Őrző védők, schnauzerek, molosszerek
Berni pásztorkutya, a mosoly tricolor szigete
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2011. március 13.

Berni pásztorkutya, a mosoly tricolor szigete

Nem kell különösen kifinomult esztétikai érzékkel rendelkezni ahhoz, hogy belássuk, miért a berni tett szert széles népszerűségre az amúgy igen mutatós és színeikben, rajzolatukban azonos svájci pásztorkutyák közül.





Robusztus megjelenése, fekete-fehér-cser színű, dús bundája éppúgy a siker záloga volt, mint megbízható, nyugodt jelleme.

A fajta megbecsüléséről sokat elárul, hogy hazájában a bernit tartó házak homlokzatán vagy kapuja felett mindig megtalálni a fajtát ábrázoló szobrocskát, mely büszkén hirdeti, hogy ebben az otthonban berni pásztorkutya lakik.

 

Istállóból a nappaliba

Bár a berni pásztorkutya tenyésztése közel 100 éve kezdődött, lelkes hívei a római légiókat jelölik meg a fajta importőreiként. Nem mintha a derék hódítóknak szégyenkezniük kellene emiatt, hisz annyi kutyafajta ősének elterjesztését tulajdonították nekik, hogy egyel több, vagy kevesebb már igazán nem számít Közelebb járunk azonban az igazsághoz, ha a berni kialakulását fürkésző tekintetünket nem a régmúltba, hanem pusztán a középkorba meresztjük. Ekkortájt ugyanis földművelők telepedtek meg Bern, burgdos körzetében, illetve a schwarzenbergi, valamint ementáli elő-Alpok lejtőin. Az e területeken kialakuló és később fellendülő parasztgazdaságok mindennapi munkájához igénytelen és sokoldalú munkakutyára volt szükség, melynek feladata nem csupán a porta és a jószág felügyeletéből merült ki. Ha a szükség úgy hozta, szekéren haladó gazdáját kellett kísérnie, sőt igen gyakran a tejeskannák szállítására szolgáló kordét kellett vontatnia.

A dolgos parasztembernek leginkább egyetlen dolog számított, ha kutyáról volt szó: lássa el a feladatát. Nem kényeztették, ajnározták kutyáikat, és bár a hasznosan dolgozó kutyákat megbecsülték, a nap végeztével nem a házban, hanem a gazdasági állatokkal együtt, az istállóban szállásolták el őket.

Bár az 1830-as években fellendülő fajtatiszta kutyatenyésztés némileg háttérbe szorította a "parasztkutyákat", munkájuk nélkülözhetetlensége miatt végképp kiszorítani nem lehetett őket. Az 1900-as évek elejétől már kiállításokon is szerepeltek, meglehetősen gyér sikerrel bár, de arra mégis jó alkalom volt ez, hogy olyan emberek is felfigyeljenek rájuk, mint Fritz Probst, akit teljesen lenyűgözött a rusztikus kutyák munkája, és később a fajta felkarolójává vált, valamint Albert Heim professzor, aki újfundlandik tenyésztésével foglalkozott, mégis szívén viselte a bernik sorsát.

A fajtát 1904-ben jegyezték be a Svájci kutyatörzskönyvbe, Dürrbächler (dürrbachi) néven, majd 1908-ban - Heim professzor javaslatára - a berni pásztorkutyanevet kapta. Ahogy népszerűsége emelkedni kezdett, lakhelye is megváltozott: székhelyét a vidéki majorságokból a városokba helyezte, és többé nem trágyaszagú istállókban, hanem a tiszta nappaliban éjszakázott. Ez a fajta megbecsülés még ma is jellemző. Svájcban nem ritka, hogy 3-4 bernit is tartanak együtt, sőt esténként a kerti kutyákat is a házban szállásolják el. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy kint igen szigorú szabályok vonatkoznak a kutyatartásra, és este a szomszédok nyugalmát nem zavarhatja kutyaugatás. Akárhogyan is, a berni nem lehetne oly népszerű, ha nem lett volna képes rugalmasan alkalmazkodni a városi élethez, és nem tudott volna sikeresen idomulni a megváltozott körülményekhez.

