Vadászkutya
Vadászkutyák
Munkakutyák-vadászkutyák
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Reiter László  |  2012. május 22.

Vadászkutyák

A vadászkutyák megjelenésüket és természetüket is tekintve fajtánként rendkívül változatos képet mutatnak. Tulajdonságaikat nézve általában egy-egy munkaterület kimagasló specialistái.


Több mint fél tucat fajtacsoportot foglalnak le, aszerint rendszerezve, hogy mely területeken segítik leginkább az ember munkáját. Azért nem érdemes ennél pontosabban meghatározni a fajtacsoportok számát, mert talán valamennyiben fellelhetők olyan ösztönös adottságokkal rendelkező fajták, amelyek egyedei kiváló tulajdonságaik révén nagyszerű vadászkutyák lehetnének.

Bármely vadászati ág művelői megtalálhatják ebben a színes kavalkádban a leginkább kedvükre való fajták között az adott munkára leginkább rátermett egyedeket.

A kutyákat ragadozó őseiktől örökölt ösztöneik és a falkához, falkavezérhez fűződő viszonyuk, magától értetődően alkalmassá teszik erre a célra. Természetesen a háziasítás során az ember igényei szerint egyre inkább specializálódtak.

A falkákban használatos fajtáknál hátrányt jelentett az egymás iránti agresszivitás, így természetesen az ilyen tulajdonságú ebek tenyésztésből való kiszorítására törekedtek. A kotorékebeknél viszont éppen az agresszív, vakmerő, semmitől vissza nem riadó, kemény, kitartó, kistermetű egyedeket részesítették előnyben.

A vizslafélék szelekciója bámulatosan nagy érzéket kíván a tenyésztők részéről, hiszen a dolgozó kutyának a lehető legnagyobb érdeklődést illik mutatnia a vad iránt, mégis, amikor annak közelébe kerül, ennek az igen kifejezett ösztönnek háttérbe kell szorulnia az úgynevezett vadmegállási ösztönnel szemben. Ezek hasonlóképpen ellentétes irányú adottságok, mint például a juhászkutyák esetében a túltengő temperamentum és önálló kezdeményezőkészség ellenére is könnyű irányíthatóság.

A vizslák, pointerek, vad közelébe kerülvén, szinte kővé dermedten, egyik mellső lábukat fölemelve, hosszasan a levegőbe szimatolva állják a felkutatott vadat, jelezik gazdájuknak annak helyét, hogy puskavégre kaphassa a zsákmányt.

A nagy apporthajlammal rendelkező kutyákra gyakran jellemző, hogy az apportozandó tárgyat - persze ez annak anyagától is függ - erőteljesen megragadják. A vizsláknak azonban úgy kell az elejtett vadat behozniuk, hogy abban lehetőleg kárt ne tegyenek. Ez a tulajdonság kiképzéssel bár némileg módosítható, alapvetően azonban öröklötten meghatározott.

Elmondható tehát, hogy a vadászkutyafajták vonatkozásában a tenyésztés során alkalmazott szelekció "pengeélen egyensúlyoz". Éppen ezért nem könnyű közülük sok fajta tenyésztése, annak ellenére sem, hogy specializáltságukra való tekintettel azt gondolhatnánk, lényegesen egyszerűbb a dolguk tenyésztőiknek, mint az úgynevezett univerzális fajtákénak.

A kotorékebek olyan csoport tagjai, amelyben a tenyésztés során nagy valószínűséggel igen világos helyzetet lehetne kialakítani, amennyiben az embert, a gyarló teremtményt, nem kerítené hatalmába a mindenkori divat szeszélyeinek való megfelelés kényszere. ugyanis e fajták tenyésztése során fölöttébb egyértelműek a követelmények. Be kell menni a kotorékba, s onnan előhozni az ártalmatlanná tett lakót. Az ehhez szükséges tulajdonságok - vakmerőség, agresszivitás, küzdőösztön, kitartás - igen hatékonyan és legtöbbször kétséget kizáróan felmérhetők, hiszen egyúttal nem kell egymás után rövid időközönként váltakozó, ellentétes irányokba ható ösztönös készségekre szelektálni. Ennek ellenére esetükben is kialakultak az úgynevezett "kiállítási vonalak", amelyek igen sok egyedénél még az is kérdéses, hogy egyáltalán be merne-e menni a kotorékba... Arról nem is szólva, hogy számos típusukat erre a célra már pusztán az anatómiai felépítésük is alkalmatlanná teszi... Csakúgy, mint a retrieverek "kiállítási" vonalaiban is egyre nagyobb teret hódítanak - a vadászok nem kis bosszúságára - azok a típusok, amelyek bár championátusok tucatjaival büszkélkednek, felépítésükből, ösztönvilágukból adódóan képtelenek őseik munkáját végezni.

