Vizslák és szetterek
A drótszőrű magyar vizsla
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Farkasházi Miklós  |  2004. július 04.

A drótszőrű magyar vizsla fiatal fajta, hiszen alig félévszázada jelent meg a magyar nemzeti vadászkutya-fajták palettáján. Létrehozásának gondolata abból indult ki, hogy a kiváló képességű, rövidszőrű magyar vizsla a téli nagy hidegben, havas, vizes, nehéz terepeken megérdemelne egy védőruhát.


Egy "erős sűrű drótszőrt" a mindenes drótszőrű német vizslához hasonlóan. Ez az elképzelés az 1930-as évek elején látott napvilágot, nagy vitát indított el a vizslás vadászok körében. A vita tulajdonképpen arról szólt, kell-e és ha igen, milyen legyen a leendő új fajtaváltozat. Meglepően egyetértettek abban, hogy ha lesz, akkor annak magán kell viselnie, hordoznia a rövidszőrű magyar vizsla jellegét. Nem akartak német vizslát, hanem magyart, és ennek az elhatározásnak igyekeztek következetesen meg is felelni. Régebben egyes szakírók a drótszőrű magyar vizslát spontán mutációként tüntették fel - bár az lett volna - ma már pontosan tudjuk, hogy ezt a "mutációt" egy egyszínű barna német vizsla kan jóvoltából sikerült életre hívni. Ami egyszerűen azt jelenti, hogy a múlt misztikumát felváltotta egy szerencsés és sikeres fajtakeresztezés nyilvánosság elé tárása.

Ebben a munkában a hejőcsabai Vasas Józsefnek és Gresznárik Lászlónak voltak elévülhetetlen érdemei. Ők mindketten tárgyilagosan kezelték az ügyet és jól látták a hibákat is. ugyanis egy fajtakeresztezés eredményes kimenetele olyan szintű állattenyésztési feladat, amely nem nélkülözheti a legmagasabb szakértelmet, az egységes gondolkodásmódot, a populáció és a tenyésztői módszerek, elbírálási szempontok, és nyilvántartási, ellenőrzési lehetőség nélkülözhetik a legmagasabb szakértelmet, az egységes gondolkodásmódot, a populáció és a tenyésztési módszerek elbírálási szempontok, nyilvántartások szakszerű kezelését. Ezek a lehetőségek azonban csak korlátozott mértékben álltak az időtájt rendelkezésre, nagyobb szerepet kapott szükségképpen az intuíció. Mindezek azonban semmit sem vonnak le a létrehozott értékekből. Tény, hogy a kívánatos típusnak igazán megfelelő drótosok is születtek, és kiváló vadászati képességekkel rendelkeztek. Ma is előttem van Matyóföldi Gabi Lidi törzsszuka feje és szőrzete, amelyet bírálatra vezetett fel nálam Kökény Gábor, és tökéletesen egyetértettünk abban, hogy a megálmodott ideál áll előttünk.

Ma már csak történelem, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a német drótszőrű "foglalkoztatása" előtt is jelentek meg a rövidszőrű állományban hosszabb szőrű egyedek, pl. 1923-ban a Toponári Versenyen egy rövidszőrűekből született félig hosszúszőrű kan, amely tehetségével hívta fel magára a figyelmet. De születtek más almokból is a rövidszőrtől eltérő szőrzettel rendelkező egyedek, többek között Kittenberger Kálmán híres Szikra nevű kanja utón is. Akkoriban azonban még nem működött a mai értelemben vett nyilvántartás, és a rövidszőrtől eltérő egyedeket kiselejtezték. Az állattenyésztés számára örök rejtély marad, mi történt volna, ha ezek az egyedek megmaradnak, hová vezethettek volna a szálak, és hogyan alakult volna a rövidszőrű magyar vizsla úgynevezett "szőrös" változatának sorsa?

