Szánhúzás
Sediváckuv long
Sedivák hosszú útja
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2003. április 03.

Sedivák egy szibériai husky volt és 1997-ben vett részt egy 75 km-es versenyen, melyre néhány musher jött össze, hogy hajtsanak egy jót és jól érezzék magukat. Sedivák elcsatangolt az egyik nap, és egy helyi polgár lelőtte.


 

Így a következő évben megrendezett verseny - mely hosszabb távú volt és népesebb mezőnnyel rendelkezett - már az ő nevét viselte emléket állítva egy kedves barátnak.

Mindezt sosem tudtam volna meg, ha Horváth János barátom egy hirtelen ötlettől vezérelve meg nem kérdezi, hogy van-e kedvem elmenni velük Csehországba egy kutyaszánhajtó versenyre. Persze azonnal igent mondtam, és így volt szerencsém belecsöppenni egy fantasztikus hangulatú, barátságos légkörű versenybe, melyhez foghatóban még nem volt részem.

Este érkeztünk meg egy hosszú, felfelé kanyargós út után a lengyel határhoz közeli Destnébe, mint utóbb kiderült, egy síparadicsom kellős közepébe. A levegő már megtelt a malamutok, huskyk és houndok hangjával. Az idén 71 versenyző érkezett, hogy átküzdje magát a számtalan emelkedőn és lejtőn, 222 km-en és négy napon keresztül. Idén érkeztek először musherek Svájcból, Hollandiából, Belgiumból és Magyarországról, így a résztvevő országok száma hétre növekedett a szervezők nagy örömére. A kutyák stake-outra kerültek, felvertük sátrainkat és benyitottunk az ebédlőbe, hogy többet tudjunk meg a következő napi eseményekről. Aki már járt forgalmas turistaházban fagyos téli estén, könnyen el tudja képzelni, mi fogadott minket: a helyiség tömve volt emberekkel, itt-ott felharsanó nevetéssel, forralt bor illatával, a futőtesteken száradó ruhákkal, zord és mosolygós arcok keverékével. Az első pillanatban úgy éreztem magam, mintha egy Jack London regénybe keveredtem volna prémvadászok közé: férfiak bozontos hajjal, szakállal, oldalukon óriási késekkel, amint sörrel a kezükben beszélgetnek az asztalok körül, és az üres korsók igencsak gyulnek. Ez csak az első pillanatban tűnt ijesztőnek, néhány perc alatt elvegyültünk a barátságos tömegben.

A verseny másnap tíz órakor kezdődött, az első nap 51, a második és harmadik nap 60-60, majd újra 51 km várta a lelkes mushereket. A szervezők egy klasszikus szabadban kint alvást (bivacot) is beiktattak a csillagtúraszerű versenybe a második nap estéjére. Ketten segítettük a két magyar indulót, Horváth Jánost és Buda Bálintot, az MSZKSE versenyzőit. Amikor csak lehetett, csatlakoztunk a segítőkhöz, velük jártuk a terepet motoros szánnal és terepjárókkal, hogy minél többet lássunk a versenyből és élvezhessük a Sas-hegység szépségét. Az első két napon a (rumos)teaosztó csapathoz verődtünk, akik a 20 km-es ellenőrző pontnál nyújtottak lehetőséget a felfrissülésre, bár volt, aki csak lassított, és a szánon itta meg a lélekmelegítőt. Második este a bivacot is meglátogattuk, bár ott tilos volt a mushereknek segíteni. A közelben álló öreg kőházba belépve - ahol a musherek meleg vacsorát, hideg sört kaptak, és megszáríthatták ruháikat melegedés közben - nosztalgikus érzésem támadt. Utoljára nyolc éve ragadott meg ez a hangulat, amikor még barlangászkodtam. Ott vett körül ilyen fanatikus csapat (a szó pozitív értelmében), akiket szintén az extrém teljesítmények és a hegyek vonzása hajt erre az útra. A harmadik este 171 km megtétele után került sor a "musher party"-ra tánccal, jókedvvel, beszélgetéssel. Nem beszéltek sokan angolul, de azokkal megtaláltuk egymást, így megismerhettem a véleményüket a versenyről. Íme néhány:

 

"Életemben először vagyok kutyaszános versenyen, egy barátomnak segítek és fotókat készítek. Nagyon jó a hangulat, jövőre megint itt leszek."

Jorg Koch, Németország

"Most indulok negyedszer ezen a versenyen és nagyon kemény, de ez az a verseny, amit minden évben biztosan betervezek."

Frank Schumacher, Németország

"Én ilyen viszonyok között edzek a kutyáimmal az Alpokban lakom 1200 m-en, ezért jól bírják a versenyt, de aki nem hegyvidéken lakik, annak ez a megmérettetés küzdelmes."

Christoph Kuhn, austria

"Úgy gondolom, megérdemelte a verseny az IRON SLED DOG MAN címet, amit tavaly kapott meg."

Erika Slezáková, szervező

A 6-8 kutyás kategória versenyzőinek - ahol János és Bálint is indult -, kb. 30%-a a turista kategóriában ért "csak" célba, mert nem tudta teljesíteni a teljes távot. Azt hiszem, ez szintén sokat elárul a verseny nehézségéről. Ennek ellenére, szép számmal voltak női indulók is, sőt, a 6-8 kutyás fajtatiszta kategória első két helyezettje is közülük került ki. Az eredményhirdetés után megerősödött bennem a gondolat; ez a verseny még mindig arról szól, amiről hét évvel ezelőtt, hiába nőtt a résztvevők száma ilyen nagyra. Itt nem az a lényeg, hogy kiderüljön, ki az, aki a leggyorsabban végighajt 222 km-en a saját kategóriájában, hanem, ez egy baráti találkozó mushereknek - akiknek egy része inkább hegyi ember, mint versenyző -, hogy jól érezzék magukat, véleményt cserélhessenek, és kipróbálhassák magukat, kutyáikat. Jó volt látni, hogy mindenki ajándékkal tért haza, függetlenül attól, hogy hogyan és mikor ért célba.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)