Juhász- és pásztorkutyák
Ausztrál juhászkutya-tenyésztő
Közös érdekünk, hogy közeledjünk egymáshoz, és leüljünk beszélgetni
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2007. február 05.

Remélem, már az eddigi írásokból is kiderült, hogy ezen rovat célja prominens tenyésztők megszólaltatása - egyesületi hovatartozástól függetlenül - olyan témákban, melyek elsősorban az adott fajtát, de tágabb értelemben a kutyatenyésztés egészét is érintik. Ebből a megfontolásból kerestem meg Korózs-Papp Juditot is, aki az angol pásztorkutyafajták tenyésztésének és bírálatának területén végzett több évtizedes munkája mellett férjével, Korózs Andrással együtt az ausztrál juhászkutya hazai meghonosítója.


Érdeklődésem középpontjában elsősorban maga a kutya áll és állt. Sosem volt szándékom belefolyni az aktuális ebpolitikába, ennek ellenére beszélgető partnereim természetesen mindig lehetőséget kaptak, kapnak arra, hogy szabadon véleményt formálhassanak. Gyakorlati tapasztalataim szerint sokan kitértek már e lehetőség elől, bizonyos érdekellentétekre hivatkozva. Azt, hogy aggályaik mennyire voltak reálisak, illetve mennyire táplálkoztak egy sajátos belső önszabályozás kényszerétől, nem tudhatom, és nem is tisztem megállapítani. Mindenesetre az, hogy felkérésünkre Judit, a MEOE elnökének felesége készséggel vállalta az interjút, számos kétséget, félreértést eloszlathat, és azt gondolom, biztató előrelépést jelent a több éve tartó csatározás békés rendezésének irányába.

Már meg sem lepődtem azon, hogy egy ilyen különleges fajta tenyésztése kapcsán a beszélgetés lebonyolítása sem lesz hétköznapi. A közelgő karácsony miatt besűrűsödött programok sem voltak segítségünkre, de végül úgy alakult, hogy az Agility OB apropóján Andrással együtt Budapestre utazó Judittal félre tudtunk vonulni a Pestlőrinci Sportcsarnok egyik zugába, ahol nyugodtan beszélgethettünk.

- Úgy tudom, hogy "családilag" több fajta tenyésztésével foglalkoztok. Miképpen került a képbe az aussie?

- Való igaz, házasságunkkal komoly "kennelfúzió" következett be. András sima- és drótszőrű foxit tenyészt már harminc éve, én pedig angol pásztorkutyafajtákkal (sheltie, collie, border collie) foglalkozom. Az aussie mindig is nagyon tetszett, és amikor Franciaországban jártunk egy collie-t fedeztetni, egy barátunk ellátogatott velünk néhány tenyészetbe. Silvie Dancoisne-nél, a Des Clos des Duchesses kennelben voltak aussie-k is. Ott teljesen beleszerettem a fajtába. Innen importáltunk az évek során három Ausztrál juhászkutyát is, többek közt az ország első példányát.

- Ennyi fajta mellett mi adja a motivációt egy újabb bevállalásához? Nyilván van összehasonlítási alapod. Mi az, amiben az aussie különbözik a többitől?

- Mint a "nagy szerelmeknél" általában, az ember nem tudja pontosan leírni, hogy mi az, ami annyira megragadta. Egy igazán szép aussie maga "A kutya". Mindenhol ott van, mindig tenni akar valamit, csak úgy pezseg benne az élet. Valószínűleg ez fogott meg fő fajtám, a halálosan nyugodt collie után, melyet 87 óta tenyésztek. Persze az ember tenyésztőként más szemmel nézi a különböző fajtákat. Az aussie számomra új kihívásokat, izgalmas lehetőséget jelent, ha úgy tetszik, továbblépést. Bár ebben a fajtában még kezdőnek számítunk, azért kiállításokon sikeresen szerepelünk, és a szakma visszajelzései szerint is igen kedvező irányban haladunk. A "szakma" alatt elsősorban a külföldi tenyésztők, bírák megítélését értem, hiszen itthon egyelőre sajnos nincs konkurrencia. A poznani világkiállításon 105 aussie indult; a fiatal szuka osztályban 15 kutya között harmadik helyezést értünk el, már saját tenyésztésű szukánkkal. A nagy álom természetesen Amerikába eljutni, és ott megmérettetni.

- Gondolom, sosem egyszerű a fajtahonosítók feladata. Milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy aussie-tenyésztőnek?

