Nem FCI besorolású fajták
Itt gyűjtöttük össze azon kutyafajtákat, amelyek nem rendelkeznek FCI besorolással
Afrika kutyafajtái
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Eifert Anna  |  2013. április 30.

Afrika kutyafajtái

Habár nagyon sok kutyafajta származása nyúlik vissza Afrikába, mára a kontinens hivatalosan csupán öt kutyafajtát tudhat magáénak, közvetve vagy közvetlenül. A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) besorolása szerint az ötödik fajtacsoportba tartozó basenji szülőföldje Közép-Afrika, ám Nagy-Britannia a fajtagazda ország. Az agarak közül a sloughi és az azawakh tartozik Afrikához, igaz, utóbbinál Franciaország a fajtagazda.


A sloughi marokkói fajta, akárcsak az alig ismert Atlasz hegyikutya. A sokkal népszerűbb rodéziai ridgeback hivatalos "gondviselője" Zimbabwe. Az ókori egyiptomi kutyaistennel, Anubisszal azonosított fáraókutya szülőhazája az FCI besorolása szerint Málta, de itt is Nagy-Britannia a fajtagazda ország. Málta az Európai Unióhoz tartozó, apró szigetország, Észak-Afrika fölött helyezkedik el. Területe csupán 315 négyzetkilométer.

A basenji Közép-Afrikán belül talán Kongóhoz köthető leginkább, bár ilyen típusú ebek Afrika egész területén megtalálhatóak voltak. A fajta első angol tenyésztői azonos területről vásárolták kutyáikat, így az a tévhit terjedt el, hogy a basenji a Kongó melletti őserdőkben élő pigmeusok kutyája. Bizonyos bennszülött afrikai törzsek a kutyák segítségével gondoskodtak élelmükről, míg mások magát a kutyát tekintették élelemnek - nem vadásztak velük, hanem őket ették meg. Georg Schweifurth német Afrika-kutató 1869-ben látogatott el a Kongó és a Nílus közti vízválasztó területen honos nyam-nyam törzshöz is. A törzs falvaiban nem látott más háziállatot, csak baromfit és kutyákat. A nyam-nyam törzs négylábúi rövid és sima szőrzetű, kistermetű, felálló fülű, kunkori farkú ebek voltak, hosszú lábakkal. Mintha csak a basenjiről szólt volna a korabeli leírás! A kutató még hazautazása előtt szert tett egy ilyen szukára - két rézkarikát adott érte -, de még mielőtt európába érhetett volna, az afrikai kutya kiugrott az egyik szálloda ablakából és szörnyethalt. Egyébként később bebizonyosodott, hogy valóban a mai modern basenji őseiről tudósított Schweifurth. Az angol Our Dogs egyik 1895-ös száma arról számol be, hogy az azévi Cruft's kiállításon szerepeltek bizonyos "afrikai bozótkutyák" W.R. Temple tulajdonában, ám később szopornyicában elpusztultak. Olivia Burn, egy angol gyarmati tisztviselő hitvese 1929-ben vásárolt először basenjiket, ám ezek sem élték túl az oltást, egyetlen szuka kivételével, aki azonban később vérmérgezésben pusztult el. Olivia nem adta föl, ismét Afrikába utazott, és Kongóban megvette a később Bongo of Blean névre keresztelt kant, két szukával együtt. Az egyik, Bokoto of Blean még a karanténban megellett, kölykei az 1937-es Cruft's kiállításon nagy feltűnést keltettek. 1939-ben a későbbi híres basenji-tenyésztő hölgynek, Veronica tudor-Willimas-nek is sikerült két kutyát importálnia, akik szerencsésen átvészelték az utazás és a karantén hányattatásait. Veronica azonban nem volt teljesen megelégedve a két kutyaküllemével, így 1941-ben újabb szukára tett szert Ugandából, aki 14 évet élt, 1952-ban halt meg. Miss tudor-Williams olyan híres tenyésztővé vált, hogy 1957-ben az egyiptomi nagykövetségre kérették, ugyanis maga Egyiptom királya kívánt kutyát venni tőle.

