Nem FCI besorolású fajták
Itt gyűjtöttük össze azon kutyafajtákat, amelyek nem rendelkeznek FCI besorolással
Amerikai buldog, a méltatlanul mellőzött ős
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2011. július 26.

Amerikai buldog, a méltatlanul mellőzött ős

Az amerikai buldog története mentes a megszokott sikersztoriktól. Ez a kemény munkában edzett fickó a mai napig a Nemzetközi Kynológiai Szövetség (FCI) által el nem ismert fajták közé tartozik, holott eredete a régmúltba nyúlik vissza. Ráadásul anatómiai anomáliáktól, méretbeli hiányosságoktól vagy túlzásoktól mentesen, a mai napig talán legtisztábban őrzi a buldogság lényegét, és azokat a nemes erényeket, melyeket oly nagy becsben tartottak az őt ismerő és elismerő emberek.


 

A buldog-dinasztia leszármazása a 400-as évekre tehető. Ekkortájt kezdett elkülönülni a nomád törzsek által Angliába hozott nagytestű, vaddisznó- és medvevadászatokra használt, masztiff jellegű kutyákból egy olyan típus, melyet a buldogok őseinek tekinthetünk. Mivel ebben az időben ismeretlen volt a "hobbikutyázás" fogalma, csak azoknak a kutyáknak volt helye a nap alatt, akik hasznos munkát végeztek. Természetesen a klasszikus értelemben vett tenyésztés is ismeretlen volt, inkább amolyan funkcionális szaporítás folyt, azaz csak a munkára legalkalmasabb, legrátermettebb és bizonyítottan jó egyedeket szaporították.

A mészárosok - akiknek a buldog születését köszönheti - általában nagytestű, veszélyes állatok között dolgoztak, melyek a "siralomvölgy" felé tartva különösen csekély hajlandóságot mutathattak az együttműködésre. Ezért leginkább olyan kutyáknak vették hasznát, melyek megkönnyítették a vágóállatok hajtását, valamint képesek voltak az esetenként kitörő, elszabaduló nagytestű patások megzabolázására. Az általuk előszeretettel használt kutyák harciasságukkal, kitartásukkal és nem utolsósorban legendás fogáskészségükkel vívták ki elismerésüket, s a középkorban mészároskutyaként tesznek róluk említést. Az angol nyelvben később pedig találóan a "bull" (bika) és a "dog" (kutya) szavak összevonásával, már buldogként aposztrofálták őket.

 

Kemény kenyérkereset

Egy 800-1200 kilós bika egy lábára nehezedő súly nem csekély; ha ezt megszorozzuk néggyel, elképzelhetjük, hogy akkoriban a buldogokra micsoda "szelekciós nyomás" nehezedhetett. Ezek az állatok ráadásul félelmetes testi erejük mellett időnként veszettül ingerlékenyek, különösen, ha életüket érzik veszélyben, és nem kevés kurázsi kell ahhoz, hogy ilyenkor valaki útjukat állja.

A kor buldogjai azonban nem rettentek meg a kihívástól. Hogy külön tanították-e rá, vagy az ösztönök által vezérelt tapasztalat késztette őket, hogy a bika érzékeny orrát célozzák meg, nem tudni, mindenesetre ha egyszer fogáshoz jutottak a barom megfékezésére alkalmas egyetlen testrészen, akkor nemigen mondtak le róla.

Persze nem is nagyon volt más választásuk, hiszen ha eresztenek, rögtön egy súlyos szarvpár és két betonkemény, vaskos csülök támadásával nézhettek volna szembe, melyeknek egészségromboló hatását szükségtelen különösebben ecsetelni...

Mindehhez rettenthetetlen bátorság, kemény, atletikus fizikum és satuszorítású állkapocs szükségeltetett.
Tévedés ne essék: még mindig a "munka-buldogról", az amerikai buldog közvetlen őséről beszélünk.
A mai angol buldog még pajzán gondolat sem volt ekkoriban.