Több ízben hangot adtam már azon véleményemnek, amely szerint az agaraknak különlegesen nagy a szerencséjük. A többi vadászkutyafajta esetében ma már szinte irreális elvárásnak tűnik, hogy egy-egy populáció viszonylatában megbízhatóan föl lehessen mérni azokat az öröklött adottságokat, amelyeknek köszönhetően kiérdemelték nevüket. A célszerűen összeállított, szervezett teljesítményvizsgálatok rendszere megoldást jelenthetne, azonban egyéb használati fajták vonatkozásában is láthattuk, hogy a divat iránti őrület szinte minden ésszerű dolognak fittyet hányva képes szörnyű torzókká változtatni szeretett kutyáinkat. Amíg az emberek szemléletében nem következik be lényeges változás, addig - tartok tőle - még a leginkább szakmai szempontok szerint alkalmazott tenyésztési szűrőrendszer is csődöt fog mondani. előbb az embereknek kell világosan látniuk azt, hogy egy-egy fajtának melyek a valódi értékei, és ezeket milyen tradicionális vagy éppen újszerű eszközökkel kell, lehet megóvni, illetve szükség szerint fejleszteni.

Ez alól tulajdonképpen az agarak sem kivételek, azonban többségük esetében a divat úgy tűnik éppen a kellő irányba hat jelenleg is. Mivel a velük való vadászat a legtöbb országban tiltott dolog, egészen bizonyosan elenyésztek volna kiváló tulajdonságaik, ha nem tettek volna szert nagy népszerűségre az agárversenyek. Ezeken a versenyeken a teljesítmény egzakt módon mérhető. Lényeg, hogy az egyed meghatározott távolságot minél rövidebb idő alatt tegyen meg. Ez aztán szinte fölöslegessé teszi az egyéb anatómiai, ösztönös adottságokra való szelekciót, hiszen a versenyeztetés megoldja ezeket. ugyanis egy-egy kutyaminél tökéletesebb anatómiai felépítéssel -, ezzel együtt minél kifejezettebb zsákmányszerző ösztönnel rendelkezik, annál jobb teljesítményre lesz képes a versenypályán. A pálya követelményei tehát mondhatjuk, ideális garanciái az agárpopulációk jövőjének. Hibás felépítésű, esetlegesen laza ízületű, gyenge célirányos ösztönös adottságokkal rendelkező kutyáknak esélyük sincs a pályán, a tenyésztésben való részvételük ennek következményeként elenyésző.

Persze az ő esetükben is léteznek kiállítási érdekek, szerencsére az agártenyésztésben kialakult szemlélet folyamatos hatást gyakorol a helyes irányba. Hiszen csak a rekordidőt futó bajnokok számíthatnak arra, hogy génjeik megfelelő arányban elterjedjenek a populációban. A vevők elvégzik a további szelekciót, hiszen nem elégszenek meg azzal, hogy valaki közepes teljesítményű szukáját, csúcseredményt futó kannal fedeztette, az az igazán keresett alom, amelynek az anyja is csúcsidőt futott. Így rövidesen a populáció rokon egyedei között folyik az adott tulajdonságra nézve kompromisszum nélküli szelekció.

Németjuhászosként is nagy érdeklődéssel és kissé talán irigykedve figyelem az agártenyésztés hétköznapjait. Szeretném, ha végre a mi fajtánk lelkiismeretes tenyésztőinek kezébe is kerülne valami hasonló eszköz, amely a szaporítók létszámát - akik ebből a nagyszerű használati fajtából folyamatosan "manökenkutyákat" vagy csak sportcélokra használható, "csúcsrajáratott", de a hétköznapi helyzeteknek megfelelni nem tudó szánalmas torzókat akarnak létrehozni, a piac szeszélyeinek akarván megfelelni - valahogyan minimalizálni tudná.

A kinológiai élet eseményeiből ítélve úgy érzem, erősödnek az ilyen irányú törekvések, amelyeknek szakmai műhelyei lehetnek a megfelelő jogosultságokkal rendelkező fajtaspecifikus klubok. Feltéve, ha nem engedünk teret a kufárszemléletnek és az igénytelenségnek.



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)