Társunk a kutya
Kutyák a puskacső előtt
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kovács Zsolt  |  2011. július 02.

Kutyák a puskacső előtt

Az utóbbi években meglehetősen sok vita, sőt per kerekedett abból, hogy a vadászok kutyákat lőttek le. A gazdák és állatvédők szidták a zöld ruhásokat, míg a vadászok lövéseik jogosságát igyekeztek igazolni. Abban azonban mindkét fél egyetértett, hogy a kutyák nem önszántukból lettek erdőn-mezőn kódorgó, számkivetett páriákká.


Erdőn, mezőn, nádasokban

Ma hazánkban óvatos becslések szerint is több tízezerre, talán százezerre tehető a kóbor kutyák száma. Hiába van állatvédelmi törvényünk, megfelelő végrehajtási utasítás és szigorú büntetések hiányában jelen esetben olyan, mintha nem is lenne.

Igaz, már évek óta beléptünk az uniós tagállamok sorába, de a kutyatartási morálunk még korántsem európai. Ezért aztán nálunk döntően nem azok az ebek róják az utcákat és erdőket, amelyek elvesztek, hanem azok amelyeket hagytak megszökni (rossz kerítés stb. - ők vannak kevesebben) és amelyeket egyszerűen elűztek vagy kidobtak. (Szerintem a kóbor kutyák 90%-a egyszerűen kivert kutya.) A vadászok és vadőrök valóságos horror történeteket mesélnek arról, milyen felháborító esetekkel találkoznak, miközben az erdőn vagy mezőn űzik a vadat. Felettébb megdöbbentő és gyakori eset, hogy a kutyákat - nehogy hazataláljanak - a gazdik egyszerűen kikötik, kiláncolják egy méretes egy fához, majd dolguk végeztével szikrányi lelkiismeretfurdalás nélkül szépen hazamennek! A szerencsétlen ebek pedig nyomorultul, félelmükben, étlen-szomjan elpusztulnak. Nem ritka az sem, hogy zsákban találnak még élő vagy már irtózatos kínok között elpusztult kutyakölyköket. Számomra felfoghatatlan, ha valaki ilyet tesz, az később hogyan tud a lelkiismeretével elszámolni.

Leggyakrabban azonban az egykori gazdik egyszerűen kidobják gépkocsijukból a kutyájukat, majd gázt adnak és tovább hajtanak!

Akár a farkasok?

Az addigi kedvencnek (?) ahhoz, hogy életben maradjon rövid időn belül meg kell tanulnia vadászni., s mivel egyedül ez többnyire nem megy, meg kell keresnie a sorstársait, hogy falkába verődve legyűrhesse a szarvast, dámot, őzet.

A falka felépítése csak részben hasonlít a farkaséra, hiszen itt szó sincs az ordaséknál meglévő családi közösségről. Inkább alkalomszerűen összeverbuválódott négylábú vadásztársaságról van szó, ahol mindenki teszi a dolgát. előfordul, hogy az ember által kitenyésztett kutyafajták - illetve inkább azok korcsai - úgy vadásznak, hogy az már akár nevezhető munkamegosztásnak is. Ha a falkában van kajtatóeb, akkor ő hangos csaholással veszi üldözőbe a kiszemelt zsákmányt, míg a nagyobb testű - talán egykori őrző-védő - kutyák ölnek, különösen erős állkapcsukkal lefojtják az áldozatukat. Ám míg az ős, a farkas, ha szabad így fogalmazni, tisztán vadászik, tehát ha teheti hamar megöli áldozatát, addig a kóbor kutyák zsákmánya sokkal többet szenved, hiszen a kutya gyengébb és rosszabb vadász ősénél.

S hogy milyen állatokra vadásznak az erdők kutyái? Gyakorlatilag mindenre amelyet le tudnak gyűrni, még a földön fészkelő énekes madarak sincsenek biztonságban előlük, s emellett igen komoly károkat okozhatnak - okoznak a nagyvad- és apróvad állományban is. Ha belegondolunk abba, hogy egy aranyérmes gím vagy dám trófea milliós értéket képvisel, vagy hogy egy szegény alföldi vadásztársaság mennyi bevételtől eshet el egyetlen éjszaka alatt, ha a fácántelepére betör egy kóbor kutyafalka, rögvest megérthetjük, miért nyúlnak a vadászok menten a puska után, ha meglátnak egy kóborló ebet.

Persze ilyenkor minden jólelkű kutyabarátban felmerül a kérdés, nem volna-e valamilyen alternatív megoldás? Feltétlenül muszáj lelőni a kutyát? Esetleg nem lehetne elaltatni? A válasz sajnos egyértelmű: nem! Egy végzetesen elvadult kóbor kutyát szinte lehetetlen annyira megközelíteni, hogy altatólövedékkel egyáltalán el lehessen találni. Ám ha még ez sikerülne is, mi lenne a kutya további sorsa? Azt hiszem, elég körülnézni a legtöbb túlzsúfolt, nagyon rossz körülmények között dolgozó állatmenhelyen és rögvest belátható, hogy a menhely sem lehet megoldás.

