Celebek és kutyák
ARCHÍV! - Tárkányi Tamara rajongásig szereti az állatokat
Gombi csodálatos hazatalálása
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Hegedűs Eszter  |  2004. október 23.

Tárkányi Tamara neve inkább az érettebb korosztály számára cseng ismerősen. A szép és tehetséges énekesnő karrierje 1964-ben kezdődött, de igazán ismertté az 1966-os Táncdalfesztiválon lett, amikor az "Idegen utakon" című dallal Kovács Kati mögött második díjat nyert, Zalatnay Saroltával megosztva.


1970-től azonban "eltűnt" a magyar könnyűzenei életből: férjét, Csanádi Károly műkorcsolyázó bajnokot kísérte híres jégrevű társulatok - Wiener Eis Revue, Holiday on Ice, Deutsches Eis Theater - világjáró előadásain. Az 1970-es évek végén hazatérve a legnevesebb szerzőktől énekelt dalokat rádióban, televízióban, rendszeresen fellépett az ORI legrangosabb rendezvényein a Vigadóban és a Kongresszusi Központban, közreműködött Fellegi Ádám zongoraművész koncertjén, sőt, gyerekszínpadokon prózai szerepekben is bemutatkozott. Lemezei, kazettái és CD-je jelent meg az elmúlt évek során, legutóbb 2003-ban "Gyönyörű világ" címmel. Ma is hallhatjuk régi és új dalait rádióban, televízióban, mondhatni "reneszánszát" éli. Idén ünnepli pályafutásának 40. évfordulóját.

 

Azt azonban kevesen tudják a Csanádi-Tárkányi házaspárról, hogy rajongásig szeretik és védik az állatokat. Három cica szerető és gondos gazdái, s környékükön egyetlen kóbor kutyának, cicának sem kell éheznie, mert őket is rendszeresen ellátják enni-innivalóval. Pártfogoltjaik közül "természetesen" nem maradhatnak ki a madarak és rendszeresen megvendégelik a süniket is. Tamarától hallottam az alábbi történetet, amit máig csodák sorozataként őriz a szívében.

A nagyszüleimnél nevelkedtem a Balaton mellett. Tőlük tanultam az állatszeretetet. Már gyermekkoromban sokféle állat vett körül: kutya, macska, sündisznó, teknősbéka, madarak. Az állatokat nem csak szeretni, tisztelni is megtanultam tőlük. Máig szívesen emlékszem vissza, amikor telente etettük a madarakat és gyönyörködtünk bennük.

Amióta férjemmel Budán, zöld környezetben lakunk, sok érdekes állatkalandunk volt, hiszen mindig figyelemmel kísértük, hol szorulnak segítségre ezek az ártatlanul szenvedő kis teremtmények. Gombi kutyus története kisebbfajta csodának is beillenék.

Egy fullasztóan meleg nyári napon anyósomhoz indultunk a Villányi útra. A nagy forgalom miatt a Gellérthegyen át kerestünk egérutat a kocsival, amikor a járdán észrevettünk egy furcsa pózban fekvő, nagy fekete, bozontos kutyát. Már alig pihegett, szemlátomást a szomjhalál szélén volt. Természetesen megálltunk és egy kis tálkában többször is vizet kértünk a környező házakból, mert szegény pára mindet azonnal fellefetyelte.

Ekkor még nem tudtunk valamit, ami csak sokkal később derült ki: a kutyus napi víz-fejadagja legalább másfél vödör...

Cédula nem volt a nyakában, az állapota olyan siralmas volt, hogy felállni sem tudott. Miután így megitattuk és kevéske párizsit is etettünk vele, ott akartuk hagyni (Úristen! Akkor még képesek lettünk volna ilyesmire!) Őszintén szólva azt gondoltuk, odavalósi, valamelyik környező házban él a hanyag gazdája. Elindultunk az autóval és láttuk, amint utolsó erejével feltápászkodik és utánunk dülöngél. Ezt már nem lehetett elnézni. Bevittük az Állatkórházba, ahol egy nagyobb ketrecben helyezték el, megfigyelésre. magunkhoz nem vihettük, a(z akkor még) négy cicánk nem tűrte volna őt a háznál. Pedig nagyon szelíd volt, borzas fejéből édes kis gombszemekkel nézett a világba. Ezért is kapta tőlünk a Gombi nevet. Három hónapig fizettük a tartását, naponta kétszer mentünk hozzá ennivalóval (merthogy nagyétkű volt), később azt is megengedték, hogy megsétáltassuk.

Aztán találtunk neki egy helyet a Zugligetben. Csak az volt a baj, hogy akinél elhelyeztük, dolgozott egész nap. Így szegény Gombit megkötötték, sajnos, és igen magányos volt, hiába látogattuk sűrűn. Többször el is szökött, néha napok múlva hívtak csak fel a megtalálók, szerencsére, mivel a mi telefonszámunk volt a nyakában.

A férjem ezután többször bejárt az állatkórházba, segíteni az ott lévő szegény kutyákon. Egy őszi napon egy fiatal hölgy jött érdeklődni elveszett schnautzer-keverék kutyája után, akinek különös ismertetőjelei a szemébe hulló tincsek, oldalán egy darabon barna a szőre és nagy vízivó... Károly véletlenül meghallotta, és már indultak is Zugligetbe!

Az öröm mindkét részről határtalan volt! És persze, a mi örömünk is. Merthogy Gombi volt az a bizonyos... A gazdi akkor már csaknem öt hónapja kereste az egyébként nem csavargó természetű ebet, akit egy menhelyről fogadott örökbe. Mint megtudtuk, Óbudáról került a Gellérthegyre (soha nem derült ki, hogyan) és Schwartzi volt az eredeti neve. Tizenegy évet élt már befogadójánál, mielőtt elveszett. Még három további szép évet kapott általunk. A gazdikkal pedig jó barátságba kerültünk, a mai napig összejövünk néha.

Ezen kívül is számos boldog egymásratalálásnak voltunk tanúi, segítői, de ez volt talán a leghihetetlenebb. Mert hogyan is magyarázzuk, hogy a hölgy annyi idő után éppen ott, éppen akkor jött érdeklődni, amikor a férjem éppen ott volt. Hogy éppen mi jártunk arra, amikor a kutyus az otthonától távoli Gellérthegyre vetődött. (Ha nincs a csúcsforgalom, nem is arra megyünk...) Hogy nem érte baj a csavargásban, amiben nem volt tapasztalata, mert addig csak a nagy kert biztonságát ismerte. Hogy telefonáltak nekünk a jólelkű megtalálók, amikor a láncról elszökött Zugligetből. Külön-külön is kisebbfajta csodák, hát még együttvéve!

Az állatok csodálatos részei a minket körülvevő világnak. Nélkülük sivár lenne ez a földgolyó - ez Tamara és Károly hitvallása. - Azt kívánjuk, bárcsak minél többen éreznének így és látnák meg a segélykérést ezeknek a kis élőlényeknek a szemében. És ismernék meg azt a csodálatos érzést, amikor ugyanezek a szemek rengeteg hálát, ragaszkodást, szeretetet sugároznak - viszonzásul.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)