 

Ahány ház, annyi szokás

A berni pásztorkutya alkalmazkodása az urbanizált környezethez kiváló lehetőséget kínál arra, hogy kicsit foglalkozhassunk egy igen izgalmas kérdéssel, nevezetesen az egyes kutyafajták és az őket kitenyésztő emberek, jobban mondva az őket körülvevő kultúrkörnyezet jellemformáló hatásával. A berni eredeti feladatköréből világosan látszik ami egyébként nevében is benne van , hogy a fajta pásztorkutya. Eredeti funkciója szerint kíséri és szemmel tartja a jószágot, és megvédi azt a különböző betolakodók támadásától, akárcsak gazdája házát és értékeit. Mivel a berni őseit mindig is nagyra tartották, joggal feltételezhetjük, hogy nem hiányozhattak belőle az őrző-védő tulajdonságok, hiszen enélkül bajosan láthatta volna el feladatát. Ennek ellenére a berni pásztor jelleme jelentősen eltér az azonos munkakörű kuvaszétól, komondorétól, kaukázusi, vagy közép-ázsiai juhászétól. Míg ez utóbbiak kifejezetten bizalmatlanok, elutasítóak, sőt esetenként agresszívak az idegenekkel, addig a berni jelzi ugyan a portára érkezőt, de alapvetően bizalommal fordul felé. A szilaj vadság kifejezetten hiba ennél a fajtánál.

Ennek magyarázatául több lehetőség is kínálkozik. Svájc történelme és gazdasága nem hangos a különféle csatározások, leigázások és elnyomatások, csődök és válságok kínjaitól. Sokkal inkább a jólét és kulturáltság szimbóluma, melynek zavartalanságát szinte alig befolyásolta valami az évszázadok során. Egy olyan országban, ahol az emberek nem azért nem dobják el a papír zsebkendőt, mert félnek a büntetéstől, hanem azért, mert a kulturált emberi viselkedés mindennapjaik része, vélhetően nem volt szükség olyan vad és kérlelhetetlen pásztorkutyákra, mint keletebbre, hiszen valószínűleg kevésbé a rablók és útonállók, sokkal inkább a medvék és farkasok jelentettek reális veszélyt. Hasonlóképpen, ahogyan a gyimesi kalibakutyák esetében.

Ezenkívül fontos megemlíteni, hogy a berni pásztorkutya sosem rideg tartásban, hanem mindig a gazdája mellett tevékenykedett, tehát szükség is volt rá, hogy kialakuljon benne az a fajta szociális érzék, amely nélkül alkalmatlan lett volna erre. Nem egyszerűen arról volt szó, hogy ne hajkurássza a csirkét, macskát stb., hanem tudjon viselkedni idegenek között is. Ahogy visszaszorultak és idővel eltűntek az alpesi lejtőkről a vadállatok, úgy vált a kutya munkanélkülivé, de mivel mindig az ember közelében szorgoskodott, viszonylag zökkenőmentesen vette fel új szerepkörét, a családi kutya funkcióját.

 

A lelki pásztor

A berni mind a mai napig őrzi sok jellemző pásztorkutya-tulajdonságát. Ezek egyike az a szoros kötődés, mellyel családjához, falkájához ragaszkodik. Ha valaki, akkor ő abszolút nem egyemberes kutya: szeret mindig gazdái közelében lenni, ahol közben szemmel tarthatja területét. A vele egy fedél alatt élő kutyákkal, macskákkal és egyéb állatokkal békésen megfér, sőt kifejezetten igényli a társaságot. Egy berni pásztorkutyát napokra magára hagyva elzárni legalább akkora bűn, mint egy zenebohócot gyászindulók eljátszására kényszeríteni. Mivel kifejezetten lelkizős típus, akkor a legboldogabb, ha köré gyulnek, ő pedig meleg kályhaként onthatja szeretetét családjára. A gyermekekkel jó érzékkel képes meghitt viszonyt kialakítani, és bár kifejlett korában súlya meghaladhatja a fél mázsát, a csöppségekkel mindig hímes tojásként bánik.