Ám a magyar menhely kérdés azt hiszem már egy másik, nem kevésbé izgalmas történet.

Mit lehet tenni?

Hallottam már olyan érvet is, hogy az erdőn-mezőn kóborló kutyákat egyszerűen békén kellene hagyni. Nos ezzel a feltevéssel több szempontból is vitába szállnék. Egyfelől a kutyák az elmúlt évezredek során elszoktak a szabad élettől, ők velünk érzik, éreznék jól magukat. Sokuk vadászni sem tud és éhen pusztul, nyáron pedig, az agyforraló kánikulában a szomjúság vár rájuk. S ha tudnak is zsákmányolni, nem annyira ügyesek, mint a farkasok (ezért több nap, mint kolbász), ráadásul legtöbbjüket különféle belső- és külső élősködők, betegségek gyötrik. S persze a kemény telek sem kímélik őket. A kutyák kényszerű "szabad élete" tehát nem fenékig tejfel.

Amennyiben nem lőnék le a kutyákat a vadászok, előbb utóbb a kóborló ebek óriási mennyiségben lennének jelen a természetben. No nem azért, mert természetes úton elszaporodnának, hiszen a természetben a szuka ha meg is ellik a legritkább esetben tudja felnevelni kölykeit. Az ok inkább az, hogy továbbra is nagy számú kutyát dobnak ki a felelőtlen és vélhetően érzelemszegény gazdák. A felszaporodott kutyamennyiség pedig időzített bombája lenne a különféle betegségeknek. Nem beszélve arról, hogy a turisták, kirándulók is veszélybe kerülnének, így vészesen megnőne a harapásos balesetek száma, amely társadalmi szinten komoly kutyaellenességet szítana.

És persze nagyon kevés vadon élő állat maradna abban az erdőben ahol nagy számú kóbor kutya keresi mindennapi betevőjét.

Egy szó mint száz, a kérdés ragozható, de hamar be kell látnunk: jó és gyors megoldás nincs! A legjobb persze az volna, ha csak olyan gazdához kerülne kutya, aki szereti, és később, ha megnő nem dobja ki. előnyt jelentene, ha a kutyának a gazdáját - akár a tetoválási szám alapján - később meg lehetne találni és kérdőre lehetne vonni (vagy még inkább meg lehetne büntetni). ugyanis azért, hogy egy kutya erdőn--mezőn kárt okoz, sohasem az eb a felelős. Úgy vélem, erről kár is volna vitatkozni...

Négylábú orvvadászok

Leginkább az alföldi területeken reneszánszát éli az agártartás. A hosszú lábú dekoratív kutyák kedvelőinek tábora egyre nő, s ennek akár örülni is lehetne. Ám sajnos sokan nem házőrzőnek vagy éppen barátnak tartják a kutyájukat. Orvvadásznak velük... A gépkocsiba bekerülnek az agarak és irány a mező. A kutyák futnak, jól érzik magukat és persze nyulásznak, hiszen erre trenírozták őket. Hamar összefogják a környék összes mezei nyulát. A gazdi örül, hiszen a környékbeli éttermeknek jó pénzért eladható a nyúlhús. A vadőrök és sportvadászok persze már kevésbé érzik jól magukat. Ha rajtakapják az orvvadászt, igyekeznek figyelmeztetni, ám sokadszor már gyakran kénytelenek lelőni a kutyákat. Ilyenkor vajon ki a felelős? A gazda, aki a sokadik felszólításra sem hagyott fel a orvvadászattal? Vagy a vadőr, aki félti a kenyerét, jelen esetben a vadállományt?

A kérdés eldöntését a tisztelt Olvasóra bízom!

Természetesen egyetlen vadász vagy vadőr sem lőhet le csak úgy egy kutyát. A vadászati törvény erről emigyen fogalmaz:
"36 § (1) A jogosult a vadállomány védelme érdekében a vadászterületén elpusztíthatja:
a., a gazdája hatókörén (irányításán és ellenőrzésén) kívülre, de attól legalább kettőszáz méterre került, vagy az egyébkén vadat űző kutyát.
(2) Az (1) bekezdés a, pontja szerinti rendelkezés nem vonatkozik a rendelétetésüknek megfelelően alkalmazott vadászkutyára és állatőrző kutyára, a rendőrség, a honvédség, a büntetés-végrehajtási szervezetek, a határőrség és a vámőrség szervezetéhez tartozó őrző-védő feladatokat ellátó kutyára, valamint a felismerhető jellel ellátott vakvezető kutyára."




nyitókép: archív
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)