- Azt kell mondanom, az "ésszerűség" azt diktálná, hogy az ember ne fogjon bele. Legalábbis itthon. Akkor, amikor egy fedeztetés 1000-1200 euróba kerül (és ebben még nincs benne az útiköltség, szállás stb.), el tudod képzelni, hogy a kölyköket nem lehet olcsón eladni. Mielőtt valaki félreértené vagy félremagyarázná: természetesen nem megélhetési forrásról beszélek. Értelemszerűen a tenyésztő fajtanemesítő munkája során meghatározott elképzelés szerint, alapos átgondolás után fedeztet. Az ebből született kiskutyák közül a céljai számára fontos kölyköt vagy kölyköket később továbbviszi a tenyésztésben, de a többieket el kell adni, hisz képtelenség mindegyiket megtartani. Magyarországon erre a fajtára ilyen pénzért nincs igény. Első aussie-almunkat három éve hoztuk le, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy itthon hányat vettek meg belőlük. Természetesen szeretném, ha itthon is népszerűsödne a fajta, de azt mindenképpen szeretném elkerülni, hogy divatfajtává váljék.

A hazai viszonyokat látva, gondolom, nem meglepő, ha a nálam született szukákat igyekszem külföldre adni, vagy csak olyan magyar tulajdonosnak, aki maximálisan megbízható. Külföldön az ottani viszonyokhoz képest - kutyáink megfizethetőbbek, de a nemzetközi kutyás berkekben általánosan tapasztalható rossz megítélésünk miatt fenntartásokkal viseltetnek a magyar tenyésztők iránt, ezért ott valóban csak a kimagasló minőséget képviselő egyedek iránt érdeklődnek. Mindezeken túl azért is nehéz az aussie eladása, mert nem mindenkinek ajánlható ez a fajta. Számos esetben előfordult, hogy a kölyöklátogatóba érkező embereket valósággal elijesztette az aussie-k élénksége, aktivitása. Elmondásuk szerint nekik túl sok ez a fajta. Azt gondolom, hogy ez még mindig a jobbik eset, mint ha utólag döbbentek volna rá téves döntésükre.

További nehézséget jelent a tenyésztésben a farok kérdése. Az amerikai standard nem beszél a farokról, mivel náluk egyszerűen rövidre kurtítják, illetve állítólag farok nélkül is születnek kutyák. Azért mondom, hogy állatólag, mert én saját gyakorlatomban még sosem tapasztaltam ezt, ellenben gyakori a háromnegyedes, feles, egyharmados vagy törött farkú egyed. Mivel Nyugat-Európában tilos a farok csonkolása, az amerikaik pedig semmiféle támpontot nem adnak erre vonatkozólag, így elég nehéz meghatározni, melyik a követendő irányvonal. A szín tekintetében sem könnyű a helyzet, hiszen kedvező a látványos fehér szín jelenléte, ez azonban számos színhibát hozhat magával. A fajta jellegzetes betegségéről, az epilepsziáról szerencsére csak hallomásból értesültem, saját tenyészetünkben sosem fordult elő.

- Remélem, nem veszed zokon, és őszintén mondom, nem provokációnak szánom a kérdést, de meg kell említenem egy bizonyos témát. tudvalévő, hogy nemcsak több fajta tenyésztével foglalkoztok, hanem viszonylag nagy állománnyal is rendelkeztek. Emiatt egyesek feltehetik a kérdést: miért van erre szükség?

- Való igaz, hogy nagy állománnyal rendelkezünk, hiszen öt fajtánál ez velejárója a tenyésztésnek. tudni kell, hogy a korábban említett fajtákból a foxik András, a pásztorkutyák pedig az én "hozományomat" képezik. Az angol pásztorkutyák bírójaként azt gondolom, csak akkor tudok objektív képet alkotni egy-egy fajtáról, ha behatóan elmélyülök benne. Ehhez kevés kiállításon látni az egyedeket, bele kell folyni a tenyésztésbe, mert csak így ismerheti meg igazán az ember a sajátosságokat. Ennyi fajta esetében ez egyszerűen elképzelhetetlen az állatok létszámának növelése nélkül. Mi egyébként nagyon szeretünk kiállítani, hiszen ott tudja igazán megmutatni eredményeit a tenyésztő. Ilyenkor az ember mindig valami újjal, jobbal akar előrukkolni, amihez megint csak egy következő kutyaszükséges.

