Tenyésztésről általában
Vélemény
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Reiter László  |  2012. március 01.

Vélemény

Vajon csak korunk kinológiájának égető problémája a használati kutyák populációit elárasztó, az adott fajtára jellemző öröklött ösztönös tulajdonságokkal nem vagy csak alig rendelkező, anatómiailag is torz kutyák aggasztó gyakoriságú megjelenése?


Vagy a régi korok tenyésztőinek is meggyult a bajuk velük? Amikor ez a téma kerül terítékre, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek a gondok csak minket terhelnek, a sok-sok évtizeddel vagy évszázaddal ezelőtti tenyésztők csak elvétve szembesültek ilyenekkel.

Pontos információink nincsenek még néhány évtizeddel ezelőttről sem, még nagyobb távlatból visszatekinteni a témára pedig szinte képtelenség. Annyit azonban bizonyosra vehetünk, hogy a gének a világ kezdete óta azonos törvényszerűségeket követnek, tehát nincs okunk feltételezni, hogy elődeinknek könnyebb dolguk lett volna, mint nekünk. Hogy akkoriban nem volt például oly sok diszpláziás kutya? Nem tudhatjuk, hiszen a röntgenkészülék feltalálása XX. századi vívmány. Más örökletes betegségekre, rendellenességekre sem létezett egyéb szurő, mint a tenyésztő szeme. Nem tudjuk, a korabeli populációkban milyen arányban fordultak elő használati célokra alkalmatlan egyedek. Csak arról vannak hozzávetőleges információink, hogy ma hányadán állunk ezekkel. Az arányok persze változnak, hol javulnak a fajtajellegnek megfelelő kutyák javára, hol pedig romlanak. Attól függően, hogy milyen a mindenkori tenyésztői hozzáállás. És vajon mik azok a tényezők, amelyek ezt a hozzáállást befolyásolják?

Manapság, különösen nálunk, Magyarországon - legalábbis én úgy látom -, legtöbben a kinológiai életben dúló rendezetlenségben vélik megtalálni az ok-okozati összefüggéseket. Azt hiszem ebben valóban sok az igazság, de ne érjük be ennyivel. Járjuk körül kissé, ezt a számtalan tenyésztőt érintő témát.

A napjainkban egyre inkább erősödő megosztottság a kinológiai életben, közvetett oka a használatikutya-tenyésztést súlytó problémáknak. Hiszen azok a tenyésztők de nevezzük inkább e "jeles" részüket szaporítóknak, akik az egyik ebtenyésztő szervezet vagy akár fajtaklub követelményeit túlzottnak találják, előbb-utóbb csatlakoznak egy lényegesen lazább követelményeket támasztó csoportosuláshoz.

Amivel közvetlenül hathatunk a populációk alakulására, az a szelekció. Ez lehet pozitív vagy negatív. Pozitív szelekció alatt azt értjük, amikor a kiváló tulajdonságokkal rendelkező egyedeket oly mértékben favorizáljuk, amilyen mértékben kívánatosnak tartjuk a tenyésztésben való felhasználásukat, negatív szelekció alatt pedig azt, amikor bizonyos előnytelen tulajdonságok miatt ezt megakadályozzuk vagy korlátozzuk.

Ma talán valamennyi használatikutyapopulációban nagy arányban elterjedtek, mondhatnánk azt is, állományrészeket tesznek ki azok az egyedek, amelyek tenyésztésben tartása nem szolgálja az adott fajta javát. Vajon puliállományunkban milyen lehet a terelésre alkalmas egyedek aránya? Ugyanezt a kérdést feltehetjük valamennyi juhászkutyafajta - így a német juhászkutya - vonatkozásában is. Az agaraknál talán nincs olyan nagy baj, tekintettel a különböző agárfajták vonatkozásában alkalmazott szelekció hatékonyságára. A kotorékebek már látványosan különváltak úgynevezett munka és küllempopulációkra, csakúgy, mint az egyéb vadászkutyafajták. A szánhúzókat is elérte a szépségorientált tenyésztés őrülete. Azon már nem is csodálkozom, hogy még a legkeményebb őrző-védő fajták között is egyre nagyobbak a labilis idegzetű kutyákból álló állományrészek...

Egy boxeres ringből hallottam a döntését magyarázó bíró szavait: "Ez a kutya azért kap csak jót, mert a ma már nem kívánatos, úgynevezett munkatípust testesíti meg." (!!!???) Kell ehhez kommentár? De hasonló megnyilvánulások hangzanak el a szánhúzó kutyák és egyéb használati fajták ringjeiben is. Az pedig az én szememben tényleg az utolsó csepp a pohárban, amikor a világelső használati fajta - a német juhászkutya - bírálatában is érvényesülnek ezek a szempontok. S mi még a tenyésztői hozzáálláson csodálkozunk? Hisz' a tenyésztő is csak ember! Szeretné, ha a kenneljéből kikerülő kutyák öregbítenék tenyészete hírét, nevét. Ez pedig manapság sajnos a kiállítási eredmények által lehetséges.