Bár legjobban gazdái körében érzi jól magát, képes egy lelkes faroklendítéssel a családi örökség részét képező ólomkristály pohárkészletet átadni az örökkévalóságnak, ezért tartása kis lakásban nem javasolt. A berni pásztornak térre és legfőképpen tágas kertre van szüksége, ahol mind fizikailag, mind mentálisan kiélheti szükségleteit. Annak ellenére, hogy ősi házőrző hivatását már régóta nem gyakorolja, igenis jó jelzőkutya. Területének határait éberen őrzi, de inkább jelzi, mintsem támadja az idegent. Ebből a szempontból nem a legmegfelelőbb választás annak, aki "próbálj csak bejönni, leszedem a fejedet!" típusú, elrettentő házőrzőre vágyik. Nem mintha gyáva lenne, sőt: a berni kiegyensúlyozott, nyugodt, magabiztos kutya, de hiányzik belőle az idegenekkel szembeni túlzott rámenősség és agresszivitás. Ez nem feltétlenül baj: ő nem erre való, és éppen ezért tartják elsősorban megbízható családi kutyának. Sem én, sem megkérdezett ismerőseim nem hallottak még arról, hogy normális körülmények között tartott berni pásztorkutya bármikor, bárkit is megharapott volna.

Jellemében a berni mérsékelten visszafogott habitusú kutya, bár erről csak kifejlett korát elérve tesz tanúbizonyságot. Fiatal- és kamaszkorát egy elsős gimnazista önfeledtségével éli, és ez időtájt bizony sokszor bizonytalanítja el gazdáit választásuk helyességét illetően. Ahogyan kinő a bohém korszakból, fokozatosan megkomolyodik. Mindezek ellenére a berni még nevelési érzékkel kevésbé megáldott vagy kezdő tulajdonosoknak sem szokta feladni a leckét. Ha fiatalon megismertetik az alapvető engedelmességi szabályokkal, felnőttként szinte észrevétlenül sajátít el mindent, ami a normális együttéléshez szükségeltetik. Pásztorkutya mivolta a mindennapokban is felszínre tör. A séták alatt igyekszik gazdái közelében maradni, nem csatangol távolra, nem szökős típus. A lényeg, hogy családtagként kezeljük, és velünk együtt részt vehessen minden közös programban.

 

A svájci diplomata

A kölyökként szocializált berni idegen kutyák társaságában sem okoz kellemetlen meglepetéseket. Ezt saját tapasztalatomból is alá tudom támasztani. Van szerencsém személyesen ismerni a címlapon is szereplő Castort. Sokszor találkozunk vele kutyáimmal, Puli szukámat szabályosan elbűvölte a hatalmas berni kanból áradó charme. Minden lehetőséget megragad arra, hogy kifejezze imádatát a fekete lovag iránt. Mindeközben airedaleem, Szeder megőrül a féltékenységtől. Látványos rohamokkal ostromolja Castort, a csábítót, ha nője közelében látja. Állandóan provokálja, és igyekszik kettejük közé helyezkedni. Castor ezt a bonyolult helyzetet igen kifinomultan és valódi úriember módjára oldja meg. A hölgynek finoman csapja a szelet, de ha megérkezik a "féltékeny férj", férfiúi méltóságát megőrizve, magasan tartott lompos farokkal, elegánsan tovább üget, nem keresi a balhét.

Noha mérsékelt mozgásigényű, nem izgága fajta, csak a kertben tartani alapvető hiba. A rendszeres séta nemcsak az aktuális folyóügyek intézését jelenti számára, hanem olyan közös program, melyben mindig, mindenkor szívesen vesz részt, és mindeközben alkalma nyílik ismerőseivel, barátaival való találkozásra is.

A berni pásztor nem óriás, de mindenképpen közepesnél nagyobb fajta. Ennek megfelelően különösen növendékkori takarmányozására külön gondot kell fordítani. Sajnos a hazai állomány helyzete a csípőízületi diszplázia szempontjából nem a legrózsásabb, de gondosan kiválasztott, lelkiismeretes tenyésztőhöz fordulva ezt a problémát sikerülhet elkerülni.

A berni pásztorkutya sikeresen tölti be azt az űrt, amely a golden retriever és a leonbergi között tátong. Impozáns termetével, gyönyörű tricolor bundájával, elbűvölő természetével és lágyan mosolygó tekintetével ideális választás azok számára, akik maguk és családjuk számára közepesnél nagyobb, de mégsem óriás termetű, kifejezetten megbízható kutyát szeretnének, akiben kicsik és nagyok egyaránt örömüket lelhetik.



nyitókép: archív
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)