takarmányon lehet nevelni. Magyarul - legalábbis 1-1,5 éves koráig - ajánlott természetes állapotában lévő állati eredetű fehérjével (hús, tej, tojás) és különböző zöldség-kiegészítéssel etetni. Egyes tenyésztők szerint a kultúrfajtáknak való mesterséges tápokat, még a legmagasabb minőségűeket is meglehetősen nehezen viseli az emésztőrendszere. A közép-ázsiai juhászkutyák sosem dúskálhattak a táplálékban, ezért ételüket szokatlan vehemenciával védik. Az etetést mindenképpen úgy kell bonyolítani, hogy a kutyát lehetőleg se ember, se fajtársa ne zavarja.

Mindent egybevetve, a közép-ázsai juhászkutyaremélhetőleg sosem lesz divatfajta, és csak az a szűk réteg választja majd magának, amely képes megélni és tisztelni az e fajta által képviselt ősi örökséget, mely azóta él, mióta ember és kutya szövetségre lépett.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)