Hogy egy champion fedezőkan "elvérzik" az ösztönpróbákon, már ha egyáltalán elviszik valamilyen tenyészszemlének kikiáltott rendezvényre, kit érdekel? Az, hogy egyes anatómiai tulajdonságok, amelyek a használati alkalmasságot lennének hivatottak célozni, már rég átmentek a legkülönfélébb torzulásokba, mit számít az? Attól még vidáman győzhet ma egy-egy olyan "munkakutya", amely gyakorlatilag súlyosan mozgáskorlátozott... A standard által körvonalazott hátvonalra, végtagszögellésekre történő szelekció során a tenyésztők, bírók nagy része olyan túlzásokra hajlamos, hogy az általuk alakított populációrészek egyedeiről gyakran még laikusok számára is nyilvánvaló az anatómiai torzulás.

Az egyik CACIB kiállítás németjuhászos ringje mellett igen tanulságos és jellemző jelenetnek voltam tanúja nem is olyan régen. Miután a bíró CACIB-nak kiáltott ki egy olyan kant, amelyről köztudott volt abban az időben, hogy kutyaiskolának a közelében sem járt - de azért munkavizsgája volt -, a bírói kör mellett álló, idős, harcsabajuszú bácsi ajkait a következő kérdés hagyta el: "Tényleg nagyon szép, fényes szőrű a kutya, de tessék mondani, miért olyan nyomorult a hátulja?" Általános derültséggel fogadta a közönség a kérdést, amelyet a bíró hirtelen támadt zavarában válaszra sem méltatott. A kutya gazdája hordta le azután a "tudatlan" öregembert, aki nyilván az előtte csámpázó "sztár" inogó, rendkívüli mértékben túlszögellt hátulsó végtagjaira célzott.

Azon már nem is nagyon lepődünk meg, hogy ezek a "tenyésztők" az idegrendszer próbájáról hallani sem akarnak. A teljesen hiteltelenné vált származási lapokat tekintve pedig tulajdonképpen egyenes következményként foghatjuk fel azt a hozzáállást, amely a felelősen gondolkodó tenyésztőket fajtaspecifikus klubok megalakítására késztette, hiszen ők fújtak először riadót szeretett fajtáik megmentése érdekében.

Mindez tulajdonképpen nem pusztán magyar jelenség. Bár hazánkban a MEOE minden lehetséges dolgot elkövetett azért, hogy mindazokat a lelkiismeretes tenyésztőket kiábrándítsa magából, akik sokáig bizalmat szavaztak neki. Az összeomlás természetes következménye évszázados tevékenységének. Na de minden politika nélkül, hogyan lehetne vajon kilábalni, ebből a már-már reménytelennek tűnő helyzetből?

Nagyon hosszú ideje meggyőződésem már, hogy mindaddig, amíg egy-egy kinológiai csoportosulás szakemberei olyan nézeteket vallanak, amelyek a könnyű eredményeket előnyben részesítik, amíg mindenfajtás allrounderek bírálják azokat a fajtákat, amelyekkel soha nem is foglalkoztak, addig a tenyésztők nagyobbik része a gyors siker és az ebből következő nagyobb gazdasági haszon reményében áhítattal fogja inni szavukat. És a valóban használati kutyákat tenyésztők örülhetnek, ha csak egy-egy elnéző mosollyal sajnálják le a már-már szélmalomharcnak tűnő áldozatos szakmai tevékenységüket.

Tehát ha jó irányú változásokat szeretnénk, elsősorban törekednünk kellene a legkiválóbb szakemberek képzésére. Használati fajták esetében felejtsük el az allroundereket. Sőt, lehet, hogy "szentségtörésnek" minősül a következő kijelentésem: mindazoknak a bíróknak, legyenek azok küllem vagy teljesítménybírók, akik még egy elavult kinológiai struktúrában vizsgáztak, olyan vizsgáztatók előtt, akik tulajdonképpen maguk sem voltak szakemberek, ideje lenne valamilyen formában újra számot adniuk alkalmasságukról. Én ebben látom a megoldás kulcsát, hiszen hiába teszünk mindaddig bármit is, amíg a kvázi "szakember" azt mondja a ringben, hogy a munkatípus nem kívánatos! Egy munkakutyánál!!!

 



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)