1942-ben Vasas József hejőcsabai tenyésztő beadványt nyújtott be a drótszőrű magyar vizsla tenyésztése ügyében. Eredményeiről beszámolva biztatónak látta a német drótszőrű és rövidszőrű magyar vizsla keresztezéséből felmutatható egyedeket, amelyek közül jó néhányan megőrizték a rövidszőrűek minden értékes tulajdonságát, belefértek a fajtajelleg és a típus kívánalmaiba, és sárgák, erősebb csontozatúak, jól izmoltak és szőrzetük átalakult durvább, hosszabb ellenállóbb kabáttá.

Bár a magyar vadászok vonakodtak drótos kutyáikat bemutatni, végül is megindult a fajta a fejlődés útján. A II. Világháború miatt hosszú szünet következett, de a lelkes támogatók segítségével 1966-ban az F.C.I. önálló fajtaként fogadta el a drótszőrű magyar vizslát, mint a rövidszőrű magyar vizsla fajtaváltozatát. Így növekedett nemzeti vadászkutyafajtáink létszáma négyre. Megindult a munka a fajta érdekében versenyek, rendezvények, drótszőrű seregszemlék és a szomszédos jó baráti országok segítségével, amelyekhez tartozott Szlovákia, Csehszlovákia, Ausztria, valamennyien optimista jövőt jósoltak, és a fajta igazi kibontakozásának voltak drukkere. A lendület megtört. Az okok elbírálására itt most nem vállalkozunk. Minden esetre számos oka volt. Valós helyzetet értékelő jövőkép, amely visszatérő jelleggel jelenik meg különböző anyagokban, itt is helyet kell, hogy kapjon. A fajtával kapcsolatos gondokat vizsgálva, mindenek előtt típusban, a fej alakulásában, konstrukcióban, méretben, szőrzetstruktúrában és szőrzetszínben, csontozatban és tömegességben eltérő heterogén állomány képe tűnik szembe, nem beszélve a sok világos szemű és nem igazán a magyar vizsla fajtajellegét magánhordozó egyedről. Senki nem vitatja, hogy kimagasló munkaképességű drótosaink is vannak, de sajnos a tűréshatáron túl találkozhatunk idegrendszeri problémákkal, ami egy vadászkutyánál döntő fontosságú. Az okok forrása bizonyára a nem megfelelő szelekció, amely egy fajtakeresztezésre épített és menetközben irányíthatatlan, a legtöbb esetben egyéni kombinációkkal tarkított "tenyésztői" tevékenységbe nyilvánult meg. Itt jelentkezett a hozzáértő állattenyésztői felkészültség hiánya. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen fajtakialakító munkánál szinte elkerülhetetlen rokontenyésztési eljárások csak úgy, mint a majom kezében a borotva, esetenként többet árthattak, mint használtak. Sajnos egyáltalában nem használt a fajtának, különösen ebben a kialakítási időszakban, hogy egyes tenyésztők az alom legjobbját legtöbbször eladták, amelyért a külföldiek természetesen jó pénzt fizettek. Itt a tenyésztők, akik az egyetlen szem jó kutyájukat is eladták és a megmaradtakkal folytatták a tenyésztést, nyilvánvaló, hogy az úgynevezett eredmény nem is maradt el. Ennek köszönhetjük, hogy sok igazság van azoknak az álláspontjában, akik úgy mondják, hogy ma külföldön a drótszőrű magyar vizslából több reprezentáns egyed található, mint idehaza és ezek nagyon hiányoznak a hazai tenyésztésből. Sajnos ezeket a jól sikerült egyedeket még egyszer előállítani a hazai tenyésztésben úgyszólván lehetetlen. Sokan nem gondoltak arra, hogy a tenyészetük jövőjét adták el.

