Nem FCI besorolású fajták
Itt gyűjtöttük össze azon kutyafajtákat, amelyek nem rendelkeznek FCI besorolással
Északi vadászkutyák
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2004. február 21.

Az északi kutyafajták otthona az arktikus zóna, az a hatalmas terület, mely Európa északi részétől a Bering-tengerig, Alaszkától Grönlandig terjed.


A táj, a klíma és a bennszülöttek életmódja formálta ezeket a kutyákat, akárcsak a munka, melyet szülőföldjükön végeztek. Mindegyik északi kutyafajta jellegzetes karakterjegyeket mutat, melyek határozottan megkülönböztetik őket a többi kutyafajtától. Külsejükben is hasonlítanak egymáshoz felálló fülükben, a hát fölött hordott farokban, szemet gyönyörködtető, az arktikus viszonyokhoz illő szőrzetükben.
Minden északi kutyafajta munkakutya. A hazájukban végzett kemény munka formálta őket az évszázadok során. Ez nemcsak testileg teszi őket kimondottan robosztus, kitartó és a kemény időjárással dacoló állatokká, hanem belső tulajdonságaikat, karakterüket is döntő módon meghatározza. Általánosságban barátságos, az embernek kezdettől fogva alárendelt, de tettrekész és segítőkész kutyák. De a vak engedelmesség, az egyhangúság gyűlöletes számukra. Mozgásigényük alig fékezhető, és a legtöbb északi kutyaszenvedélyes vadász.

Igazán jól mindegyik északi fajta hűvösebb időben érzi magát. A klímánál sokkal nagyobb problémát jelent, hogy tartás szempontjából egészen mások az igényeik, mint a bennszülött, közép-európai fajtáknak. Lehetőleg a szabadban kell tartani őket, és mindenképpen munkalehetőséget kell biztosítani a számukra. Csak így őrizhetik meg hosszútávon sajátosságaikat, és csak így lehet temperamentumukat szabályos mederbe terelni és elviselni.

Az északi kutyafajták önálló állatok, és szokatlan függetlenséget mutatnak az emberrel szemben. Tisztelik és szeretik gazdájukat, de csak ha az méltó erre, ha kétségtelenül ő a falkavezér.

Nem ismernek feltétlen engedelmességet az emberrel szemben. Mivel a legtöbb északi fajtát falkában tartották, hiányzik belőlük azoknak a kutyáknak a mentalitása, melyek szociális igényeiket illetően teljesen az emberhez igazodnak. A szociális kontaktus a falkában a legtöbb északi fajta számára ugyanolyan fontos, mint a pozitív kötődés az emberhez.

Különböző munkaterületeik révén, megkülönböztetünk északi vadászkutyákat, terelőkutyákat és szánhúzókat. A vadászkutyafajták Észak-Európából és az egykori Szovjetunióból származnak: a jávorszarvaskutyák, a lundakutya, a norbottenspicc, a finn spicc, a karéliai medvekutya és a lajkák.

Főleg a kisebb fajták, mint a finn spicc, a norbottenspicc és a lundakutya számítanak speciális madárvadászoknak, míg a többieket főleg jávorszarvasra, szarvasra, őzre és vaddisznóra, de rókára, medvére, farkasra, borzra és rozsomákra is használják.

Az északi vadászkutyák nemcsak az északi fajtákra jellemző testfelépítéssel, de messzemenően azok jellegzetesen belső tulajdonságaival is rendelkeznek. Feltűnően barátságosak az emberrel, különösen családjukkal szemben, ami lenyűgöző. Szívósak, kitartóak, érzéketlenek az időjárással szemben és viszonylag igénytelenek.

Kimagasló tulajdonságaik a magas vadászszenvedély és bátorságuk a vad megállításához és megtartásához. Önállóságuk és akaratosságuk ellenére helyes és következetes nevelés és vezetés esetén hőségesek gazdájukhoz és követik annak szavát.

