Labrador retriever
Amerikában már jóval az Újvilág európai felfedezése előtt éltek kutyák. Newfoundland szigetén az elkülönítettségnek köszönhetően annyira homogén állomány alakult ki, hogy a későbbi európai spániel és szetter keresztezések is többnyire fekete, úszóhártyás lábú, úszni szerető kutyákat eredményeztek. Ilyen ebekből a hajósok és kereskedők révén nagyon sok került Angliába, ahol kezdetben kis újfoundlandinak vagy St. John's kutyáknak hívták őket. A labrador elnevezés Earl of Malmesbury 1887-es levelére vezetik vissza, melyben azt írja, hogy Newfoundlandről érkezett kutyáit labradoroknak hívják, és a lehető legtisztábban próbálják tenyészteni. Kanadában a nagyméretű, fekete vízikutyák terjedtek el; az angol karantén pedig véget vetett a további amerikai importnak. A mai modern labrador kialakulásában óriási szerepet játszott Mr. A. C. Butter Peter of Faskally és Major Portal Flapper nevű kutyája. Mindkettőjük származása 1878-ig visszakövethető. Az Angol Kennel klub 1903-ban ismerte el önálló, hivatalos fajtaként a labrador retrievert.
A labrador szőrzete rövid és sűrű, sehol sem hullámos, meglehetősen kemény tapintású. Egysíznű fekete, sárga vagy máj/csokoládébarna. A kanok marmagassága 56-67 cm, a szukáké 54-56 cm.
Golden retriever
A golden retriever története Lord Tweedmouth nevéhez kötődik, aki első sárga retrieverét, Nous-t 1865-ben vásárolta Brightonban. A lord birtoka, Guisachan a Tweed folyó mentén feküdt. Ezen a környéken élt egykor a Tweed Water Spaniel. Nous-t egy ilyen vízispániellel, Belle-lel pároztatták. Tőlük született Crocus, Cowslip, Primrose és Ada. Cowslipet ismét egy spániellek fedeztették, majd egy tőlük származó kölyköt Adával. A lord a sárga színű kutyákat preferálta, és elsősorban vonaltenyésztést alkalmazott. Nous és Cowslip többször is szerepelt egy-egy törzskönyvön. A XIX. század végére a golden retrieverek nagyon népszerűvé váltak Angliában. 1913-ban szerepeltek először külön osztályban a kiállításokon mint golden vagy yellow retrieverek. A Kennel klub is ebben az évben ismerte el hivatalos fajtaként, majd 1920-ban nyerte el a fajta végleges elnevezését mint golden retriever.
A golden szőrzete sima vagy hullámos, színe a sárga vagy a krémszín minden árnyalata. A kanok marmagassága 56-61 cm, a szukáké 51-56 cm.
Curly-coated retriever
A curly-coated - magyarul göndör szőrű retriever - egyike a legősibb retriever fajtáknak. Pontos kialakulása nem ismert, mert a XVI-XVII. században nagyon sok hasonló szőrzetű és hasonló célra használt vadászkutya-típus létezett, melyeket egymással is kereszteztek. Valószínűleg ma már kihalt Large rough Water Dog, Tweed water Spaniel, Lesser Newfoundland és még létező fajták ír vízi spániel, Wetterhound, Barbet, uszkár egyaránt hozzájárultak a göndör szőrű retriever kialakulásához, akárcsak a korabeli St. John's kutyák. Kiállításon először 1860-ban szerepelt a curly, Birmingham-ben. Az első angol fajtaklub 1896-ban alakult. Érdekes, hogy a curly sohasem örvendett túl nagy népszerűségnek Nagy-Britanniában. 1919 jelentette a mélypontot, amikor csupán 5 kutyát regisztráltak.
A curly-coated retriever szőrzete, nevének megfelelően, kicsi, sűrű loknikból áll; nincs aljszőrzete. Színe fekete vagy barna. A kanok ideális marmagassága 67,5 cm, a szukáké 62,5 cm.
Nova Scotia Duck Tolling retriever
A teljes nevén Nova Scotia Retriever kanadai fajta, a legkisebb a hat retriever közül. Magyarul vadkacsavadász retrievernek nevezzük, német és angol nyelvterületen a toller becenév is gyakori.
A "tolling" a kacsavadászat egy speciális módját jelenti. A vadász búvóhelyet épít a vízparton, innen dobál a kutyának ágakat, labdát, amit az visszahoz neki. Ez a gyors ide-oda mozgás felkelti a vízen úszó madarak érdeklődését, és a part közelébe, vagyis lőtávolságba csábítja őket. A lelőtt vagy sérült madarakat is kutya gyűjti össze és viszi a vadászhoz. A vadászok a tolling-jelenséget rókáknál figyelték meg, és ezért tenyésztettek ki egy rókához hasonlatos, kicsi, vörös vadászkutyát. A Nova Scotia retriever mellett a holland Koojkerhondje a másik ilyen célra használt kutya. Érdekes, hogy etológusok nemcsak rókáknál, hanem farkasoknál is megfigyelték ezt a madárcsalogató magatartásformát.