Van még egy téma, ami nagyon sokáig hátráltatta ennek a fajtának a sorsát, ez pedig az F.C.I. korábbi rendelkezése, amely csak tisztavérű, legalább három igazolt generációval rendelkező kutyának a tenyésztését, kiállítási és egyéb szerepeltetését tette lehetővé. És miután az F.C.I. tiltotta a szőrváltozatok keresztezését, ezért sokáig értékes, a tenyésztés számára fontos egyedek is mellékvágányra kerültek. Ilyen értelemben ez a szabályozó rendszer semmiképpen nem segítette elő egy új kutyafajta tenyésztését. Ma már ez a helyzet természetesen megváltozott, de sajnos a régebbi hibák, a régebbi tévedések úgyszólván nem hozhatok helyre. Egyébként a drótszőrű magyar vizslafajta minden nehézség ellenére él, létezik, és Magyarországon kívül számos kedvelője van. Egyértelműen a Felvidékhez kötődik kialakulása és éppen ezért érthető, hogy az országhatárok változásával Csehszlovákia, majd Szlovákia vállalt a fajta tenyésztésében jelentős szerepet. Egyidőben még vita is keletkezett abból, hogy kié ez a magyar drótszőrű vizslafajta, de a józanész, és a fajta szeretete legyőzte ezeket a villongásokat. Más országok is rendelkeznek számottevő drótossal, mint pl. Franciaország, Kanada, Anglia, USA, Ausztria és természetesen a Cseh és Szlovák Köztársaság.

A regionális elképzelések olyannyira élnek, hogy az Egyesült Államokban még egy uplander, vagyis felvidéki szövetségnek a létrehozásán is fáradoztak. Ezért a fajtáért az elhivatott, egy ilyen nemzeti ügyért lelkesedni tudó sporttenyésztők úgyszólván mindent megtettek. Ez azonban nem elég és feltétlenül szükség volna arra, hogy a magyar vadászok, akik ilyen drótszőrű magyar vizslákkal vadásznak, ők is hasonlóképpen gondolkozzanak, támogassák ennek a fajtának az ügyét és vegyenek részt a fajta tenyésztési és nemesítési feladatainak ellátásában.

Egyébként a drótszőrű magyar vizsláról szóló írások zöme egyetért abban, hogy nincs minden rendben a fajta körül. Ki-ki vérmérséklete, stílusa és érintettsége - szakember, vadász, laikus, tenyésztő, bíró, vagy egyszerűen csak szimpatizáns - függvényében szólt a fajta helyzetéről több kevesebb sikerrel. Magam hosszú évek óta kongatom a vészharangot, de a fajtát "kezelők" és nem "gondozók" - itt most szervezeti klub jogosítványokra gondolok - nem sokat tudtak tenni a helyzet javítására.

Jószerével egyetlen írást olvashattunk amelyik a megelégedés hangján méltatta a drótszőrű magyar vizsla helyzetét, azonban ez az írás a szakma mértékadó művelői szemében nem volt autentikusnak tekinthető.

Ma, amikor az egész világon nemzetközi szervezetek foglalkoznak a géntartalékok védelmével és átmentésével, amikor programok készülnek a házi állatfajták legfontosabb tulajdonságainak számítógépes nyilvántartására, értékes állományok fenntartására, azok pénzügyi támogatásának kimunkálására, igencsak kényelmetlen helyzetbe kerülnénk, ha arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy vajon történt-e valami érdemleges az elmúlt 15 évben ennek a fajtának érdekében? Azt hiszem, nem volna átütő sikere annak a válasznak, hogy a többiekében sem sok.

A drótszőrű magyar vizsla nemzeti vadászkutyafajtánk. Fajtaváltozatból önálló fajtává emelkedett, védelem alá helyezését indokolja, hogy más fajtáktól világosan megkülönböztethető állományról van szó. Ezt a fajta története a küllemi és élettani tulajdonságok, DNS és vércsoport eltérések, és esetlegesen valamilyen egyedülálló tulajdonság alapján (vadászati alkalmasság, nehéz terepen való munka, téli hidegben produkált vízi elhozások, kiemelkedő konstitúció, stb.) lehet megállapítani.