Az északi vadászkutya némán követi a vadat. Csak a vadmegálláskor kezd hangosan és kitartóan ugatni, és ezáltal hívja a vadászt a lövésre. Ha a vad menekül, ismét hangtalanul kezdi követni, hogy megállva megint felugassa. Ilyen módon teljesen önállóan dolgozik. Eközben folyamatosan tartja a kapcsolatot gazdájával azáltal, hogy kb. 20 percenként visszamegy hozzá, és így vezeti a vadhoz. Felugatáskor olyan távolságot tart a vadtól, ami azt még nem zavarja, így biztosítja, hogy a vadász is megközelíthesse a zsákmányt.

Szülőhazájukban, ahol elsősorban munkakutyák és szakterületük specialistái, a tenyésztés mindenek előtt a teljesítményre és használhatóságra irányul. Ezek a kritériumok messzemenően meghatározzák a kutya testfelépítését és pszichéjét. Bár egyre inkább találkozunk velük Skandináviában is kedvencként illetve kiállítási kutyaként, az Interchampion címhez munkavizsga teljesítése szükséges.

Ha valaki északi vadászkutyát akar venni, gondolja meg, hogy kutyáját foglalkoztatnia kell. A legtermészetesebb módja ennek a vadászat lenne. Ha ez nem lehetséges, pótlékként szóba jöhetnek a kiadós séták, biciklis túrák, de az engedelmességi és ügyességi feladatok is, és a mentő- és lavinakereső-kutyakiképzés.

 

Finn spicc

Az elegáns megjelenésű, vöröses bundájú finn spiccel hazájában elsősorban siketfajdra vadásznak. A kutya a vadász előtt haladva keresi meg és követi zsákmányát, egészen addig, amíg a madár egy fára nem telepedik. A kutya ekkor magára vonja a szárnyas figyelmét, fel-alá szaladgál a fa alatt, csóválja a farkát. Szegény siketfajd a fán ülve biztonságban érzi magát, a kutya azonban egyre erősödő ugatásával odahívja a vadászt. Tiszta, csengő hangja meglepően nagy távolságból is hallható. Ha a madár eközben újra felrebbenne, a kutya abbahagyja az ugatást, követi a madarat, majd ha az ismét letelepedett egy ágon, újra ugatásba kezd. A vadász eközben észrevétlenül a fához érhet és felveheti a lövéshez szükséges pozíciót, hiszen a kutyahangja minden neszt elnyom. A finnek évszázadok óta vadásznak a finn spiccel, sőt már a fajta ősei is vadászkutyák voltak, melyek kb. 2000 éve érkeztek nomád törzsekkel Oroszország középső részéről a mai Finnország területére. A korabeli vadász teljesen kutyájára volt utalva a táplálékszerzésben, a tél legzordabb szakaszában pedig, amikor nem lehetett vadászni, az eb szorult gazdája segítségére. ráadásul minden vadász csak egy kutyát tudott tartani, ami még fokozta az amúgy is különlegesen szoros kapcsolatot, ami olyannyira meghatározta a kutyák a temperamentumát, hogy ez még ma is érezhető a fajta viselkedésében.

A fajta neve hazájában suomen-pystykorva, ami finn felálló fülű kutyát jelent. Manapság kevés finn spicc látható a városokban, annál több vidéken, kis falvakban, elszigetelt farmokon. A fajta munkakutya mivoltát hazájában és a skandináv országokban azzal is hangsúlyozzák, hogy a finn spicc addig nem szerezhet Champion címet, amíg nincs munkavizsgája vagy megfelelő versenyeredményei. Északon még hivatalos ugatóversenyeket is tartanak, a győztes az ugatók királya, a "King of the Barkers" címet nyeri el. Bár elsősorban szárnyasra vadásznak vele, rénszarvasra és medvére is használják, ami a kutya méretét tekintve lenyűgöző teljesítmény.

 

Lajkák

A kelet-szibériai lajka Kelet-Szibéria és a Távol-Kelet erdős területein alakult ki, evenki, lamuc, amúr és más lajkák keresztezéséből. A nyugat-szibériai lajka az Urál északi részén és nyugat-Szibériában élő orosz vadászok egymással közeli rokonságban álló santelszki és mansijaki lajka-változatainak keresztezésének eredménye. Eredeti származási területén kívül ez a fajta Oroszország középső, kimondottan vadászterületein igen elterjedt; nagy számban, nagy telepeken tenyésztik. Több vadászterületen is speciális tenyészetek foglalkoznak a nyugat-szibériai lajkával. Az orosz-európai lajkát Oroszország európai részének északi területein élő vadász-lajkáiból tenyésztették ki. Jelenleg eredeti elterjedési területén kívül is nagy számban fordul elő Oroszország középső részén. Sok éve nagy telepeken tenyésztik.

