A fajtatenyésztés története
Az ebtörzskönyvezés hajnala Magyarországon 2.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2008. május 13.

Az 1917-es év decemberében a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének akkori titkára, Ilosvai Lajos Károly a Magyar Ebtörzskönyv (MET) hibáival, hiányosságaival kapcsolatban megjegyzi: "Magam is osztom azt a véleményt, hogy a Magyar Ebtörzskönyvnek nem volna szabad semmiféle egyesület szervének lenni, hanem önálló intézményt kellene képeznie."


Állásfoglalását Ilosvai azzal indokolja, hogy hazánkban az ebtenyésztés még olyan gyenge lábakon áll, hogy a speciális egyesületek külön-külön száz-száz tagot sem tudnak elérni, sőt, a különböző egyesületek taglétszáma húsz-negyven százalékban azonos egyénekből áll. Egy szó, mint száz, nem oly erősek, hogy évről évre jelentős mennyiségű törzskönyvet adhatnának ki, habár a cél az lenne, hogy mihamarább eljussanak oda. Ennél fogva hazánkban céljának és rendeltetésének csak olyan törzskönyv felelhet meg, mely az összes ebfajtát felöleli, és minden évben megjelenik.

Magyar újság, magyar törzskönyv

Ez az esztendő azonban újabb mérföldkövet is jelentett a magyar ebtenyésztés történetében, hiszen megjelent az első független kinológiai szaklap, A Kutya címmel. Figyelemreméltó, hogy magyar nyelven adták ki, ugyanis az ekkor is már fejlettebb színvonalon álló Csehországban a kinológiai szakirodalom szinte kizárólag német nyelven volt hozzáférhető. Persze itthon sem ment minden úgy, mint a karikacsapás, hiszen a legtöbb tenyésztő az Ausztriában ellesett fortélyok mellett ragaszkodott a német nyelven vezetett házi törzskönyvekhez, szakzsargonhoz. A Magyar Ebtörzskönyvet ezért bizony sok helyen fenntartással fogadták: azok, akik minőségi tenyészállattal bírtak, és külföldi általános vagy speciális törzskönyvbe iktatták állataikat, sokszor óvakodtak attól, hogy ebeik a MET-ben szerepeljenek. Elsősorban azért, mert féltették kutyáik elismerését: nem bíztak abban, hogy a MET-et külföldön épp annyira értékelik, mint egy osztrák vagy német hasonló dokumentumot. Így természetszerűen jelentek meg a korabeli sajtóban a következőhöz hasonló felhívások: "Minden hazafias gondolkozású magyar ebtenyésztő és ebkedvelő csak hazafias kötelességét teljesíti, ha saját tenyésztésű vagy külföldről importált és esetleg ott már törzskönyvezett ebeit a Magyar Ebtörzskönyvbe beiktatja… Egyetlen tiszta vérben tenyésztett ebnek sem szabad lenni az országban, mely a Magyar Ebtörzskönyvben helyet ne foglalna". A MEOE a törzskönyvezési szabályzatot és a beiktatáshoz szolgáló űrlapokat díjtalanul küldte, míg az úgynevezett pedigré-űrlapok darabját, melyeknek hátlapja a törzskönyvezési szabályzatot is tartalmazta, húsz fillérért. 1918. januárjában már sajtó alá került a magyar Ebtörzskönyv V. és VI. kötete, melyek az 1914. év januárjától az 1917. év december 31-ig iktatott mintegy négyszáz eb származási adatait tartalmazta, legalább a nagyszülőkig bezárólag, de voltak olyan ebek is, melyeknek teljes, ötgenerációs pedigréjét tudták közölni. A törzskönyvi részen kívül a kötet tartalmazta a MEOE tagjainak névsorát, a törzskönyvezési, kiállítási, küllembírálati, kotorékverseny- és vizslaverseny-, valamint a törzskönyvi szakértők eljárására vonatkozó szabályzatot, de olvashatjuk benne a vizslaversenyek bírói jelentéseit is. E vastag kötetet a nehéz háborús viszonyok között áldozatot nem kímélve adta ki az egyesület, s akik ezt 1918. január hó 31-ig megrendelték, és árát előre kifizették, azoknak kedvezményes, ötkoronás áron postán küldték meg. A megjelenés után a boltokban már nyolc koronába került. (Öt koronába került ekkoriban egy hízott liba is, s a Királyi Posta tíz kisebb méretű csomagot kézbesített ekkora összegért.)

Mindenki hozzon még egy embert!