A körülmények úgy alakultak, hogy nyilvántartott létszáma a veszélyeztetettségi szint alá csökkent. A FAO kategória szerint ugyanis száznál kevesebb nőivarú állat kritikus helyzetet jelent, 100 és 1000 közötti nőivarú egyednél még veszélyeztetnek kell tekinteni a populációt, így különleges tenyésztői módszerekkel lehet és kell fenntartani az állományt, például: biológiai értékekre irányuló szelekció, immun genetikai értékekre támaszkodó párosítások, stb.

A napi munkát, nyilvántartásokat, törzskönyvezést, származási igazolások és egyéb igazolások kiadását, a szaktanácsadást, a tenyésztőkkel való kapcsolattartást Tenyésztő Egyesületeknek kell végezni. Magyarországon ez a rendszer társadalmi alapon működik. Franciaországban pl.: állami központi vezetéssel, és van már példa regionális összefogásra is. A cél az, hogy felkészült szakemberek az állattenyésztés és a vadászati alkalmazhatóság kitűnő ismerői, tapasztalt, elismert tenyésztők, és a fajtával a gyakorlati vadászatban eredményesen dolgozó vadászemberek véleményalkotása élvezzen prioritást a fajta értékrendjének kialakításában és nem pedig egy "kézi vezérlésű" testület irányításra.

Ahhoz, hogy a drótszőrű magyar vizsla géntartalékainak megőrzéséről beszélhessünk, és az in situ (helyben) módszerek közül a tenyésztők együttes munkájáról tenyésztő egyesület keretében beszélhessünk a veszélyeztetett populáció minősítésein felül még szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a drótszőrű magyar vizsla állomány nem eléggé homogén, és elsősorban a munkatulajdonságokra felépített alkati és a magyar vizsla típusához legközelebb álló formájának alakításában még sok tenni való van hátra. Ezekről korábban részletesen már beszéltünk. Érdekes és figyelemreméltó megállapításokat összegezett P.Á., találóan mutatott rá a kiállítás centrikusságra, a vadászok érdektelenségére, a papír nélküli egyedek szereplésére, és elterjedésére, a német drótszőrű újbóli alkalmazása gondolatának érzékelésére, és a számok tükrében arra a tényre, hogy a vadászati alkalmassági vizsgát tett vadászkutyák 68%-a papír nélküli. (következő írásunk. a szerk.)

Csupán a helyzet érdekessége kedvéért tegyük fel a kérdést, hogy a drótszőrű magyar vizsla populációban találunk-e 100 db megfelelő nőivarú egyedet? Esetleg 50-et? Gondolom nem kell kimondani a választ. Ezek után inkább az a kérdés vetődik fel, van-e kivezető út, és milyen áron a drótszőrű magyar vizsla részére. Nagyon életszagú elképzelés a vadászok kezén lévő eddig nem regisztrált állomány megfelelő egyedeinek bevonása a populációba. ugyanis a meglévő nyilvántartott állomány részben a "majom kezében a borotva" elv, részben az örökletes terheltségek nagyvonalú elnézése miatt, mint a sivatagi vándor a vizet, úgy kívánnák, az új, az idegen, vagy távoli, "véralapú" egyedek bevonását a tenyésztői munkába. Az út egyenes, a 64/1998. FVM rendelet vitathatatlanul szolgálja a tenyésztés reformját ennél a fajtánál is. Aki ezt nem érti, vagy nem akarja érteni, az nem szolgálja a fajta védelmét, nemesítését és értékeinek rögzítését. Ők azok akiknek szól az idézet:

"...ezt ha nem érted szánts és vess

és hagyjad másoknak a gondolatot"

Ezek a sorok végül is annyit érnek amennyit megvalósíthatunk belőlük, ehhez azonban mindenekelőtt a célhoz vezető út megválasztásában egyet kell érteni.

 

További olvasnivaló a fajtáról vadászmester. hu oldalon.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)