A buldogot tehát remek adottságai ismertté tették, aminek köszönhetően beszippantotta a kor "szórakoztatóipara", és az egyre-másra divatba lendülő állatheccek (harc bika, medve, vaddisznó stb. ellen), valamint kutyaviadalok gyakori résztvevőjévé vált, mely szerepből aztán idővel kiszorították a buldog-terrier keverékek.

Az állatviadalok betiltásával és az ipari forradalom térnyerésével megváltozott körülmények hatására lassan kezdte elveszíteni népszerűségét, és a XIX. század közepére egyre inkább háttérbe szorult az óhazában.

Még a divatba lendülő kutyakiállítások sem hozták vissza régi nimbuszát, mivel az úri közönség köreiben viharos gyorsasággal terjedő, mopsszal keresztezett, zömök, gacsos lábú változata vezette a népszerűségi listákat, mely később az angolok nemzeti jelképévé vált. Igen, az angol buldogról van szó, mely az eredeti munka-buldog karikatúrájaként inkább szórakoztató, mulattató jelenségnek számított.

 

A mindennapok hőse

Mindeközben az amerikai buldog máshol kereste a boldogulást. Az 1700-as években Amerikába induló tömegeknek ismét szüksége volt kemény, kitartó munkájára. A meghódított Újvilág kezdetben talán még barátságtalanabb hely volt, mint amit a westernfilmek "poros borostáig érő whiskygőz" hangulata sugall. Akkoriban az indiánok még nem fogyasztottak "tüzes vizet", így semmi nem akadályozta őket a telepesek ötletszerű halomra nyilazásában, és a spanyol és francia konkurencia támadásai is állandóan napirenden voltak. A fajta ekkor élte második aranykorát: portára vigyázott, marhákat felügyelt, nagyvadra vadászott, rabszolgákat őrzött és viadalokon is részt vett. Egy-egy jó kutyaigen komoly értéket képviselt.

Az amerikai polgárháború azonban megint csak partvonalra kényszerítette a buldogot, és a vesztes déli oldal - ahol legtovább használták eredeti funkciójában - lenézett, "proli" viadorkutyájaként kezelték. Az 1960-as évektől már délen is csak nagy ritkán lehetett velük találkozni, és szinte a kihalás szélére sodródott. Végül a fajta néhány lelkes híve összegyűjtötte a megmaradt kutyákat, és gondos tenyésztői munkával sikerült megőrizniük az utókornak. A széles közönség a 80-as években köszönthette viszont az ekkor már amerikai buldogra keresztelt régi-új fajtát, és az évtized második felében ismertsége, népszerűsége ismét emelkedni kezdett, sőt tenyésztése már európa több országában is folytatódott, és napjainkban is zajlik.

 

Nem egyszerűen kutya, velejéig buldog

Sorozatos mellőzöttsége ellenére az amerikai buldog mindmáig őrzi ősei örökségét, és rendelkezik mindazokkal a kiváló tulajdonságokkal, melyek a "buldog-leszármazottakat" mindig is magukénak tudhattak. Jellemzően két sebességi fokozata ismert: megrendíthetetlen nyugalom és elsöprő lendület. Alapjáraton az amerikai buldog végtelenül kiegyensúlyozott, nyugodt vérmérsékletű kutya, aki képes egész délután szemlélődve heverészni a teraszon, ám ha olyan esemény történik, mely veszélyt hordozhat magában, azonnal ötösbe kapcsol, és teljes sebességre pörög fel. Ez a kettősség igen veszélyes "egyveleget" alkotna, ha idegrendszere nem volna olyan stabil, mint amilyen. Szerencsére azonban az amerikai buldog nemcsak tiszta fejjel és fejlett ösztönkészlettel, hanem kifinomult intelligenciával is rendelkezik, ezért mindezt csak valóban indokolt esetben teszi, akkor, ha jó oka van rá. Nem okoz számára különösebb nehézséget a két ellentétes hangulat közötti átváltás, ahogyan az eltérő szituációk felismerése és lereagálása sem.