Mai szemmel nézve meglepőnek tűnik, hogy a Magyar Ebtörzskönyv kiadásánál az egyesület egész tagságát felsorolták. Ehhez tudni kell, hogy az 1917-es év elején a MEOE tagjainak száma 103 volt, s az év folyamán is csak 46 új tag lépett be, így az említett könyvben összesen 149 név szerepel. Azzal, hogy 1917. december 22-én megjelent az A Kutya című újság, egyre több emberhez juthatott el az ebtenyésztés megújulásának híre. Ezzel is magyarázható, hogy 1918-ban március 22-ig 31 személy kérte felvételét az egyesületbe. Ahhoz viszont, hogy a lap hosszútávon fennmaradhasson, ennek duplájára: 350-400 tagra, azaz előfizetőre lett volna szükség, ezért mozgalom indult azzal a felkiáltással, hogy minden tag még egy új tagot szervezzen be. Az 1917-es esztendő magyar ebtörzskönyvi forgalmára jellemző, hogy a 829-es számtól a 968-as számig kereken 140 eb szerepel, ebből 58 példány 14 alom iktatásából, 45 példány szabályszerű díjazás mellett egyesével lett iktatva, míg 37 ebet díjtalanul azért jegyeztek be, mert a választmány határozata alapján "az 1917. szeptember 8-i foxterrierés tacskókiállításon díjat nyert állatok felveendők a törzskönyvbe". Kennelnév-iktatás 16 esetben történt. Az V. és a VI. kötet nyomtatásban való kiadása nehéz viszonyok mellett történt, mivel a mozgósítások miatt a nyomda csak korlátozott munkaerővel dolgozhatott, így csak április végén juthatott el az anyag a megrendelőkhöz. Érdemes egy pillantást arra vetni, a választmány a törzskönyvi szakértők soraiba kiket, milyen társadalmi pozíciójú embereket választott: 
- Harsányi Jenő mérnököt a német juhászebek, 
- Stark Dezső főerdészt az angol és német vizslák, 
- Sztankovánszky Imre császári és királyi kamarást, országgyűlési képviselőt az airedale terrierek, 
- Dr. Túróczy Tibor polgármestert a spánielek, és 
- Dr. Fényes Dezső muzeológust a foxterrierek, tacskók, komondorok és pulik szakértőjévé nevezték ki.
Ahhoz, hogy a MET megfelelően működhessen, a szükséges anyagi alapot is meg kellett szilárdítani, ezért is volt fontos, hogy Ilosvai Lajos Károly kézbe vette az szervezet könyvelését. A legegyszerűbb módon mintaszerű rendet teremtett benne, s a pénzkezelés megkönnyítése érdekében a Magyar Ebtörzskönyv pénzügyeit az egyesület és a lap pénzügyeitől elkülönítve kezelte. Mindegyiknek egy-egy külön postatakarékpénztári számlát nyitott. Így az összegek nemcsak kamatoztak, hanem elkülönítve kellő biztonságban is voltak.

