Tenyésztésről általában
Füleljünk!
Avagy az amerikai staffordshire terrier fülének kupírozása
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kocsis Miklós  |  2011. február 15.

Füleljünk!

E pompás fajta korrekt anatómiai felépítésének kérdését a hajdani viadorkutya-ősök jellemzőin keresztül érthetjük meg a legkönnyebben. Ez a fajta megközelítés abban van segítségünkre, hogy megismerhetjük az amstaff felmenőit egykoron győzelemre segítő jegyeket.


     Ezek nélkül a régi idők négylábú gladiátorai nem vitték volna diadalra saját fajtájukat, s nem örökítették volna át arányos felépítésüket, tökéletes izmaikat és erős csontjaikat sem mai utódaikra.
     Egykoron a fülek mérete és formája is fontos szerephez jutott a harcban! ugyanis meglehetősen gyakran volt kitéve támadásnak, harapásnak. ráadásul a fülben nincsenek csontok, amik szilárd vázát adhatnák. Nem borítják nagy és erős izmok, melyek némi védelmet jelentenének számára. tulajdonképpen nem más, mint egy darab vékonyka bőr, rengeteg ideggel és érrel. Így egy jól irányzott harapás következtében fájdalmas és bőségesen vérző sebesülések helye lehetett. Ezek mind elvonták a kutya figyelmét a harcról, s végső soron vereségéhez is vezethettek.
     Már a bulldog ős is gyakran eme testrészénél fogva kapta el és szorította földre a bikákat mindennapi munkája és később, a bikaheccek során. Azonban az ő füle ekkor még nem forgott veszélyben, a kupirozás így nem is vált igazán bevett szokássá a working bulldog esetében.
     Megjegyzés: az észak-amerikai kontinens első telepesei gyakran használták bulldogjaikat vadászatra, illetve viadalra pumák, farkasok ellen. Emiatt az őshazával szemben itt szokássá vált az amerikai bulldogok fülének, sőt farkának kupirozása. Ez többszáz évig tartotta magát, és az ABA is csak 1991-ben zárta ki kiállításairól a vágott fülű és farkú kutyákat.
     A viadorkutya fülét csak azok az ellenfelek veszélyeztették, akik szarvak és paták helyett karmokkal és agyarakkal voltak felfegyverkezve. A medvékkel, farkasokkal vagy leginkább más kutyákkal folytatott harcban bizony már gyakran előfordult, hogy egy viadoreb fülét letépték. Ez azonban csak ritkán esett meg a derék bulldoggal, mivel csak ritkán került szembe más ellenféllel a bikákon kívül. A nagyragadozókkal ugyanis még inkább tiszteletreméltó felmenője, a masztiff küzdött, akinek fülét rendre le is vágták. A kutya-kutya elleni harcban pedig már elsősorban a bulldog utódai, a bull and terrierek jeleskedtek.
     Angliában az 1800-as évek elején, vagyis a kutyaviadalok virágkorában rohamosan terjedt a harcosok fülének kurtítása. Ennek számos képzőművészeti bizonyítéka is van. Az ebből a korból származó festményeken, metszeteken megörökített híres harcosok füle szinte kivétel nélkül rövidre vágott. Az új típusú keverék viadorebek által gyakorolt harcmodor ezt meg is követelte : a "sporting literature" feljegyzésekből olyan half and half gladiátorebekről is tudunk, amelyek specialitása volt az ellenfél fülének megragadása. A kutyák gazdái úgy védekeztek ezek ellen, hogy állataik fülét még kölyökkorban egyszerűen tőből levágták. Így a kupirozás egyfajta megelőzése volt egy esetleges későbbi fájdalmas sérülésnek, sőt egy vereségnek.
     Érdekesség: Vergilius a római viadorkutyákról kétezer évvel ezelőtt írva megemlítette, hogy a fül kurtítása a harc közben szerezhető sérülések kockázatát csökkentette.
     Idáig tartott tehát az egykori okok, és a hagyomány kialakulásának ismertetése. Ebből megtudtuk, hogy a fülvágás az amerikai staffordshire terrier esetében a hajdani viadorősökre utal. Ám ennél a kérdésnél sokkal izgalmasabb a fajtaleírásnak a természetes formában meghagyott fülekre vonatkozó kitétele. A standard pontos és érthető kívánalmakat tartalmaz ezzel kapcsolatban. Az ilyen fülnek először is kicsinek, másodszor rózsaformájúnak (rose) vagy félig felállónak, megtörtnek (half prick) kell lennie. Ez nem véletlenül, holmi szeszélyből került éppen ebben a formában rögzítésre.
     A magyarázat, mint a kutya egész testfelépítésével kapcsolatban, a hajdani viadalokon való eredményesség feltételeiben keresendő. A kívánatos kis méretű fül eleve megnehezítette az ellenfél számára, hogy fülön ragadja annak gazdáját. A rózsaformájú fület tulajdonosa harc vagy játék közben mindig hátracsapja, így a fejhez szorosan simuló testrész nem egykönnyen érhető el. A félig felálló fület ugyancsak bajos támadni és megragadni, lévén a fejtetőn helyezkedik el.