Az amerikai buldogra pillantva joggal feltételezhetjük, hogy ez a kutyavalóban képes lehet egy dühöngő bikát megfékezni, vagy medvével harcolni. Túlzásoktól mentes, középnagy termetű kutya, mely kellően gyors és agilis, ugyanakkor 50-60 kilójával komoly "tűzerőt" képvisel. Alkatilag még heterogén fajta, ami a különböző területeken eltérő feladatokat végző kutyák miatt alakulhatott így. Alapvetően két típusa különböztethető meg. Az egyik ún. "standard", mely atlétikusabb, könnyebb felépítésű, valamivel hosszabb orral rendelkezik, a másik a "bully" (johnson vagy classic), mely nehezebb, tömegesebb, szélesebb, nagyobb fejű, kicsit rövidebb orrú. Értelemszerűen a standard kutyák a legkülönfélébb kutyás sportokban jeleskednek, míg a bullyk a kutyavilág erőemelői, akik rövid távon robbanékonyak és félelmetes erejűek, tehát mondjuk bemelegítés nélkül helyből ledöntenek egy téglafalat, de hosszabb távon, például kimerítő futás után kell nekik egy szuszszanásnyi pihenő, hogy megismételjék a gyakorlatot...

 

1,6 tonnát húz...

Bár meggyőző fizikuma és marcona külseje félelmetes benyomást kölcsönöz neki, emberekkel szemben felesleges agresszivitást az amerikai buldog nem mutat, sőt kifejezetten kedveli a kétlábúakat. Nyitott a világgal szemben, és szívesen köt barátságot még vadidegenekkel is, feltéve, hogy azok kellő tisztelettel és rossz szándék nélkül közelednek felé. Baltával faragott, rusztikus megjelenése ellenére meglehetősen szofisztikált lélek. Gazdájáért rajongó, végtelenül emberközpontú kutya. Pillanatnyi hangulatát, érzéseit rendkívül hűen tükrözi kerekded buldogábrázata, ami arcjátékát - mint általában a hasonló, rövid orrú fajtákét - még "emberibbé", még kifejezőbbé teszi.

Meglepő módon gazdáival szemben sosem él vissza vitathatatlan testi erejével, és még olyan esetekben sem kérdőjelezi meg a családi rangsorban betöltött helyét, ha tulajdonosa nyilvánvalóan gyenge akaratú, határozatlan egyén. Ez azonban semmiképpen sem "felhívás keringőre"! Az amerikai buldog tartása felelősségteljes, erős jellemű, következetes gazdát kíván. Egy ilyen kaliberű kutyatapasztalatlan, gyenge kezű embereknek nem való. Érdemes megjegyezni, hogy az amerikai buldogok elképesztő teljesítményeket produkálnak speciális súlyhúzó versenyeken. Nem ritka, hogy egy 50-60 kilós kutya 1600-1800 kilogrammot(!) is képes elvontatni. Ennek tudatában képzeljük el, mi történik akkor, ha egy pórázon sétáltatott, de fegyelmezetlen, neveletlen amerikai buldog egy rivális kutyát, vagy kergetni való macskát pillant meg az utca túloldalán! Szempillantás alatt átcsörtethet az úton, és ebben a legkevésbé sem fogja zavarni a póráz ellentétes végén fityegő gazdája. Ha pedig éppen akkor jön arra egy autó, kész a tragédia...