 

Svéd jávorszarvaskutya (JämtHunk)

A svéd jávorszarvaskutyát csak 1946-ban ismerték el hivatalos fajtaként. Azonban nagyon régi kutyafajtáról van szó, melyet már Svédország északi területeinek benépesedése óta ismernek. A késői elismerés oka az, hogy a kisebb norvég jávorszarvaskutyát és a JämtHunkot egyazon fajtának tartották. Ez a nézet végül azonban megalapozatlannak bizonyult. A JämtHunkot főleg jávorszarvas vadászatra használják, de - különösen korábban - medve- és hiúzvadászatra is alkalmazták. Ezért különösen erőteljesnek és kitartónak kell lennie.

 

 

Norbottenspicc

Ezt a kis termetű kutyát a finn spicchez hasonlóan szárnyas vadászatra használják. Nem csak egész Európában, de hazájában, Svédországban is a ritka fajták közé tartozik. Az 1940-es években egyetlen alom sem született, és 1948-ban kihaltnak nyilvánították a fajtát. De szerencsére a valóságban Norbotten vadászai még mindig használták ezt kicsi, de rettenthetetlen kutyát, így a Svéd Kennel klub 1967-ben ismét felvette törzskönyvébe a norbottenspiccet. Norbotten a legnagyobb kiterjedésű svéd megye, a 65. és 68. szélességi fok között fekszik, a svéd-finn határ mentén.

 

Lundakutya (LundeHunk)

A lundakutya a lunda madárról (Fratercula arctica arctica) kapta nevét, mely Európa északi tengerpartjain él, hatalmas kolóniákban, a partvidéki sziklák üregeiben és földalatti járataiban. A norvég Lofoten szigetcsoport északi részén különösen nagy számban fordul elő. Egy-egy üregben nagyon sok tojó él, márciusban-áprilisban érkeznek a fészekrakó területekre. A tojásból kikelt fiókáknak negyven nap elteltével már saját magukról kell gondoskodniuk. Bár ekkor még nem tudnak repülni, szüleik kíméletlenül kilökik őket az üregekből. Ritkábban az idős madarak kihívják a fiatalokat a járatokból, és a vízhez csalogatják őket, vagy megpróbálják őket a szárnyukra venni, és alattuk repülve segítenek eljutni a sziklákon át a tengerhez. De legtöbb esetben a fiatal madarak teljesen magukra vannak utalva, sokuk megsérül vagy halálra zúzza magát a sziklákon. Ezeket a szerencsétlenül járt madarakat gyűjtik össze a lundeHunkok.

Mivel a lundeHunk lundákra vadászik, neki is alkalmazkodnia kellett a madarak élőhelyének körülményeihez. Sok lábujjának köszönhetően minden egyenetlen, csúszós, meredek talajon biztonságosan tud egyensúlyozni, jó talajfogással, plusz ujját támasztéknak, vagy szükség esetén féknek használva, ha megcsúszik a köves törmeléken. A kapaszkodást segíti a vállízületek szokatlan hajlékonysága is, illetve "karjai" segítségével és hajlékony nyakával szuk járatokba is be tud hatolni és meg tud fordulni. A lundeHunk különleges tulajdonságai révén olyan helyekre tud eljutni, ahová az ember soha. Az övéhez hasonló nyakízülettel csak a rénszarvas rendelkezik az emlősök között. A vállízületek hajlékonyságát úgy is ellenőrizhetjük, hogy a kutyát mellső lábainál megemeljük, és miközben hátulsó végtagjain áll, a mellsőket oldalirányban szétnyitjuk. A lundeHunknak ez semmiféle kellemetlenséget nem jelent!




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

Magyar vizsla kölykök eladók 20.000 Ft/db áron. 3 szuka, 2 kan. Augusztus végi elvihetőséggel. Oltási könyv 1 oltással. Érdeklődni telefonon: +36-70/705-6243

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)