Az azawakh olyan afro-ázsiai agár, amely Európában csak az 1970-es években tűnt fel. A Niger folyó középső területeiről származik, névadója az Azawakh-völgy. Századok óta kísérte a Szahara déli részének nomád törzseit, ezért a tuaregek kutyájának is nevezik. Kialakulási területe, a Sahel három ország, Nigéria, Burkina Faso és Mali területén fekszik. Az FCI utóbbit nevezte ki a fajta szülőhazájának. Mali nagyon sokáig francia gyarmat volt, csak 1960-ban vált önálló köztársasággá. Hivatalos nyelve még mindig a francia, és nem csoda, hogy az azawakh fajtagazda országa is Franciaország. Az FCI 1981-ben ismerte el hivatalos fajtaként ezt az afrikai agarat. Afrikában ma elsősorban tehéncsordák őrzésére használják, a vadászat csak másodlagos funkciója.

Marokkó két fajtával rendelkezik. A Chien de l'Atlas vagy más néven Aidi jellegzetes hegyikutya, bár a Földközi-tenger környezetének éghajlata miatt mérete valamivel kisebb, és szőrzete is rövidebb, mint a klasszikus, európai fehér hegyikutyáké. Pontos eredete nem tisztázott, ősei talán a spanyolok által kerültek Afrikába, vagy talán már jóval korábban, a föníciaiakkal Itáliából. A jelenleg elsősorban a hegyekben élő Aidi a Szaharából származik. Képes elviselni a nappali hőség és az éjszakai fagy közötti jelentős hőmérséklet-ingadozást. A nomád népek már évszázadok óta kecske- és juhnyájaik őrzésére használják, melyeket elsősorban a vadmacska veszélyeztet. Az Atlasz hegyikutyának kiváló a szaglása, még a Szahara homokjában is képes a nyomot követni, a sloughival közösen ezért vadászatokon is használják. Az általa kiszimatolt vadat a sloughi veszi üldözőbe. Korábban harcikutyaként is használták a háborúban, napjainkban a rendőrség is alkalmazza szolgálati kutyaként.

A sloughi avagy arab agár évszázadok óta őshonos Észak-Afrikában, ahol napjainkban is nagy számban fordul elő, és még mindig vadászatra használják. Marokkón kívül Algériában, Tunéziában, Líbiában és az Arab-félszigeten fordul elő. A berberek agarának is nevezik. Marokkó délnyugati részén különösen sok sloughi él, de magas kőfalakkal elkerített területeken tartják őket, így turista ritkán találkozhat velük.

A rodéziai ridgeback nevét a gerincén végigfutó, ellentétes irányban növő szőrcsíkról kapta, illetve származási területéről. Rodézia Zimbabwe korábbi elnevezése, pontosabban Észak-Rodézia Zambia mai területének felelt meg, Nyugat-Rodézia medig Zimbabwe régiójának. Nagy-Britannia két korábbi gyarmata Cecil Rhodes angol politikusról kapta nevét, aki már 16 évesen Dél-Afrikába ment, és gyémántüzletekkel foglalkozott. Portugál híradások már 1480-ban említenek olyan kutyákat Dél-Afrikában, melyek hátán visszafele nő a szőr. A hottentották egyetlen háziállatának nevezik őket. A bennszülöttek nemcsak házőrzésre, hanem vadászatra is használták ezeket a sakálhoz hasonlító ebeket, melyek képesek voltak még az oroszlánt is megállásra bírni, így a hottentották kezdetleges fegyvereikkel is leteríthették a vadállatokat. Az első európai telepesek is megemlítik híradásaikban a bennszülöttek különleges kutyáit a XVII. század közepén. A fehérek hamar felismerték a helybéli kutyák kiemelkedő képességeit, és keresztezni kezdték őket saját jószágaikkal. 1879-ben Charles Helm 2 ridgeback kutyát vitt Swellandammból Bulawaayo városába, amely ma Zimbabwe második legnagyobb települése. Ezeknek a kutyáknak néhány leszármazottja Cornelius van Rooyen birtokába jutott, aki híres falkát alakított ki, melyeket van-Royen-kutyáknak neveztek, később oroszlánkutyáknak, végül rodéziai ridgeback-nek. Bulawaayoban 1922-ben alakították a Rodéziai Ridgeback Tenyésztők Szervezete. A zimbabwei Dél-Afrikai Kennel klub 1925-ben ismerte el hivatalosan a fajtát.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)