 

Ütlegelni felesleges

Mindazonáltal az amerikai buldog nevelése messze nem olyan nehéz feladat, mint azt sokan gondolnák. Tény, hogy állhatatos, időnként akaratos tud lenni bizonyos dolgokban, hiszen annak idején szó szerint az élete múlhatott kitartásán és makacsságán, ugyanakkor a szilárd következetességre igen fogékonyan reagál. Ahogyan korábban olvasható volt, igen érzékeny lelkivilágú fajta, ezért nevelésénél, kiképzésénél a durvaságot kifejezetten kerülni kell. Megrovásként bőven megteszi a megfelelő pedagógiai pillanatban adagolt "lélektani hadviselés", pl. egy ideig nem veszünk róla tudomást. Normális kutya-gazda kapcsolat esetén ez jobban megviseli, mint bármilyen esztelen verési kísérlet. Ez utóbbi amúgy is halvaszületett gondolat, mivel az amerikai buldog különösebb meditatív rákészülés nélkül is magasabb fájdalomküszöbbel rendelkezik, mint akármelyik indiai fakír. Valószínűleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek első számú játszópajtása, mivel abszolút nem veszi zokon, ha apró kezek csűrik-csavarják, húzzák és rángatják a legkülönfélébb testrészeit. Velük szemben kiemelten elnézően, barátságosan viselkedik.

Van azonban valami, amire csak egészen kölyök korától szoktatható, ez pedig az idegen kutyák és más állatok társasága. Vadászatokon és viadalokon kiéleződött ösztöneit csak fiatal kortól kezdett, tudatos szocializációval lehet normális szintre tompítani. Ellenkező esetben a megegyező nemű és azonos méretű kutyákkal szemben javíthatatlanul dominánsan, sőt gyakran agresszívan viselkedik. ugyanez vonatkozik a vele egy fedél alatt élő - és a jövőben is élni szándékozó - állatokra. Ezt a szoktatást tényleg idejekorán, kb. 8-10 hetesen el kell elkezdeni, mert a kutyaféléves kora után már vajmi kevés sikerrel kecsegtet.

 

Ősök öröksége

Az eddigiekből jól látható, hogy az amerikai buldog tenyészése szinte egész története során a funkcióit magas szinten ellátni tudó buldogot célozta. Ennek megfelelően a fajta nem szenved kifejezetten őt sújtó betegségektől. Természetesen bizonyos sajátosságai miatt adódhatnak kisebb nehézségei. Ezek elsősorban pofa- és fejszerkezetéből következnek. Bár az amerikai buldog elkerülte az esztelen "orr-rövidítési tébolyt", így az ebből fakadó légzési nehézségek, a szörcsögés, hortyogás nem feltétlenül jellemzik. A rövidebb orr miatt azonban némileg jobban fenyegeti a hőguta veszélye, lógó ajkai és nyitottabb szájzuga okán pedig melegben vagy íncsiklandó falatok közelében bizony látványosan megindul a nyála. (Bár lelkes rajongói szerint nem jobban, mint mondjuk egy németjuhásznak...) Szintén kerekded fejformájából adódóan ellésnél szükséges lehet a császármetszés, de korántsem oly gyakorisággal, mint más buldogok esetében. Középnagy méretű, robosztus fajtaként nem ismeretlen köreiben a csípőízületi diszplázia, de a gyakorlatban sok enyhe és közepes diszpláziás kutyais tökéletesen tünetmentesen éli le életét.

 

Táplálása semmiben nem különbözik a hasonló méretű kutyákétól. Növendékkorban visszafogottan, alacsony fehérjetartalmú, de magas biológiai értékű tápokkal, megfelelő ásványianyag-pótlás mellett kell etetni. Felnőtt korban már nem igényel különleges etetési praktikákat.

A buldogok és "buldog-vérűek" nem véletlenül foglaltak és foglalnak el különleges helyet a kutyák sorában. Az emberek mindig is csodálták rettenthetetlen bátorságukat, tántoríthatatlan jellemüket, kiszámítható megbízhatóságukat, odaadó ragaszkodásukat és megkapó egyéniségüket. Az amerikai buldog - hányatott sorsa ellenére - mindmáig tisztán őrzi ezeket a tiszteletre méltó tulajdonságokat.



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)