A toller szőrzete középhosszú, puha és sima, habár a háton enyhén hullámos lehet. Színe a narancs és a vörös különböző árnyalatai.
A kanok ideális marmagassága 48-51 cm, testsúlya 20-23 kg, a szukáké 45-48 cm és 17-20 kg.
Flat-coated retriever
A flat-coated retriever kialakulása hasonló a labradoréhoz. A XIX. században a brit szigetek és Észak-Amerikai között élénk kereskedelem zajlott, és a hajók kutyákat is szállítottak egyik országból a másikba. Az 1860-as években, a Kennel Club feljegyzései szerint J. hull tulajdonában volt két kiválóan dolgozó retriever szuka: Old Bounce és lánya, Young Bounce. Ez a két kutyanagy szerepet játszott a fajta fejlődésében. A mai modern típus megszilárdíásában nagy szerpet játszott S. E. Shirley, a Kennel Club egyik megalapítója, és H. R. Cooke, a Riverside kennel tulajdonosa, aki több mint hetven éven át tartott és tenyésztett flat-coated retrievereket.
A flat-coated retriever szőrzete sűrű, és olyan sima, amennyira az csak lehetséges. Színe fekete vagy májbarna. A kanok kívánatos marmagassága 59-61,5 cm, a szukáké 56,5-59 cm
Chesapeake Bay retriever
Habár amerikai fajtáról van szó, ez a retriever is Nagy-Britanniából származik. 1807-ben egy angol vitorlás hajótörést szenvedett Maryland partjainál. Az amerikai Canton mentett meg a legénységgel együtt két kutyakölyköt is: egy vörös kant, Sailort, és egy fekete szukát, akit a megmentő hajó tiszteletére Cantonnak neveztek el. Sailor egy John Mercer nevű úrhoz került, Canton pedig James Stewart doktorhoz. Mindketten vadászkutyának bizonyultak, ezért más kutyákkal keresztezve, tenyésztésbe vonták őket. Az Amerikai Kennel klub 1884-es megalakulásakor Chesapeake öbölben már megszilárdult a fajta mai küllemének megfelelő típus. Ezeket a retrievereket nagyra becsülték bátorságuk és kitartásuk miatt. Az öböl jeges vizéből akár napi 100-200 vadkacsával is partra úsztak, ha gázdájuk így kívánta. Az Amerikai Chesapeake klub 1918-ban alakult, és 1932-ben tartotta első hivatalos retriever vadászversenyét.
A Chesapeake Bay retriever szőrzete rövid és sűrű, sehol sem hosszabb 4 centiméternél. Színe a barna minden árnyalata lehet, vagy a káka, sás és a száraz gyep színéhez hasonlatos. A kanok marmagassága 58-66 cm, a szukáké 53-61 cm.
Német fürjészeb
A deutscher WachtelHunk az FCI nyolcadik fajtacsoportjába tartozik, hiszen tulajdonképpen ő is spániel. Igazi vadászkutya, vadászok tenyésztik vadászoknak. A laikusok még Németországban is alig ismerik ezt a fajtát. A fürjészebhez hasonló hajtókutyák századok óta léteztek a mai Németország területén, így a fajta története egészen az 1700-as évekig nyúlik vissza. A fajta ősatyjának a Staufenbergben született Lord Augusta 1834 L számít. Rudolf Frieß több évtizeden keresztül tartó tenyésztői munkájával nagymértékben hozzájárult a fajta fejlődéséhez. A német fajtaklub 1903-ban alakult.
A német fürjészebet egyszínű barna (ritkábban vörös) és márványázott barna (ritkábban vörös) színváltozatban tenyésztik. A fekete szín tenyésztésbő kizáró oknak számít. A kanok marmagassága 48-54 cm, a szukáké 45-52 cm. A WachtelHunk nem nehezékes felépítésű fajta, súlya 17-25 kg.
Német vizsla
Körülbelül 100 év alatt fejlődött ki a német vizsla mai modern, nemes megjelenése a nehézkesebb, esetlenebb őstípusból. A németek a rövidszőrű német vizslát egyszerűen csak Deutsch-Kurzhaarnak nevezik. Története arra az időszakra nyúlik vissza, mikor még hálóval vadásztak szárnyasvadra, főleg a Földközi-tenger térségében. Franciaországon, Spanyolországon és Flandrián keresztül különböző vizslatípusok kerültek a német fejedelmi udvarokba, az ónémet vadászkutya-típusok mellé. A feudalizmus széthullása után már nemcsak a nemesek vadászhattak. Ekkor kezdtek a vizslák igazán sokoldalú vadászkutyákká alakulni. A rövidszőrű német vizsla törzskönyv első kötetébe bejegyzett, 1872-ben született Hektor I. számít a Deutsch-Kurzhaar ősapjának. A tenyésztők a gyakran tokás, beesettt hátú Hektor-féle típusból hamar nemes, elegáns, de sokoldalú és megbízható vadászkutyát "varázsoltak", mely a lövés előtti munkában igazán kiemelkedőt nyújt, de a lövés utáni munkában is megállja a helyét.