Foxik a ringben és a kotorékban

Nagy örömöt jelentett a kutyabarátoknak, amikor meghozta a régóta várt Magyar Ebtörzskönyvet a posta, de figyelembe véve a világ más, gazdagabb államaiban évről évre hihetetlen sebességgel fejlődő kynológiai kultúrát, lemaradásunk csak fokozódott. A MET V. és VI. kötete a magyar ebtenyésztők négyévi működéséről tájékoztatta az olvasót, s magában foglalta azokat a fajtatiszta ebeket, melyek import útján kerültek az országba, vagy itt is születtek. Így az ország tenyészanyaga 1914-től 1918-ig összesen 375 állattal gazdagodott. Ez siralmasan kicsiny szám volt, ha figyelembe vesszük, hogy például Németországban egy speciális vizslatörzskönyvbe csupán 1914-ig 12000 vizslát jegyeztek, s 1914-ben 1050-et. Ha fajták szerint nézzük a hazai állapotokat, akkor a foxterrierek hegemóniája elvitathatatlan, ami mind mennyiségben, mind pedig minőségben értendő. Egy vizslás bizony szomorúan írta: "Mi, akik a rövidszőrű vizsla tenyésztését tűztük ki magunknak feladatul, sajnos majdnem utolsó helyen állunk". Ekkoriban már körvonalazódott a magyar vizsla szakszerű fajtaleírására és korszerű tenyésztésére való igény, de a gazdasági nehézségek egyáltalán nem kedveztek a célok elérésében. A foxik viszont mindenhol győzedelmeskedtek, mivel tenyésztésük könnyebb volt, mint a vizsláké, nem beszélve arról, hogy közel sem igényeltek akkora anyagi áldozatot. Ezeknek a terriereknek túlnyomó része már ekkoriban is csupán kedvtelésből tartott luxuseb volt, így a tenyésztők legnagyobb része csak küllemre szelektált, míg a vizslásoknak sokkal nehezebb dolguk volt, hiszen a küllem mellett a sokoldalú, öröklött vadászati tulajdonságok megőrzésére, tökéletesítésére is törekedniük kellett. A luxusfoxik nagy része küllemben igazán kiváló volt, a lényegesen kevesebb munka-foxterrier legtöbbje viszont épp hogy megfelelt a fajtajellegnek, miközben a kotorékversenyeken kiváló eredményeket értek el. Már ekkoriban is többen felhívták a figyelmet arra, hogy a vadászfoxterrier-tenyésztők a küllemre kevés súlyt fektetnek, így a közeljövőben fennáll annak a veszélye, hogy a kotorékversenyeken sok bizonytalan külsejű állat (mixtum compositum) jelenik meg. A törzskönyvnek pontosan ennek megakadályozása lett volna a célja, azaz, hogy az érdeklődőnek a tenyésztéshez szükséges minden lényeges adatot könnyen, érthetően tudtára adjon. Lehetett az állat bárhol a hatalmas Nagy Magyarország területén, a törzskönyv adataiból olvasva a tapasztalt szakértő az állat megtekintése nélkül is el tudta dönteni, érdemes-e az adott egyeddel foglalkoznia, vagy sem. A származásról, a küllemről, a használati tulajdonságról informált a dokumentum, melyeket a versenyeken és a kiállításokon elért eredmények támasztottak alá.

Vadászkutyák, felmenők nélkül

Mivel azonban a MET-ben szerepeltek olyan ebek adatai is, melyeknek apja és anyja is ismeretlen volt, ezért az bizony több esetben használhatatlan volt a minőségi kutyatenyésztők számára. Sajnos a hiba megtörtént, s mivel a törzskönyvből törölni már nem lehetett, a tévedést már jóvátenni nem volt lehetséges, így a választmány döntése értelmében a VII. kötetben már nem lehetett iktatni olyan ebeket, melyeknek tiszta leszármazását kétségtelenül igazolni nem tudták. A vadászebek törzskönyvénél ugyanis a szabályok értelmében a fajtajelleggel bíró és kiváló vadászati tulajdonságokkal rendelkező ebek származási bizonyítvány nélkül is bekerülhettek a vadásztörzskönyvbe. Az ezen állatok tisztán tenyésztett, második generációjához tartozó példányok, mint származási bizonyítvánnyal bíró ebek, jogosultak voltak a Magyar Ebtörzskönyvbe való felvételre, ha más követelményeknek is megfeleltek. Már 1919. februárjában is látszott, hogy ezen sürgősen változtatni kell, hiszen így sem a VT (Vadászeb Törzskönyv) sem a MET nem szolgálja a tisztán tenyésztett ebek lajstromát. Nyilvánvaló volt, hogy ha ez így folytatódik, a külföld nem fogja elfogadni a magyar törzskönyveket. Németországban is volt a magyar VT-hez hasonló törzskönyv - igen ám, de ott csakis olyan tiszta leszármazású ebeket iktattak, melyek a megfelelő kiállításokon legalább harmadik díjakat nyertek. Eközben nálunk a Vadász Törzskönyv legnagyobb hibája az volt, hogy a vizslaversenyek bíráinak túl enyhe ítélkezései folytán abba olyan ebek is bekerülhettek, amelyek a legelemibb követelményeknek sem feleltek meg. Így az 1918-as VT lényegében semmi más nem volt, mint a korabeli magyar versenyeken indult ebek katalógusa, sőt, egy korabeli kinológus szerint teljesen értéktelen könyv. Nyilván ez a megállapítás erős túlzás, de tény, hogy a versenyeken elért eredmények pontjait táblázat formájában szükséges lett volna a VT-ben is közreadni. A vadászkutyások így már ebben az időben is követelték a MEOE-től, hogy - akárcsak a fejlett ebtenyésztő országokban - ne engedélyezze leszármazási bizonyítvánnyal nem rendelkező ebeknek a VTben, és ezen keresztül a MET-ben való nyilvántartását, ahogy azt se, hogy ezek az állatok versenyeken vagy kiállításokon részt vehessenek.




 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)