Amikor pedig a nagy állomány kapcsán haszonszerzési szándékról beszélnek, egyszerűen nevetnem kell. Vegyük például a foxit. Férjem világgyőztes kutyáinak leszármazottaira ma Magyarországon igényes vevőt találni nagyon nehéz, pedig áruk hazai viszonylatban is igen olcsó, különösen genetikai értékükhöz képest. De itt vannak a sheltie-jeim. Ebből a fajtából tizenkét és fél év alatt összesen három alom született nálam, ezzel szemben nyolc komoly kutyát importáltam, nem kevés pénzért. Nem egy közülük sajnos nem váltotta be reményeimet, és családi kutyusként elajándékoztam. Nehéz fajta. Voltak olyan évek, hogy border collie-ból sem születtek kölykeink, mert nem volt igény a minőségi kiskutyára. Mindazonáltal azt gondoljuk, hogy ha csinálunk valamit, azt végezzük tisztességesen. Kisebb vagyont öltünk és ölünk bele a munkánkba, ami garancia a magas színvonal elérésére és megtartására. kutyáink nagy része világszerte ismert és keresett fedezőkan. A nálunk születendő almok létrejöttét pedig gondos tervezés előzi meg, melynél a tenyésztési szempontok mellett fontos kritérium, hogy minden kiskutyának legyen szerető gazdája.

Az tenyésztésben aktívan részt vevő valamennyi egyed csípő- és könyökízületi diszpláziára, progresszív retinaentrópiumra és CEA-ra (Collie Eye Anomaly = speciális collie-szemrendellenesség) szűrt, és még ennél is nagyobb hangsúlyt kap idegrendszerük megítélése. Ugyanis elsődlegesen azzal a szándékkal adunk el kutyát, hogy ideális családtag váljék belőle. Ez pedig - bármilyen szép is az adott egyed - elképzelhetetlen stabil idegrendszer nélkül. Emellett mi nem szabadulunk meg "feleslegessé vált" kutyáinktól: nálunk még 10-15 éves egyedeket is lehet találni. A tenyészszukákat nyolcéves korukban ivartalaníttatjuk, és aztán továbbra is nálunk élik életüket.

Ennyi kutyát persze nem lehetne önerőből ellátni, ráadásul a kiállítások és bírálatok miatt sokat is utazunk, ezért kutyáink folyamatos felügyeletéhez és a róluk való napi szintű gondoskodás biztosításához külső segítséget veszünk igénybe. A vádaskodásról az jut eszembe, hogy van egy amerikai ismerősünk, aki szintén 4-5 fajta tenyésztésével foglalkozik igen magas színvonalon, jóval több kutyával. Nemcsak hogy az egyik nagy tápgyártó cég éves szinten több tonna takarmánnyal és több ezer dollárral (forintban milliókról beszélhetünk) támogatja, de senkinek meg sem fordul a fejében, hogy ezért elítélje, világszerte elismert tenyésztő.

- Nem akarok nagy szavakat használni, de az, hogy elfogadtad, elfogadtátok felkérésünket a riportra, gesztusértékű a mai kutyás társadalomban. Remélhetjük, hogy ez komoly lépés a kiállításokat, bírókat, klubokat és úgy általában az egész kutyás társadalmat egymással szembeállító ellentétek feloldása felé?

- Szeretném hinni, hogy igen. tudom, soványka vigasz, de a világon mindenütt ez a tendencia tapasztalható. Régen valóban baráti versengés jellemezte a kiállításokat. Ez már jó ideje megszűnt, és egészen más hangulatban járnak kiállításokra az emberek. Nem tudom, mi lehet az oka, de tény, hogy ebbe az irányba mozdult el a világ. Olaszországban például két kiállító és azok szurkolótábora összeverekedett a bullterrierek fajtagyőztesi címén. Ez számomra elképesztő. Minden bírálati rendszerben nemcsak kutyakiállításról beszélek a bírálat helyességével egy szűk csoport ért egyet: a bírák, akik meghozták döntésüket, és azok, akiket ez a döntés győzelemhez segített. Mivel a bírák is emberek, véleményük nyilván valamilyen szinten szubjektív meglátást tükröz. Akinek nem tetszik az adott bíró látásmódja, ne nevezze hozzá a kutyáját. Sajnos sok esetben tapasztalom, hogy az emberek többsége nem hajlandó szembesülni kutyája hibáival, és elintézi a dolgot egy "Hülye a bíró!" kijelentéssel.

András elnökségi megválasztásával sajnos jobban beleláthattam a dolgokba, mint szerettem volna, és el vagyok keseredve amiatt, hogy nálunk mindenki harcol mindenkivel. ráadásul az ellentétek szításakor sok esetben azok a legnagyobb hangadók, akik még semmit nem tettek le az asztalra. András elnöki programjának szerves részét képezte a béketermetés, és az értelmes párbeszéd elindításának szándéka annak érdekében, hogy energiáinkat a közös célért mozgósítsuk, s ne egymással harcolva, értelmetlenül emésszük fel. Biztosan mindenkinek vannak egyéni sérelmei, de tudni kell ezt félretenni, hogy minden téren előremozdulhassunk a jelenlegi helyzetből.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)