     Ezzel szemben a standard hibának minősíti a lelógó és nagyméretű fület, az ún. tehénfület. Az okot könnyen megérthetjük. Az ilyen formájú fület korábban hamar cafatokra szaggatták az arénában, s gazdájának harckészségét ez nagyban csökkentette. Ezért nem vált jellemzővé a viadalok idejében, s a hagyományokat tisztelve ezért nem szabad teret engedni neki ma sem. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az amstaff fülét eleve, meggondolás nélkül kurtítani kellene. A fülvágás ugyanis ma már kizárólag kozmetikai, s nem gyakorlati célokat szolgál. Ez a kutyaviadalok történetének lezárásával, vagyis hősünk esetében már 1936 óta csupán egy - véleményem szerint - rosszul értelmezett esztétikai ideál követését jelenti.
     Sokan úgy gondolják, hogy a fajta arckifejezéséhez jobban illenek a hegyesre vágott fülek. Kétségtelen, hogy a kutyamegjelenése ettől markánsabb, sőt félelmetesebb lesz. Véleményem szerint azonban az amstaffnak semmi szüksége arra, hogy ilyennek tűnjön. Egy kellően erős és széles fej önmagában is eléggé meggyőző, vagyis nincs szükség a koponya és rágóizmok méretének fülvágással való kihangsúlyozására. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, a természetes formájú fülek bájosabbá, kedvesebbé teszik a kutyamegjelenését.
     Lényegében feleslegesnek tűnik ízlésről és szubjektív véleményről vitatkozni. ugyanígy nem kívánok állatvédelmi okokra hivatkozni egy tulajdonképpeni indokolatlan csonkolással kapcsolatban. Ez szükségtelen is akkor, amikor a standard határozottan rendelkezik a kérdésben. A csaknem 70 éves szabvány itt is világos és gyakorlatias, amikor kimondja: a kiállításon a kívánatos formájú, természetes állapotában meghagyott fülű kutya az elbírálás során előnyt élvez a kurtított fülű egyedekkel szemben!
     Miért? Roppant egyszerű. Lehetséges ugyanis, hogy a kupirozás egy vágott fülű kutyaesetében éppen a nemkívánatos méretet és formát volt hivatva eltüntetni. Más szóval tenyésztője, gazdája a fülvágással a kutyaegy standardban megjelölt hibáját akarta palástolni! Azaz a csonkolás nem más célt szolgált, mint az eb külsejének mesterséges módon való megváltoztatását, amit minden létező kiállítási szabályzat szigorúan tilt.
     Az esztétikai érvek helyett álljon itt egy higiéniai, vagy inkább egészségügyi okfejtés. A vágott fülű egyedek fülkagylója és hallójárata lényegében védtelen a rovarok, valamint a por és egyéb szennyeződések ellen. Ezek eredménye gyakran lehet gyulladás vagy egyéb kellemetlenség. Ezért mindig különös figyelmet kell fordítani ezen testrészük tisztántartására, ápolására. Ellenben a természetes formájában meghagyott fül takaróként védi a kutyahallójáratát, és ezért távolról sem szennyeződik olymértékben, mint kupirozott társaiké (Ez persze nem azt jelenti, hogy az ő fülüket nem kellene időről időre kitisztítani. Egyszerűen csak kevésbé fogékonyak a különböző fülgyulladásokra.).
     Paradox módon a kiállításokon mégis inkább csak vágott fülű egyedeket látni, mivel a tapasztalatok szerint egy ilyen kutyával sokkal könnyebb nyerni. Bár az American Staffordshire Terrier-nek sok kupirozatlan fülű bajnoka van hazájában, még az USA-ban is az előbbiek vannak abszolút többségben. S addig, amíg a bírók nem veszik magukra nézve kötelezőnek a standard ezen testrészre vonatkozó rendelkezését, ez így is marad.
     Sok olyan tenyésztő, aki a fülvágást az általa eladásra kínált kölykökön már egészen fiatal korban elvégezteti, szuk körben elismeri: egyre ritkább a standard szerinti fülformával születő amstaff kiskutya. Azonban ennek egyáltalán nem tulajdonítanak jelentőséget, mivel "úgyis mindenki vágatja a fület". Velük szemben én mégis azt vallom, hogy a tenyésztés során a kívánatos fülforma megőrzése is egy követelmény. Éppen olyan szempont, mint például a szemszínre vonatkozó kitétel. Egy rossz méretű és formájú fül természetesen nem olyan súlyú probléma, mint a rossz hátvonal, meredek lapocka vagy nem megfelelő hátsó szögellés. Ezekkel szemben ugyanis a fül mérete és formája (ma már) nem befolyásolja a kutyahasználhatóságát. Azonban történetileg úgy alakult ki, hogy a kisméretű rózsafül a kívánatos. Gyakorlati okokból ilyennek rögzítették a fajta atyjai, s nekünk tiszteletben kell ezt tartanunk.
     Ennek érdekében a tenyésztésbe veendő egyedeknél figyelembe kell venni a fülforma kérdését. Olyan kutyákat párosítsunk, hogy számos egyéb kiváló tulajdonság mellett a kisméretű rózsafül öröklődjön tovább. Ez annál is inkább indokolt, mert sok országban már régóta tilos, és a legtöbb államban is előbb-utóbb az lesz a kupirozás. Célszerű hát felkészülni erre, s a tenyészszelekciót kiterjeszteni erre a sokak számára egyenlőre lényegtelennek tűnő testrészre is.
     Lebegjen a szemünk előtt a XIX. század második felének bullterrier tenyésztői példája, akik rövid időn belül megoldották ilyen jellegű problémájukat. A korabeli angol törvények jelentette kényszer hatására, a fülvágás betiltása után elkezdtek felálló fülű egyedeket tenyészteni. Ez az amstaff esetében ma azt jelenti, hogy mi is olyan kutyákat tenyésszünk, melyek füle (is) megfelel a fajta standardjának.



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)